Budapesti Hirlap, 1888. június (8. évfolyam, 151-180. szám)

1888-06-30 / 180. szám

- ----------------I------------------------------------------------------------------------------- HM.,— nemcsak hogy az emberi­­törvény erejével bírnak, hanem annál sokkal magasztosabb fénykörben mo­zognak, minthogy a természeti és az örök törvény­ből származnak. Ezen elvek kapcsán világossá vélik, hogy az emberi társadalomban az igazi szabadság nem abban áll, hogy azt tegyed, a­mi neked tetszik, a­miből a társadalom teljes felbomlása fogna bekö­vetkezni , hanem abban, hogy­ a polgári tör­vények segélyével biztosabban élhess az örök törvények paran­csai szerint. Azokra nézve pedig, a­kik a társadalmat vezetik, a szabadság nem abban áll, hogy vakmerően és önkényüleg parancsoljanak, a­mi szintén nagy csapás lenne s a köztársaság veszé­lyeztetését vonná maga után,­­ hanem az emberi törvényeknek az elöljáróságra való intézkedéseinek csak az lehet az ereje, hogy az örök törvényekből származottakat ismertessenek el és semmi sem bír szentesítéssel azokban, a­mi az isteni jog elvében egyszersmind benn nem foglaltatik. Ha tehát valamely hatalom olyat szentesítene, a­mi a józan ész törvényeivel ellenkezik s a köztár­saságra nézve veszedelmes, s az a törvény köte­lező erejével nem birva, mivel nem lenne az az igazság törvénye s az embereket elvezetné ama jó­tól, a mely a társadalom rendeltetése. A szabadság természete tehát, tekintsük azt bármely nemében, úgy az egyesekben, mint a társadalomban, úgy azokban, a­kik paran­csolnak, mint azokban, a­kik engedelmeskednek, bizonyos szükségességet foglal magában : enge­delmeskedni valamely örök érte­lemnek, a­mi pedig nem más, mint a paran­csoló és tiltó Isten tekintélye. Az Istennek eme legigazságosabb hatalma az ember fölött nem hogy akadályozná vagy elnyomná a sza­badságot, inkább védi azt és teljessé teszi. Mert minden természetre nézve abban áll a legnagyobb tökély, hogy kövesse és elérje az ő végcélját ; már­pedig a végcél, a­melyre az emberi szabadságnak törekednie kell, az Isten. Ez a józan ész szava és az egyház tanítása. Az evangélium törvényei az erkölcsi élet ezen terén nemcsak felülmúlják a pogány bölcsészet által elért magaslatokat, hanem az életszentségre való ösztön­zés által a tökéletesebb szabadság elérésére képe­sebbé is teszik az embert. Nagyszerű az a jótékony befolyás, a­melyet az egyház a szabadság érdekeire minden időben gyakorolt, midőn védte és fejlesz­­tette a polgári és a politikai szabadság elveit. Elég legyen a rabszolgaság eltörlésére, a jogegyenlőség és a testvériség eszméjére utalni. Akkora az egyháznak e tekintetben az ereje, hogy szintén általános elismerésre jutott már a tény, hogy a hova tanításának a fénye elhat, ott a rossz erköl­csök megjavulnak s a szabadságellenes intézmények tarthatatlanokká válnak. A törvényes hatalom az Istentől van, az en­gedelmesség tehát ezen méltóságba emeltetve fel, nemessé válik, midőn az a legfelsőbb és a legigaz­ságosabb hatalomnak adatik az emberi hatalom sze­mélyében. A hol tehát a parancsolási jog hiányzik, vagy ha az értelemmel, az örök törvénynyel, az Isten akaratával ellenkező parancsoltatik, ott h­e­­lyes nem engedelmeskedni az em­bernek, hogy engedelmeskedhes­sünk a­­z Istennek. Ilykér elzáratván a zsarnokság útja, a hatalom nem ragadhat mindent magához, hanem mindenkinek épségben maradnak jogai, az egyéni és a családi jogok az állam minden polgára számára épségben maradnak, biztosíttatván mindenki számára az igazi szabadság megfelelő összeget. Az igazi szabadsággal azonban el­­lentétes a liberalizmus felfogása, a­mely inkább szabadosság. Az egész liberalizmusnak az alapja az, hogy megtagadja az isteni és örök ér­telem iránt tartozó engedelmességet, az emberi értelmet kizárólagos főelvéül teszi önmagának és egyedüli forrásául az igazságnak. Ebből származik a független morál bölcsészete, a­mely elmozdítván az isteni parancsok iránti enge­delmességet az ember elől, végtelen szabadságot ad az embernek. De hogy hova vezet ezen irány a társadalomban, könnyű belátni. Mert kimondatvan annak az elve, hogy az ember és a társadalom fe­lett semmi magasabb elv, vagy hatalom nem áll, hanem minden törvény és hatalom forrása csak ma­gában az emberben keresendő — egyszersmind ki­­mondatik, hogy a közhatalom a tömegből származik. A­mint tehát csak az egyesnek az értelme jogosult arra, hogy az egyest vezesse, szintúgy a társada­lomban mindenkinek közös esze jogosult csak a ha­talom és a törvény gyakorlatára. Ez elvnek erkölcsi befolyása az emberi viszonyokra kézzel fogható. Az emberi értelem állíttatván­yel ugyanis a jó és a rossz egyedüli mértékéül — megszűnik csakhamar a különbség a jó és rossz között; a­mi tetszeni fog, az a szabadság jogát is nyeri, mi­által az összes közállapotok megromlanak. E felfogásnak egyik kifolyása az a nézet, hogy az egyes ember az ő magánviszonyaiban tartozik az erkölcs és a vallás parancsait követni, de az állam, üde és rózsás. Fehér szál is alig van torzon­­borz, dús fekete hajában, mely olyan geniáli­­san rendetlen, mint valami piktoré. Flamma­rion élénk taglejtésekkel, erős hangon beszél s szellemesen magyarázza a temérdek eszközt, melylyel obszervatóriuma tömve van. Az eme­leteken nem lát egyebet a szem, mint krono­métereket, fotográf­ gépeket, égi mappákat és glóbuszokat. Végre egy kis lépcsőn feljutunk magába az obszervatóriumba, hol titokzatos nyugalomban állanak a csillagok világának vizsgálatára szolgáló műszerek. A kupola bol­tozata alatt csak a nagy teleszkóp sötétlik ezer kerekével, mint egy óriás ágyú a monitor forgó tornyában. Oldalt egy ajtó kivezet a lapos tetőre, a­hol szabad ég alatt lehet dolgozni. Itt a me­teorológiai eszközök vannak. Bent a torony­ban, épp a lépcső fölött, függ a nagy krono­méter, a­mely a csillagászati időt mutatja. Most épp 14 óra 25 perc van. Két oldalt a fa­lon a Mars és a Hold nagy fotográfiái, melye­ket Flammarion készített. A nap lement, az ég szűzi kékje tiszta. Az égen való kalandozásunkat a holdon kezdj­­ük, mely épp teljes pompájában emelkedik föl. Flammarion betesz a teleszkópba egy üveg­lencsét, a­mely hatszázszorosan rövidíti meg a hold távolságát és megindítja a szerkezetet, a­mely arra szolgál, hogy a teleszkóp kövesse a föld mozgását. Aztán fölmegyünk egy lajtor­ján, én leülök egy karszékbe, a csillagász egy kézmozdulatára megnyílik a kupola rése s­im a holdban vagyunk, a­­mit látok, olyan, mint egy téli vidék, léghajóból nézve. A holdon e pillanatban dél van, de a kép mégis fagyos éjszakáé. Szédületes hegycsúcsok merednek fe­lénk, hegyesek, mint megannyi kristály. Ki-­­ a társadalom, nem esik ezen kötelezettség alá. Ezek eltérhetnek az Isten törvényeitől és egyáltalán nem tartoznak a törvények alkotásánál azokra figyelem­mel lenni. Ebből egy másik elv következik, az, hogy a társadalom és az egyház játoka kü­lönböz­ő. De ez az elv merő képtelenség. Maga a természet tiltakozik az ellen, midőn követeli, hogy a polgároknak a tisztességes és a becsületes élet­hez megkívántató feltételek megadassanak. Már­pedig miután maga az Isten a forrása minden tisz­tességesnek és becsületesnek, következik, hogy a tisztesség és a becsület feltételeit tagadja meg az emberektől az, a­ki elhanyagolja az isteni törvé­­nyeket vagy­ azokkal ellenkező irányba akarja ve­zetni a társadalmat. De e mellett az is szem előtt tartandó, hogy ha az egyházi és a polgári hatalom útjai különböznek is és más eszközökkel halad célja felé mind a kettő, a hatalom ke­zelésében és viselésében, hogy egymásnak támogatására legye­nek , szükséges. Mert az is megesik, hogy noha nem ugyan­azon okokból, de sokszor ugyanazon dolgok felett kell mindkettőnek határozni. A miért is az a találó összefüggés állíttatott fel a kettőről, a­mi a test és a lélek között létezik. Lássuk csak ezen pont bővebb megvilágításá­nak a szempontjából a szabadság egyes vívmá­nyait. A vallásszabadság. Ez minden sza­badságnak az a­l­a­p­j­a. Az ember minden köte­lessége között az első, a legszentebb az, a­melylyel az Istent tisztelni tartozunk. E kötelesség azon alapból föld­, hogy az Isten hatalmában vagyunk állandóan. Tőle származtunk,­­ hozzá kell visszatér­nünk. Ehhez járul, hogy erkölcs nincs val­lás nélkül, mivel csak az nevezhető erénynek, a mi azon kötelességekkel foglalkozik, a melyek az Istenhez, mint az ember legfőbb javához vezetnek. A vallás tehát, mely megparancsolja az Isten iránti kötelességeinket, minden erénynek vezére és szabá­lyozója. Szükség, hogy a társadalom Istenben az ő urát és szerzőjét ismerje el s az ő uralmát és ha­talmát elfogadja és tisztelje. Tiltja tehát az igazság, tiltja az ész az isten nél­küli államot, vagy azt, hogy a társadalom az atheizmusba essék. Említésre méltó még a s­z­ó­l­á­s- és a saj­tószabadság is, amelyet, ha nem korlátoltatik s a szabadság korlátait átlépi, a szabadság jogára tűnő vezetőm van ; úgy ismeri e tájakat, mint egy svájci pásztor a maga hegyeit. „Ez a Pto­­lemaeus hegye, amaz a Hipparchusé“, mutogatja sorra a hatalmas domborodásokat. Aztán el­mondja, hogy a hold napjai 14-szer huszon­négy órából állanak, s hogy szatellitánkon lég­kört fölfedezni nem lehet. Egész pajtásokká leszünk, a holdban kalandozván. A magány közel hozza a sziveket. Mint Faust kóborolt Mefisztóval a boszorkánylakzin a szirtek kö­zött, úgy csatangolunk mi a hold hegységei­ben. Végre kifáradt a szárnyaló képzelet, visz­­szatértünk a földre. Lementünk a tudós dolgozószobájába. Flammarion megmutatta nekem "a Mars csilla­got illető tanulmányait, a rajzokat, fotográfiá­kat ,stb. Elmagyarázta, hogy e bolygónak a miénkhez hasonló évszakai vannak ; levegőjé­ben felhők kergetődznek, sarkaihoz közel örök tél uralkodik, egyenlítőjénél pedig forró az éghajlat, épp mint nálunk ; beszélt a Marsbeli növények színeiről stb. Aztán, megmutatta könyvtárát, melynek aligha van párja, mert körülbelül benne minden, a­mit eddig a csil­lagos égről írtak. Tycho Brahe mellett ott vannak Galilei, Herschel, Kepler, Kopernikus, Newton és Fontana művei. Megnézzük a nagy bekötött mappákat is, melyeket a középkor csillagászai készítettek a mennyboltozatról. Flammarion dolgozószobájában van valami, a­mi a Fauszt laboratóriumára emlékeztet, ettől a sok vén könyvtől, planetáriumtól és gló­busztól. Éjfél után egy órakor indultam vissza Pak­sba, megköszönve a kitűnő tudósnak, hogy ily szívesen fogadta a magyar lap levelezőjét. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA, Flammarion Kamillnál. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Paris, jun. 28. Flammarion Kamill, a csillagásztudomá­nyok híres népszerűsítője, meghívott, hogy tölt­sék egy éjét obszervatóriumában. Tegnapelőtt, a megállapított estén, a Bordeaux felé menő gyorsvonattal Juvisybe, a kitűnő tudós nya­ralóhelyére utaztam. A Seine-et-Oise-m­egye e kis városkájában építette meg Flammarion csillag­­vizsgálóját, messze a főváros gőzétől, ködétől, mely az eget csaknem mindig szürke fátyollal takarja. Az obszervatórium már messziről meg­látszik a zöld hegyoldalban, egy csöndes park százados fái között. Csinos falusi ház, egyszerű, de nagy és kétemeletes, födelén büszkén hordja a csillagvizsgáló-tornyot, melynek forgatható kupolája messze fehérült ki a lombok közül. A Flammarion­ utcán egy negyed óra alatt felértem az obszervatóriumig. Becsenget­tem a park kapujánál. Egy elegáns úrnő sie­tett bebocsátani : Flammarion neje. Az az ér­dekes teremtés, a kit a tudós annyit emleget műveiben s a ki nászutját léghajón tette meg Páriától Spaaig. Még mindig fiatal és nagyon szép , igazi párisi nő, csupa kellem­ és finom­ság. Flammarionné asszony egy nagy szalonba vezetett, hol pár perc múlva megjelent a hí­res csillagász. Rendkívü­li szeretetrem­éltóság­­gal fogadott, aztán mindjárt felfelé indultunk az obszervatóriumba. Flammarion meglehetős kistermetű em­ber. Negyvenhat éves, de arca még egészen Chélard R. BUDAPESTI HÍRLAP. (ISO. sz.) 1888. junius 30

Next