Budapesti Hírlap, 1890. január (10. évfolyam, 1-30. szám)
1890-01-14 / 13. szám
Kedd, január 14. Budapest, 1890. X. évfolyam 13. sz. Előfizetési árat: Egész évre 14 frt, félévre 5 frt, negyedévre 3 frt 50 kr, egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Lukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16. az. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A középső oktatás. Budapest, jan. 13. A képviselőház közoktatási bizottságának szombat esti tanácskozásáról tegnap adtunk ki tudósítást. E tudósításból kitűnik, hogy fontos kérdésekben most is csak a kezdet kezdetén van közoktatásunk vezetősége. A görög nyelv dolgában szaktanácskozást akarnak összehívni, mit Svarcz Gyula úr örömmel üdvözöl, annál is inkább, mert szerinte illetékesen a görög nyelv tanárai vannak hivatva ez ügy megvitatására. Nos, nekünk ez ellen nem volna kifogásunk, mert akkor a görög nyelv tanítása megmarad. Hiszen a görög professzorok legalább is szerelmesek érdekes tárgyukba s aki nem az, bizony nem is igen kecsegtető a tanársága. Tőlük egészben vitával és vita nélkül józanul annyira csak egy vélemény várható, hogy ez az ankét legalább is fölösleges időrablás, minthogy eredményét előre lehet látni. A kérdést nem a görög professzorokkal kell megvitattatni, hanem pedagógus tekintélyekkel. De ezek ismét kicsodák ? Az országos közoktatási tanács tagjai, akik pedig szintén ismételve nyilatkoztak e kérdésben, ami azt is fölöslegessé teszi, hogy ezek hivassanak meg szaktanácskozásba. Ehhez járul, hogy európaszerte egész irodalma van már a kérdésnek. Alig képzelhető az a tudós testület, amely ebben új eszmét vagy okot produkál. Minek tehát az ujánkét ? Itt egyre van szükség : egy világosfejű, éles eszű miniszterre, aki valahára intézkedik. A szakemberek mindennemű véleménye a görög mellett és a görög ellen jóformán már kodifikálva van, a józan ész kell most már csak, amely az iskolai tanítás praktikus kérdését mérlegelve döntsön a hosszú perben. S mi alább egy ily felszólalásnak adunk helyet sajátjuk a talpraesett sorokat az illetők figyelmébe. Csak még egy más megjegyzést előbb. Kovács Albert úr, a közoktatási bizottság tagja, a tandíj felemelését sürgette s egyéb okok mellett, melyek ezt támogatnák, kiemelte azt, hogy ezzel „a szegény legények” kiszorulnának a középiskolákból. Helyes lenne-e, helytelen-e felemelni a tanpénzt,statisztikai adatok nélkül nem tudjuk. De tudjuk azt, hogy minden tisztességes iskolában a „szegény legények“ javára van tanpénzelengedés vagy kedvezés. Azt a tendenciát tehát, hogy a szegénység a tanulás és felvilágosodás jótéteményeiből kizárassék, tanításunk szelleme eddig elé nem ismerte. A föltalálás érdeme benne Kovács Albert úré, de a képviselő úr jobban lekötelezte volna a világot, amennyiben már a feltalálásra adta a fejét, ha arra talált volna fel módot, miként lehet a középső iskolából a szamarakat kiszorítani, még az esetre is, ha „gazdag legények.“ A talentumra és tudományos kiképzésére szüksége van a hazának, még ha szegény ember koponyájába szorult is. E megjegyzések után átadjuk a szót emberünknek, akinek cikkéből adjuk a következőket: n. „Tisza Kálmán megy!“ — „A görög nyelv megy!“ Az minden politikai, ez minden tanügyi esemény epilógusának szereotíp végszava. Attól a politikai élet minden kérdése várja megoldását, ettől függ némelyek szerint tanügyünk felvirágzása. Régóta profectálják az elsőt, még régebben az utolsót s talán a bekövetkezés sokszor volt már mindkettőnél u. n. idő kérdése, hanem az a bizonyos paraszthajszál a válságos percben mindig annyira megvastagodott, hogy most is csak ott vagyunk, ahol 15 évvel előbb. S ez a hasonlatosság a két kérdésben nem keltheti-e azt a gyanút, hogy valami szorosabb kapocs van a kettő közt? Az ifjúság legalább együttesen szeretné megoldani — az audorok tűzbe dobásával. Sajnos, hogy éppen ezen nagyon népszerűtlen auctorok érdekében volna szavam, melyeket nem szívesen engednék kiküszöbölni, amíg kormányképes .... akarom mondani egyenlő pedagógiai értékű kárpótlást nem biztosítnának helyette. Nem is a görög nyelv, hanem más valami az, amit a gimnázium számára megmenteni kívánnék — még ilyen drága áron is. S mivel ez a kérdés mindig nyílt kérdés s éppen olyan széles körben tárgyaltatik a legalsóbb rétegekben is, mint ama másik, politikai kérdés, végre, mivel már most, hetekkel a közoktatásügyi tárca vitája előtt, megindult egyes lapokban az agitáció a görög nyelv ellen — választások előtti korteskedés — legyen szabad egy stratégiai szempontból lényegesnek tartott pontról röviden megemlékezni. Akik a görög nyelvet kiküszöbölni óhajtanák, azoknak fő érvük ez: a görög nyelv sem maga nem nyújtja azokat az ismereteket, melyek az ifjúságra váró komoly életharcban szükségesek, sem közvetve nem segít azokra oly mértékben, mint a reáltudományok bármelyike, tehát időt rabol, amit hasznosabban lehetne értékesítni. Százszor hallottuk ezt az érvet, százszor a cáfolatot rá, s ha még mindig döntés előtt állunk, annak a hibának tulajdoníthatjuk, hogy sem a bizonyításban, sem a cáfolatban nem próbálták meg a dolgokat konkrété vizsgálni. Mihelyt elhagyjuk az absztrakt didaktikai álláspontot, észreveszszük, hogy a görög-ellenesek fennebbi tétele igaz, tehát súlyos érv lehetne, de az is kitűnik, hogy nem oda üt, ahová céloz, a görög nyelvre, s így helyesen értelmezve, magától devalválódik. Mihelyt a praxisban használható ismeretekről van szó, háromfelől ronthatjuk meg a tétel hatását: 1. Középtanodának nem is lehet, nem is lesz soha az a célja, hogy az ifjakat pályájok szakismereteivel lássa el. Mert ha ezt tűzné ki célul, vagy százféle középtanodát kellene felállítni a kettő helyett a százféle pálya számára — ami abszurdum; vagy kellene, hogy a létező pályák helyett a jövő társadalomnak olyan pályákat szabjunk ki, amire könnyűszervel középtanodában is előkészíthetjük, amely törekvés, ha nem közveszélyes mánia, bizony nem is józan ész szüleménye. Erről az oldalról már sokkal többen és jobban tették semmivé az utópikus reáltörekvéseket, mintsem ismételni szükséges volna. 2. Ha pedig a létező pályákat tartjuk szem előtt, amelyekre a létezhető középtanodák teszik le az alapot, vájjon a középtanodai tantárgyakból elsajátítandó ismereteknek kiteszi-e öt százalékát az, aminek pályánkon közvetetlenül ,hasznát veszszük? Itt már a kritikus pont. Én kereken tagadom, hogy a középtanodából nyert ismereteknek 95 százalékát használnék. De ez nem a középiskola hibája. Ez senkinek sem hibája, hanem a viszonyok természetes kifolyása. A dolog természetében fekszik, hogy a szakismereteket csak egyoldalúan képző szakiskolákban, de aránytalanul nagyobb részét csak önálló kutatások után, a praktikus legnagyobb részt pedig csakis gyakorlatban szerezhetjük meg. Hivatkozom az ügyvédre, mérnökre, papra, tanárra, orvosra, hivatalnokra, diplomatára, katonára, hogy nemcsak a közép-, hanem felsőbb tanintézeti tanulmányaiknak is nagy, elméleti része kárba megy s igazi tanulmányuk csak akkor kezdődik, mikor a diplomájuk szerint már be is végezték, t. i. a pálya gyakorlatán. De maradjunk csak a középtanodai tananyagnál. A felsorolt nyolc pályán kivétel nélkül közvetetlenül hasznát veszszük elsősorban az anyanyelv grammatikájának, sőt az irálytannak is. De már a költészettant, szónoklattant és irodalomtörténetet éppen úgy fölöslegesnek érzi mindenik, mint akár a kínai nyelvet. Egy óra nem sok, de ha annyit ráfordított tanuló korában, azt is tökéletesen elkerülhette volna. Most azokból egy fél §-t sem alkalmaz az „élet komoly harcában“. A német nyelvnek (nem a grammatikának) — ha már nem múlhatatlanul szükséges az előmenetelre — mindenki olyan mértékben veszi közvetlen hasznát, amilyen mértékben elsajátította. De a német irodalomtörténet nélkül kényelmesen elélhet 100 évig is. Különben ez elég népszerűtlen tárgy a görögellenesek előtt is, akik a franciára kezeznének több súlyt s fölösleges külön rontani a hitelét. Az összeadás, kivonás, szorzás, határozottan szükségesek és alkalmaztatnak. De már az osztásra, kamatszámításra, arányosításra mindenki a saját módszerét használja a fejben. Ami ezen is felül van, az algebra és mértan tételeit csak a mérnök és katona alkalmazzák. Történelmi ismeretek az ügyvéd, orvos, természettudós, hivatalnok, mérnök praxisában nem fordulnak elő. A földrajzi ismereteket éppen csak a katona nem nélkülözheti. A postahivatalnoknak már külön földrajza van. A fizika tételei és vegytan sem a perrendtartás körül, sem közigazgatásban, sem színpadon, sem jogi, sem tipológiai tanfolyamon nem citáltatnak. A teljes rendszerre csak a katonának, mérnöknek van szüksége. Igen kevésre szorul az orvos. Papnak csak éppen annyi kell, hogy babonás ne legyen. Természetrajzot talán senki sem alkalmaz pályagyakorlatán. Amit ebből az orvosnak tudnia kell, az középiskolában úgy sem tárgyalható. Bátran helyettesitni lehetne „Áruismével.“ A latin nyelv felesleges a mérnöknek és hivatalnoknak, sőt gyakorlatban az ügyvéd és pap is nélkülözheti, úgy szintén a görögöt is. Mai számunk 14 oldal. AI, K!R KÖZPONTI STATISZTIKAI H!VA?ifc jjKÖISI V VTABA ■na4aMu