Budapesti Hírlap, 1891. november (11. évfolyam, 300-329. szám)

1891-11-21 / 320. szám

Budapest, 1891. XI. évfolyam 320. sz. Szombat, november 21. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. is. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A függetlenségi párt. Budapest, nov. 20. Az ellenzéki pártok egyességét tartván szem előtt, sajnálnunk kell, hogy egy ellenzéki párt helyett három is van. Ez semmi esetre sem válik az ellenzéki politikának előnyére. A kormányhatalommal szemben az ellenzéknek egyéb fegyvere nincs, mint szóval meggyőzni a honpolgárokat arról, hogy neki van igaza s a kormány és a többség hibás. De ha az ellenzék nem egy igazságot hirdet a népnek, hanem egyszerre hármat, ez már baj, mert megtéveszti a meggyőződéseket. Az emberek kérdik : melyiknek van igaza, a nemzeti pártnak, a 48-asoknak, vagy a függetlenségieknek ? Kit illessen a jövő : Apponyit, Ugront, vagy Irányit ? Melyikben bízhatik — nem egyénileg, hanem politikailag ? A politikai bizalom pedig nem ehhez vagy ahhoz az elmélethez van kötve, mert a politika nem tudomány, hanem az ország boldog jövőjének mi módon megállapítása. A magyar nemzet meggyőződhetett arról, hogy a kormánypárt osztrák-magyar politikája helytelen. A véderővita óta ez a helyzet. Most következnek a választások s a közvélemény keresi az ellenzéket, melyre a Szapáry-kormány bukása után a nemzet Magyarország sorsát rábízhatja. Ha a három ellenzék összefog, koalíciót alkot s ebben egységes eljárást követ ; vagy ha legalább kartelt köt egymással a három párt , ez által mindenik emeli erejét és közösen fokozzák a kisebbségét. Mert ahol egy golyó kisebb, ott a tömörségnek és a sebességnek kell megadni a nagyobb erőt, hogy a nagyobbik golyót helyéből kilökhesse. Ezt azonban hárman elváltan nem tehetik, mert erre egyik ellenzéki párt sem elég erős. Ez okból sajnáljuk, hogy idáig az ellenzéki pártok nem egyesültek, hanem csak a nemzeti a függetlenségi párttal a jövő választásokra lazán szövetkezett. De ennek is megvolt már a maga nagy erkölcsi hatása. Megrontotta azonban e hatást részben az Ugron-pártnak a függetlenségi pártból kilépése s a függetlenségi párt kettészakadásának a 48-as párt önálló szervezkedése által történt véglegesítése.. Nem volna szükséges, hogy ebből az egykori elvtársak között háborúság keletkezzék. A 48-as párt a függetlenségi és nemzeti pártok között közjogi és közigazgatási elveinél fógva sokkal rokonabb a függetlenségi párthoz, semmint a nemzeti párthoz. Modern felfogásra azonban és a politika gyakorlati követelményeire nézve a 48-asok a nemzeti párthoz állnak legközelebb. Nem tudjuk belátni, hogy a kormánypárti többséggel szemben mi célja legyen az ellenzéki pártelvek szőrszálhasogatásának ? A nemzeti párt programmja, valamint a 48-asok és függetlenségieké nem valósítható meg válság nélkül , a válságban pedig lehet a helyzet olyan, hogy mindenik megvalósítható. Mindennik ellenzéknek célja tehát nem lehet más, mint a válságot felidézni, nem pedig egymás közötti versengéssel a kormány győzelmét megkönnyíteni. Úgy látszik azonban, hogy a függetlenségi és a 48-as pártok között testvérháború készül. Ha úgy lenne, mi ezt sajnálnók, mert abból a választások alatt a kormánypárt húzna hasznot, azután pedig az új képviselőházban az ellenzéki pártok együttműködése, esetleg koalíciója és többségre jutása volna megnehezítve. Ennyit arról a keserű vitáról, mely Ugronék és a függetlenségi párt értekezletei között a múlt napokban lefolyt. Ami a függetlenségi párt ama határozatát illeti, hogy hívei ne vegyenek részt a nemzeti párt által tartott vidéki nagy értekezleteken, hanem mindenütt külön szervezkedjenek , hát ezt a határozatot sem értjük, sőt őszintén szólva, okos dolognak sem tarthatjuk. Szövetségesek között legjobb politika a bizalom s legrosszabb a bizalmatlanság. A függetlenségi pártnak nincs is oka bizalmatlankodni. A zombori értekezlet csak előnyére volt s a miskolci is csak hasznára válhatik, ha tudniillik résztvesz benne. Mert vegyük a dolgot praktikusan. Borsodból három kormánypárti kerület van, Gömörből is három, Hevesből kettő, Abaújból négy, Kassával öt, Zemplénben kormánypárti három, Szabolcsból egy, mindössze tehát tizenhét kerület van Miskolc körül elhódítandó. Minthogy e megyékben mindenütt a két ellenzéknek is vannak ke- 1 BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Csiky Gergely. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Gondolom 1862-ben volt, hogy egy szép nyári napon két fiatal embert hozott össze a véletlen a gyönyörű Balaton partján, Bogláron, az odavaló korcsmában. Az egyik Somogyból jött oda. Vig bált terveztek a nem sokkal az előtt megnyilt déli vasút hivatalnokai s ez csalt ki Somogyból néhány mulatós fiatal embert. A mi emberünk gazdasági írnok volt s kasználja kisasszonyait megtáncoltatni jött Boglárra. A másik fiatal ember messze földről, az ország túlsó széléről való volt s a szép Balatont megnézni volt vakációs utazásának a célja. Mestersége szerint tanárjelölt volt. Szó szót adván, rájött ismerkedés közben a két legény, hogy mind a ketten negyvenkettesek, vagyis egykorúak. Megvallották egymásnak, hogy törvényes foglalkozásukon kívül van szivekben elrejtve titkos szerelmük is, a múzsa, még pedig éppenséggel a drámai múzsa s a tudós tanárjelölt beszélgetés közben bőven ellátta a parlagibb foglalkozású gazdasági írnokot, irodalmi tanácsokkal, hasznos tudnivalókkal a drámai költés rejtelmei körül s aztán elváltak és megszűntek egymásra nézve létezni. Egyszerre csak, 1866 őszén, előadnak bizonyos feltünéses hatással egy uj darabot a nemzeti színházban, a címe volt Aesopus, szerzője Rákosi Jenő. Nagyot dobbant erre egy temesvári teológiai professzornak a szive s ajka e szavakra nyílt: ,„Az a somogyi fiatal ember ugyan lefőzött. Én adom neki a tanácsot s inne ő az, aki jobban tudja a dolgot. Mert mi ketten voltunk azok a fiatal emberek, Csircs Gergely és Rákosi Jenő. Ő beszélte el nekem életünk ez epizódját. Mert mire ő utánam jött bebizonyítani — s egész tegnapig minden évben kétszer is bebizonyította — hogy mégis ő tudja jobban a dolgot, én nekem akkor már ismét uj volt az ő neve. Az enyém hamarabb jővén e találkozás után forgalomba, még megvolt találkozó társam emlékében. 1875 tavaszán jegyeztetett be neve a drámairodalom törzskönyvébe. Nem nagyon kedvező körülmények közt ugyan, de végérvényesen. A jóslat című darabja futott az akadémián. Az akadémiai bírálat ekkor ezt mondta: „Az idei pályázat a lehető legszomorúbb eredményt tünteti fel, melyre a pályabírák régóta emlékeznek. Tizenkét mű között egyetlenegyben csak figyelemre méltó tehetségnek, vagy csak gyakorlatnak nyomait sem lehet látni.“ Így ítél, ily éles szemmel az akadémia. Csiky Gergelyben a figyelemre méltó tehetségnek a nyomát sem látta. Nem gáncsból mondjuk, mert hiszen az akadémia ő vele szemben sokat helyrepótolt , de fölemlítjük, hogy bírálóit nagyobb szerénységre intsük bíráló tisztekben. 1842-ben született, 1875-ben lépett fel első darabjával. Szép férfikorának, harminchárom évének teljes erejével, nagy klasszikus műveltséggel s azzal a hatalommal lépett a porondra, amely ezekben rejlik, ha tehetség járul hozzájuk. Igen kevés amaz írók száma, akiknek ekképpen alakul a pályafutása, de mind kiválik munkáinak döntő erejével és termékenységével. Nekem úgy tetszik, hogy a dráma és az újságírás rokonfajai a szellemi munkásságnak. Nem nevezi-e Hamlet nyakán Shakespeare a színészeket a kor krónikásainak ? De az újságírás az írói vénát erősen megcsapolja a maga céljaira s a termékenységét megcsökkenti. Hogy Csiky Gergelyt korunk irodalmi potypja , az újságírás bűvös öleléssel körébe nem ragadhatta, annak tulajdonítom, hogy immár a kifejlett férfiú erejével és akaratával lépett az irodalom csarnokaiba. Céljairól, föladatáról, hivatásáról immár konkrét, megalakult terveket és anyagot hozott magával, melyek lelkét hozzáférhetetlenül elfoglalták s keresték, követelték az utat rendeltetésükhöz. A papi ember, a könyvek, az elmélet embere természetesen elsőbben is a minták benyomásainak a formáját adta mondanivalóinak. De irodalmi pályája első éveiben állandóan érezte, hogy nem a maga hangján beszél, nem a saját formáit használja, hogy idegen területen jár Mai számunk fő oldal.