Budapesti Hírlap, 1891. szeptember (11. évfolyam, 239-268. szám)
1891-09-11 / 249. szám
XI. évfolyam 249. sz. Péntek, szeptember II. Budapest, 1891. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő d ír Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Az éhség Oroszországban. Budapest, szept. 10. (bp.) Ahogy a Fáraók országát hajdan, úgy veri Isten keze az északi szent birodalmat csapásaival. Az egyiptomi sötétség megleli ott mását a barbár viszonyokban, a nép elmaradott, tudatlan közállapotában, mely az életet börtönlakáshoz teszi hasonlóvá s az állami börtönökben, fegyenckolóniákban, hova minden szabadabb felsóhajtás, a szellem jobblétre törő vágya, a világosság minden megvillanása csirájában elfojtva kerül. A férgek szaporaságát s a fenevadak dúlásait jelképezve láthatják a cár alattvalói az egész korrupt közigazgatásban, hol az apró hivatalnoksereg kiszipolyozza a népet s meglopja az államot, a nagyja pedig falánk réme a kormányzottaknak, hogy méltóan képviselhesse az autokráciát. A vizeknek vérré változtatásáról gondoskodik a hadvezetés, mely évek óta hosszú kézzel készíti elő Európa számára a nagy katasztrófát, összehalmozva óriási seregeket a birodalom délnyugati kormányzóságaiban, kiszakítva a családfenntartókat övéik köréből, foglalkozásuk, pályájuk szolgálata mellől, terhére önmaguknak s a közvagyonnak. De a legnagyobb csapást ezen a nyáron mérte Oroszországra a gondviselés. Négy kerületben, majd ötszörakkora földön, milyen a mi hazánk, az idén nem termett kenyér. Tíz millió ember ínségben fetreng s nomád életre adta magát, hogy seregestül rohanja meg a jobban járt kormányzóságokat. Tiz millió koldus, ki honfitársaihoz kéregetni fordult s az éhség dühétől állattá aljasitva, még a könyörülő kezet is megmarcangolja. Rémhírek jönnek a birodalom belsejéből, a nép marakszik minden kenyéradományért, az ínséges szállítmányokat kifosztja, az őrkiséret puskatüzébe, golyói közé rohan, a csendőrséggel tusakodik s ahova e kiéhezett, rongyos had kőszültsége ér: falvakban, városokban, kastélyokban tűzvész, préda, pusztulás van. Ave Caesar, III. Sándor, — íme az orosz nép is mozgósít. Alexandrovics Alexander családostul Dániában mulat. A népjólét a szent szinódus oltalmára bízatott: a cár békén alszik kétezer kilométernyire alattvalóitól. Pobjedonoszev, a szent szinódus elnöke, szétküldi a bevásárolt élelmiszereket, a szláv jótékonysági egyesület erőfeszítéseinek eredményét a hivatalnokok, pópák számára oly utasítással, hogy a nép csak akkor kapjon, ha már ők jóllaktak. S Pétervártt a miniszterek ebéd utáni sziesztájukban szórakoztatónak olvasgatják a jelentéseket, hogy Charkow környékén egy nap hány ember halt meg éhen. Éhhalál! Van-e borzasztóbb sors azokénál, kiknek az emberlakta föld Hammerné tüstént befogott és itatás nélkül, egy trapban felkocogott a várba. Hogy mit végzett ott az ezredorvossal, azt én nem tudom, való igaz azonban, hogy Lenci még vagy három hónapig ott ásítozott a kórházban, aztán kiadták az obsitját és hazaküldték. Kém lehetett nagy becsülete a kaszárnyában, mert mikor búcsúzni akart a battériától, a kapitánya kipofoztatta az udvarról. Lenci pedig vett egy szép kék tüzérsapkát, meg egy óraláncra való ezüsttallért, aztán feszes léptekkel, mint egy katonaviselt emberhez illik, kiment a józsefvárosi Hét sváb korcsmába, hová a réti sváb furmányosok szoktak beállítani. A falujában még mindent a régiben talált. A nyílegyenes házsorokat pletykázó aszszonyok meszelték, a gömbölyűre nyírt akácfák alól báránybőrsüveges gyermekek nyújtogatták utána piros nyelvüket, a kocsi nyomában meg hegyesfülű kutyák ugattak. Édesanyja éppen a konyhát meszelte. Hogy meglátta fiát, elsikoltotta magát : Klári, gyere be, megjött bátyád a katonaságtól! Klószi a kisebbik fia volt. Éppen a napraforgós kertben égvelgett, jókora cipón rágódva, közbe meg ostorát pattogtatva. Hallotta, hogy szólítják odabenn, de nem ment be, mert nagyon szégyenlős volt. Mikor harmadszori hívásra sem jött, Lenciben felforrt a katonavirtus, maga ment utána a kertbe, kivette kezéből az ostort és jókorát csördített mezítelen lábai alá. Klószi akkorát ugrott, mint egy meglőtt nyúl, aztán dühös bömböléssel földhöz vágta cipóját, nem adott még csak eledelt sem. Hisz a természeti ősállapotban, az állatok közt is megszerzi az erősebb joga kinekkinek a maga táplálékát, a gyengét fölemészti az erősb, de éhségtől nem pusztul el egyik is : abban a nagy háztartásban gondoskodva van madarakról, halakról, az utolsó féregről is egyaránt. Az ember társas háztartásának jutott orosz földön a lealázó kiváltság, hogy állami szervezete, ennek segélyforrásai s korlátlan hatalmi eszközei közepett azősi vad állapotba taszítsa vissza védenceit, a kiknek oltalmazása az ő föladata s egyetlen létjoga. Más államokban is vannak elemi csapások, mikor a népet a sanyaruság megviseli, mig a föld nem termi meg újra az életet. De másutt állam és társadalom tudják ilyenkor tisztüket. A hatalom intézkedik, igazgat, hogy az ínségesek közmunkához jussanak, — a jótékonyság mobillá teszi a vagyonos osztályok fölöslegét, a tőke a lehanyatlott erők segítségére siet, hogy hitellel föltámogassa s írj exisztenciáját megalapizni siettesse . . . Civilizált világban egész nemzedék a népből nem válhat földönfutóvá ; az éhínség őrjöngőjévé, nomád falkává s martalóccá csak a hatalmas orosz cár birodalma jutott idáig. Szláv világ, lelkesedjél e kecsegtető látványon. Nemzeti ideálotok képe van lefestve az orosz éhínség rémjeleneteiben. Csak gyönyörködjetek bennük . Délután, vasárnapi nap lévén, a két testvér a legjobb egyetértésben elment a korcsmába. Ott találták az egész falut, a bírótól kezdve a hülye Krakszlig, az asszonyok még a csecsszopókat is elhozták, hogy megitassák kávéval. A legények irigykedve nézték Lenci kék sapkáját, mikor pedig elmondta, hogy micsoda furfanggal szabadult ki a katonaságtól, a bíró megveregette vállát és azt mondta, hogy ha minden legény így cselekednék, nem volna többé háború meg exekució. Lenci aztán, aki pedig azelőtt szakasztott olyan alamuszi volt, mint Klószi öcscse, trombitaszó mellett sorra polkáztatta a leányokat, megivott vagy két liter bort, sőt a hülye Krákszilel verekedést is kezdett. Mikor édesanyjuk másnap hajnalban felköltötte a fiukat, hogy az aratók után küldje őket, Lenci azt mondta, hogy ő még fáradt a katonáskodástól, Klószi pedig nem mondott semmit, hanem fülére vonta a pelyhes dumát. Harmadnapra a Hammer fiuk, bár közönséges hétköznap volt, megint csak odataláltak a korcsmába. A korcsmáros nem akart nekik hitelbe adni, Lenci hetykén az asztalra csapta talléros ezüst óráját. Jól beborozva mentek haza, kilenc óra felé, mikor már minden becsületes embernek ágyban kellene lennie. Éktelen kurjongatással mentek, botjaikat végighuzgálva a salugáteres ablakokon, hogy a jámbor gazdák odabenn a paplan alatt keresztet vetettek magukra. Hogy reggel megint munkára kellett volna menniük, Lenci azt mondta az édesanyjának : A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A legsötétebb Torontóiból. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Tavaly történt, ha jól tudom, éppen kukoricafosztás idején, hogy a sánta Hammer özvegye világcsufjára és saját lelki üdvössége kárára leoldotta fejéről a fekete kendőt és összeadta magát Ritter Károlylyal. A torontál-hubertiek kezdetben el sem akarták hinni a dolgot, mert tisztes német asszonynak ismerték az özvegyet, mikor azonban a lakodalom mégis megtörtént, azt mondogatták : ha a boldogult sánta Hammer ezt megélhette volna, alkalmasint megfordult volna a sírjában. Kevesen tudták csak, miért fanyalodott reá az özvegy, hogy másodszor is oltár elé lépjen. Ha többen tudták volna, nem szapulták volna annyira szegény fejét. A dolog úgy kezdődött, hogy Hammerné Lenci fiát besorozták a tüzérekhez. Mikor Lenci a temesvári kaszárnyában először meglátta az ebédre kijáró csipetnyi húsperciót, elkeseredésében tüstént betegnek jelentkezett. Az ispotályból azt íratta haza édesanyjának, hogy szuperáltassa ki a katonaságtól, ha el is úszik vagy egy hold földje, mert ő különben úgy cselekszik, mint a szegény Klatnek Mikulás, aki két évvel ezelőtt felakasztotta magát a lugosi honvédtáborban. Mai számunk 12 oldal.