Budapesti Hírlap, 1892. szeptember (12. évfolyam, 241-270. szám)
1892-09-16 / 256. szám
Budapest, 1892. XII. évfolyam 256. sz Péntek, szeptember 16. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Főszerkesztő: Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Rákosi Jenő: Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Az egyetemről. Budapest, szept. 16. A rektor az egyetemről ítélt. Breznay Béla megnyitója közérdekű kritikát mond a magyar tudományos műveltség ápoló intézeteiről. A bírálatra felelünk. Egy ünnepi szónoklat nem lehet mindenben őszinte, hogy lelkesítő hatása legyen, nem lehet szigorú, hogy sértő ne legyen, kímélnie kell a kollégákat. De mi kiegészíthetjük a beszédet a saját gondolatainkkal. Összegezzük előbb az új rektor szavait. A magyar tudományos egyetem az állam bőkezű támogatásával magas színvonalon áll. Nem eléggé harmonikus, de fejlődésképes. Már van magyar tudomány, művészet és műveltség, ezeket kell nemzeti irányban megnöveszteni és megszilárdítani, hogy általuk Magyarország fennmaradhasson. A magyar nemzeti tudomány művelése és a magyar ifjúság nevelése az egyetem fő feladata, a tudomány az igazság kultusza. Az egyetemek a szellemi haladás fokmérője. A történeti korszakok és a különböző népek különféle egyetemekkel bírtak. A német, az angol, a francia rendszer előnyei példák saját egyetemi életünk reformjára nézve. A budapesti egyetem gazdag tanárokban és taneszközökben, de az ifjúság el van hagyatva, nincsen szervezve s ezt hívják tanszabadságnak. Sok fiatal ember elmerül, felületesen tanul, filozófiai gondolkozás és vallásosság hiányzik belőle, így hagyja el az egyetemet, kiképezve életpályájára, hogy a nemzet tagja, fentartója s jövőjének megalapítója legyen. „Őseink a hazát karddal szerezték meg, mi csak szuverén hatalmas tudománynyal és akadályt vagy nehézséget nem ismerő jellemezővel leszünk képesek azt fentartani.“ A kép, melyet Breznay rektor egyetemünkről festett, hasonló, de szépítve van. Világosabban szólva, van itt mindenféle múzeum és könyvtár, intézet és kórház, épület és anyag, van pénz, vannak tanárok és van tanuló ifjúság, csak magyar egyetem nincs, a „harmónia“ hiányzik. Nincs semmi öszszefüggés fakultások, tanárok és tanítványok közt. A rendszer se német, se angol, se francia, hanem csak „szabadság“ — a nem tanítás és nem tanulás szabadsága. A tanulást mindazáltal megengedik annak, aki tanulni szeret, tud és anyagi eszközei is vannak hozzá. A tudománynál a vizsgálat fontosabb s a törvényes kvalifikációt szerző vizsgálat, mely pénzt hoz és pénzbe kerül, de szükséges betetőzése az egyetemen töltött éveknek. A szülőkre nézve, kik fiukat felküldik Budapestre s az ifjúra, ki az egyetemre jár, ez a legnagyobb kockázat, szabad úszás — a „tengeren.“ A tanszabadságban van a hiba ? Ó, nem. A rendszerben vagy a tantervben ? Szintén nem. A fiatalságban? Legkevésbbé. A magyar fiatalember olyan ifjú, mint más, fogékony lelkű, idomítható s a legtöbb jó tehetségű. Csak nevelni kell tudni s vele törődni. De a francia egyetem franciák számára francia, az angol olyan, mint az angol nép s a német jellemzőn német, a budapesti egyetemnek nincs semmi karaktere s bátor magyar előadásokat tartanak benne, az még sem magyar. Mert hát ugyan miben nemzeti ? Néhány tantárgy az, de a szellem nem az. Mi a szellem ? Kinek-kinek megvan a maga szelleme, de közszellem a tanári karban ugyan nincs. Ott, a tanári karban van a hiba és a bajoknak kutforrása. Nagy a tanári kar, igen nagy, sok érdemes és tudományos ember tartozik hozzá, ezek tanítanak mindenfélét s igy együttvéve egyetemünk tanerőkkel kitűnően el van látva. Ámde ne így vegyük, hanem az eredményeket tekintsük. A tanár urak kiki magának, egyik a másikkal nem törődik. A leckepénzeken meddig veszekedtek ? A minisztérium alig bírt valami rendet csinálni. A vizsgálatoknál ugyanúgy. A túlságos szigorúság és a túlságos engedékenység mind arra való. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Az ötödik Gyurkovics-leány. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája.— Valakinek megígértem, hogy elmondom az ötödik Gyurkovics-leány történetét. Szinte sajnálom már, hogy megígértem, mert most, hogy megint végiggondolom a Katinka dolgát, azt tapasztalom, hogy nem is valami érdekes. A hatodik Gyurkovics-leányról sokkal, de sokkal mulatságosabb dolgokat tudnék mondani. Okos ember azonban beváltja néha a szavát, azért hát mégis az ötödik Gyurkovics-leányról beszélek. Mikor Gyurkovicsné férjhez adta a negyedik leányát Gábor Endréhez, korántsem engedte át magát a meddő pihenésnek, amit más, kevésbbé lelkiismeretes anya talán megtett volna, hanem azonnal beszólította az ötödik leányát a gyerekszobából és tudtára adta, hogy mától fogva nagy leány lesz. A Gyurkovics-leányok már úgy voltak teremtve, hogy tizenöt éves koruktól kezdve az ember minden pillanatban megtehette őket nagy leányoknak. Csak reájuk kellett adni a hosszú szoknyát meg a halcsontos derekat, a hajukat divatosan fel kellett fésülni, a többit aztán bátran reájuk lehetett bízni. A többit eltalálták maguktól. Arcukon a gyermekes hóvajság kifejezése magától változott át kacér mosolylyá, a fiatalembert sem szólították többé bácsinak, hanem hallja magának, a kis kertjükkel meg a búbos galambjaikkal annyit se törődtek többé, mint a fületlen gombbal. A búbos galambokat, az iskolanénéktől kapott szentképekkel és szorgalmi cédulákkal egyetemben a kisebb Gyurkovicsleányok örökölték, az újdonsült nagy leány pedig menyecske-nénjétől átvette a táncrendes kotillanjelvény-gyűjteményt. Gyurkovics Katinkát egészen tizenhat éves koráig Katicának szólították, ekkor azonban az édesanyja, egyik menyecske-leányának az előterjesztésére, a parasztos Katica nevet fölcserélte a mágnásos hangzású Katinkával. Katica-Katinka különben épp olyan bosszút csinos és kacér volt, mint a többi Gyurkovicsleány, táncolni is fölségesen tudott, bár sohasem volt táncmestere. Ez a körülmény arra enged következtetni, hogy a Gyurkovicsék gyerekszobájában a cicázáson kívül más egyébbel is foglalkoztak. Gyurkovics Katinka már annyiban is nevezetesség-számba ment a családjában, hogy nem volt fekete, hanem szőke. Eredetileg ő is feketének indult talán, a szemöldöke meg a szeme, feketeség dolgában, mint egy báli riporter mondaná, nem hagyott hátra kívánni valót, az arcbőre is inkább barnás volt, — hanem a vastag haja olyan aranyszőke volt, mint ama bizánci császárné haja, a kinek a kevély arcképébe valaha szerelmes voltam és a kinek a nevére — elég háladatlanság! — már nem emlékszem. Mikor Katinkára reladták az Árvaytól érkezett első hosszú szoknyát, a cselédek összefutottak a csinos csuda láttára. Gyurkovicsné is látható megelégedéssel szemlélgette leányát, de Katinka is önérzetes pillantásokat váltott önmagával a tükörben. A nagyságos asszony elszólta magát: — No, ezt se adom ám ezer holdon alul! Azt hihette, hogy Katinka nem érti meg. Hanem Katinka fölényes nyugalommal mondta: — Csak reám kell bízni! Ezer hold? Mikor Gyurkovicsék a farsangon megint Budapesten mulattak, volt olyan este, hogy a Katinka asztala körül egyszerre húszezer hold is kurizált. Persze, hogy nem egy tagban. A húszezer holdból egymagára Radányi Gidára tízezer esett, csak az volt a hiba, hogy a tízezer hold tulajdonképpen nem is volt az övé, hanem az apjáé, és hogy Radányi Gida maga még szörnyen kiskorú volt. Monoklit viselt, a saját számozatlan kocsiján járt, hanem tavaly bukott csak meg — Isten tudná hányadszor ! — a pótérettségin. Ha így nem áll a dolog, Katinkából biztosan bárónő és nagybirtokos felesége lett volna, igazi nagybirtokosé és nem olyané, akit a fogadó bejelentési céduláján tettek meg azzá. Az öreg Radányi huszárezredes volt. Mikor megtudta, hogy a fia, ahelyett hogy a pótérettségire készülne, a Gyurkovics-leánynak udvarol, a hivatásával járó privilégiummal élve, káromkodni kezdett. Azt mondta : — Először is a kölyöknek tanulnia kell. Másodszor meg nem akarom, hogy ahhoz az elzüllött bunyevác-pereputyhoz valami köze legyen. Harmadszor meg fogom verni a kölyköt . . . Gyurkovicséknak hírül adták, hogy az öreg Radányinak bizonyos elvi jelentőségű aggodalmai volnának egy esetleges házassággal szemben. — Kitartás, Katinka! mondta Gyurkovicsné. Kitartás, — az öreg meg fog puhulni. Katinka elgondolkozott. — Csak ne volna az a kis Radányi Gida akkora nagy majom ! -------------------------------------------—..................................... Mai számunk 14 oldal.