Budapesti Hírlap, 1890. október(10. évfolyam, 270-300. szám)

1890-10-18 / 287. szám

te“*Budapest, 1890. X. évfolyam 287. sz. Péntek, október 18.­­ Budapesti Hírlap Előfizetési Arak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt. negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A fátyol mögül. Budapest, okt. 17. A pártok törekvéseiben tájékozott embertől veszszük az alábbi közleményt. Írója elmés kézzel lebbenti meg a fá­­tyolt, mely mögött tömérdek szállal szövődik a legközelebbi alakulások mun­kája. A közönségnek sejtelme sincs azokról a dolgokról, a­melyek itt foly­nak, csak egy-egy Szegeden, vagy másutt elmondott beszéd bugyborékolásából látja, hogy benn, lenn, a­hova nem látni, teljes forrongásban van minden. Amaz egymást kereső, kerülő, keresz­tező érdekek rajzát adjuk az alábbi so­rokban, a­melyeknek kiküzdött akna­harcából kell származnia az új formá­ciónak, a­melyre szükségünk van, hogy a legközelebbi jövő politikai munkála­tai megindíthatók és elvégezhetők le­gyenek. Forrásunk ezeket beszéli: A­ki közügyeinket csak némi figyelemmel is kíséri, legyen az politikus vagy nem poli­tikus, lehetetlen, hogy ne érezze a mai kl­ao­­tikus politikai helyzetnek tarthatatlanságát. Igen, mindenki érzi, hogy valaminek történnie kell, a­mi végleges és konzolidált állapotokat teremt, mert a jelenlegieket senki sem tartja azoknak. Mindenki azon töri a fejét, hogy miért nem történhetik meg tehát az, a­mi után mindenki vágyik és a­mi miatt senki sem leli helyét ott, a­hol van. Mindenki elégületlen, kedvetlen és mégis nem mozdulhat senki. E bizonytalan helyzetnek okát keresve, legelőször is azokat a tényezőket kell megvizsgálnunk, a­melyektől az átalakulás függ, és a­melyek nél­kül az átalakulás nem történhetik meg; vagyis vizsgálni kell a pártok belviszonyait, azokban az egyéni pozíciókat, személyes törekvéseket és összeköttetéseket, mert ezeken fordul meg első­sorban a kérdés, annyival is inkább, mert a már ismert objektív célokat nem lehet sem job­ban, sem másképpen formulázni, mint a­hogy eddig hosszú éveken át formuláztattak. Ezek tehát — miután az országgyűlés túlnyomó többségétől el is fogadtattak a reform irányra nézve — akadályt többé nem is képezhetnek. Az akadály tehát csakis az emberekben lehet, vagyis a személyi momentumokban. Nézzük tehát mindenekelőtt a kormány­pártot, mert a pártok között úgy többségénél, mint a kezében levő befolyásnál fogva ez a párt a legfontosabb. A kormánypárt még nem az, a­minek lennie kellene, de már nem az, a­mi­ eddig volt. Átalakulásra feltétlenül szüksége van, mert nem az a kormány vezeti többé, mely a pártot létrehozta és a­melynek támogatásához mindenki hozzászokott. Az átalakulás azonban meg nem történhetik még külsőleg sem mind­addig, míg az bensőleg meg nem történt. Mert a pártnak első érdeke, hogy külsőleg teljes egységet mutasson és hogy minden segélyt feleslegessé tegyen. E külső cél nem áll azon­ban összhangban a párt tényezőinek benső ér­dekeivel, mert ugyanazoknak, a­kik még né­hány év előtt a pártegységet a volt kormány­elnök támogatásával kötötték össze; ugyan­azok­, előtt a pártegység, hogy a jelenlegi kor­mány támogatásával éppen oly alakban köt­tessék össze, nem jelenti ugyanazt, a­mit je­lentett a múltban. Ennélfogva mindazoknak, kik a volt kormányelnök személye körül cso­portosultak és főként azoknak, a­kik már bal­­középi időkből a volt kormány­elnök barátjai voltak, érdekük első­sorban az, hogy az ő be­folyásuk se csökkenjen akkor, a­mikor ők alá­rendelik magukat a jelenlegi kormánynak és azt politikai céljaiban és terveiben támogatni készek. Hogyan érhetik el ezt? Csak úgy, ha a kormány rájuk van szorulva. Mihelyt a kor­mány rájuk szorult s tőlük függ létezése, mind­járt ugyanazon helyzet áll elő ez ele­mekre nézve, a­mely akkor volt, a­mikor a kormány nem is akart másra támaszkodni, csak ő rájuk. A S­z­a­p­á­r­y-kormányra nézve is első­sorban az a kérdés, hogy a saját léte érdeké­ben miképen nyerheti meg a többség támoga­tását a legolcsóbban és a legbiztosabban ? Ennélfogva mit tesz ? Előveszi a plajbászt és számításokat tesz. Miután informáltatta magát azokról, a­kik a többség soraiban a régi ba­rátság kötelékénél fogva ma is a volt kor­mányelnök körül csoportosulnak,­­ számítá­sában a következő eredményre jut: A szabad­elvű pártnak tagjai közül vérmes számítással 60 és 70 közt, szigorú és osztó számítással 40 és 50 közt áll azoknak a száma, a­kik ma is a volt miniszterelnököt ismerik el vezérüknek. Neveket ezúttal nem nevezünk meg, de alkal­milag talán ezt is meg fogjuk tenni. E csoport érdekei sokfélék. Egy része bent ül az állami hivatalokban, részint mint államtitkárok, ré­szint mint a volt kormány által különböző ja­vadalmakhoz juttatott képviselők. Másik része a volt kormányelnök összeköttetései által szerepet játszik megyéjében, tehát attól függ mandátuma, hogy megyéjében a súlyt el ne veszítse. A harmadik része a sajtó terén mű­ködik és hozzá van szoktatva, hogy az ő felfogása és véleménye nyilvánítása elfogad­tassák a kormány által és úgy tekintessék, mint a kormány akaratának visszatükrözése. A ne­gyedik része az ambiciózus emberekből áll, de a­kik még nem jutottak el oda, hogy pozí­ciót foglalhattak volna, de már nem messze voltak attól, hogy a volt kormány támogatá­sával tényezőkké lehessenek. Ezek az új hely­zetben nem találják ugyan meg a maguk sze­repét, de azért ragaszkodnak a régihez mind­addig, míg jobbat nem találnak. Az ötödik része áll azokból, a­kik semmiféle más kombi­nációkban szerepet nem kapnának, a­kik tehát csak a megsemmisülés vagy a régihez való ra­gaszkodás között választhatnak. Ezekből álla­nak azok az elemek, melyek ma is egymással külön szolidaritásban állanak és egymással bi­zalmasan érintkeznek, noha formai konferen­ciákat ez idő szerint nem tartanak. Ezekből vannak megválasztva a bizottságok, ezek van­nak begy­akorolva a párt benső életének moz­gatásába, ezeknek érdekükben áll, hogy a kor­mánypártban náluk nagyobb csoport ne kép­ződhessék és az ő súlyuk más homogenitás által ne paralizáltassék. Ezeken kívül személyes pártja van a kor­mánypártban Szilágyi Dezső igazságügy­miniszter úrnak. De ez a párt már sokkal ki­sebb és kevésbbé mozgékony. Szilágyi barátait 20—25-re lehet tenni, többre semmi szín alatt. Ezek között olyanok is vannak, a­kik jó vi­szonyban állanak a volt kormányelnök cso­portjával is, és azok részéről ezek szintén a magukéinak számíttatnak. Van továbbá személyes pártja Baross Gábor kereskedelmi miniszter úrnak is, mely körülbelül olyan nagy lehet, mint Szilágyi De­zsőé, de a­melyben nincsenek oly kiváló elemek, mint Szilágyi pártjában. S­z­á­p­á­r­y Gyula gróf miniszterelnök­nek személyes gárdája nincs. Személyes barát­­jaival nincsen szerencséje, mert azok a kor­mánypártban csak pretenziót képviselnek meg­felelő szellemi képesség és politikai súly nél­kül. Mindazok azonban, a­kik szorosan véve egyik személyes csoporthoz sem tartoznak, a miniszterelnöknek rendelkezésére állanak, a­nél­­kül, hogy neki személyes gárdáját képeznék, vagy hozzá minden áron ragaszkodnának. Szám szerint ezek az elemek képezik a szabadelvű párt többségét és viszont ezek az elemek fel­osztanak független állású férfiakra, a­kik a ki­sebb részt képezik és nem független állásúakra, a­kik valami konkrét alakban nem függnek ugyan a kormánytól, de rá vannak szorulva és azért minden kormányt, míg az erős és életképes­nek látszik, támogatnak. Ezeknek megnyerése képezi a személyes csoportoknak célját és a versengés ezekért foly ; innen van, hogy különböző alkalmak és helyzetek szerint egyik vagy másik csoport gyengébbnek vagy erősebbnek látszik, a sze­rint, a mint ez elemek az egyikkel vagy a másikkal mennek. Szapáry maga is ez ele­mekhez húz, de azokat túlsúlyra nem emelheti, noha szám szerint legtöbben vannak, mert na­gyon ki van téve a személyes csoportok ellen­őrzésének és féltékenységének. Személyes úton tehát ezeket nagyon bajosan közelítheti meg, mert mihelyt Szapáry közeledik valakihez, az rögtön követelőbb lesz, mint akkor volna, ha az illető közelednék Szápáryhoz. En­nélfogva Szápáry objektív után, a reformok által hitte — és hiszi talán ma is — a kor­mánypártot a személyes összeköttetésekből kibonthatni és a párt és kormány között poli­tikai összeköttetést létesíteni. E célból kezdett hozzá a közigazgatási reformhoz. Ez azonban nem haladhat, mert a kormánypártban ennek a reformnak nincs többsége. Azok, a­kik a reformot meggyőződésből óhajtják, a kormány­pártban kevesen vannak, a­kik taktikából akarják, többen vannak, a­kik pedig sem elvi meggyőződésből, sem taktikából nem akarják, azok legtöbben vannak. Már most mit tesznek mindezek ? A kon­fliktust mindenek előtt kerülni akarják, tehát csendesen viselik magukat. Szapáry azonban, a­ki jól ismeri ezt az ingadozó helyzetet, el­zárkózik előlük és a reformokat úgy készíti elő, hogy ő csak minisztertársaival közli, mert tudja, hogy nem csinálhatna olyat, a­minek részleteiben e különböző elemek különböző kifogást nem találnának és mind azt mondaná, hogy a reformot egészben óhajtja, mégis min­den reformmunkát megbuktatna a részletek miatt. De bármennyire zárkózik is el S­z­á­­p­á­r­y Gyula gróf, mégis kénytelen miniszter­­társaival közölni reformterveit és ennélfogva azokból sok ki is szivárog a pártban és meg­alakulnak a taktikai érdekcsoportok, valamint a miniszterek között is támadnak véleménykü­lönbségek. A reform azonban nem jön létre. Előbb novemberre ígérték, most már januárra ígérik. Kérdéses, hogy januárban mikorra fogják ígérni. Ez ellentétes érdek hullámzik folytono­san és csak egyetlen egy pontban találkozik állandóan. E pont az, hogy a mérsékelt ellen­zéket minden áron távol kell tartani a kor­mánytól , és így az, a­mi a kormánypártban ellentétes, mely egymás miatt rosszul érzi ma­gát, mely egymástól menekülni szeretne, mégis mind egy célra dolgozik, midőn arról van szó, hogy egy ismeretlen faktor lépjen fel, a­mely­ről senki sem tudja, kinek lesz barátja, kinek lesz ellensége. E kényszerhelyzet alkalmatlan­sága akként válik azután a kormánypártra, nézve veszélyessé, hogy ha nem is szerzi meg a kívánt jót, de tudja elhárítani a félelmes rosszat és így a kormánypárt részéről nagyon bajos azt remény­em, hogy ott fog beállani a lökés, melynek következtében a politikai helyzet a természetszerű kifejlődés felé fordul- Mai számunk 16 oldal.

Next