Budapesti Hírlap, 1891. szeptember (11. évfolyam, 239-268. szám)

1891-09-16 / 254. szám

Budapest, 1891. XI. évfolyam 254. sz. Szerda, szeptember 16. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Áramlások. Budapest, szept. 15. (bp.) Tisza Kálmán, mint a dunán­túli ref. egyházkerület főfelügyelője, a pápai közgyűlésen tegnap nagyobb sza­bású beszédet mondott, melyben töb­bek közt ezek a feltűnő sorok foglal­tatnak . ..Nem lehet tagadni, hogy az utóbbi időben a világnak majdnem minden országában egy bizonyos szellem és irány­zat kezdett hatalmaskodni, mely ellenkezik az egy országban együtt élő hitfelekezetek békéjével, mely határozottan ellenkezik az egyház hitfe­lekezeti szempontjából szükséges fel­­világosodottsággal s a mely szomorú elem századok felé látszik visszatöre­kedni.“ E körülírás a felekezeti versen­gésből kifejlődő torzsalkodásokra vo­natkozik és a régi százévekben vívott názil­ vallásharcokra céloz. Nem követjük a szónokot az appli­káció terére, melyen a világ ez áram­latából a magyar közélet egyik újabb betegségét, az elkeresztelési kérdést levezeti. Csábitó ugyan a jeles állam­­férfi megnyilatkozásának ez alkalma, hogy a pápai protestáns beszédet az egri érseki allokációval együttesen tár­gyalva, okoskodásukban a p­aral­el­lák­at, következtetésükben az azonosságokat, politikai célzatukban a közös vezéreszmét és a primási szék betöltésének várva­­várt eseményében beszédeik közös apro­póját megjelöljük. De mert beszédeik­ből, melyek csupán többé-kevésbbé szi­gorított óhajtómódban hangzanak, a kér­dés miként eldöntésére semmi ala­pos következtetést vonni nem lehet, — ezúttal céltalannak tartjuk ezt a műve­letet s inkább megállapodunk a pápai beszéd idézett kiinduló pontjánál. Érdekes jelenség, amit Tisza Kál­mán a világ csaknem valamennyi or­szágáról konstatál, hogy a felekezeti szellem és irány az utóbbi időben, te­hát az évszáz alkonyán kezd hatalma­sodni,­­ holott a XIX. század legna­gyobb részében az ellenkező áramlat dominált. Érdekességét növeli a különös ellentét, hogy a liberális szellem ki­egyenlítő uralma egy h­a­r­c­i­a­s pápa, a felekezeti szellem mozgalmai egy­ b­é­­kéltető pápa cselekvéseivel esnek idő­­rendileg össze. IX. Pius a negyvenes évek forra­dalmai alatt lépett trónra. A népek ak­kor másodszor ostromolták meg a le­gitim trónokat, de a harctéren a reak­ció győzedelmeskedett mindenütt. S a szent­szék, mely eleinte a népszerűség számára teendő engedményekre érezte magát kényszerítve, a hatalmakhoz csatlakozott, hogy az egyház hatalmát a pacifikáció művében azok fegyvereire támaszkodva érvényesítse a népeken. A világi hatalom abszolutizmusával kon­kordátumra lépett a római egyház, a főpapság kivette részét a kabinetpoli­tika intézéséből s a háborúk zivataraiba belevillogtak IX. Pius anathémáinak lángjai, végül a pápaság történeti hi­vatására rátette a koronát a vatikáni zsinat a csalatkozhatatlansági dogma ki­mondásával. S ez a politika, mely csak rendelkezni, parancsolni akart, — a tekintély elvének e hatalmas képvi­selete, mely minden engedményké­résre non possumus-szal felelt, meg­érte nemcsak a pápa világi hatalmának elenyésztét, hanem világszerte a fele­kezeti kapcsok meglazulását is az egy­ház s a hívek közt. A politikai nyo­másra, mely Rómából támogatta az abszolút hatalmakat, a népességek rea­gáltak, a felekezetek kibékültek, mert egymásban somosokat, elnyomottakat láttak s föléje kerekedett a hagyo­mánynak bennük a forradalmi szellem, mely a szabadság és egyenlőség dog­máit hirdette, az egyetemes testvériség érzetéből a felekezeti türelem elveit fejte ki, iktatta törvénykönyvbe és hozta életre az állam­i társadalom szervi in­tézményeiben, persze a hitbuzgóság ro­vására. Következett XIII. Leo trónralépte. Vele egy filozóf és diplomata lélek foglalta el helyét Péter apostol széké­ben. a pápa nem folytatott más politi­kát, csak erkölcsit s ennek törvényeit nem dogmákból vezette le, hanem filo­zófiai rendszerből: nem akart senkit legyőzni, hanem meggyőzni, — nem erőt, csak igazságot keresett s ebben visszatért a skolasztikus iskolán át Aquinoi szt. Tamás nyomdokaira. A tekintély helyébe a bölcseséget, a pa­rancsszó helyébe a jó tanácsot állította. A világ háborúságaiba békéltető gya­nánt avatkozott, ki türelemmel és sze­retettel kíván célhoz jutni. A pápai diplomácia kiegyezett az államokkal, melyekkel kultúrharcban volt bonyo­lódva : megengesztelte Németországot, megszelid­te a francia köztársaságot, szerződési viszonyra lépett a szultánnal, kereste a kapcsolatot az orosz cárral s napirendre tűzte az ezer éves viszály kiegyenlítését a nyugati s a keleti egy­házak közt, mialatt a péterfillérek özö­nét afrikai és keletázsiai miszsziókra költötte, hogy a pogányságban űzzön hatalmas propagandát a keresztény polgáriasultság javára. A pápai hivatás is az szellemben érvényesült XIII. Leo alatt társadalmi téren is s a malasztos encyklikák, melyek a házasság, család, pályaválasztás, a birtok­ s a munkásvé­delem kérdéseivel foglalkoznak, — egy bölcselkedő elme és humanista szív kö­zös remekművei. S e filozóf hatása a világrészre ime úgy nyilvánul, hogy az államban és társadalomban alább hagy Európaszerte a felekezetek egyensúlya, az elemek ki­mozdulnak helyükből, felmondják eddigi szolidaritásukat, tömörülnek a hagyo­mány elvei szerint, annak kizárólagos­ságával s érzékenységével. A parlamen­tekben felekezeti pártok keletkeznek, s az intézményekben mindenütt megszó­lal a vallási féltékenység, bizonynyal a türelem rovására. Különös visszásság és ellentét ez a vezetés s a vezetettek közt. A régi paradoxon látszik bennük megérzé­­külni: ha békét akarsz, készítsd a há­borút elő, s ha háborút akarsz, csináld a békét meg. De kibékít vele a követ­kezők megfontolása. Valamint a természeti erők ház­tartásában hullámmozgás szerint vált­ják föl egymást az elemek, forgandó minden, s ami kötve van, fölszabadul, a szabad meg kötve lesz: úgy van ez az eszmei s erkölcsi tényezőkkel is az emberi tömegben. Az egyén, ha még oly hivatást tölt is be, eszmeáramlást elő nem idézhet, csupán sorsát kötheti hozzá, vagy ellene, sa szerint győz, vagy bu­kik. A tömegekben hullámzó árapály egyes tulajdonságokat alámerít, hogy másokat meg kifejleszszen, de mentül erősb az egyik áradat, annál spontánabb a viszszafejlődés, Így mosta alá a felekezeti eszmét a liberalizmus, hogy föléje kerekedvén, most­­ viszszafejleszsze azt. Csodáljuk, hogy ezen éppen Tisza Kálmán cso­dálkozik, a magyar liberalizmus volt pártvezére, kit ez áramlat vetett ma­gasra, hogy ott lejárják egymást — kölcsönösen. Mai számunk 16 oldal. A szent­szék és Samassa primássága. Budapest, szept. 15. Magas egyházi körből, melynek jól érte­­sültségéhez nem fér szó, veszszük a következő sorokat: A hercegprímási szék betöltésének és az egri érsek országos feltűnést keltett beszédé­nek előzményeit a kellő világításba helyezik a következő, a magyar kormány és a szent szék Bécsben székelő nunciusa közt előzetesen lefolyt események. Magyarország h­ercegprímása nemcsak szent István országának első főpapja és zász­lós ura, de különös kiváltságnál fogva egy­úttal a szent széknek született követe, a­ki ezen magas előjogában felebbezéseit, a bécsi nunciust kikerülve, egyenesen küldi a pápához

Next