Budapesti Hirlap, 1888. június (8. évfolyam, 151-180. szám)
1888-06-30 / 180. szám
- ----------------I------------------------------------------------------------------------------- HM.,— nemcsak hogy az emberitörvény erejével bírnak, hanem annál sokkal magasztosabb fénykörben mozognak, minthogy a természeti és az örök törvényből származnak. Ezen elvek kapcsán világossá vélik, hogy az emberi társadalomban az igazi szabadság nem abban áll, hogy azt tegyed, ami neked tetszik, amiből a társadalom teljes felbomlása fogna bekövetkezni , hanem abban, hogy a polgári törvények segélyével biztosabban élhess az örök törvények parancsai szerint. Azokra nézve pedig, akik a társadalmat vezetik, a szabadság nem abban áll, hogy vakmerően és önkényüleg parancsoljanak, ami szintén nagy csapás lenne s a köztársaság veszélyeztetését vonná maga után, hanem az emberi törvényeknek az elöljáróságra való intézkedéseinek csak az lehet az ereje, hogy az örök törvényekből származottakat ismertessenek el és semmi sem bír szentesítéssel azokban, ami az isteni jog elvében egyszersmind benn nem foglaltatik. Ha tehát valamely hatalom olyat szentesítene, ami a józan ész törvényeivel ellenkezik s a köztársaságra nézve veszedelmes, s az a törvény kötelező erejével nem birva, mivel nem lenne az az igazság törvénye s az embereket elvezetné ama jótól, a mely a társadalom rendeltetése. A szabadság természete tehát, tekintsük azt bármely nemében, úgy az egyesekben, mint a társadalomban, úgy azokban, akik parancsolnak, mint azokban, akik engedelmeskednek, bizonyos szükségességet foglal magában : engedelmeskedni valamely örök értelemnek, ami pedig nem más, mint a parancsoló és tiltó Isten tekintélye. Az Istennek eme legigazságosabb hatalma az ember fölött nem hogy akadályozná vagy elnyomná a szabadságot, inkább védi azt és teljessé teszi. Mert minden természetre nézve abban áll a legnagyobb tökély, hogy kövesse és elérje az ő végcélját ; márpedig a végcél, amelyre az emberi szabadságnak törekednie kell, az Isten. Ez a józan ész szava és az egyház tanítása. Az evangélium törvényei az erkölcsi élet ezen terén nemcsak felülmúlják a pogány bölcsészet által elért magaslatokat, hanem az életszentségre való ösztönzés által a tökéletesebb szabadság elérésére képesebbé is teszik az embert. Nagyszerű az a jótékony befolyás, amelyet az egyház a szabadság érdekeire minden időben gyakorolt, midőn védte és fejlesztette a polgári és a politikai szabadság elveit. Elég legyen a rabszolgaság eltörlésére, a jogegyenlőség és a testvériség eszméjére utalni. Akkora az egyháznak e tekintetben az ereje, hogy szintén általános elismerésre jutott már a tény, hogy a hova tanításának a fénye elhat, ott a rossz erkölcsök megjavulnak s a szabadságellenes intézmények tarthatatlanokká válnak. A törvényes hatalom az Istentől van, az engedelmesség tehát ezen méltóságba emeltetve fel, nemessé válik, midőn az a legfelsőbb és a legigazságosabb hatalomnak adatik az emberi hatalom személyében. A hol tehát a parancsolási jog hiányzik, vagy ha az értelemmel, az örök törvénynyel, az Isten akaratával ellenkező parancsoltatik, ott helyes nem engedelmeskedni az embernek, hogy engedelmeskedhessünk az Istennek. Ilykér elzáratván a zsarnokság útja, a hatalom nem ragadhat mindent magához, hanem mindenkinek épségben maradnak jogai, az egyéni és a családi jogok az állam minden polgára számára épségben maradnak, biztosíttatván mindenki számára az igazi szabadság megfelelő összeget. Az igazi szabadsággal azonban ellentétes a liberalizmus felfogása, amely inkább szabadosság. Az egész liberalizmusnak az alapja az, hogy megtagadja az isteni és örök értelem iránt tartozó engedelmességet, az emberi értelmet kizárólagos főelvéül teszi önmagának és egyedüli forrásául az igazságnak. Ebből származik a független morál bölcsészete, amely elmozdítván az isteni parancsok iránti engedelmességet az ember elől, végtelen szabadságot ad az embernek. De hogy hova vezet ezen irány a társadalomban, könnyű belátni. Mert kimondatvan annak az elve, hogy az ember és a társadalom felett semmi magasabb elv, vagy hatalom nem áll, hanem minden törvény és hatalom forrása csak magában az emberben keresendő — egyszersmind kimondatik, hogy a közhatalom a tömegből származik. Amint tehát csak az egyesnek az értelme jogosult arra, hogy az egyest vezesse, szintúgy a társadalomban mindenkinek közös esze jogosult csak a hatalom és a törvény gyakorlatára. Ez elvnek erkölcsi befolyása az emberi viszonyokra kézzel fogható. Az emberi értelem állíttatványel ugyanis a jó és a rossz egyedüli mértékéül — megszűnik csakhamar a különbség a jó és rossz között; ami tetszeni fog, az a szabadság jogát is nyeri, miáltal az összes közállapotok megromlanak. E felfogásnak egyik kifolyása az a nézet, hogy az egyes ember az ő magánviszonyaiban tartozik az erkölcs és a vallás parancsait követni, de az állam, üde és rózsás. Fehér szál is alig van torzonborz, dús fekete hajában, mely olyan geniálisan rendetlen, mint valami piktoré. Flammarion élénk taglejtésekkel, erős hangon beszél s szellemesen magyarázza a temérdek eszközt, melylyel obszervatóriuma tömve van. Az emeleteken nem lát egyebet a szem, mint kronométereket, fotográf gépeket, égi mappákat és glóbuszokat. Végre egy kis lépcsőn feljutunk magába az obszervatóriumba, hol titokzatos nyugalomban állanak a csillagok világának vizsgálatára szolgáló műszerek. A kupola boltozata alatt csak a nagy teleszkóp sötétlik ezer kerekével, mint egy óriás ágyú a monitor forgó tornyában. Oldalt egy ajtó kivezet a lapos tetőre, ahol szabad ég alatt lehet dolgozni. Itt a meteorológiai eszközök vannak. Bent a toronyban, épp a lépcső fölött, függ a nagy kronométer, amely a csillagászati időt mutatja. Most épp 14 óra 25 perc van. Két oldalt a falon a Mars és a Hold nagy fotográfiái, melyeket Flammarion készített. A nap lement, az ég szűzi kékje tiszta. Az égen való kalandozásunkat a holdon kezdjük, mely épp teljes pompájában emelkedik föl. Flammarion betesz a teleszkópba egy üveglencsét, amely hatszázszorosan rövidíti meg a hold távolságát és megindítja a szerkezetet, amely arra szolgál, hogy a teleszkóp kövesse a föld mozgását. Aztán fölmegyünk egy lajtorján, én leülök egy karszékbe, a csillagász egy kézmozdulatára megnyílik a kupola rése sim a holdban vagyunk, amit látok, olyan, mint egy téli vidék, léghajóból nézve. A holdon e pillanatban dél van, de a kép mégis fagyos éjszakáé. Szédületes hegycsúcsok merednek felénk, hegyesek, mint megannyi kristály. Ki- a társadalom, nem esik ezen kötelezettség alá. Ezek eltérhetnek az Isten törvényeitől és egyáltalán nem tartoznak a törvények alkotásánál azokra figyelemmel lenni. Ebből egy másik elv következik, az, hogy a társadalom és az egyház játoka különböző. De ez az elv merő képtelenség. Maga a természet tiltakozik az ellen, midőn követeli, hogy a polgároknak a tisztességes és a becsületes élethez megkívántató feltételek megadassanak. Márpedig miután maga az Isten a forrása minden tisztességesnek és becsületesnek, következik, hogy a tisztesség és a becsület feltételeit tagadja meg az emberektől az, aki elhanyagolja az isteni törvényeket vagy azokkal ellenkező irányba akarja vezetni a társadalmat. De e mellett az is szem előtt tartandó, hogy ha az egyházi és a polgári hatalom útjai különböznek is és más eszközökkel halad célja felé mind a kettő, a hatalom kezelésében és viselésében, hogy egymásnak támogatására legyenek , szükséges. Mert az is megesik, hogy noha nem ugyanazon okokból, de sokszor ugyanazon dolgok felett kell mindkettőnek határozni. A miért is az a találó összefüggés állíttatott fel a kettőről, ami a test és a lélek között létezik. Lássuk csak ezen pont bővebb megvilágításának a szempontjából a szabadság egyes vívmányait. A vallásszabadság. Ez minden szabadságnak az alapja. Az ember minden kötelessége között az első, a legszentebb az, amelylyel az Istent tisztelni tartozunk. E kötelesség azon alapból föld, hogy az Isten hatalmában vagyunk állandóan. Tőle származtunk, hozzá kell visszatérnünk. Ehhez járul, hogy erkölcs nincs vallás nélkül, mivel csak az nevezhető erénynek, a mi azon kötelességekkel foglalkozik, a melyek az Istenhez, mint az ember legfőbb javához vezetnek. A vallás tehát, mely megparancsolja az Isten iránti kötelességeinket, minden erénynek vezére és szabályozója. Szükség, hogy a társadalom Istenben az ő urát és szerzőjét ismerje el s az ő uralmát és hatalmát elfogadja és tisztelje. Tiltja tehát az igazság, tiltja az ész az isten nélküli államot, vagy azt, hogy a társadalom az atheizmusba essék. Említésre méltó még a szólás- és a sajtószabadság is, amelyet, ha nem korlátoltatik s a szabadság korlátait átlépi, a szabadság jogára tűnő vezetőm van ; úgy ismeri e tájakat, mint egy svájci pásztor a maga hegyeit. „Ez a Ptolemaeus hegye, amaz a Hipparchusé“, mutogatja sorra a hatalmas domborodásokat. Aztán elmondja, hogy a hold napjai 14-szer huszonnégy órából állanak, s hogy szatellitánkon légkört fölfedezni nem lehet. Egész pajtásokká leszünk, a holdban kalandozván. A magány közel hozza a sziveket. Mint Faust kóborolt Mefisztóval a boszorkánylakzin a szirtek között, úgy csatangolunk mi a hold hegységeiben. Végre kifáradt a szárnyaló képzelet, viszszatértünk a földre. Lementünk a tudós dolgozószobájába. Flammarion megmutatta nekem "a Mars csillagot illető tanulmányait, a rajzokat, fotográfiákat ,stb. Elmagyarázta, hogy e bolygónak a miénkhez hasonló évszakai vannak ; levegőjében felhők kergetődznek, sarkaihoz közel örök tél uralkodik, egyenlítőjénél pedig forró az éghajlat, épp mint nálunk ; beszélt a Marsbeli növények színeiről stb. Aztán, megmutatta könyvtárát, melynek aligha van párja, mert körülbelül benne minden, amit eddig a csillagos égről írtak. Tycho Brahe mellett ott vannak Galilei, Herschel, Kepler, Kopernikus, Newton és Fontana művei. Megnézzük a nagy bekötött mappákat is, melyeket a középkor csillagászai készítettek a mennyboltozatról. Flammarion dolgozószobájában van valami, ami a Fauszt laboratóriumára emlékeztet, ettől a sok vén könyvtől, planetáriumtól és glóbusztól. Éjfél után egy órakor indultam vissza Paksba, megköszönve a kitűnő tudósnak, hogy ily szívesen fogadta a magyar lap levelezőjét. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA, Flammarion Kamillnál. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Paris, jun. 28. Flammarion Kamill, a csillagásztudományok híres népszerűsítője, meghívott, hogy töltsék egy éjét obszervatóriumában. Tegnapelőtt, a megállapított estén, a Bordeaux felé menő gyorsvonattal Juvisybe, a kitűnő tudós nyaralóhelyére utaztam. A Seine-et-Oise-megye e kis városkájában építette meg Flammarion csillagvizsgálóját, messze a főváros gőzétől, ködétől, mely az eget csaknem mindig szürke fátyollal takarja. Az obszervatórium már messziről meglátszik a zöld hegyoldalban, egy csöndes park százados fái között. Csinos falusi ház, egyszerű, de nagy és kétemeletes, födelén büszkén hordja a csillagvizsgáló-tornyot, melynek forgatható kupolája messze fehérült ki a lombok közül. A Flammarion utcán egy negyed óra alatt felértem az obszervatóriumig. Becsengettem a park kapujánál. Egy elegáns úrnő sietett bebocsátani : Flammarion neje. Az az érdekes teremtés, a kit a tudós annyit emleget műveiben s a ki nászutját léghajón tette meg Páriától Spaaig. Még mindig fiatal és nagyon szép , igazi párisi nő, csupa kellem és finomság. Flammarionné asszony egy nagy szalonba vezetett, hol pár perc múlva megjelent a híres csillagász. Rendkívüli szeretetreméltósággal fogadott, aztán mindjárt felfelé indultunk az obszervatóriumba. Flammarion meglehetős kistermetű ember. Negyvenhat éves, de arca még egészen Chélard R. BUDAPESTI HÍRLAP. (ISO. sz.) 1888. junius 30