Budapesti Hírlap, 1889. január (9. évfolyam, 1-29. szám)
1889-01-14 / 14. szám
Budapest, 1889. IX. évfolyam 14. sz. Hétfő, január 14. Budapesti Hírlap Előfizetési árak? Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: IV. kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Iskoláink és a német nyelv. Budapest, jan. 13. A német nyelv tanítására kiadott famozus miniszteri rendelet olvastakor egy milatságos eset jutott eszembe, mely kitűnő bizonyítéka annak, hogy az idegen nyelveket beszélni nem az iskolában tanítják. Az eset a következő: Néhány évvel ezelőtt egy francia tanár Németországba ment, hogy egyetemi előadásokat hallgasson és a felsőoktatás állapotával alaposan megismerkedjék. Előkészületképen otthon nagy szorgalommal áttanulta német nyelvtanát, emlékezetbe véste az erős, a gyenge és vegyes névragozást, betanulta a német nyelv harmadfélszáz igéjét és a szintakszist, s így felfegyverkezve a német nyelvtannal, büszke önérzettel ment az egyetemre. Ámde nagy ámulatára azt tapasztalta, hogy a tanárok előadásából egy szót sem bir megérteni, egyetlen nyelvtani alakra, s egy árva igére sem bir ráemlékezni. Lehangoltságában eszébe jutott, hogy hátha hiányos szókincse oka a bajnak. Nosza előveszi a német szógyökök kézikönyvét, s négy nap alatt betanulja az ezer szóból álló könyvet, de azért az egyetemen szintúgy nem értette a tanár előadásait, mint az előtt. Elszaladt hát a könyvesboltba, s ott megveszi Ollendorf német nyelvtanát, mely kilencven leckében tárgyalja a német nyelvet. Három hónap hosszú neki napjában egy leckével, tehát az adagokat megháromszorozza, s Ollendorfjából három leckét vesz be naponkint. Egy hónap múlva — úgymond tanárunk — tudtam az egész könyvet. De tudtam-e németül? — meglehet, de nem voltam bizonyos benne. A gyakorlati példa a tanteremben ismét lesújtó volt, mert a háromnegyed órai előadás alatt a szók érthetetlen hanghalmazzá folytak össze. A szerencsétlen ember most már különböző könyvekhez kapkod, s midőn Jacotot, Robertson és Ploetz tanfolyamai sem segítenek rajta, kétségbeesésében egy szokatlan, mondhatni, hősies tettre adta fejét: egy hónap alatt az egész német szótárt betanulta az ő harmincezer szavával. Midőn végre a heroikus kúra után azt hitte, hogy elég alaposan megoldotta a nyelvtanulás kérdését (Csáky gr. szerint elegendő szókincsre tett szert), futva-fut az egyetemre, hogy elvegye a siker koszorúját. — „Elképzelhető kétségbeesésem — úgymond az illető, — midőn most sem értettem egy árva szót sem!“ S hogy megalázása teljes legyen, az egyetemről hazamenet összeakadt azokkal a francia munkásokkal, kik ideutaztakor útitársai voltak, s kik azóta, — munkaközben—a német nyelvbe egészen belejöttek. Igen természetesen, mert ők nem a nyelvtanok és szótárak iskolájában szereztek ismereteket, hanem magukról a dolgokról a velők bánás közepette. Nyelvmesterük tehát a realitás volt. A tanúság elég világos. Az idegen nyelvek beszélése elsősorban gyakorlati készség, ügyesség, minélfogva azt úgy tanuljuk, mint akármelyik gyakorlati ügyességet, mint példa vívást, táncolást. Ezzel merőben ellenkező utat követnek a múlt években a középiskolák számára kiadott miniszteri „Utasítások“, melyek tudományos analízis és zünthézis anyagának tekintik a nyelveket, s köztük a németet is. Nagyon sajnos, hogy nálunk nemcsak a közönséges emberek, hanem a miniszterek is gyorsan felednek, s előbbi rendelteiknek paródiájául, vagy talán méltó kiegészítőjéül: ellenrendeleteket is adnak ki, hogy a tanároknak, ha még eddig alaposan meg nem zavarodtak, teljes okuk legyen a megőrülésre. A múlt évben kiadott min. „Utasítások“ a középiskolát tudományos intézetnek tekintik, a mostani rendelet pedig a tánc-, akarom mondani a nyelvmesterek intézetévé akarja egy csapással átalakítani. Ha eddig kételkedett valaki abban, hogy közoktatásügyünk 11 ezek szerint vezetődik, most alaposan meggyőződhetik e szerencsétlen tétel igazságáról. Egy más alapos konfúzióról is érdekesen tanúskodik a miniszteri rendelet, arról t. i., hogy beszéd és írásbeli készséget követel azoktól a növendékektől, kik a nyelvet és irodalom termékeit még nem értik. A miniszter úr azt hiszi, hogy ha a tanuló amúgy vándorlegény módjára németül beszél, Schillert és Goethét is megérti, pedig talán, az irodalmi remekek megértéséért van a tanítás és nem a konyhai német beszédért. Valaki értheti, olvashatja Goethe Pausztját, Lessing Náthánját, a nélkül. I BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA, Párisi levél. Január elején. (Előkészületek a kiállításra. — Dúl az Erőél-torony! — Irodalmi sikerek 1888 ban. — Művészest az Aubernon-palotában. — Cigányaink Pétervárott. — A párisi magyar egyesület évi közgyűlése.) Londoni sűrűségű köd terül el felettünk hetek óta. Az ember hajlandó volna, magát, az időjárást tekintve, november hóba képzelni, ha a levelek fáradhatatlan hordója egyegy obligát kalendáriummal, a pincések színes szalaggal átkötött szivarral és sok más szerencsétlen boldogujévet kívánó gyengéden nem figyelmeztetnének arra, hogy ime itt van az uj esztendő, a Franciaországra, de különösen Parisra nézve oly nevezetes 1889. S e köd leple alatt, midőn minden pihenni látszik, lázasan folyik a munka a kiállítási területeken s hol őszszel az óriás torony s a gépcsarnok nagy arányú vasszerkezeténél alig láttunk egyebet, azóta monumentális alkotmányok, tágas csarnokok, magas kupolák emelkedtek mintegy varázsütésre s jelenleg azon a ponton vannak, hogy február hó 15-ére, mikorra a köztársaság elnökének látogatását várják, az összes építkezési munkák be lesznek fejezve. A kiállítás, melynek roppant terjedelme már nem éri be a Mars mezővel, ezúttal a Trocadero és a rokkantak palotája előtti sétányt is igénybe veszi. Az elsőt csupán a szépművészetek két csarnoka, a nagy kiterjedésű gépház, a rendkívül érdekesnek ígérkező emberi lakhely történetéhez tartozó építmények s a mintegy bejáratul szolgáló Eiffeltorony foglalják el. A Trocadero előtt lesznek elhelyezve a különféle nemzeti különkiállítások, az Esplanade-on pedig a minisztériumok s a francia gyarmatok, mint Algír, Tonking stb. kiállításai. E három, egymástól kissé távoleső hely villamos miniatűr-vasúttal lesz egybekapcsolva, mely nevének megfelelő gyorsasággal lesz hivatva a látogatókat egyik helyről a másikra átszállítani. Az egész terület különben 170 ezer villamos lámpával lesz megvilágítva s ennek roppant költsége okozza, hogy a belépti dij esténkint 2 frankban állapíttatott meg, mig nappal személyenkint csak egy frank lesz. Mialatt az óriástorony tetején jelenleg 240 méter szédítő magasságában a munkások mint apró koboldok sürögnek-forognak s erősítik egymás tetejébe a már készen felhúzott vasrudakat, azalatt itt lenn néhány nap óta ijesztő hírek, bujkáltak a nagy alkotmányról. Eleinte csak egyesek okoskodtak, hogy hát tudtam én, megmondtam én előre, a földkéreg nem bir el ily roppant súlyt, hatodfél millió kilogramm ! Már hajlik s le fog dűlni, mint a rhodusi kolosszus. Majd a hírlapok is tárgyalták a dolgot s megállapodtak abban, hogy a torony csakugyan dűl. Beállít erre egy hirlaptudósitó Eiffelhez s előadja aggályait. — Az „Arc de Triomphe“ irányából nézve magam győződtem meg a rémhír valóságáról. A torony határozottan ferde, erősen, jobbfelé hajlik. Mintegy végszóra jön a másik tudósitó. — Uram, most jövök az Arc de Triomphe tetejéről — az ön műve görbe ! — S merre dűl ? — Balra uram, a ledülésig balra ! — Jobbra, akarja ön mondani, kolléga! — De balra ! Jobbra-balra. S mialatt a két reporter majdhogy ölre megy egymás kapacitálása céljából, Eiffel mester mosolyogva világosítja fel őket, hogy se jobbra, se balra nem dűl, hanem, amit láttak nem egyéb optikai csalódásnál, melyre ő a négy oszlop sajátságos egymásra hajtása következtében előre is számított. Amint egész Páris a lefolyt évben az idei kiállításra készült, úgy tetszik, mintha egész erejét erre fordította volna, egyéb dolgok s különösen az irodalom rovására. Ha Zola Álom-ját felhozom, melylyel egyszerre érdektelenné tette magát, a szépirodalmi művekkel végeztem, mert egyetlen könyv sem jelent meg a könyvpiacon, mely állandó sikert aratott volna. A színpadi sikerek sem állnak ----------------------- —.— — ——' "— Mai szásnunk 8 oldal.