Budapesti Hírlap, 1888. december (8. évfolyam, 332-360. szám)
1888-12-03 / 334. szám
Bttflapen, 1898. vm. évfolyam 334 , decertifier 3. Budapesti Hírlap Előfizetési árak. Egész évre 14 frt, félévre 1 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16.82. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. December 2-kn Párisban. Budapest, dec. 2. (*) Ez a szomorú emlékű nap volt a láma szemében kijelölve a francia polgárháború kitörésére. Széliben beszéltek a pártok egymásról, hogy úgy a radikális köztársaság, mint a boulangizmusban egyesült elégedetlen elemek államcsínyt terveznek. Államcsínyre pedig a negyven év előtti hagyomány december 2-ikát jelöli ki. Aki csak szerepel a francia nyilvános életben, az mind febris decembrialisba esett, s róluk elharapódzott a láz a lakosságra járványosan. Komoly emberek komoly meggyőződése lett, hogy e napon Boulanger tábornok egy bevégzett ténynyel lepi meg nemzetét: cinkosai elfogják titokban a köztársaság elnökét, a minisztereket, városi tanács s a képviselőház republikánus tagjait, ő maga pedig hozzápártolt ezredek élén bevonul az Elysée-palotába s kezébe ragadja a hatalmat. A boulangisták hasonló szándékot fogtak rá Carnot és Floquet urakra. A párisi községtanács annyira meg volt győződve a dec. 2-iki világvégéről, hogy e napra tömeges kivonulást rendezett a temetőbe búcsút járni a császári sas első áldozatának rég elfeledett sírjához. A fáma szerint e tüntetés lett volna a jeladás az akcióra : Baudin sírjánál lőttek volna a pártok egymásra, a vértanú emlékkövét döntik vala le első torlasznak s a bősz viadalban a boulangisták a radikálisokat, ezek meg amazokat fogták volna el kölcsönösen. Mindez azonban nem igy történt. Villámirás jelenti Párisból, hogy a montmartrei temetőünnep igen jámboran folyt le, minden rendzavarás nélkül. A sírhoz alig 10,000 ember vonult ki, ezek nagy része is vasárnapi sétáló. A politikai világ nem jelent meg, Boulanger pedig elutazott Párisból. A szónokok elmondták körmondataikat a köztársaság dicsőítésére s a cezarizmust szidták, a tömeg éljenzett és szétoszlott. Baudin síremléke épségben áll, torlaszt rakni a halottak köveiből, vért ontani a tetemek fölött, senkinek nem jutott eszébe. Mindössze egy gamint fogott el a rendőrség valami csínyért, ez se bizonyult államcsínynek. Páris tehát nyugodt s a világ egyelőre békén keringhet tengelye körül. Saját tudósítónktól a tüntetésről a következő táviratot kaptuk: Paris, dec. 2. A nagy felvonulás Baudin sírjához, s az egész tüntetés teljes rendben, minden zavargás nélkül folyt le. Igaz, hogy nem is öltött olyan nagy arányokat, mint eleinte gondolták. Kétszázezer tüntetőre számítottak, s magában a menetben legföljebb 10—15,000 ember vett részt. A boulevardokon, amerre a menet elhaladt, nagy tömegekben álldogált anép, de kíváncsiságon kívül semmi egyéb érzelmet nem árult el. Mindenfelé vidám hangulat uralkodott, s a tréfás megjegyzések csak úgy szakadtak az elvonulókra. A délelőtt azoké volt, akik nem tüntettek. A kamara egyesült balpártjának, valamint a szenátus egyesült köztársasági pártjának és köztársasági balpártjának küldöttségei, melyek a községtanács menetében nem vesznek részt, reggel egymásután jelentek meg Baudin emlékszobránál, hogy talapzatára koszorúkat helyezzenek. A temető kapuját és az emlékszobrot reggel óta kiváncsi nép veszi körül. A boulangista párt végrehajtó bizottsága ma reggel kiáltványt bocsátott ki, melyben kijelenti, hogy a párt nem vesz részt a Baudin-tüntetésben, bár a vértanú emlékét tiszteletben tartja. Egyúttal felhívja a polgárságot, hogy álljon ellen a kormány minden provokációjának, nehogy a kormánynak ürügyet szolgáltasson államcsíny elkövetésére. A bon-,langisták tényleg egészen távol tartották magukat a dologtól s maga Boulanger ma reggel Neversbe utazott. Déli 12 órakor a rendőrség megszüntette a kocsiközlekedést mindazokon az utakon, amerre a menet elvonulandó volt. Ez időtájban már kezdtek a városháza előtt gyülekezni és sorakozni. A menetben részt vettek : 1. A párisi községtanács és a szajnamegyei bizottsági tagok, a kerületi elöljáróságok s a vámvonalon kivül levő városrészek képviselői. A képviselőház tagjai, a kik csatlakoztak a menethez, szintén e csoportban jelentek meg. 2. A politikai társulatok, bizottságok és csoportok. (Az 1851-ki számüzöttek családjai. — A 89-ki konföderáció tagjai. — Az emberi és polgári jogok társulata stb.) E csoportban szerepeltek a tanulók. 3. A megyék küldöttségei. 4. A szabadkőmivesek és szabadgondolkozók társulata. 5. A munkásszövetkezetek. 6. Zeneegyesületek, lövésztársulatok, tornaegyesületek és vivóklubok. 7. Azok a polgárok, akik semmiféle egyesülethez nem tartoznak. Ebben a sorrendben haladt a menet, mely pont egy órakor indult el a városháza elöl. Minden csoportnak két rendezője volt. A forradalmi munkásszövetkezetek vörös zászló alatt haladtak, s a meneten végig körülbelül tíz zenekar játszotta felváltva a Marseillaise-t és a Chant du départ, egyebet nem. A menetben feltűnően nagy volt a vidékiek száma. A menet az avenue Victorián végig haladva, a boulevard Sebastopolon, boulevard de Strasbourg-on folytatta útját, átmetszette a boulevard Magenta végét, végig ment a boulevard Rochechouart-on és boulevard de Clichyn, s onnan egy rövid avenuen át a montmartrei temetőbe ért. Útközben semmi nevezetes eset nem fordult elő. A kiváncsi nézőközönség közömbösen viselte magát s kevés kiáltás volt hallható. A Rivoli utca torkolatánál egy csoport képviselőt és városi tanácsost „Éljen a köztársaság!“ kiáltásokkal fogadtak. Néhány fütty is hangzott föl. A boulevard Magéntán elfogtak egy embert, ki a menetet füttyökkel fogadta. Pont három órakor érkezett a menet a temetőbe, hol Baudin emlékszobránál Dar- ot, a községtanács elnöke, a következőket mondotta : Dicsőíteni akarjuk a köztársasági jog rettenthetetlen védőjét, a cezarizmus hős ellenfelét és vértanúját, az államcsíny összes áldozatait. Baudin sírjához zarándokolunk, nemcsak, hogy emlékének hódoljunk, hanem hogy tapasztalatokat gyüjtsünk s felhasználjuk a cezarizmus ellen, mely ujra emelgeti a fejét. (Itt a szónok heves támadást intéz a boulangizmus ellen s aztán folytatja.) A demokrácia a dicső halott emlékéből uj erőt merít. Baudin hatalmas szava hangzik fel a sir mélyéből s el nem csüggedésre ki fel bennünket. A szónok következőleg végző beszédét : „Szilárdan és erőt merítve a nemes emlékezetéből, egyesüljünk bizalomteljesen a kiáltásban : „Éljen a köztársaság !“ A jelenlevők nagy tetszéssel kísérték a beszédet, melyet semmiféle közbekiáltás sem zavart meg. Fél 4 órakor kezdődött az elvonulás Baudin emlékszobra előtt. Az elvonulás negyed 5 órakor ért véget. A tüntetők a Marseillaiset énekelve, nagy csoportokban tértek vissza a városba, mely lassan kint visszanyerte régi képét. Mai zsámenk 8 oldal Budapest, dec. 2. A pápa határozata a Strossmayerügyben. A Temas rendszerint jól értesült bécsi levelezője Írja : A gyakovári püspök palotájába visszaköltözött a nyugalom és aj munkás egyformaság. Strossmayer püspök ismét békén kormányozza egyházmegyéjét, kezeli roppant uradalmait és levelet a szláv és katolikus világ kitűnőségeivel. Most is egész seregtitkárt foglalkoztat, fiatal papokat, akik az általa alapított szemináriumban, az ő gon,dos felügyelete alatt nevelődtek ki. Úgy látszik, a belovári dorgálás már teljesen elfelejtődött s ha az ember látja a püspöknek és környezetének derült kedvét, nem is sejti, hogy Strossmayer állása csak az imént komoly veszedelemben forgott. — Ha csak a magyar kormánytól függött volna, Strossmayer bizonynyal kénytelen számkivetésbe menni vagy kolostorba vonulni. Püspököt azonban csakis a pápa mozdíthat el , ezért Strossmayer ügyét a pápa elé kellett terjeszteni s a Vatikánból várták a döntést, mely előtt a magyar kormány is köteles meghajolni, legyen bárminő is. XIII. Leó levélben szólította föl Strossmayert, hogy vagy személyesen, vagy írásbeli nyilatkozat által magyarázza ki a belovári esetet, de főkép a kievi telegrammot. Strossmayer hajlott korára hivatkozva mente ki magát, hogy nem mehet Rómába, ahol a pápa aranymiséje alkalmából járt s úgyszólván még ki sem pihente az utazás fáradalmait. Aztán kijelentette, hogy őt csak a legrosszabb akaratú rágalom illetheti azzal a gyanúval, mely szerint ő nem leglojálisabb híve Ferenc József királynak, aki az egyháznak oly nagy pártfogója. A kievi telegrammról igen röviden írt a pápához intézett levelében. Csak annyit, hogy a kievi ünnepek érdekelhették az egész kereszténységet, tekintet nélkül a hitszakadásokra és felekezetekre; érdekelhették pedig főleg a nagy szláv népcsaládot. Ezért tartotta hát jogának, sőt kötelességének tudatni a rendező bizottsággal, hogy csatlakozik az ünnephez. Egyszerű táviratáért nem lehet őt felelőssé tenni bizonyos pohárköszöntök és beszédek miatt, a melyek az osztrák-magyar monarchia ellen fordultak s a melyek természetesen az uralkodó rosszalását vonták maguk után. — Rómában Strossmayernek sok az ellensége, de vannak