Budapesti Hírlap, 1891. szeptember (11. évfolyam, 239-268. szám)

1891-09-11 / 249. szám

XI. évfolyam 249. sz. Péntek, szeptember II. Budapest, 1891. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jen­ő d ír Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Az éhség Oroszországban. Budapest, szept. 10. (bp.) A­hogy a Fáraók országát hajdan, úgy veri Isten keze az északi szent birodalmat csapásaival. Az egyip­tomi sötétség megleli ott mását a bar­bár viszonyokban, a nép elmaradott, tudatlan közállapotában, mely az éle­tet börtönlakáshoz teszi hasonlóvá s az állami börtönökben, fegyenckolóniák­­ban, hova minden szabadabb felsóhaj­tás, a szellem jobblétre törő vágya, a világosság minden megvillanása csirájá­ban elfojtva kerül. A férgek szapora­­ságát s a fenevadak dúlásait jelképezve láthatják a cár alattvalói az egész korrupt közigazgatásban, hol az apró hivatalnoksereg kiszipolyozza a népet s meglopja az államot, a nagyja pedig falánk réme a kormányzottaknak, hogy méltóan képviselhesse az autokráciát. A vizeknek vérré változtatásáról gon­doskodik a hadvezetés, mely évek óta hosszú kézzel készíti elő Európa szá­mára a nagy katasztrófát, összehal­mozva óriási seregeket a birodalom dél­nyugati kormányzóságaiban, kiszakítva a családfenntartókat övéik köréből, foglalkozásuk, pályájuk szolgálata mel­lől, terhére önmaguknak s a közva­gyonnak. De a legnagyobb csapást ezen a nyáron mérte Oroszországra a gond­viselés. Négy kerületben, majd ötször­­akkora földön, milyen a mi hazánk, az idén nem termett kenyér. Tíz millió ember ínségben fetreng s nomád életre adta magát, hogy seregestül rohanja meg a jobban járt kormányzóságokat. Tiz millió koldus, ki honfitársaihoz ké­­regetni fordult s az éhség dühétől ál­lattá aljasitva, még a könyörülő kezet is megmarcangolja. Rémhírek jönnek a birodalom belsejéből, a nép marakszik minden kenyéradományért, az ínséges szállítmányokat kifosztja, az őrkiséret puskatüzébe, golyói közé rohan, a csendőrséggel tusakodik s a­hova e kiéhezett, rongyos had kőszültsége ér: falvakban, városokban, kastélyokban tűzvész, préda, pusztulás van. Ave Cae­sar, III. Sándor, — íme az orosz nép is mozgósít. Alexandrovics Alexander családos­tul Dániában mulat. A népjólét a szent szinódus oltalmára bízatott: a cár bé­kén alszik kétezer kilométernyire alatt­valóitól. Pobjedonoszev, a szent szinó­dus elnöke, szétküldi a bevásárolt élelmi­szereket, a szláv jótékonysági egyesület erőfeszítéseinek eredményét a­­ hiva­talnokok, pópák számára oly utasítás­sal, hogy a nép csak akkor kapjon, ha már ők jóllaktak. S Pétervártt a mi­niszterek ebéd utáni sziesztájukban szórakoztatónak olvasgatják a jelenté­seket, hogy Charkow környékén egy nap hány ember halt meg é­h­e­n. Éhhalál! Van-e borzasztóbb sors azokénál, kiknek az emberlakta föld Hammerné tüstént befogott és itatás nél­kül, egy trapban felkocogott a várba. Hogy mit végzett ott az ezredorvossal, azt én nem tudom, való igaz azonban, hogy Lenci még vagy három hónapig ott ásítozott­ a kórházban, aztán kiadták az obsitját és hazaküldték. Kém lehetett nagy becsülete a kaszárnyában, mert mikor búcsúzni akart a battériától, a kapitánya kipofoztatta az udvarról. Lenci pedig vett egy szép kék tüzérsap­kát, meg egy óraláncra való ezüsttallért, aztán feszes léptekkel, mint egy katonaviselt ember­hez illik, kiment a józsefvárosi Hét sváb korcs­mába, hová a réti sváb furmányosok szoktak beállítani. A falujában még mindent a régiben ta­lált. A nyílegyenes házsorokat pletykázó asz­­szonyok meszelték, a gömbölyűre nyírt akác­fák alól báránybőrsüveges gyermekek nyújto­gatták utána piros nyelvüket, a kocsi nyomá­ban m­­eg hegyesfülű kutyák ugattak. Édesanyja éppen a konyhát meszelte. Hogy meglátta fiát, elsikoltotta magát : Klári, gyere be, megjött bátyád a katonaságtól! Klószi a kisebbik fia volt. Éppen a napra­forgós kertben égvelgett, jókora cipón rágódva, közbe meg ostorát pattogtatva. Hallotta, hogy szólítják odabenn, de nem ment be, mert na­gyon szégyenlős volt. Mikor harmadszori hí­vásra sem jött, Lenciben felforrt a katonavir­tus, maga ment utána a kertbe, kivette kezé­ből az ostort és jókorát csördített mezítelen lábai alá. Klószi akkorát ugrott, mint egy­­ meglőtt nyúl, aztán dühös bömböléssel földhöz­­ vágta cipóját, nem adott még csak eledelt sem. Hisz a természeti ősállapotban, az állatok közt is megszerzi az erősebb joga kinek­­kinek a maga táplálékát, a gyengét fölemészti az erősb, de éhségtől nem pusztul el egyik is : abban a nagy ház­tartásban gondoskodva van madarak­ról, halakról, az utolsó féregről is egy­aránt. Az ember társas háztartásának jutott orosz földön a lealázó kiváltság, hogy állami szervezete, ennek segély­­forrásai s korlátlan hatalmi eszközei közepett az­­ősi vad állapotba taszítsa vissza védenceit, a kiknek oltalmazása az ő föladata s egyetlen létjoga. Más államokban is vannak elemi csapások, mikor a népet a sanyaruság megviseli, mig a föld nem termi meg újra az életet. De másutt állam és tár­sadalom tudják ilyenkor tisztüket. A hatalom intézkedik, igazgat, hogy az ínségesek közmunkához jussanak, — a jótékonyság mobillá teszi a vagyonos osztályok fölöslegét, a tőke a lehanyat­lott erők segítségére siet, hogy hitellel föltámogassa s írj exisztenciáját meg­­alapizni siettesse . . . Civilizált világ­ban egész nemzedék a népből nem válhat földönfutóvá ; az éhínség őrjön­­gőjévé, nomád falkává s martalóccá csak a hatalmas orosz cár birodalma jutott idáig. Szláv világ, lelkesedjél e kecsegtető látványon. Nemzeti ideálotok képe van lefestve az orosz éhínség rémjelenetei­­ben. Csak gyönyörködjetek bennük . Délután, vasárnapi nap lévén, a két test­vér a legjobb egyetértésben elment a korcs­mába. Ott találták az egész falut, a bírótól kezdve a hülye Krakszlig, az asszonyok még a csecsszopókat is elhozták, hogy megitassák kávéval. A legények irigykedve nézték Lenci kék sapkáját, mikor pedig elmondta, hogy micsoda furfanggal szabadult ki a katonaság­tól, a bíró megveregette vállát és azt mondta, hogy ha minden legény így cselekednék, nem volna többé háború meg exekució. Lenci az­tán, a­ki pedig azelőtt szakasztott olyan ala­muszi volt, mint Klószi öcscse, trombitaszó mellett sorra polkáztatta a leányokat, meg­ivott vagy két liter bort, sőt a hülye Krákszi­­lel verekedést is kezdett. Mikor édes­anyjuk másnap hajnalban fel­­költötte a fiukat, hogy az aratók után küldje őket, Lenci azt mondta, hogy ő még fáradt a katonáskodástól, Klószi pedig nem mon­dott semmit, hanem fülére vonta a pelyhes dum­át. Harmadnapra a Hammer fiuk, bár kö­zönséges hétköznap volt, megint csak odata­láltak a korcsmába. A korcsmáros nem akart nekik hitelbe adni, Lenci hetykén az asztalra csapta talléros ezüst óráját. Jól beborozva mentek haza, kilenc óra felé, mikor már min­den becsületes embernek ágyban kellene len­nie. Éktelen kurjongatással mentek, botjaikat végighuzgálva a salugáteres ablakokon, hogy a jámbor gazdák odabenn a paplan alatt ke­resztet vetettek magukra. Hogy reggel megint munkára kellett volna menniük, Lenci azt mondta az édesanyjának : A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A legsötétebb Torontóiból. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Tavaly történt, ha jól tudom, éppen ku­­koricafosztás idején, hogy a sánta Hammer özvegye világcsufjára és saját lelki üdvössége kárára leoldotta fejéről a fekete kendőt és összeadta magát Ritter Károlylyal. A torontál-hubertiek kezdetben el sem akarták hinni a dolgot, mert tisztes német asszonynak ismerték az özvegyet, mikor azonban a lakodalom mégis megtörtént, azt mondogatták : ha a boldogult sánta Hammer ezt megélhette volna, alkalmasint megfordult volna a sírjában. Kevesen tudták csak, miért fanyalodott reá az özvegy, hogy másodszor is oltár elé lépjen. Ha többen tudták volna, nem szapul­­ták volna annyira szegény fejét. A dolog úgy kezdődött, hogy Hammerné Lenci fiát besorozták a tüzérekhez. Mikor Lenci a temesvári kaszárnyában először meg­látta az ebédre kijáró csipetnyi húsperciót, el­keseredésében tüstént betegnek jelentkezett. Az ispotályból azt íratta haza édes­anyjának, hogy szuperáltassa ki a katonaságtól, ha el is úszik vagy egy hold földje, mert ő különben úgy cselekszik, mint a szegény Klatnek Miku­­­­lás, a­ki két évvel ezelőtt felakasztotta magát­­ a lugosi honvédtáborban. Mai számunk 12 oldal.

Next