Budapesti Hírlap, 1892. március (12. évfolyam, 61-91. szám)
1892-03-26 / 86. szám
________________________________________ erdőtisztek már-már tarthatatlanul nyomasztó anyagi helyzetére, s reméli, hogy a kormány kebeléből kiinduló iniciatíva véget fog vetni a mostani állapotnak, különösen pedig az előlépés tekintetében uralkodó klamitásoknak. Összehasonlítja a bányászok és az erdészek javadalmazását, s arra a konklúzióra jut, hogy a bányászok helyzete is aránytalanul kedvezőbb, mint az erdészeké. Végül elpanaszolva a lótartás nehézségeit, s az ezért élvezett csekély átalányösszeget, a következő pontokban foglalja össze a folyamodás az erdészek kérelmét: 1. Hozassék az állami erdészet tisztikara oly anyagi helyzetbe, a mint az az állami bányászatnál tervbe lett véve; e célból szerény nézetünk szerint a fizetések általában emelendők, de amint az a bányászatnál is tervbe vétetett, a rangosztályzati viszonyok is előnyösebben rendezendők volnának. 2. Állapíttassák meg a fizetési minimum 800 írttal akként, a mint az a bányászatnál is, terveztetik. 3. Részeltessünk mi is oly természetű jutalékban, a mint az a bányászatnál is terveztetik. 4. A fizetések javítása a legalsóbb rangon álló gyakornokok segélydíjára és a műszaki dijnokok napdíjára is ki volna terjesztendő akként, amint azt a törvényjavaslat is tervbe veszi. 5. E javítások életbeléptetésének időpontja akként volna megválasztandó, hogy az a más kezelési ágaknál, nevezetesen a bányászatnál alkalmazott tisztviselőknél életbe léptetendő javítások idejével összeessék-e. Mondassák ki az erdészetnél is az előléptetésekre vonatkozólag, amint a törvényjavaslat szerint más kezelési ágakra nézve ki lesz mondva, hogy minden megürült állomás a legrövidebb idő alatt betöltendő. A telekkönyvvezetők baja. Nagy reményeket fűztek az állam összes tisztviselői ahhoz a törvényjavaslathoz, melyet fizetésük rendezése céljából készített a pénzügyminiszter s melylyel legközelebb a képviselőház is foglalkozik. Csak kevesen voltak, akik megelégedéssel olvasták a javaslatot, de annál többen vannak, akik felette sérelmesnek és igazságtalannak találták, így a tdekkönyvvezetők is. Az állam eme mostoha gyermekei nehezen várják már azt az időt, mikor a törvényhozás valamennyire kiemeli majd őket abból a nyomorúságból, melyben képtelen javadalmazásuknál fogva sintődnek. A változás immár a küszöbön van, hanem abból ugyancsak kevés hasznuk lesz. Sanyarú sorsukat, úgy látszik, figyelembe sem vette a miniszter, mikor a törvényjavaslatot, illetve a kulcsul szolgáló táblázatot elkészítette. Fizetésemelésük e táblázat szerint úgyszólván semmi. A vidéki telekkönyvvezetőnek, aki eddig 800 frt fizetést s 200 frt lakbért kap, ugyancsak 800 frt fizetést s 225 frt lakbért és helyi pótlékot helyez kilátásba a táblázat. A segédtelekkönyvvezető, aki eddig 600 frt fizetéssel és 100 frt lakbérrel tengődött, 700 frt fizetést, 210 frt lakbért és helyi pótlékot kap, ha a törvényjavaslatot ilyen minőségében elfogadja a törvényhozás. Nemcsak hogy nem segít ezzel rajtuk az állam, hanem erkölcsileg árt is nekik, amennyiben a kisebb munkakörrel s képzettséggel bíró irodatiszteket s irodaigazgatókat magasabb rangfokozatba helyezte, mint a telekkönyvvezetőket. Nem csodálható tehát, hogy a pénzügyminiszter javaslata, illetve táblázata ellen mozgalmat indítottak a telekkönyvvezetők. A nagykanizsai telekkönyvi hivatalból indult ki a mozgalom. Bajukon segitendők, az odavaló telekkönyvvezetők Imikig Konrád dr. kúriai biróhoz, mint a telekkönyvi ügyek első szaktekintélyéhez fordultak s arra kérték, hogy hasson oda a pénzügyi és igazságügyi kormánynál, hogy a beterjesztett törvényjavaslatnak rájuk vonatkozó része módosíttassák s az azzal egybekötött felelősséghez és munkakörhöz mérten a tervezettnél arányosabb javadalmazásban részesítse őket az állam. Csatlakozásra hívták föl továbbá a nagykanizsai telekkönyvvezetők összes vidéki kartársaikat is. Kérvényt intéznek ezenkívül a képviselőházhoz, melynek pénzügyi bizottsága már e hó 26-án tárgyalja a törvényjavaslatot, letezi. Ennek elkészítésével s a képviselőházi vita során való benyújtásával Heiß Ignácot bízták meg. Egyúttal az értekezlet felszólítást intézett ama tagokhoz, akik valamely bizottságban képviselik, hogy a költségvetés illeté resszortjait tanulmányozván, a későbbi pártértekezleteken az egyes tárcákról referáljanak. Vaszary Kolos a mai nap folyamán''' megliogatta Kálnoky külügyminisztert, aki tegnap óta a fővárosban van s egy óránál jó-val tovább maradt nála.Nagy lovashadgyakorlatok lesznek az Mésr-Borya megyében, amelyekben többi közt a 4., 7.és 13. huszárezredek is részt vesznek. A dandárösszpontosítás Mohácson lesz és az egész hadgyakorlat akciója a zágrábi hadtest ellen irányul. E fényesnek ígérkező hadgyakorlatra, mint katonai körökben beszélik, Vimos német császárt is vendégül várják. [A pótválasztások. Kecskemétről a következ távirati k«ptrrtryr*1Wre délelőtt 11 órakor érkezte Kecskemétre a függetlenségi és a 48-as párt vendégei, Zichy Herman gróf, Nánássy Ödön és Horváth Ádám képviselők. Délután a főpiac terén mintegy 200—300 főnyi hallgatóság előtt beszédet mondottak Zichy, Nánássy és Gulácsy. Délután 3 órakor érkeztek Ugrón, Komjáthy, Hoitsis, Hévizy és Sima Ferenc 48-as párti képviselők és Hegyi Antal plébános. Impozáns fogadtatásban részesültek. Midőn a menet a kis templom-tér felé haladt, a függetlenségiek hallgatósága Uszont éa Bartókot éltetvén, hozzájuk csatlakozott. Ugron Gábor a kis templom-téren mintegy 15—18 ezer főnyi hallgatóság előtt két hatalmas beszédet mondott, válaszolva az ellene szórt rágalmakra. Lelkesedéssel s tomboló éljenzéssel hallgatták. Az| Után beszéltek : Bartók Lajos, Komjáthy Béla, továbbá Hévizy, Hegyi Antal, Sima Ferenc és Kovács dr. Este fáklyás menet volt a vendégek tiszteletére, melyen 10—12 ezer ember vett részt, utána fényes bankett Bartók győzelme a mai nap után el van döntve. Komjáthy és Hoitsy Husztra utaztak, Si Hévizy, Hegyi, Bartók Lajossal egyetemben a rasztás napjáig itt maradnak./’ Budapest, márc. 25. A képviselőház holnapi ülésén választják meg a ház bizottságaiba a tagokat. A függetlenségi és 48-as párt ma esti értekezlete az 1892-iki állami költségvetést tárgyalta s elhatározta, hogy azt általánosságban sem fogadja el s erre vonatkozó okait határozati javaslatban rész BUDAPESTI HÍRLAP. (86. sz.) A. 1892. március 26. Halottak a politikában. — Levél a szerkesztőhöz. — Tisztelt szerkesztő ur ! A poli(jW Türcu teréről félreállva, vidéki magányomban az elmúlt nagy idők emlékeinek élek. Megilletődéssel észlelem, hogy noha sokszor veszik ajkukra törvényhozóink Deáknak, Andrássynak és Eötvösnek nevét, s szellemükkel megismerkedni jöstek. A most lezajlott felirati vitában is a felvetett kényes kérdések megvilágítására megint dobálóztak a nagy nevekkel. Minden oldalról hivatkoztak tekintélyükre, de annak, hogy szellemükkel és nyilatkozataikkal igazán megismerkedtek volna, bizonyságát nem adták. Ha Eötvös Károly urnak kiveszett az emlékezetéből, mert nem találkozott csak egy is, aki figyelmeztette volna, hogy Andrássy ugyanarról a tárgyról, amelyet Eötvös feszegetett, szólott 1871-ben is, a képviselőházban elmondott utolsó beszédében, még pedig egészen abban a szellemben, csakhogy kimerítőbben, mint politikai hattyúdalában. 1871 november 7-dikén Andrássy felelt Tisza Kálmánnak azon kérdésére, hogy nem gondolja-e a miniszterelnök időszerűnek, hogy a perszonál-unió alapjára térjünk át? Andrássy a kérdésre szó szerint így válaszolt : „Erre határozott válaszom az, miszerint általában nem hiszem, hogy a perszonál-unióra való áttérés bármi okból, akár most, akár máskor hasznos vagy szükséges lenne, de legkevésbbé azon okokból, melyekkel azt a t. képviselő úr támogatta.“ Ezután kifejtette okait Tisza Kálmán Andrássynak fejtegetéseire, hogy nem volna időszerű a kölcsönös egyességen alapuló közjogi alapot mással felcserélni, a következőket felelte: „Én azt tudom, hogy jelen helyzetünkben több faktor beleegyezése kell minden változtatáshoz. Ezt elismerem, bizony nem előnyéül, de kifolyásául jelen helyzetünknek. Azonban azt mondani, hogy ha egyszer valamely törvény, mely közjogi helyzetet szabályoz, megalkottatott, soha semmi esetben ahhoz többé remény nem lehet, hogy azt alkotmányos úton meg lehessen változtatni: ez az elégedetleneknek a forradalomra utalása.“ Tisza azt tartotta, hogy ha Andrássy oly jónak hiszi a közjogi alapot, hogy meggyőződése szerint még századok múlva is jó lesz, természetes az a kívánsága, hogy azt soha senki meg ne támadja; de természetellenes, hogy azoktól, kik azt rossznak tartják, azt követeli, hogy meg ne támadják, mert ő legalább azt, hogy lehessen valaha törvény, melyet soha többé alkotmányos úton megváltoztatni nem lehet, nem szabad, határozottan tagadja. Andrássy erre így felelt: „Én azt, hogy a most fennálló jogalapon soha, de soha változtatni nem lehet, nem mondottam , hanem mondottam azt, hogy sem a t. képviselő úr, sem ön, nem tudunk oly más alapot, melyet az adott módon életbe léptetni, keresztülvinni lehetne s ezt állítom most inkább, mint azelőtt. Ismétlem, oly törvény, mely örökké tartson, nem létezik, de ebből nem következik az, hogy célirányos volna egy törvényt, mely mostan az emberi szemmel develálható viszonyoknak tökéletesen megfelel, csak azért megszüntetni, hogy bebizonyítsuk, hogy az nem állandó, hanem megváltoztatható. Abból, hogy ha valamely törvényről kimondják, hogy azt nem lehet megváltoztatni, amit igen sok alkotmány kimondott, például a belga alkotmány, melyről kimondották, hogy bizonyos ideig hozzá sem lehet szólani — azt következtetni, hogy ez a másik részről forradalmat idéz elő ,ez olyan veszedelem, melytől én legalább nem tartok. Minden monarchikus államba ki van mondva, hogy a monarchikus formát ott kétségbevonni nem lehet. Hogy ez a republikánusokat arra izgatja, hogy forradalmat csináljanak, azt megengedem; de ebben valami különös veszély nincs. Azt bizony másként nem lehet tenni, mint forradalom útján, úgy megtehetik.“ Ha Eötvös Károly úr az 1889-diki beszéd alapján arra véli magát jogosítottnak, hogy Andrássyról úgy beszéljen, mint aki akkor „rohamosan hanyatlott“ és „egészen elvesztette itélőtehetségének képességeit“, várjon az 1871-ben mondott beszéd alapján, a mely, igaz, hogy nem oly remek munka, mint az 1889-diki, de a melynek elmondásakor a szónok 18 évvel ifjabb volt, Eötvös úr azt fogja-e állítani, hogy Andrássy már akkor is elvesztette itélőtehetségének képességeit ? Hisz egy évvel előbb, 1870-ben, ugyanaz az Eötvös Károly nem csudálkozott, hogy Kerkápolynak „Andrássy iránti tisztelete határtalan, a jövendő mesterének s a gondviselés férfiának tartja őt.“ „A mely közjogi nehézséget e két férfi el nem oszlathat, egyik ő felsége, másik ő felségének tanácsosai előtt, az a nehézség mai napság eloszlathatatlan.“ Idézett egy népkölteményt, melyben Deák igy szól ő felségéhez : S ha majdan a sírnak rám borul homálya, S elköltözöm dicső apáim honába : Bizd uram e rájuk a nemzetnek sorsát, Akkor lesz virágzó ez a Magyarország. Ismétlem — ezt a verset is Eötvös Károly úr idézte. A kiegyezési törvényről pedig ugyanakkor Eötvös Károly úgy nyilatkozott, hogy alkotásakor tizennyolcszor írták le különböző változtatással annak egyik szakaszát, míg végre abban megnyughattak. „Ilyen lelkiismeretességgel