Budapesti Hírlap, 1891. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

1891-05-23 / 140. szám

Budapest, 1891. XI. évfolyam 140. sz. Szombat, május 23. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Lukássi József. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: IV., Kalap­ utca 16. sz Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken is kr. Az északi fény Szerbiában. Budapest, máj. 22. (bp.) A kabinetek még most aggódva néznek Belgrád, a szerb király-dráma szintere felé, mintha akut veszedelem­től lehetne tartani, hogy az egymás megrontására törő házas­társak szen­vedélyeik viharába az európai békét is beleragadják. Csodálatos, de igaz, hogy e felől Szent-Pétervárról érkeznek meg­nyugtató jelentések. V­u­­­c­s szerb pénzügyminiszter utazása az orosz fővárosba és érintke­zése a muszka kormánykörökkel nem puszta véletlenségből esik össze ,­a­­z­á­­­i­a erőszakos kiutasításával. Igaz, hogy ez a szkupstina rendeletére tör­tént, de korántse történhetett Oroszor­szág tudta, beleegyezése nélkül, vagy éppen óhajtása ellenére. Vuics tapoga­tózni ment Pétervárra ez ügyben s az eredmény azt bizonyítja, hogy a cár Natália érdekeit elejtette. Hiába kép­viselte e boldogtalan asszony, férjével ellenlábaskodva, Szerbiában a russzofil irányt s hiába remélte, hogy e politika diadalra jutása esetén ő lesz a helyzet ura. A radikális párt őt is csakúgy le­rázta nyakáról, mint Milánt és Orosz­ország nem gondol vele, mert nincs többé rá szüksége. Szerbia a cár lábainál térdel s a rendkívüli megbízatásban Pétervárra küldött Vuics pénzügyminiszternek Gi­­­e­r­s oktatást ad, Nikita feje­delem pedig — hogy a helyzet képe még világosabb legyen — audienciát. Nemcsak Natáliának van rá nagy oka, hogy megátkozza az órát, melyen ügyét a cár jóindulatára bízta. — Milán is méltán sápadhat el Párisban a pé­­tervári kihallgatás hírére, mert ez na­gyon­­hasonlít ahhoz, mintha a cár Kecske Natáliával az O­b­r­e­n­o­­vicsokat is elejtette volna. Érdekes a lecke, melyben az orosz külügyminiszter Vuicsot részesíté. Óvta minden kockáztató, kalandos vállalattól a szerbeket, utasítá a régensséget az ország belső konszolidálására s figyel­meztette arra, hogy Szerbia igényeivel keressék Ausztria-Magyarország irányá­ban a békés megegyezés, a porta irá­nyában pedig a teljes semlegesség útjait. Ez elvek egészen Giersre vallanak, ki 14 éven át a béke minisztere volt a cár oldalán. De a mennyiben Vuics ilyen leckére pétervári tartózkodása alatt rá­szolgált, konstatálható Giers szavaiból, hogy a szerb régensség kockáztató ka­landos vállalatba készült kezdeni, a békét megzavarva, Ausztria-Magyaror­szág érdekeit megtámadva és a porta jogait alterálva s mindezekben számí­tott Oroszország helyeslésére. Miféle vállalatról lehetett szó,­­ a „Times“ egy alarmhire szolgál tájéko­zással, mely szerint a s­z­e­r­b-bolgár határon oly mérvű csapatmoz­galmak vannak, mintha Szerbia még a nyáron háborúra készülne, boszul állni Szlivnicáért. Az egész burkolt tervből kilóg a Risz­­tics lólába, ki már akkor egy Nagy- Szerbia megalapítására törekedett, mi­kor Milán kiskorúsága idején régens volt. Most alkalmasnak véli rá az időt, hogy fölidézze orosz pártfogás alatt újra a keleti kérdést, ha kell, a világ­háborút is: a Boszniával és Ó-Szer­­biával kikerekített nagy-szerb cársá­got szeretné majdan átadni Sándor királynak. A terv pedig nyilván abból állt, hogy a szerbek Oroszország­nak pionir-szolgálatot tesznek s hábo­rúval igyekeznek megtörni Szófiában Ferdinánd fejedelem uralmát,­­ a békekötésnél pedig az orosz hatalmi szó erejére számítnak, mely megszerez­heti Szerbiának az említett tartomá­nyokat. E terv érdekében kellett volna Milánt s Natáliát a régensség útjából eltávolitni több évre, Sándor király nagykorúságáig s e tervnek kellett volna Pétervártt megnyerni a cári ud­vart és kormányköröket, így érthető a lecke, melyet Vuics Gierstől kapott. Az orosz külügymi­niszter kategorikus tagadó felelete ha­lomra dönti Risztics egész tervét. Oroszország nem hajlandó az idén a keleti kérdést fegyverek élére állítni Nagy-Szerbia kedvéért, s megtiltja a belgrádi régensségnek a bolgár határo­kon való tüntetést, a Boszniára való spekulálást. Oroszországnak — úgy lát­szik — nem érdeke, hogy a kis Sán­dor király majdan Nagy-Szerbia cárjává legyen. Az orosz politikának a Balkán-félszigeten más céljai és tervei vannak. E célokba enged bepillantani az audiencia, melyet Nikita mon­tenegrói fejedelem Pétervártt Vuicsnak adott, mintha máris szuverén ura volna. Ez a hatalmas férfiú, ki a cárevics hazaérkezése után Oroszország apósa lesz, leleplezte néhány kérkedő szóval a cári politika titkát. Megdorgálta Vuicsot, hogy a belgrádi kormány túl­ságosan foglalkozik Milán likvidációjá­­val, a­helyett, hogy a szerb nem­zeti egység nagy problémájára, a délszlávok egyesítésére gondolna, mely feladatot csak egy erős kéz képes megoldani. Nikita e nyilatkozata világos kínálkozás, élesen akcentuált trónkövetelés. A cár leendő násza hasonló szava­kat nem mondhat a cár tudta nélkül. A mély megvetés, melylyel Obrenovics Milánra céloz, az erős kéz emlegetése, mely kicsinylő célzás a kis Obrenovics Sándorra is, s a délszláv probléma föl­vetése, melyhez hozzáfűzte a cár oda­adó támogatását, kétségtelenné teszi, hogy Pétervártt az Obrenovicsok ügye veszve van, Risztics Nagy-Szerbiája meg­bukott s az orosz politika ez idő sze­rint halogatja a keleti kérdés fölveté­sét, sürgeti a vele közös szférában élő szláv népek belső konszolidálását, mert oly megoldásra készül, mely az összes délszláv népeket Nikita alatt egy nagy ál­lamba egyesitné s ezzel az orosz hatalmi kört az egész Balkán­­félszigetre kiterjesztené. Vuics láthatta az északi fényt, melyért a szerb hazafiak sóvárogtak, de aligha telt benne gyönyörűsége. Mai számunk 16 oldal. Főispáni kérdések. Budapest, máj. 22. Egy csomó elbocsátott főispánt egy csomó elbocsátandó követ s uj kinevezések kilátása örvendezteti meg a szabadelvű pártot. Bevégzett tény a hivatalos lap közlése, hogy Terényi Lajos békési főispán felmente­tett s helyét Reiszig Ede, Vasmegye alispánja foglalta el. Ez magában véve elég nevezetes njítás, először azért, mert mutatja, hogy mily erélyt követel a belügyminiszter főispánjaitól a rend fenntartásában és az adminisztráció vezetésében s hogy a bajokért és zavarokért eme közegeit bizalmi állásuknál fogva állá­sukkal teszi felelőssé; másodszor pedig azért, mert feltűnő, hogy a­hol annyi nagy úr van, Békés megyébe Vasvármegyéből hoz főispánt, ki arról nevezetes otthon, hogy jó adminiszt­rátor. Békés megye nem ismeri Reisziget és Reiszig nem ismeri Békést. Ez elfogulatlanná teszi őket egymás iránt. Szeretet és bizalom nél­kül foglalja el az uj főispán hivatalát, már­mint az új államosított közigazgatásnak orgánuma, mert e kinevezést az uj rendszer lelke diktálta. Kifogásoljuk azonban, hogy az uj főispánt rögtön teljhatalmú kormánybiztosnak is kine­vezték. Egyáltalán nem vagyunk a kivételes rendszabályok és a kormánybiztosságok ba­rátai. A szocialisztikus munkásmozgalom Bé­késben az orosházai és csabai zavargások el­nyomása után nem tetszik nekünk oly veszé­lyesnek, hogy a hivatalos hatalom rendes esz­közeivel ne volna biztosítható a törvényes állapot és a társadalmi békének fenntartása. Kormánybiztost csak oda kell küldeni, a­hol nagy veszély fenyeget, vagy pedig nagy zava­rok rendkívüli intézkedéseket tesznek szüksé­gesekké. Az államhatalom elégtelenségének jele, ha oda, hol nyugalom uralkodik, teljhatalmú kormánybiztost küld a minisztérium. Az erdélyi főispánságok okoznak legtöbb fejtörést jelenleg a kormánynak. Bethlen And­rás gróf, ki jelenleg az erdélyi miniszter s a szász kiegyezésnek közvetítője, Szeben megye főispánjává, egyúttal szász komeszszé Thal­­mann Gusztáv szebeni alispánt hozta javas-

Next