Budapesti Hírlap, 1892. március (12. évfolyam, 61-91. szám)

1892-03-15 / 75. szám

1892. március 15. BUDAPESTI HÍRLAP. (75. sz.) Joly és Bernhardt Nándor választattak meg es­küdteknek. A X. kerületben beadatott 199 szavazat. Meg­választattak Del­medico Antal 180, Hor­váth A. János 158 szavazattal rendes, Schwei­ger Miklós 145, Szabó Márton 125 szavazattal pótesküdteknek. — A villamos vasút kiterjesztése. A Fe­renc körúton a villamos vasút építését rövid idő alatt meg fogják kezdeni. A közigazgatási bejárás már megvolt, s most a kereskedelemügyi miniszter az említett vonalrész kiépítésének megkezdésére a villamos vasúttársaságnak az engedélyt megadta. A közmunkák tanácsának ama kívánságát, hogy a kitérőket ne a Ferenc körút kiépült részének gya­logjárója felé, hanem az út közepe felé építsék, a miniszter nem teljesítette, mert az által­a nagy­körúti főgyűjtő­­csatorna építése akadályozva lenne, a házakhoz való hozzáférést pedig a kitérőknek a házak felöli oldalon való építése nem fogja akadá­lyozni, mert mindössze csak két rövid kitérő lesz a vonalon. A közigazgatási bejáráskor a ferencvárosi polgárok ama óhajtásnak adtak kifejezést, hogy a Boráros­ tértől a dunaparti vasutat az eskütérig mielőbb építsék ki, másrészt pedig a mester­ utcán végig a Ferencváros külső része felé egy kiágazást építsenek a körúti vasútból. Az elsőre nézve a mi­niszter kijelenti, hogy az már elhatározott dolognak tekinthető, s felszólítja a fővárost, hogy a terület átengedésére vonatkozó határozatát harminc nap alatt terjessze fel. A másik kérést a miniszter szintén figyelemre méltónak tartja, s utasította a fővárost, hogy a mesterutcai kiágazást tanulmányozza, s az eredményről tegyen hozzá jelentést.­­ A közigazgatási bizottság ma tartotta rendes havi ülését a főpolgármester elnöklete alatt. A szakelőadók jelentéseiből közöljük a következő­ket: A főkapitány jelenti, hogy a személy- és va­­gyonbiztosság a múlt hónapban kielégítő volt. Há­rom súlyosabb bűntett történt: egy gyilkosság, egy gyilkossági kísérlet s egy rablás. A főorvos jelen­téséből megtudjuk, hogy a ragadós betegségek szá­ma a múlt hónapban szaporodott. Feltűnő sok kanyaróeset fordult elő, leginkább a VI. kerület­ben. Mindazáltal a halálozási arány kedvezőbb volt, mint az előtte való hónapban, mert négyszázzal ke­vesebb ember halt meg. A tanfelügyelő bemutatta a belügyminiszternek az iskolák bezárására vonatkozó rendeletét s kérte a bizottságot, hogy az egyöntetű eljárás szabályozása végett értekezletet hívjon össze. (Helyeslés.) A főorvos a külső váci­ úti fogház egész­ségügyi viszonyairól is tett jelentést. A halálozás ebben a fogházban évről-évre emelkedik. A betege­­dések leggyakoribb oka az, hogy az élelmezés úgy mennyiségileg, mint minőségileg éppenséggel nem kielégítő. Ennek viszont az az oka, hogy az állam egy rabnak az élelmezésére havonkint csak 2 frt 70 krt, legfölebb 3 forintot költ. A bizottság kérni fogja az igazságügyminisztert, hogy a rabok leelmezésére nagyobb összeget engedélyezzen. — Adóügy. A tanács felhívja a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokat és egyesületeket, hogy az 1892. évi adókivetés alapjául szolgáló val­lomásokat március 31-ig, a kir. adófelügyelőség iktató hivatalában (vámház), a hivatalos órák alatt nyújtsák be, melyek közül 113 hazánk más vizeiben is ismeretes volt, 23 pedig olyan, a mely hazánk faunájára nézve még ez ideig uj. Szili Adolf vendég a látóérzék egy csalódásáról értekezett, fiziológiai magyarázatát ad­ván a „lebegő szívek“ ismeretes tüneményének. Végül Than Károly osztályelnök mutatta be Neu­mann Zsigmond vendég néhány ásványvízelemzését. * (A természettudományi társulat) nyilvá­nos referáló ülést tart e hó 16-án, szerdán délután 5 órakor a kémiai intézetben. Tárgy: Kiss Károly dr. előadása a barométerről, mutatványokkal. * (A protestáns Irodalmi társaság) a na­pokban Hegedűs Sándor elnöklete alatt bizottsági ülést tartott, melyen tudomásul vették Kenessey Béla dr. titkárnak s a pénztárosnak jelentését s elhatározták, hogy a társaság közgyűlését a zsinat tartama alatt, még pedig e hó 26-án tartják meg. Ezt megelőzőleg 25-én választmányi ülés lesz. IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, márc. 14. * (Judloné) két előadására a népszínházban holnap, kedden eladják mindazokat a jegyeket, a­melyeket a bérlők vagy megrendelők eddig el nem vittek. Páholyok egyik előadásra sem kaphatók. Juditné a két előadásban fog elbúcsúzni a buda­pesti közönségtől, mert befejezvén mostani körútját, ismét Párisban telepszik le és a vendégszereplése­ket teljesen abbahagyja. * (­ Hegyi Aranka) a népszínház művész­nője e hó 16-án és 17-én vendége lesz a szabadkai színháznak. Fellép a Párisi élet-ben és a Kis mol­­nárné- ban. * (Major J. Gyula) hangversenyének, mely e hó 16-án este nyolcadfél órakor lesz a vigadóban, ez a műsora: 1. Schumann: Fisz-moll szonáta. 2. Major: Második d-dúr trio, előadja a hangversenyző: Blau F. Gyula és Willmouth Bódog. 3. Major: Suite romantique. 4. Major: Hegedűverseny (második tétel) előadja: Blau F. Gyula. 5. a) Chopin: Impromtu, b) Schubert. Tausig: Polonaise mélancolique, c) Liszt: Rigoletto paraphrase. * (A m. t. akadémia) harmadik osztályának mai ülésén Fröhlich Izidor foglalt széket mint ren­des tag, ismertetvén az akadémia megbízásából írt Elméleti fizika című nagy művének első kötetét, a kinematikát. Daday Jenő a mezőségi tavak mikrosz­kópos faunájáról érkezett, melyet a múlt év augusz­tus havában tanulmányozott. Az átvizsgált tavakban összesen 136 mikroszkópos állatfajt figyelt meg, 60 krt 50 kr A felvidéki ínség. Az árvamegyei, illetőleg felvidéki ínségesek javára ma a következő adományokat kaptuk : A budapesti asztalos-ipartestület 1892. évi március hó 11-én tartott elöljárósági ülése 50 frtot­­ szavazott meg, a­mely összeghez a nyomban megejtett gyűj­tésnél adakoztak : Madary Gábor 2 frt, Bene Pál 2 frt, Bartolfy János 1 frt, Zimonyi György 1 frt, Risprich Károly 1 frt, Szabó József 1 frt, Valnicsek Béla 1 frt, Komjáthy Géza 1 frt, S /’1~1­kt, összesen..................................... 1) A galántai r. k. népiskola növen­dékei Maár József tanító által . 2) Orbán Ignác gyűjtése Héken . . 3) Bolla György gyűjtése Andrásfa 4) Klemm Károly gyűjtése Szom­bathely ................................ . 6) Mányayné Gróf Sarolta gyűjtése Telki.............................................. 6) Dálnoky László fögimn. V. oszt. tanuló gyűjtése Eger................... 7) Felső-Tárkány község gyűjtése Svetitska Antal által................... A Budapest fővárosi szobafestő-, címfestő-, mázoló-, aranyozó- és fényező-ipartestület . . . . . 8) Dr. Sáska Sándor gyűjtése Bu­dapest ......................................... 9) Az I. budapesti szabósegédek se­gélyző , önképző- és munkaközve­títő egyesülete............................ 10) Horváth Gyula m. á. v. hivatal­nok gyűjtése ........ B. T. ........... F. Gy. ............................ Zipser Árpád Hl. polg. isk. tanuló Mue-muc.......................................... Urhegyi Karolin............................ Berecz Anna........................... . Berecz Erzsébet . 11) A kassai állami Gerevich Emil dr. igazgató eszközölt gyűjtés ...... Körmendy György Gács . . . A gácsi temetkezési egyesület . . R. J. Valkó. Egy isaszeghi rámslizó­­társaság ......... Thiring Lajos dr. Győr.................. Kántor Lajos Karosa................... Körmendy Jolán Boglár .... Erdős Jenő Boglár .... • • Resch Mariska, Ernő és Gyuri meg­takarított perselypénzükből . . 12) Hegedűs Géza gyűjtése Tisza-Szajol......................................... P. V. M. Budapest....................... A tolna-kónyii tanítók és növendékek 13) A pöstyéni áll. iskola gyűjtése Simon Ferenc által .... A hőnyi r. k. elemi iskola növendé­kei Király Károly tanító által. 14) Pósch Mihály gyűjtése Nagyba­ráton..................................... Ponoczky Zsuzsánna Felső-Pél, Gyura Adolf Ipolyság . . . 15) A nyitra-zsámbokréti áll. elemi iskola növendékei Kadarász Endre igazgató által 16) Nehrebeczky Ilona gyűjtése Pécs............................ Sipos I. káplán Báttaszék Egy falusi leány, Osli (a legéhesebb kis tót fiának)................... Molnár Iza gyűjtése, Lövő-Petri N. N. Nagy-Mihály .... Subányi Gyula Rozávlya . . Sallay József Panyi-Daróc, Hazslinszky Károly és neje pest ........ A lesence-istvándi hölgyek Vince által................... Müller Károly vendéglős, utca 3. sz. és vendégei . A kir. kát. tanitónőképző II. növendékei................... Vágó Ignác lakatosmester munkásai főreáliskolában által Buda Vikius Török eves Csapodi Evila....................... 17) Friedmann Jakab és Albrecht Sándor gyűjtése........................... 29 Schweiger Jenny, Margit és Jolán , Rózsa Kálmán és neje könyv­nyomda személyzete . . . 18) Frimmel Mihály gyűjtése . 19) Czibula János szabómester és segédei......................................... 20) A lubinai körjegyzőség terüle­tén gyűjtött összeg: Laskó Károly körjegyző által beküldve Összeg: Ehhez hozzáadva az előbbi gyűjtést: Főösszeg : A befolyt összegeket napról-napra elküldjük a Felvidéki magyar közművelődési egyesületnek, mely a hozzánk érkezett hivatalos értesítése szerint a be­folyt adományoknak az ínségesek között leendő szétosztása iránt az egyesület ottani választmánya útján intézkedik. 1) A galántai róm. kat. népiskola növendékei­nek gyüjtőivén : Komét Mariska 1 frt, Kodály Zol­tán 1 frt, Massányi Géza 1 frt, Mohácsi Ilona 50 kr, Farstinger Sarolta 25 kr, Sáry Jenő 25 kr, Svarda Antal 25 kr, Heppert Antal 20 kr, Schrampf Dezső 20 kr, Szüts Aladár 20 kr, Széchenyi Mari 20 kr, Takáts Berta 20 kr, Turan Katalin 20 kr, Michnyay Margit 22 kr, Michnyay Gizella 10 kr, Michnyay Ida 10 kr, Heringes Lajos 20 kr, Bara­­nyay Ödön 10 kr, Baranya­y Ferenc 10 kr, Char­­váth József 10 kr, Halasi Apolinár 10 kr, Halasy Kázmér 10 kr, Halasi Irén 10 kr, Kis Jenő 10 kr, Kis Ilona 37 kr, Lovass Gyula 10 kr, Grell Katalin 10 kr, Erdéli Róbert 10 kr, Kelecsényi Anna 10 kr, Kelecsényi Vilma 10 kr, Kelecsényi Etel 10 kr, Jurik József 10 kr, Pálffy Zoltán 10 kr, Pálfffy Jenő 10 kr, Viz János 10 kr, Tala Pál 12 kr, Knapek Lipót 10 kr, Széchényi Teréz 24 kr, Horváth Ilona 20 kr, negyvennyolc tanuló (a megnevezetteken kí­vül) 1 frt 20 kr, mely adományokhoz hozzájárultak még: Ninger Ferenc kát. sl. 1 frt, Fülöpp János kántortanító 1 frt, Kováts Gyula tanító 1 frt, Maár József tanító 1 frttal : 14 frt. 2) Orbán Ignác számtartó gyűjtése özv. ifj. Kövér Jánosnénak Hék pusztáján lakó összes sze­mélyzet részéről: K. J. 10 frt, O. J. 2 frt, Lökös János 1 frt, Klausz Elemér 50 kr, K. G. 1 frt, Lakner Kálmán 1 frt, K. P. 1 frt, B. W. 1 frt, B. M. G. 2 frt, K. M. 1 frt, Pini 20 kr, Kis András 50 kr, Szorvák János 50 kr, Boldog Ferenc 50 kr, Váradi József 50 kr, Hajdú József 1 frt, Rácz Rózsa 50 kr, Pap Sándor 1 frt, B. B. 1 frt, Csátrai Sámuel 20 kr, Mrena Elek 1 frt, Tari Gergely 20 kr, Nagy Jóska 20 kr, Németh István 20 kr, Ágos­ton Károly 20 kr, Licska János 1 frt, Karsay György őr 30 kr, Bede József 1 frt, Fazekas Mi­hály 1 frt, Sümeg István 1 frt, Döbrei György 30 kr, Rojkó István 40 kr, Rojkó György 60 kr, Sám­son Sándor 20 kr, Boros György 20 kr, Grófik András 20 kr, Kis Mihály 20 kr, Licska István 20 kr, Szabó János 20 kr, Saverla Pál 10 kr, Ple­­solszki János 20 kr, Dóka László 70 kr, Plávetz Gábor 30 kr, Karsay György ifj. 1 frt, Kondats János 50 kr, Kováts Sándor 30 kr, Mészáros Imre 30 kr, Molnár Imre 10 kr, Dézsi Lajos 30 kr, Széchy Balázs 30 kr, Blaskó Mihály 50 kr, Sámson Mihály 50 kr, Török György 30 kr, Praics Vendel 50 kr, Dézsi Gábor 50 kr, Saverla Mihály 80 kr, Serfőző Lajos 50 kr, Krasznai Gábor 10 kr, Katona Ferenc 10 kr, Magyar Mihály 10 kr, Juhász Mihály 10 kr, Döbrei János 10 kr, Döbrei Jóska 10 kr, Bodi Teréz 60 kr, Pásztor Mari 60 kr, László Pista 50 kr, Kondats Julcsa 50 kr, Király János 10 kr , 45 frt 10 kr. 3) Vasvármegye Andrásfa község gyűjtése: Bolla György 2 frt, Grubits Lajos 40 kr, Beke András 20 kr, Breinen Dávid 20 kr, Geszler Lajos 20 kr, Köváry Gábor 1 frt, Kecskeméthy Sándor 10 kr, Simon István 40 kr, Méhes Gábor 10 kr, Zarka Ferenc 20 kr, Kanti László 20 kr, Tavasz László 10 kr, Molnár Farkas 20 kr, Simon Albert 20 kr, Végh Péter 20 kr, Bakos György 10 kr, Kovács János 10 kr, Kocsmár­ István 20 kr, Kiss János 10 kr, Bődei József 10 kr, Méhes György 10 kr, Hadászy Géza 10 kr, Kováts István 10 kr, Boda László 10 kr, Huszár Sándor 30 kr, Szűcs Ferenc 10 kr, Csoknyai László 10 kr, Kantó György 10 kr, Szűcs István 10 kr, Dömötör János 10 kr, Ambrus Pál 4 kr, Déri György 30 kr, Kása József 10 kr, Német János 4 kr, Bóbics Józsefné 10 kr, Lakatos György 10 kr, Tóth János Szántó 10 kr, Tavasz Antal 10 kr, Péter János 10 kr, Kilár Ká­roly 10 kr, Varga Ferenc 25 kr, Simon József 10 kr,­ Varga Károly 40­ kr, Bellavics József 10 kr, Kaczor János 10 kr , 9 frt 33 kr. 4) Klemm Károly gépészmérnök gyűjtése a magyar államvasutiak és déli vasútiak körében Szombathelyen: Podolsky 2 frt, Szepesi 1 frt 50 kr, Jjilemmn Károly 5 frt, Reich Armin 2 frt, Ligeti Árpád 1 frt, Bauer Ede 1 frt, Skrabák József 50 kr, Krugh János 1 frt, Pomp Imre 50 kr, Wachutka, József 1 frt, Czetényi Zs. 50 kr, Rudnyák K. 50 kr, Hübsch János 20 kr, Klein Emil 20 kr, Heiner Béla 50 kr, Koréin Vince 30 kr, Weiner 1 frt, Bise­ 143?’ ?1 45n10 „ 9 31 33 „ 52?140 „ 41 1)50 „ 6­0­ 20 „ 19 162 „ 25»1' 77 12»05 „ 36??60 „ 16?150 „ 171 71 2» 711 77 79 „1 11 711» 71 1?1—" 3? 1 77 31 45 ??39 „ 1n 73 10??”” 71 5??70 „ 10?? 116­­?60 „ 17180 „ 1?180 „ 3?? 37 4??25 „ 2?? 715 71 3? 12?172 „ 1»1 57 „ 25»83 „ 3 11— 715 17 77 2 ~709 „ 25 73 17 3?? 13 1 n 73 4» ?? 3?? 711 ?11 33 31 7n’ 11 7 3? 37 5 7? 71 121?50 „ 6n 37 1frt— kr 293162 „ 111 71 5 77 10 „9 71 71 41­ T* n 32 7771 „ 652 frt 90 kr. 8356 7? 80 „ 9009 frt 70 kr. 3

Next