Budapesti Hírlap, 1886. június (6. évfolyam, 151-179. szám)
1886-06-30 / 179. szám
VI. évfolyam. 179. sz. Szerda, junius 30 Budapest, 1886. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Keleti szövetség. Nem bír megnyugodni Oroszország a gondolattól, hogy Bulgáriát elvesztette. Mily vakmerőség, hogy Bulgária független legyen! Mekkora hálátlanság! Hát ezért áldozott Oroszország sok ezer embert és sok száz milliót, s viselt háborúkat a török ellen, hogy Bulgáriát csináljon és Battenberg Sándor német hercegnek trónt szerezzen? Egy darab Örményország és egy kis Dunaviz legyen összes jutalma győzelmeinek? S még Anglia kinevesse ? Még Karavelov kifogjon rajta, ki egy bolgár professzor volt, s orosz zsoldon nevelt agitátor, most pedig bolgár nagy hazafi és miniszter? S a földről, mely orosz vértől ázott, s melynek hegycsúcsairól belátni Konstantinápolyba, mely oly szép orosz tartomány lenne rózsakertjeivel, le kelljen mondani az orosz cárnak, hogy ott egy külön szláv állam keletkezzék, a pánszláv államot tagadó önállósággal ? Tűrhetetlen helyzet a hatalmas Oroszországra nézve, melynek császári szövetségesei vannak. Csak lenne már egy kis forradalom Kelet-Ruméliában, csak legalább egy kis rablóbanda, de még az sincs. Nem akar sikerülni az összeesküvés sem. A választásoknál sem tudtak az orosz ügynökök és pópák zavargást előidézni. Törpe minoritás az ellenzék, mely muszka vezényszóra hallgat. Talán a trónbeszédben Sándor fejedelem megsérti Európát ? Nem tette. Talán a felirati vitában a többség kikiáltja Bulgária függetlenségét és Sándort királynak? Abbanhagyta. Fejedelem és nép gondosan ügyelnek, hogy Oroszországnak ne szolgáltassanak keresett ürügyet a beavatkozásra. Végre is Oroszország kénytelen lesz ok nélkül támadni. De akkor Európa lesz ellene, s Európát kímélni kell Anglia miatt. Ez áll őrt Bulgária mellett. Máris lármáznak Londonban, pedig még nem történt semmi. Csak egy kis diplomáciai intés Konstantinápolyban, hogy a szultán jobban vigyázzon vazallusára, ki az európai szerződéseket nem tiszteli, s kimondotta az uniót, egy szobranyét hivott össze kettő helyett, s úgy kormányoz, nem a mint a statut organique rendeli, hanem mint neki tetszik. Mi célja lehet Oroszországnak e jegyzékkel? Kötekedés az egész, annyi világos, de hogy óvás-e csak, mely a bolgár kérdést nyitva tartsa, avagy egy akciónak kezdete, ki mondhatja meg? A porta megijedt, s rögtön eleget tett az orosz kívánságnak, irt Sándor fejedelemnek. Ez visszafelelt szépecskén, hogy a szultán jogait, s a szerződéseket mennyire tiszteli. De azért senki sem bízik a békében, s a török a drinápolyi tábort nem bocsátja széjjel, Sándor is szövetségeseket keres. S mivel a Balkán szlávok közt nem talál barátokat, — mert ott Montenegró ellensége Szerbiának, Szerbia Bulgáriának, Bulgária mind a kettőnek — Románia és Törökországra támaszkodik, ha lehetne ? A közös érdek Oroszország támadása ellen oly világos, hogy nem szorul bizonyításra. Románia is, Törökország is veszve van, ha Bulgária orosz tartomány. Ha szárazon, ha tengeren támad, csak együtt védelmezhetik meg egymást. A töröknek van flottája, a románnak van serege, a bolgárnak vannak várerősségei. Ha összefognak, az orosz gyengébb, mint volt, így lesznek ellenségekből barátok egy nagyobb közös ellenséggel szemben. Hohenzollern Károly és Battenberg Sándor értik egymást, de várjon a porta megbízható-e ? Nem-e az orosz befolyás dönt a szultánnál, ki fél ? Hát ha ez a hármas szövetség sem elégséges Kelet védelmére. Valóban szükséges, hogy valamely európai nagyhatalomra támaszkodhassék, akkor az egyensúly meg van s Oroszország nem merészel hadat viselni. Melyik e nagyhatalom ? Anglia ? Most nem, mivel most választ s Irland egészen elfoglalja. Ausztria-Magyarország ? Ez lenne legtermészetesebb, ezt illetné a keleti szövetségben a vezérszerep. Igen, ha Ausztria-Magyarország menne. Semmi sem jellemzőbb e hatalomra nézve, mint az az eset, hogy Albrecht főherceg, a kassai tasztozó, ki Plevna A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. „A férfi gyűlölők.“ — O’Donnel grófné extra darabja, extra zenéje és extra vonata Székesfehérvárott. — (A a Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.^ Hogy Jakab Lajos színigazgató, ezt szükségtelen mondanom ; de hogy Jakab Lajos „nem becsületes ember“, ezt annyival inkább is elmondom, mert ő maga mondta. Nagyot néztem. De hát hogy is ne, mikor valaki így nyilatkozik — saját magáról. — Színigazgató — mondá Jakab önjellemzésében — nem lehet uram becsületes ember. Becsületemre, nem lehet — becsületes. (Jakabnak minden második szava : „becsületemre.“) Mert nézze kérem — folytatás — ha egy direktor megígér egy primadonnának vidéken négyszáz forint havigaget, előre tudja, hogy felét sem bírja megfizetni, de azért elvben van egy négyszáz forintos primadonnája. Igaz, hogy a primadonna az első, ki csalónak kiáltja ki, de hát e nélkül ma már nem exisztálhat színigazgató, meg kell buknia. Székesfehérvárott még soha sem volt annyi „helyi szerző“, mint a lefolyt színi évadban. Mert hát erre is szüksége van a színigazgatónak, ha nem akar a becsületes ember sorsára jutni. Utoljára már minden a színház felé törekvő embert azzal gyanúsítottak, hogy darabokat eszik. Még a 111 éve r a biztosra is ráfogták. Mellesleg említem fel, hogy az egyik ilyen helyi szerzőnek három darabját adták elő („s állt a villamos ég!“) és ez a három darab belekerült neki (természetesen a saját babérkoszorúit is számítva) kilencszáz forintjába. Csak úgy mellesleg említem fel azt is, hogy a harmadik előadás után a helyi szerzőt rokonai kivonatára, — gyámság alá helyezték. Éppen a helyi szerzők java virágzásában lép be Jakab irtózatos keserű ábrázattal a kávéházba. — Uram, — szólt hozzám — „becsületemre“ mondom, most olyan valami történhetnék, ami páratlan még eddig a vidéki színészet történetében. Meg voltam győződve, hogy súgó nélkül akar egy előadást rendezni. — Nos mi az ? — Hát tegnap este itt volt egy grófné, két gróf, ugyanannyi báró és egy lovag vagy herceg, vagy . . . — Mondjuk kérem, hogy — főherceg, mondtam türelmetlenül, — ezzel ki lesz merítve, amit mondani akar. — Nos tehát, a grófné, név szerint O’Donnel grófné irt egy darabot, operettet, maga csinálta hozzá a zenét is . . . — Hát egy kis közönséget nem csinálna mindjárt ő méltósága melléje, ha már úgy benne van, — jegyeztem meg. — De csinál bizony. Egy extravonat hozza le az előadásra a vendégeket Budapestről, csupa grófok, bárók, irodalmi kitűnőségek és a sajtó tekintélyei lesznek. Lefoglaltak már minden létező helyet. Milyen kár, hogy ön nem lehet ott. Az ön helyén épen herceg X. fog ülni. — Szegény X. herceg! — Hanem, hanem — szól majdnem könyezve Jakab — a tagjaim nem akarják betanulni. Alig van a szezonból már két hét hátra, már nem akarnak tanulni. Pedig 200 frt tiszteletdíjat ígért nekem az egész jövedelmen kívül a grófnő. Tudja uram mi az, egy extravonaton lejövő mágnás tábor előtt játszani!! Elmúlt egy hét. A grófnő lassan kint meghódította a színészeket. A primadonnától kezdve az utolsó kardalosnőig, mindenkinek jutott egy kis „emlék“. A primadonna egy pár hímzett papucsot kapott, az énekes mellttt, szóval mindenki valami hozzá valót. A karmester járt legjobban, az ő babákat kapott. Csakhogy azok a babák egy ötvenesre voltak rárajzolva. Szóval, eljöhetett a nagy nap. Április 37-dikét írták, midőn esti 6 órakor csakugyan berobogott zeneszó mellett az extra vonat. Este mégis csak bementem a színházba, nem a darabért, de az én hercegemet akartam megnézni a rendes helyemen. MAI «Kamunk 8 oldalt tartalmas.