Budapesti Hírlap, 1892. március (12. évfolyam, 61-91. szám)

1892-03-26 / 86. szám

________________________________________ erdőtisztek már-már tarthatatlanul nyomasztó anyagi helyzetére, s reméli, hogy a kormány kebeléből kiinduló iniciatíva véget fog vetni a mostani álla­potnak, különösen pedig az előlépés tekintetében uralkodó klamitásoknak. Összehasonlítja a bányá­szok és az erdészek javadalmazását, s arra a kon­klúzióra jut, hogy a bányászok helyzete is arányta­lanul kedvezőbb, mint az erdészeké. Végül elpana­szolva a lótartás nehézségeit, s az ezért élvezett csekély átalányösszeget, a következő pontokban fog­lalja össze a folyamodás az erdészek kérelmét: 1. Hozassék az állami erdészet tisztikara oly anyagi helyzetbe, a mint az az állami bányászatnál tervbe lett véve; e célból szerény nézetünk szerint a fizetések általában emelendők, de a­mint az a bá­nyászatnál is tervbe vétetett, a rangosztályzati vi­szonyok is előnyösebben rendezendők volnának. 2. Állapíttassák meg a fizetési minimum 800 írttal akként, a mint az a bányászatnál is, ter­veztetik. 3. Részeltessünk mi is oly természetű jutalék­ban, a mint az a bányászatnál is terveztetik. 4. A fizetések javítása a legalsóbb rangon álló gyakornokok segélydíjára és a műszaki dijnokok napdíjára is ki volna terjesztendő akként, a­mint azt a törvényjavaslat is tervbe veszi. 5. E javítások életbeléptetésének időpontja akként volna megválasztandó, hogy az a más keze­lési ágaknál, nevezetesen a bányászatnál alkalmazott tisztviselőknél életbe léptetendő javítások idejével összeessék-e. Mondassák ki az erdészetnél is az előlépte­tésekre vonatkozólag, a­mint a törvényjavaslat sze­rint más kezelési ágakra nézve ki lesz mondva, hogy minden megürült állomás a legrövidebb idő alatt betöltendő. A telekk­önyvvezetők baja. Nagy reményeket fűztek az állam összes tiszt­viselői ah­hoz a törvényj­avaslathoz, melyet fizetésük rendezése céljából készített a pénzügyminiszter s melylyel legközelebb a képviselőház is foglalkozik. Csak kevesen voltak, a­kik megelégedéssel olvas­ták a javaslatot, de annál többen vannak, a­kik felette sérelmesnek és igazságtalannak találták, így a tdekkönyvvezetők is. Az állam eme mostoha gyer­mekei nehezen várják már azt az időt, mikor a törvényhozás valamennyire kiemeli majd őket abból a nyomorúságból, melyben képtelen javadalmazá­suknál fogva sintődnek. A változás immár a küszö­bön van, hanem abból ugyancsak kevés hasznuk lesz. Sanyarú sorsukat, úgy látszik, figyelembe sem vette a miniszter, mikor a törvényjavaslatot, illetve a kulcsul szolgáló táblázatot elkészítette. Fizetés­­emelésük e táblázat szerint úgyszólván semmi. A vidéki telekkönyvvezetőnek, a­ki eddig 800 frt fize­tést s 200 frt lakbért kap, ugyancsak 800 frt fize­tést s 225 frt lakbért és helyi pótlékot helyez kilá­tásba a táblázat. A segédtelekkönyvvezető, a­ki eddig 600 frt fizetéssel és 100 frt lakbérrel tengő­dött, 700 frt fizetést, 210 frt lakbért és helyi pótlé­kot kap, ha a törvényjavaslatot ilyen minőségében elfogadja a törvényhozás. Nemcsak hogy nem segít ezzel rajtuk az állam, hanem erkölcsileg árt is nekik, a­mennyiben a ki­sebb munkakörrel s képzettséggel bíró irodatiszte­ket s irodaigazgatókat magasabb rangfokozatba he­lyezte, mint a telekkönyvvezetőket. Nem csodálható tehát, hogy a pénzügyminiszter javaslata, illetve táblázata ellen mozgalmat indítottak a telekkönyv­­vezetők. A nagykanizsai telekkönyvi hivatalból in­dult ki a mozgalom. Bajukon segitendők, az odavaló telekkönyvvezetők Imikig Konrád dr. kúriai biróhoz, mint a telekkönyvi ügyek első szaktekintélyéhez fordultak s arra kérték, hogy hasson oda a pénz­­ü­gy­i és igazságügyi kormánynál, hogy a beterjesz­tett törvényjavaslatnak rájuk vonatkozó része módo­síttassák s az azzal egybekötött felelősséghez és mun­kakörhöz mérten a tervezettnél arányosabb javadalma­zásban részesítse őket az állam. Csatlakozásra hívták föl továbbá a nagykanizsai telekkönyvvezetők összes vidéki kartársaikat is. Kérvényt intéznek ezen­kívül a képviselőházhoz, melynek pénzügyi bizott­sága már e hó 26-án tárgyalja a törvényja­vaslatot, letezi. Ennek elkészítésével s a képviselőházi vita során való benyújtásával Heiß Ignácot bízták meg. Egyúttal az értekezlet felszólítást intézett ama ta­gokhoz, a­kik valamely bizottságban képviselik, hogy a költségvetés illeté resszortjait tanulmányoz­ván, a későbbi pártértekezleteken az egyes tárcák­ról referáljanak. Vaszary Kolos a mai nap folyamán''' megliogatta­ Kálnoky külügyminisztert, a­ki tegnap óta a fővárosban van s egy óránál jó-­­val tovább maradt nála.­­Nagy lovashadgyakorlatok lesznek az Mésr-Bo­rya megyében, a­melyekben többi közt a 4., 7.­­és 13. huszárezredek is részt vesznek. A dandárösszpontosítás Mohácson lesz és az egész hadgyakorlat akciója a zágrábi hadtest ellen irányul. E fényesnek ígérkező hadgyakorlatra, mint katonai körökben beszé­lik, V­i­­­mos német császárt is vendégül várják. [A pótválasztások. Kecskemétről a következ távirati k«ptrrtryr*1Wre d­élelőtt 11 órakor érkezte Kecskemétre a függetlenségi és a 48-as párt ven­dégei, Zichy Herman gróf, Nánássy Ödön és Horváth­ Ád­ám képviselők. Délután a főpiac terén mintegy 200—300 főnyi hallgatóság előtt beszédet mondottak Zichy, Nánássy és Gulácsy. Délután 3 órakor ér­keztek Ugrón, Komjáthy, Hoitsis, Hévizy és Sima Ferenc 48-as párti képviselők és Hegyi Antal plébános. Impozáns fogadtatásban részesültek. Midőn a menet a kis templom-tér felé haladt, a függetlenségiek hallgatósága U­szont éa Bar­tókot éltetvén, hozzájuk csatlakozott. Ugron Gábor a kis templom-téren mintegy 15—18 ezer főnyi hallgatóság előtt két hatalmas beszédet­ mondott, válaszolva az ellene szórt rágalmakra.­ Lelkesedéssel s tomboló éljenzéssel hallgatták. Az­| Után beszéltek : Bartók Lajos, Komjáthy Béla, to­vábbá Hévizy, Hegyi Antal, Sima Ferenc és Kovács dr. Este fáklyás menet volt a vendégek tiszteletére, melyen 10—12 ezer ember vett részt, utána fényes bankett Bartók győzelme a mai nap után el van döntve. Komjáthy és Hoitsy Husztra utaztak, Si Hévizy, Hegyi, Bartók Lajossal egyetemben a rasztás napjáig itt maradnak.­­/’ Budapest, márc. 25. A képviselőház holnapi ülésén választják meg a ház bizottságaiba a tagokat. A függetlenségi és 48-as párt ma esti ér­tekezlete az 1892-iki állami költségvetést tárgyalta s elhatározta, hogy azt általánosságban sem fogadja el s erre vonatkozó okait határozati javaslatban rész­ BUDAPESTI HÍRLAP. (86. sz.) A. 1892. március 26. Halottak a politikában. — Levél a szerkesztőhöz. — Tisztelt szerkesztő ur ! A poli(jW Türc­u teréről félreállva, vi­déki magányomban az elmúlt nagy idők em­lékeinek élek. Megilletődéssel észlelem, hogy noha sokszor veszik ajkukra törvényhozóink Deáknak, Andrássynak és Eötvösnek nevét, s szellemükkel megismerkedni jöstek. A most lezajlott felirati vitában is a fel­vetett kényes kérdések megvilágítására megint dobálóztak a nagy nevekkel. Minden oldalról hivatkoztak tekintélyükre, de annak, hogy szellemükkel és nyilatkozataikkal igazán meg­ismerkedtek volna, bizonyságát nem adták. Ha Eötvös Károly urnak kiveszett az emlékezetéből, mert nem találkozott csak egy is, a­ki figyelmeztette volna, hogy Andrássy ugyanarról a tárgyról, a­melyet Eötvös feszegetett, szólott 1871-ben is, a képviselőházban elmondott utolsó beszédében, még pedig egészen abban a szellemben, csak­hogy kimerítőbben, mint politikai hattyú­dalában. 1871 november 7-dikén Andrássy felelt Tisza Kálmánnak azon kérdésére, hogy nem gondolja-e a miniszterelnök időszerűnek, hogy a perszonál-unió alapjára térjünk át? Andrássy a kérdésre szó szerint így vá­laszolt : „Erre határozott válaszom az, miszerint általában nem hiszem, hogy a perszonál-unióra való áttérés bármi okból, akár most, akár más­kor hasznos vagy szükséges lenne, de legke­­vésbbé azon okokból, melyekkel azt a t. kép­viselő úr támogatta.“ Ezután kifejtette okait­ Tisza Kálmán Andrássynak fejtegetéseire, hogy nem volna időszerű a kölcsönös egyessé­­gen alapuló közjogi alapot mással felcserélni, a következőket felelte: „Én azt tudom, hogy jelen helyzetünkben több faktor beleegyezése kell minden változtatáshoz. Ezt elismerem, bi­zony nem előnyéül, de kifolyásául jelen hely­zetünknek. Azonban azt mondani, hogy ha egyszer valamely törvény, mely közjogi hely­zetet szabályoz, megalkottatott, soha semmi esetben ahhoz többé remény nem lehet, hogy azt alkotmányos úton meg lehessen változ­tatni: ez az elégedetleneknek a forradalomra utalása.“ Tisza azt tartotta, hogy ha Andrássy oly jónak hiszi a közjogi alapot, hogy meg­győződése szerint még századok múlva is jó lesz, természetes az a kívánsága, hogy azt soha senki meg ne támadja; de természetellenes, hogy azoktól, kik azt rossznak tartják, azt kö­veteli, hogy meg ne támadják, mert ő leg­alább azt, hogy lehessen valaha törvény, me­lyet soha többé alkotmányos úton megváltoz­tatni nem lehet, nem szabad, határozottan tagadja. Andrássy erre így felelt: „Én azt, hogy a most fennálló jogalapon soha, de soha változtatni nem lehet, nem mon­dottam , hanem mondottam azt, hogy sem a t. képviselő úr, sem ön, nem tudunk oly más alapot, melyet az adott módon életbe léptetni, keresztülvinni lehetne s ezt állítom most in­kább, mint azelőtt. Ismétlem, oly törvény, mely örökké tartson, nem létezik, de ebből nem következik az, hogy célirányos volna egy tör­vényt, mely mostan az emberi szemmel de­vel­ál­ható viszonyoknak tökéletesen megfelel, csak azért megszüntetni, hogy bebizonyítsuk, hogy az nem állandó, hanem megváltoztatható. Abból, hogy ha valamely törvényről kimondják, hogy azt nem lehet megváltoztatni, a­mit igen sok alkotmány kimondott, például a belga alkot­mány, melyről kimondották, hogy bizonyos ideig hozzá sem lehet szólani — azt következ­tetni, hogy ez a másik részről forradalmat idéz elő ,ez olyan veszedelem, melytől én legalább nem tartok. Minden monarchikus államb­a ki van mondva, hogy a monarchikus formát ott kétségbevonni nem lehet. Hogy ez a republi­kánusokat arra izgatja, hogy forradalmat csi­náljanak, azt megengedem;­ de ebben valami különös veszély nincs. Azt bizony másként nem lehet tenni, mint forradalom útján, úgy megtehetik.“ Ha Eötvös Károly úr az 1889-diki be­széd alapján arra véli magát jogosítottnak, hogy Andrássyról úgy beszéljen, mint a­ki akkor „rohamosan hanyatlott“ és „egészen el­vesztette itélőtehetségének képességeit“, várjon az 1871-ben mondott beszéd alapján, a mely, igaz, hogy nem oly remek munka, mint az 1889-diki, de a melynek elmondásakor a szó­nok 18 évvel ifjabb volt, Eötvös úr azt fogja-e állítani, hogy Andrássy már akkor is elvesz­tette itélőtehetségének képességeit ? Hisz egy évvel előbb, 1870-ben, ugyanaz az Eötvös Károly nem csudálkozott, hogy Ker­­kápolynak „Andrássy iránti tisztelete határta­lan, a jövendő mesterének s a gondviselés férfiának tartja őt.“ „A mely közjogi nehéz­séget e két férfi el nem oszlathat, egyik ő fel­sége, másik ő felségének tanácsosai előtt, az a nehézség mai napság eloszlathatatlan.“ Idé­zett egy népkölteményt, melyben Deák igy szól ő felségéhez : S ha majdan a sírnak rám borul homálya, S elköltözöm dicső apáim honába : Bizd uram e rájuk a nemzetnek sorsát, Akkor lesz virágzó ez a Magyarország. Ismétlem — ezt a verset is Eötvös Károly úr idézte. A kiegyezési törvényről pedig ugyan­akkor Eötvös Károly úgy nyilatkozott, hogy alkotásakor tizennyolcszor írták le különböző változtatással annak egyik szakaszát, míg végre abban megnyughattak. „Ilyen lelkiismeretességgel

Next