Budapesti Hírlap, 1887. szeptember (7. évfolyam, 240-269. szám)

1887-09-16 / 255. szám

Budapest, 1887. VlI. évfolyam 255. sz. Péntek, szeptember 16. Budapesti Hírlap Elöntezést íruak: Égiszívre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindeninnen, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV. Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A stettini viszont nemlátás. Budapest, szept. 15. A hatás, melyet az úgynevezett stettini találkozás elmaradása csinál, nem kisebb a hatásnál, melyet várhattunk volna, ha e császári találkozás végbemegy. Hogy a negatív eredmény jelentősége kisebb-e, mint lett volna egy pozitív eredmény jelentősége, arra felelni henye dolog. A mostani diplomácia ily epizódokban meríti ki asszonyi erejét. Jegyzékek, találkozások foglalatoskodtatják s foglalatoskodván maga, azt hiszi, csinálja a történetet, pedig csak sürög-forog, csak szaladgál kényszerű fejlődése mellett. Hasonlít ama komikushoz, aki akrobatának öltözködve, kasírozott sulyokkal játszik s úgy tesz, mintha csakugyan emberfölötti munkát végezne. Pedig ez mind kis játék, szemfényvesztés, időtöltés. A A história lassan lépeget érctalpakkal tovább, fejlődésének útján, kérlelhetetlenül taposva el alakokat, jogokat, határokat, népeket, ha útjában vannak. A diplomaták lenge árnyalakjai csak ide-oda lebegnek körülötte, s ha a komoly óra ütt, eltűnnek mint a semmik s az események még a nyomát is elsöprik mindannak, a mi őket a béke átmeneti idejében mozgásba hozta, aggasztotta s örvendeztette. Az európai nagy, élbre állított érdekeket irányukról visszaterelni, vagy csak megállítani is útjokban, és oly kevéssé lehet, mint a Duna folyását medrében visszafordítani vagy gátakkal elállani. Csőrössel, sajkával lehet rajta produkciókat végezni, árjával lehet úszni, árja ellen egy kis erőt produkálni , de vele bírni, folyását megakasztani, mást tenni vele, mint amit törvényei parancsolnak: ehhez egyesek zsenije és milliók ereje kevés. Európa két nagy folyója, a mely hátán hordja az összes diplomáciai járóműveket, ma két kérdés : a francia-német viszony és az orosz cárizmus hódító iránya. Minden patak ebbe a kettőbe szakad s egynek vizét se szabad megzavarni e kettő miatt, mig ezek természete meg nem kívánja, hogy zavarosak legyenek Európa vizei. Meg lesz a stettini találkozás ? Jó ! — Perhalasztás. Elmarad a stettini találkozás ? Jó! — Perhalasztás. Uralkodók találkozása és csókja nem panaceája a békének. Ausztria háborúját, melyben a német testvér szívébe döfte neki a kést, a találkozás és testvéri csók előzte meg. Orosz, német és osztrák-magyar uralkodók az utolsó időben minden évben rendeztek találkozót. Mit ért, ha a stettini találkozás elmaradásán a németországi közvélemény arca halálra válik ? Avagy a császári barátkozásnak csak egy évre terjed a melege ? Azontúl új találkozás nélkül kihűlnek a szívek, melyek ölelkezének ? Diplomaták játéka, diplomaták sakkozása ez csak, igaz, hogy fölöttébb előkelő figurákkal. A valóság pedig az, hogy a barátkozó császárok, amíg egymás kezeit szorongatják, otthon lázas tevékenységgel készülnek az eseményekre, melyeket mindenki előre lát, s melyek az utolsó testvéri csókot követni fogják. Mihelyt a nagy kérdések közül egyik megérik, mihelyt az egyik készülődő fél annyira túlszárnyalta készületeivel a másikat, hogy emberi számítás szerint a siker biztosítékainak birtokában véli magát: abban a pillanatban is lesz ugyan még császárok találkozása, de az nem fog megakadályozni semmit. A német császár e pillanatban Stettinben lakomát és kocsikát; az orosz cár Kopershágában műkincseket szemlélget és Hamlet sírját látogatja meg de nem mutat hajlandóságot arra, hogy öreg barátjánál vizitet csináljon. De jelent-e ez sokat? Ha el is menne Stettinbe, azért a dánok mindig francia barátok maradnának és a francia-orosz kacérkodás ismeretes. Azért, ha az orosz politika érdeke azt parancsolja, hogy a német veressék meg a francia által, ez érdek nem vallaná kárát a szettini ölelkezésnek. És azért, akármit jelentsen is az orosz cár tüntető elmaradása, tudjuk, hogy tavaszig biztos a békénk lenn is, meg fönn is, nyugaton és keleten egyaránt. Mert a tél nem diplomatizál ugyan, nem is ír jegyzékeket, de tudjuk róla, hogy se diplomata, se hadvezér nem szeret vele szembeszállni. Hogy tavaszig azonban mi lesz, mivé fejlődik Európa helyzete, arra Stettin, amely különben csinos és jómódú város és jól is meg van erősítve védőművekkel, — semmiképen, semmi befolyással nem leszen. Magyar püspök Romániában. Budapest, szept. 15. (bP.) Szász Domokos erdélyi ref. püspök ur esete méltán kelt feltűnést, csodálkozást országszerte. Az első benyomás az, mintha a brailai és bukaresti püspökfogadás nem egy polgáriasult, a műveltség igényével föllépő és monarchiánkkal békés viszonyban élő állam területén történt volna. Hasonlít a dolog ama — nem ritkán — gyászos kalandokhoz, melyeknek vallásos miszsziók a távol világrészek ősvadonában, a pápua-négerek, vagy a papago-indiánok közt naponkint ki vannak téve, hol rendes szokás az egyházi vagy tanítói hivatásában eljáró vikáriust megkergetni, bántalmazni, torturázni, nagyobb izgalmak engesztelő áldozatául esetleg megsütni és szertartásosan megenni. Az analógiát ehez egy kis rosszakarattal megtalálhatnék a románok ismert magyarfaló szenvedélyeiben. De a fölmerült eset sokkal komolyabb, a romániai nagyszámú magyarság érdekeire sokkal fontosabb s a szomszéd országgal való nemzetközi viszonyunk fejlődésére elhatározóbb lehet, hogysem ily kérdésben a tárgyilagosságot a tárgyalásnál, az elfogulatlanságot az ügy megítélésénél szabad volna szem elől tévesztenünk. Keressük a román helyhatósági és rendőrközegek brutális föllépésének okát, plauzibilis magyarázatát. Első kérdés az, nem lépte-e túl a püspök egyházhatósági jogkörét, midőn román területen megjelent, hogy az ott letelepült református magyarokat a vallás erősségeiben részesítse, iskoláikat meglátogassa, egyházi vagyonkezelésük rendjét ellenőrizze. Úgy tudjuk, hogy az erdélyi ref. egyházkerület püspöke a régi moldva-oláh területen ezt a jogot kétszáz év óta gyakorolja, arra az egyházi alkotmány hatalmazta föl, mely a ko-, róna szentesítésével van ellátva s melyet ama területek szuverénje minden, kor elismert, bár se békekötési aktában, se más nemzetközi szerződésben erre írásosan kötelezve nem volt. Ha léteznék ez iránt szerződéses megállapodás, akkor a román hatóságok föllépése jogsértést involválna s ez esetben külügyi hivatalunknak kellene a sérelem ellen felszólalnia. Ily írásbelileg kikötött jog nem létezése esetén is fennáll a szokásjog, a kétszáz éves múlttal bíró urus, melyet a román hatóságok csak fontos okokból törhetnek meg egyoldalúlag. Szász Domokos püspök a romániai utazással csak azt a jogot gyakorolta, melyet igénybe vett eddig valamennyi előde. S ha most az ottani hatóságok rendszabályokat alkalmaznak a püspök ellen, ki híveit régi tisztéhez képest meglátogatja, akkor fölmerül a szüksége annak, hogy e rendszabályok momentán okai felől magyarázatot kapjunk s egyúttal tájékoztatást az iránt, mi fog történni, jövőre az egyházi főhatóságoktól e rendszabályok folytán elszigetelt magyar református egyházközségekkel Romániában. Mindkét irányban a kérdést a bukaresti kabinettel tisztába hozni a magyar kormány iniciatívájára tartozik. S reméljük, hogy Tisza Kálmán ismerni fogja ez ügyben kötelességét. A másik kérdés, mely ez esetbenOTT Mai számunk 12 oldalra terjed.