Budapesti Hírlap, 1891. január (11. évfolyam, 1-31. szám)

1891-01-14 / 14. szám

R'irHnpst fftflf. XI. pvfnfvpm 14. Sz. ?z^a0 Január 14. Budapesti Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep ötén való napon is.­­Felelős szerkesztő: Glukcsii József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A városok önállósága. Budapest, jan. 18. Magyarország városai emancipáltas­­sanak a megyei hatóságoktól, akkor fog­nak fejlődni jobban s úgy fognak meg­felelni a megyék is inkább feladatuk­nak. Mert egészen más a városoknak természete és feladata és más a me­gyéké. A város iparosokból, kereskedők­ből, hivatalnokokból és honoráciorokból áll, kik mást dolgoznak és egyebet ter­melnek, mint a mezőgazdasággal fog­lalkozó kisvárosi, vagy falusi nép. A városoknak lakossága eredetük és fog­lalkozásuk következtében demokratikus, a földbirtokos, parasztság és nemesség egyaránt arisztokratikus és konzervatív. Nálunk még sokáig úgy lesz, hogy a megyébe foglalt városok a vidéki föl­desurak befolyásának lesznek alávetve, ama hagyomány következtében, mely a megyéket az úri családok tekintélyének veti alá, ama függés következtében, melyben a kisiparos és a kereskedő vi­déki városokban a nagyobb földbirto­kosokkal szemben van, a modor fölénye következtében, mely a nemességet a polgároktól megkülönbözteti, de leg­főképp azért, mert a vármegyének a megyegyűléseken mindig több hatalma és befolyása lesz, mint annak a kisebb­ségnek, mely a városi képviselőkből ki­kerül. Ennélfogva a megyei érdekek többnyire dominálni fognak a városiak fölött a közgyűléseken s a város adózni fog a megyének, holott szabad fejlődése és nagyobb igényei miatt minden ere­jére magának van szüksége. Csakugyan ez a fő ok, a­miért a municipalisták tö­rekvése a városokat a megyék kötelé­kében megtartani. S midőn Tisza Kál­mán az ország kormányát átvette, első dolga volt úgy reformálni a közigazga­tást, hogy a kisebb, 12.000 lakosnál ke­vesebbel biró szabad királyi városokat kultúrái tehetségükre való tekintet nél­kül megfosztotta önállóságuktól s be­kebelezte a megyékbe s tizenöt esz­tendő alatt egyetlen várost sem enge­dett szabadságra nőni. Reméltük, hogy ez az avult felfo­gás, mely egészen a múlt századba való, a reform­korszak minisztériumá­tól távol lesz és csodálkozva veszszük észre, hogy a mostani kormány ugyan­azon nyomokon halad. Mert alig, hogy a nyomástól felszabadult és fellélegzett a nemzet, rögtön a nagyobb városok­ban mozgalom indult meg, hogy magu­kat a megyék hatósága alól emancipál­ják. Míg ellenkezőleg jellemző volt a múlt években, hogy sok nagy, gazdag és művelt rendezett tanácsú város nagy­községgé igyekezett lenni és törpült össze, mivel ezt a visszafejlődést a kor­mány sohasem akadályozta, talán szí­vesen látta. De hát a közigazgatás államosítá­sával szerintünk a nagyobb városok emancipációja kapcsolatos. Mert a me­gye autonóm községeknek, falvaknak és mezővárosoknak természetes egyesí­tése, mivel azok magukban és önere­jükből az adminisztráció magasabb fel­adatainak megfelelni nem képesek, meg­hagyatván tehát nekik a községi teen­dők szabad elintézése, az állami funk­ciókat kinevezett állami hivatalnokok szakszerűen intézik a polgárok ellenőr­zése alatt, meghagyatván egyszersmind a vidéki birtokosoknak és köznépnek megyeterületenkint közös érdekeik és politikai jogaik szabad elhatározása és gyakorlata. Ámde a nagyobb városok­nál a községi feladatok területileg és lényegileg összeesnek a politikai admi­nisztráció feladataival s azokat célsze­rűen nem lehet sem a szolgabírónak alárendelni, sem a megyei bizottságok­tól függővé tenni. Ezért szükséges oly városi szervezet Magyarországon, mely az erőteljes ilyen kommunitásokat a maguk természete és igényei, valamint az állam politikai céljai szempontjából épp úgy külön szervezettel lássa el, mint a­hogy a községek és a megyék különös politikai szervezetet nyernek. Ez olyan egyszerű és világos dolog,­­ hogy e fölött más országokban nem is vitatkoznának, mert mindenütt a vilá­gon a városoknak más s a megyéknek és falvaknak ettől külön szervezet adatott. Hogy van tehát, hogy Magyaror­­ s­áz A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCAJI Egy magyar ember története. (A Budapesti Hírlap eredeti tárcája.) E magyar ember világrajövése küszöbén Istvén, a sürgősen hivott Gólyáné asszonyság nem is ért rá, hogy sneklijeit lesimitsa, hanem csak hirtelen cekkerlijébe rakta a szükséges spricliket, magára kapta krézlis mantliját és pa­­raplit ragadván, komfortáblin vágtatott a ház­hoz. A kapunál szörnyen meghúzta a klinglit. Bent tüstént félretolták a riglit. És a derék asszonyság mégis későn jött, mert előbb érke­zett meg a man­­ili! Már épp csak stelizni, kellett. A jövevény első táplálékának forrása a dudii volt, majd következett a cucli. Mikor már réklit adtak rá, partellit kötöttek elébe, strim­flit húztak a lábára és váslival mosdatták, spájsz­­cetlijén forogni kezdett a gerslii, pájgli, vasli, krumpli,­nudli és kifli-cifli is. Később kapott egy-egy staniclit is, teli cukkedik­ek­likkel. Leges­­legelső ülőkéje egy szintén //'-re rímelő bútor volt, de csakhamar fölkerült a legény a sám­lira, sőt a hukkedlira is, melyen máskor a ma­mája szokott hadírozni a zongorán. Mikor fel­húzta az első hósedlit, bizony még kilógott hátul a vumplija, de krisekindli gyanánt már straplis trombitát, verklit és pagedlit adtak neki édes szülei. Mint spenclis fiú, az iskolában alig vette kezébe a griflit, már gonosz sliklib­en törte a fejét. Például k­apszli lopott az apja kasztlijá­­ból. Szerencse, hogy idején feladta őt egy spicli a tanítónak, ezért különben nagy spektál­it kerekedhetett volna a dologból. Másszor rakétát szerzett valahonnan és egy csöppbe múlt, hogy kriplivé nem tett vele egy csomó gyere­ket. A nénje mopszlijának tüzes taplót dugván a fülébe. Összedöntetett sok muskátlis cserepet. A ribizli-bokrok között gimpliket fogdosott s a szegény madarakat összekötözte peril­ivel. Ret­tenetesen vásott és engedetlen volt. Ha fös­­tött, mindig szájába vette a perizlit. Csúfolta a cuklis pintlis izraelitát. Szóval mindig slamasslit okozott. Hiába ígértek neki puszszerlit, strúdit, nem akart tanulni , csak a stempli-gyűjtemé­nyével törődött. Kosták­ éveiben meglehetős nagy talpa volt , de a tánciskolában jól megtanították pukedlizni, úgy, hogy végre valóságos gigerli lett belőle. Kráglit,­ t­dncséilit, piros kravátlit, kamáslit, simflis rájtfrnzlit viselt, nikli-gom­ba rájtpolcsli volt a kezében, shalin lovagolt, puszta trenzlicel. Sáros időben biciklire pattant és szorgalmasan vizsgálta monoklijával a vádli­­kat, egész a slimfpándliig. Esténkint pedig fenszterlizett a bakflslik előtt. A kávéházban pira­­midiit játszott, a­mi még nem nagy hiba , de szörnyen ferblizett is, még pedig mindig mdsz­­íival, hallssájdli- számra itta a kiírni­it és ám­­pándlirozot a kaszinnádlival. Ennek természete­sen nem lehetett jó­ vége. Mivelhogy a posz­­kiszlit még­sem ő lopta el, egyszer csak elfo­gyott a gr­issi. Eleinte még segített valamelyest a" veksel­, de csökkenvén a hitel, svindlihel kellett folyamodnia. Végre már ez is csak gyéren eresztett s igy történt, hogy a firtlinek azontúl alig tellett egy-egy kanc­li feketére. Sőt később már peliherlire is alig. Kénytelen volt bdizliba járni ; eledele hitvány pájsli, virstli, Svartli, nokkedli, kvargli, vedeli volt, itala egy-egy krigli sör vagy egy-egy stuck fuzlis bor ; csak sátoros ünnepeken jutott neki egy kis sovány roszprádli vagy prézlis sniel. Ciga­­retli éppenséggel nem futotta. Ruha dolgában is szörnyen slfli lett : rossz cviklis kifli volt rajta ; a fuszeklije elrongyosodott, háromszor talpalt sliklijének elferdült a sleklije. Lakása sem lévén, az éjszakákat átbuníl­­a, mindenféle kisindlivel egyetemben. Mi tevő legyen? Szerencsére nem volt se cvergli, se puklis, se szimándli, hát fölcsaphatott katonának. A kaszárnyában bizony hordania kellett a pulit, egy veszett raplis kapitánya miatt gyakran belekerült a dunkliba, de végre mégis virtigli őrmester lett belőle. Ekkor aztán könyörült rajta az oaklija, az öreg belenyúlt a ládáiba s emberünk megint ar lett: jankli helyett ismét seszlis kabátot viselt, máslit kö­tött a nyakára, lájblija zsebében mindig volt egy pakli jó szivar, karmenádlit, pökhendi­t evett, sőt úgy felvitte Isten a dolgát, hogy asztalán ezüst rasszlik ékeskedtek és a háza előtt csinos cajgli állott. Elemedett korában ebéd után a kerti szalétliben, a szakétlik alatt, el-eltislizett egy-egy jó klázli mellett s ilyenkor mindig ó­ boros pa­lackokból húzta ki a stoplit a nagy trampli szolgáló. Mulatsága most már csak a jámbor tartli vala, betlivel, meg a kugli, melyben erősen vandlizván, halomra döntötte a kégliket. Elesett öreggé vénülvén, pantófliban járt, sziclivel me­lengette köszvényes tagjait és kopasa fején Mai számunk 14 oldal

Next