Budapesti Hírlap, 1891. május (11. évfolyam, 119-148. szám)
1891-05-23 / 140. szám
Budapest, 1891. XI. évfolyam 140. sz. Szombat, május 23. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Lukássi József. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: IV., Kalap utca 16. sz Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken is kr. Az északi fény Szerbiában. Budapest, máj. 22. (bp.) A kabinetek még most aggódva néznek Belgrád, a szerb király-dráma szintere felé, mintha akut veszedelemtől lehetne tartani, hogy az egymás megrontására törő házastársak szenvedélyeik viharába az európai békét is beleragadják. Csodálatos, de igaz, hogy e felől Szent-Pétervárról érkeznek megnyugtató jelentések. Vucs szerb pénzügyminiszter utazása az orosz fővárosba és érintkezése a muszka kormánykörökkel nem puszta véletlenségből esik össze ,azáia erőszakos kiutasításával. Igaz, hogy ez a szkupstina rendeletére történt, de korántse történhetett Oroszország tudta, beleegyezése nélkül, vagy éppen óhajtása ellenére. Vuics tapogatózni ment Pétervárra ez ügyben s az eredmény azt bizonyítja, hogy a cár Natália érdekeit elejtette. Hiába képviselte e boldogtalan asszony, férjével ellenlábaskodva, Szerbiában a russzofil irányt s hiába remélte, hogy e politika diadalra jutása esetén ő lesz a helyzet ura. A radikális párt őt is csakúgy lerázta nyakáról, mint Milánt és Oroszország nem gondol vele, mert nincs többé rá szüksége. Szerbia a cár lábainál térdel s a rendkívüli megbízatásban Pétervárra küldött Vuics pénzügyminiszternek Giers oktatást ad, Nikita fejedelem pedig — hogy a helyzet képe még világosabb legyen — audienciát. Nemcsak Natáliának van rá nagy oka, hogy megátkozza az órát, melyen ügyét a cár jóindulatára bízta. — Milán is méltán sápadhat el Párisban a pétervári kihallgatás hírére, mert ez nagyonhasonlít ahhoz, mintha a cár Kecske Natáliával az Obrenovicsokat is elejtette volna. Érdekes a lecke, melyben az orosz külügyminiszter Vuicsot részesíté. Óvta minden kockáztató, kalandos vállalattól a szerbeket, utasítá a régensséget az ország belső konszolidálására s figyelmeztette arra, hogy Szerbia igényeivel keressék Ausztria-Magyarország irányában a békés megegyezés, a porta irányában pedig a teljes semlegesség útjait. Ez elvek egészen Giersre vallanak, ki 14 éven át a béke minisztere volt a cár oldalán. De a mennyiben Vuics ilyen leckére pétervári tartózkodása alatt rászolgált, konstatálható Giers szavaiból, hogy a szerb régensség kockáztató kalandos vállalatba készült kezdeni, a békét megzavarva, Ausztria-Magyarország érdekeit megtámadva és a porta jogait alterálva s mindezekben számított Oroszország helyeslésére. Miféle vállalatról lehetett szó, a „Times“ egy alarmhire szolgál tájékozással, mely szerint a szerb-bolgár határon oly mérvű csapatmozgalmak vannak, mintha Szerbia még a nyáron háborúra készülne, boszul állni Szlivnicáért. Az egész burkolt tervből kilóg a Risztics lólába, ki már akkor egy Nagy- Szerbia megalapítására törekedett, mikor Milán kiskorúsága idején régens volt. Most alkalmasnak véli rá az időt, hogy fölidézze orosz pártfogás alatt újra a keleti kérdést, ha kell, a világháborút is: a Boszniával és Ó-Szerbiával kikerekített nagy-szerb cárságot szeretné majdan átadni Sándor királynak. A terv pedig nyilván abból állt, hogy a szerbek Oroszországnak pionir-szolgálatot tesznek s háborúval igyekeznek megtörni Szófiában Ferdinánd fejedelem uralmát, a békekötésnél pedig az orosz hatalmi szó erejére számítnak, mely megszerezheti Szerbiának az említett tartományokat. E terv érdekében kellett volna Milánt s Natáliát a régensség útjából eltávolitni több évre, Sándor király nagykorúságáig s e tervnek kellett volna Pétervártt megnyerni a cári udvart és kormányköröket, így érthető a lecke, melyet Vuics Gierstől kapott. Az orosz külügyminiszter kategorikus tagadó felelete halomra dönti Risztics egész tervét. Oroszország nem hajlandó az idén a keleti kérdést fegyverek élére állítni Nagy-Szerbia kedvéért, s megtiltja a belgrádi régensségnek a bolgár határokon való tüntetést, a Boszniára való spekulálást. Oroszországnak — úgy látszik — nem érdeke, hogy a kis Sándor király majdan Nagy-Szerbia cárjává legyen. Az orosz politikának a Balkán-félszigeten más céljai és tervei vannak. E célokba enged bepillantani az audiencia, melyet Nikita montenegrói fejedelem Pétervártt Vuicsnak adott, mintha máris szuverén ura volna. Ez a hatalmas férfiú, ki a cárevics hazaérkezése után Oroszország apósa lesz, leleplezte néhány kérkedő szóval a cári politika titkát. Megdorgálta Vuicsot, hogy a belgrádi kormány túlságosan foglalkozik Milán likvidációjával, ahelyett, hogy a szerb nemzeti egység nagy problémájára, a délszlávok egyesítésére gondolna, mely feladatot csak egy erős kéz képes megoldani. Nikita e nyilatkozata világos kínálkozás, élesen akcentuált trónkövetelés. A cár leendő násza hasonló szavakat nem mondhat a cár tudta nélkül. A mély megvetés, melylyel Obrenovics Milánra céloz, az erős kéz emlegetése, mely kicsinylő célzás a kis Obrenovics Sándorra is, s a délszláv probléma fölvetése, melyhez hozzáfűzte a cár odaadó támogatását, kétségtelenné teszi, hogy Pétervártt az Obrenovicsok ügye veszve van, Risztics Nagy-Szerbiája megbukott s az orosz politika ez idő szerint halogatja a keleti kérdés fölvetését, sürgeti a vele közös szférában élő szláv népek belső konszolidálását, mert oly megoldásra készül, mely az összes délszláv népeket Nikita alatt egy nagy államba egyesitné s ezzel az orosz hatalmi kört az egész Balkánfélszigetre kiterjesztené. Vuics láthatta az északi fényt, melyért a szerb hazafiak sóvárogtak, de aligha telt benne gyönyörűsége. Mai számunk 16 oldal. Főispáni kérdések. Budapest, máj. 22. Egy csomó elbocsátott főispánt egy csomó elbocsátandó követ s uj kinevezések kilátása örvendezteti meg a szabadelvű pártot. Bevégzett tény a hivatalos lap közlése, hogy Terényi Lajos békési főispán felmentetett s helyét Reiszig Ede, Vasmegye alispánja foglalta el. Ez magában véve elég nevezetes njítás, először azért, mert mutatja, hogy mily erélyt követel a belügyminiszter főispánjaitól a rend fenntartásában és az adminisztráció vezetésében s hogy a bajokért és zavarokért eme közegeit bizalmi állásuknál fogva állásukkal teszi felelőssé; másodszor pedig azért, mert feltűnő, hogy ahol annyi nagy úr van, Békés megyébe Vasvármegyéből hoz főispánt, ki arról nevezetes otthon, hogy jó adminisztrátor. Békés megye nem ismeri Reisziget és Reiszig nem ismeri Békést. Ez elfogulatlanná teszi őket egymás iránt. Szeretet és bizalom nélkül foglalja el az uj főispán hivatalát, mármint az új államosított közigazgatásnak orgánuma, mert e kinevezést az uj rendszer lelke diktálta. Kifogásoljuk azonban, hogy az uj főispánt rögtön teljhatalmú kormánybiztosnak is kinevezték. Egyáltalán nem vagyunk a kivételes rendszabályok és a kormánybiztosságok barátai. A szocialisztikus munkásmozgalom Békésben az orosházai és csabai zavargások elnyomása után nem tetszik nekünk oly veszélyesnek, hogy a hivatalos hatalom rendes eszközeivel ne volna biztosítható a törvényes állapot és a társadalmi békének fenntartása. Kormánybiztost csak oda kell küldeni, ahol nagy veszély fenyeget, vagy pedig nagy zavarok rendkívüli intézkedéseket tesznek szükségesekké. Az államhatalom elégtelenségének jele, ha oda, hol nyugalom uralkodik, teljhatalmú kormánybiztost küld a minisztérium. Az erdélyi főispánságok okoznak legtöbb fejtörést jelenleg a kormánynak. Bethlen András gróf, ki jelenleg az erdélyi miniszter s a szász kiegyezésnek közvetítője, Szeben megye főispánjává, egyúttal szász komeszszé Thalmann Gusztáv szebeni alispánt hozta javas-