Budapesti Hírlap, 1891. december (11. évfolyam, 330-359. szám)
1891-12-03 / 332. szám
Budapest, 1891. XI. évfolyam 332. sz. Csütörtök, december 3. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőségi és kiadóhivatal, IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Ellenség előtt. Budapest, dec. 2. (bp.) A német kancellár nagy beszédének politikai részét távirataink bőven ismertették s külön cikk is behatóan méltatta. Figyelmünket egyúttal azok a mondatok ragadják meg, melyek összefoglalva kiadnak egy népszerű előadást a jövő háborújáról laikusok számára. A szerzőnek meg van az idézetre méltó szakbeli tekintélye: Caprivi gróf a nagy porosz vezérkarból került a német politika élére, Moltke oldalán növekedett s a hadműködési irodában a lefolyt húsz békeév alatt alkalma volt a legközelebbi háború összes kalkulusait latolgató szaktanácskozásokból magának e kérdés felől meggyőző véleményt alkotni. Nyilatkozatai közt van egy elsőrendű fontosságú, mondhatnék: axióma, mely a gyakorlati életben egészen uj irányt tűz ki a katonai kiképzésnek s a nevelés, vagy idomitás régi kérdését az első javára dönti el. E kijelentés abból áll, hogy a jövő háborúját nagy tömegekkel vívandó s napokig elhúzódó véres csaták fogják irtózatossá tenni, melyekben a pusztító erejű fegyverek — minden valószínűség szerint már a harc 2-dik vagy 3-dik szituációjában — leterítik a tűzharcba bevonult csapatok tisztikarát s a fővezérlettől nagy távolságba elszakadt, minden felsőbb parancstól elszigetelt csapatrészek csak úgy védhetők meg a demoralizációtól, feloszlástól, esetleg az egész harci rend a felbomlástól, — ha a csapat minden egyes harcosa a saját ösztönéből, intelligenciájából s katonaerkölcse sugallatából rájön a saját feladatára, — ha tisztek nélkül is képes zárkózni, tűzvonalát fenntartani, tűzharcot folytani és zárt sorokban mozogni előre vagy hátra, a helyzet követelményei szerint. Caprivi konklúziója az, hogy amelyik hadseregben a katonaszellem erre legképesebb, az a sereg fog győzedelmeskedni. S kiemeli nagy elégültséggel, hogy Európa összes hadai közül a német katonát tudja ő ily erkölcsökkel legfegyverzettebbnek. Bennünket a taktika követelményeinek e legújabb fejleménye nagyon közelről érdekel. Ha igaz, hogy a jövő háborúiban a vezéri számítás s a csapatmozdulatok mechanizmusa csak ütközettől ütközetig érvényesülhet, a csaták alatt pedig százezrek kombinált mérkőzése nem két vezérkar sakkjátéka többé, hanem minden egyes harcos egyéni erejére, erkölcsi tartalmára s lélekjelenlétben, kitartásban, kitalálásban nyilvánuló szellemi felsőbbségére van az ütközet egész konceptusa alapítva , akkor már a békeévek alatt oda kell törekedni, hogy e tulajdonságok a kiképzésnél, a helyőrségi szolgálatban, a csapatgyakorlatok összes válfajainál mentül határozottabban kifej-A nyolcvanas évek végén betegeskedni is kezdett és sorsa még szomorúbbra vált. Felesége, Weber Konstancia, jólelkű, de gyönge asszony volt, ki urát nem bírta támogatni az élet küzdelmeiben. A költő uzsorások körmei közé került. Lázas igyekezettel akart pénzt keresni, naponkint négy órát is adott két forintjával és halála előtt fél évvel, miután majna frankfurti hangversenye annyira nem sikerült, hogy az útiköltség fejében ezüstneműst is el kellett zálogosítania, a szentistvántemplomi zenekarhoz fizetéstelen adjunktus-állásért folyamodott, hogy majd valamikor karnagy lehessen. Ebben a szomorú május hónapban kapta Mozart a megbízást, hogy egy nagy requiemet írjon. Ez a megbízás igen titokzatos módon történt: a költőnél egy talpig szürke ruhába öltözött, sovány, magas ember jelent meg és ötven aranynyal egyetemben egy névtelen levelet adott át neki, melyben valaki requiem szerzésére kéri, Ígérvén, hogy a honoráriumra később majd még ráadást is ad. Ma már tudjuk, hogy ki volt ez a rejtelmes levélíró : Walseck gróf, ki szeretett idegen tollakkal ékeskedni s a remekművet később mint a magáét adatta elő. Mozart ez időtájt a Varázsfuvola befejezésén dolgozott, betegen, csüggedten. A szeptember 30-án színre került opera bukással határos hideg fogadása még jobban elsötétítette a fényes lelket és Mozart a legnagyobb melankóliában kezdte írni a requiemet, néha éjfélutánig is dolgozva, csakhogy mielőbb kész lehessen a munkával és megkaphassa az ígért honorárium-pótlékot eledhessenek. Ha csatában, ellenség előtt az individuum minden, akkor nem szabad a békeszakban az individualitást elnyomni vagy éppen megsemmisíteni, ahogy ez a közös hadseregben, a régi cs. kir. hagyományok szerint történik. Elsőrendű érdekről van itt szó, melynek alárendelendő az idősb tábornokok minden ragaszkodása régi tradícióikhoz s a hivatásos tisztikar akadémiákon szerzett katonai műveltsége, helyőrségekben nyert egész gyakorlata is. A tapasztalás és az indukció utján kifejtendő elméletek egészen uj világa nyílik meg szemünk előtt, midőn ama közszellem fejlesztésére gondolunk, melyet a hadseregben jövőre az egyéni talentum, jellem és erkölcsi erők kihasználása előidézni hivatva lesz. Ez aj irány nem tűri meg, hogy mint a csapatok, úgy a harcosok is csupán folyó számmal bírjanak s testük-lelkük egyenruházva legyen, katonai gyakorlatuk a klippklapp-fegyelem pontosságából és szellemük ennek szigorúságából álljon. Az új irány követelése az, hogy a parancsoló tiszt a kisebb csapattestekben ne 50—200 bakát, vagy lovast stb., hanem, ugyanannyi egyéniséget lásson, kiket egyenkint személy szerint kiismer, jó és rossz tulajdonságaikkal számol, képességeiket foglalkoztatja, mindent kihasználva a csapat értékének emelésére, ami bennük egyenként értékes jellemvonásnak mutatkozik. Ez a katonai nevelés a legszélesebb alapon. De betegsége egyre súlyosbodott. A költő ágynak dőlve is folytatta a requiem írását, azonban csak a fenséges szépségű Lacrimosa dies illáig érhetett. Életének utolsó napján, alkonyatkor történt a megható jelenet, melyet a képzőművészet annyiképpen örökített meg , mikor a haldokló mester próbát tartott a requiemből. A Schikaneder-féle színtársulat tagjai énekeltek és Mozart maga is részt vett az előadásban, szokása szerint az alt-szerepet vállalván el. Mikor azonban a hat számon végig az utolsóhoz, a Lacrimosához értek, a mester egyszerre sírni kezdett és kiejtette kezéből a partitúrát. Este látogatóba jött hozzá sógorasszonya. „Jó, hogy itt van, édes Zsófia“, monda Mozart. „Maradjon itt egész éjszaka, legalább lássa, hogyan halok meg. Már érzem, hogy a halál bennem van. Várjon ki fog gondoskodni ezután az én szegény Konstanciámról. Felesége erre papot hivatott, de a káplán csak nagy kérésekre jött el, mert Mozart tudvalevőleg szabadkőműves volt. Később Süssmayr, a mester tanítványa látogatta meg a beteget, aki e szavakkal fogadta az érkezőt: „Látja, kedves barátom, hogy magamnak írtam ezt a requiemet ?“ Aztán utasításokat adott Süssmayrnek a mű befejezését illetőleg. A derék zenész később kitűnően oldotta meg a feladatot. Éjféltájt következett be az utolsó válság. A beteg, kinek izzó fejére jeges borogatásokat raktak, elvesztette eszméletét; de, mint sógorasszonya harmincöt év múlva leírta, még lázas vívódása közepett is a requiemben szóló dobok robogó k BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Mozart halála. — 1791. dec. 5. — A halhatatlan költő, ki most száz esztendeje alig harminchatéves korában egy régi bécsi ház harmadik emeletén örök álomra hajtotta fejét, tragikusan paradox pályát futott meg. Mint hatéves csodagyermeket Mária Terézia ringatta őt a térdén. Abban a korban, mikor más gyermekek pillangókat kergetnek, diadalutat járt Európán végig . Nápoly és London csodálta zongorajátékát és rögtönző tehetségét. Tizenhárom éves korában legyőzte a bolognai zeneakadémia hírneves tudósait. De mentől jobban fejlődött alkotó ereje, mentől magasabbra szárnyalt lelke, annál inkább gyérültek külső sikerei és fiatal életének utolsó tíz éve, mikor legnagyobbszerű műveit teremtette meg, mikor lángelméje a tetőponton volt, a küzdelmek, csalódások és szükségszenvedések korszaka lett. Legremekebb műveit, a Don Juant és a Varázsfuvolát a bécsi közönség elutasító hidegséggel fogadta. A XVIII. századbali kaiserstadt nemtelen ízlése elsőséget adott az olasz zenei csiricsáréknak, a középszerű és üres Salieri volt a zenediktátor Bécsben és Mozart családjával együtt éhen halhatott volna a nyolcszáz forint évi fizetés mellett, melyet mint „kamara-kompozitor“ kapott az udvartól, ha mellesleg nem hangversenyez és nem ad zeneleckéket. If&i ssámusk 18 oldal.