Budapesti Hírlap, 1890. október(10. évfolyam, 270-300. szám)
1890-10-18 / 287. szám
te“*Budapest, 1890. X. évfolyam 287. sz. Péntek, október 18. Budapesti Hírlap Előfizetési Arak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt. negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A fátyol mögül. Budapest, okt. 17. A pártok törekvéseiben tájékozott embertől veszszük az alábbi közleményt. Írója elmés kézzel lebbenti meg a fátyolt, mely mögött tömérdek szállal szövődik a legközelebbi alakulások munkája. A közönségnek sejtelme sincs azokról a dolgokról, amelyek itt folynak, csak egy-egy Szegeden, vagy másutt elmondott beszéd bugyborékolásából látja, hogy benn, lenn, ahova nem látni, teljes forrongásban van minden. Amaz egymást kereső, kerülő, keresztező érdekek rajzát adjuk az alábbi sorokban, amelyeknek kiküzdött aknaharcából kell származnia az új formációnak, amelyre szükségünk van, hogy a legközelebbi jövő politikai munkálatai megindíthatók és elvégezhetők legyenek. Forrásunk ezeket beszéli: Aki közügyeinket csak némi figyelemmel is kíséri, legyen az politikus vagy nem politikus, lehetetlen, hogy ne érezze a mai klaotikus politikai helyzetnek tarthatatlanságát. Igen, mindenki érzi, hogy valaminek történnie kell, ami végleges és konzolidált állapotokat teremt, mert a jelenlegieket senki sem tartja azoknak. Mindenki azon töri a fejét, hogy miért nem történhetik meg tehát az, ami után mindenki vágyik és ami miatt senki sem leli helyét ott, ahol van. Mindenki elégületlen, kedvetlen és mégis nem mozdulhat senki. E bizonytalan helyzetnek okát keresve, legelőször is azokat a tényezőket kell megvizsgálnunk, amelyektől az átalakulás függ, és amelyek nélkül az átalakulás nem történhetik meg; vagyis vizsgálni kell a pártok belviszonyait, azokban az egyéni pozíciókat, személyes törekvéseket és összeköttetéseket, mert ezeken fordul meg elsősorban a kérdés, annyival is inkább, mert a már ismert objektív célokat nem lehet sem jobban, sem másképpen formulázni, mint ahogy eddig hosszú éveken át formuláztattak. Ezek tehát — miután az országgyűlés túlnyomó többségétől el is fogadtattak a reform irányra nézve — akadályt többé nem is képezhetnek. Az akadály tehát csakis az emberekben lehet, vagyis a személyi momentumokban. Nézzük tehát mindenekelőtt a kormánypártot, mert a pártok között úgy többségénél, mint a kezében levő befolyásnál fogva ez a párt a legfontosabb. A kormánypárt még nem az, aminek lennie kellene, de már nem az, ami eddig volt. Átalakulásra feltétlenül szüksége van, mert nem az a kormány vezeti többé, mely a pártot létrehozta és amelynek támogatásához mindenki hozzászokott. Az átalakulás azonban meg nem történhetik még külsőleg sem mindaddig, míg az bensőleg meg nem történt. Mert a pártnak első érdeke, hogy külsőleg teljes egységet mutasson és hogy minden segélyt feleslegessé tegyen. E külső cél nem áll azonban összhangban a párt tényezőinek benső érdekeivel, mert ugyanazoknak, akik még néhány év előtt a pártegységet a volt kormányelnök támogatásával kötötték össze; ugyanazok, előtt a pártegység, hogy a jelenlegi kormány támogatásával éppen oly alakban köttessék össze, nem jelenti ugyanazt, amit jelentett a múltban. Ennélfogva mindazoknak, kik a volt kormányelnök személye körül csoportosultak és főként azoknak, akik már balközépi időkből a volt kormányelnök barátjai voltak, érdekük elsősorban az, hogy az ő befolyásuk se csökkenjen akkor, amikor ők alárendelik magukat a jelenlegi kormánynak és azt politikai céljaiban és terveiben támogatni készek. Hogyan érhetik el ezt? Csak úgy, ha a kormány rájuk van szorulva. Mihelyt a kormány rájuk szorult s tőlük függ létezése, mindjárt ugyanazon helyzet áll elő ez elemekre nézve, amely akkor volt, amikor a kormány nem is akart másra támaszkodni, csak ő rájuk. A Szapáry-kormányra nézve is elsősorban az a kérdés, hogy a saját léte érdekében miképen nyerheti meg a többség támogatását a legolcsóbban és a legbiztosabban ? Ennélfogva mit tesz ? Előveszi a plajbászt és számításokat tesz. Miután informáltatta magát azokról, akik a többség soraiban a régi barátság kötelékénél fogva ma is a volt kormányelnök körül csoportosulnak, számításában a következő eredményre jut: A szabadelvű pártnak tagjai közül vérmes számítással 60 és 70 közt, szigorú és osztó számítással 40 és 50 közt áll azoknak a száma, akik ma is a volt miniszterelnököt ismerik el vezérüknek. Neveket ezúttal nem nevezünk meg, de alkalmilag talán ezt is meg fogjuk tenni. E csoport érdekei sokfélék. Egy része bent ül az állami hivatalokban, részint mint államtitkárok, részint mint a volt kormány által különböző javadalmakhoz juttatott képviselők. Másik része a volt kormányelnök összeköttetései által szerepet játszik megyéjében, tehát attól függ mandátuma, hogy megyéjében a súlyt el ne veszítse. A harmadik része a sajtó terén működik és hozzá van szoktatva, hogy az ő felfogása és véleménye nyilvánítása elfogadtassák a kormány által és úgy tekintessék, mint a kormány akaratának visszatükrözése. A negyedik része az ambiciózus emberekből áll, de akik még nem jutottak el oda, hogy pozíciót foglalhattak volna, de már nem messze voltak attól, hogy a volt kormány támogatásával tényezőkké lehessenek. Ezek az új helyzetben nem találják ugyan meg a maguk szerepét, de azért ragaszkodnak a régihez mindaddig, míg jobbat nem találnak. Az ötödik része áll azokból, akik semmiféle más kombinációkban szerepet nem kapnának, akik tehát csak a megsemmisülés vagy a régihez való ragaszkodás között választhatnak. Ezekből állanak azok az elemek, melyek ma is egymással külön szolidaritásban állanak és egymással bizalmasan érintkeznek, noha formai konferenciákat ez idő szerint nem tartanak. Ezekből vannak megválasztva a bizottságok, ezek vannak begyakorolva a párt benső életének mozgatásába, ezeknek érdekükben áll, hogy a kormánypártban náluk nagyobb csoport ne képződhessék és az ő súlyuk más homogenitás által ne paralizáltassék. Ezeken kívül személyes pártja van a kormánypártban Szilágyi Dezső igazságügyminiszter úrnak. De ez a párt már sokkal kisebb és kevésbbé mozgékony. Szilágyi barátait 20—25-re lehet tenni, többre semmi szín alatt. Ezek között olyanok is vannak, akik jó viszonyban állanak a volt kormányelnök csoportjával is, és azok részéről ezek szintén a magukéinak számíttatnak. Van továbbá személyes pártja Baross Gábor kereskedelmi miniszter úrnak is, mely körülbelül olyan nagy lehet, mint Szilágyi Dezsőé, de amelyben nincsenek oly kiváló elemek, mint Szilágyi pártjában. Szápáry Gyula gróf miniszterelnöknek személyes gárdája nincs. Személyes barátjaival nincsen szerencséje, mert azok a kormánypártban csak pretenziót képviselnek megfelelő szellemi képesség és politikai súly nélkül. Mindazok azonban, akik szorosan véve egyik személyes csoporthoz sem tartoznak, a miniszterelnöknek rendelkezésére állanak, anélkül, hogy neki személyes gárdáját képeznék, vagy hozzá minden áron ragaszkodnának. Szám szerint ezek az elemek képezik a szabadelvű párt többségét és viszont ezek az elemek felosztanak független állású férfiakra, akik a kisebb részt képezik és nem független állásúakra, akik valami konkrét alakban nem függnek ugyan a kormánytól, de rá vannak szorulva és azért minden kormányt, míg az erős és életképesnek látszik, támogatnak. Ezeknek megnyerése képezi a személyes csoportoknak célját és a versengés ezekért foly ; innen van, hogy különböző alkalmak és helyzetek szerint egyik vagy másik csoport gyengébbnek vagy erősebbnek látszik, a szerint, a mint ez elemek az egyikkel vagy a másikkal mennek. Szapáry maga is ez elemekhez húz, de azokat túlsúlyra nem emelheti, noha szám szerint legtöbben vannak, mert nagyon ki van téve a személyes csoportok ellenőrzésének és féltékenységének. Személyes úton tehát ezeket nagyon bajosan közelítheti meg, mert mihelyt Szapáry közeledik valakihez, az rögtön követelőbb lesz, mint akkor volna, ha az illető közelednék Szápáryhoz. Ennélfogva Szápáry objektív után, a reformok által hitte — és hiszi talán ma is — a kormánypártot a személyes összeköttetésekből kibonthatni és a párt és kormány között politikai összeköttetést létesíteni. E célból kezdett hozzá a közigazgatási reformhoz. Ez azonban nem haladhat, mert a kormánypártban ennek a reformnak nincs többsége. Azok, akik a reformot meggyőződésből óhajtják, a kormánypártban kevesen vannak, akik taktikából akarják, többen vannak, akik pedig sem elvi meggyőződésből, sem taktikából nem akarják, azok legtöbben vannak. Már most mit tesznek mindezek ? A konfliktust mindenek előtt kerülni akarják, tehát csendesen viselik magukat. Szapáry azonban, aki jól ismeri ezt az ingadozó helyzetet, elzárkózik előlük és a reformokat úgy készíti elő, hogy ő csak minisztertársaival közli, mert tudja, hogy nem csinálhatna olyat, aminek részleteiben e különböző elemek különböző kifogást nem találnának és mind azt mondaná, hogy a reformot egészben óhajtja, mégis minden reformmunkát megbuktatna a részletek miatt. De bármennyire zárkózik is el Szápáry Gyula gróf, mégis kénytelen minisztertársaival közölni reformterveit és ennélfogva azokból sok ki is szivárog a pártban és megalakulnak a taktikai érdekcsoportok, valamint a miniszterek között is támadnak véleménykülönbségek. A reform azonban nem jön létre. Előbb novemberre ígérték, most már januárra ígérik. Kérdéses, hogy januárban mikorra fogják ígérni. Ez ellentétes érdek hullámzik folytonosan és csak egyetlen egy pontban találkozik állandóan. E pont az, hogy a mérsékelt ellenzéket minden áron távol kell tartani a kormánytól , és így az, ami a kormánypártban ellentétes, mely egymás miatt rosszul érzi magát, mely egymástól menekülni szeretne, mégis mind egy célra dolgozik, midőn arról van szó, hogy egy ismeretlen faktor lépjen fel, amelyről senki sem tudja, kinek lesz barátja, kinek lesz ellensége. E kényszerhelyzet alkalmatlansága akként válik azután a kormánypártra, nézve veszélyessé, hogy ha nem is szerzi meg a kívánt jót, de tudja elhárítani a félelmes rosszat és így a kormánypárt részéről nagyon bajos azt reményem, hogy ott fog beállani a lökés, melynek következtében a politikai helyzet a természetszerű kifejlődés felé fordul- Mai számunk 16 oldal.