Budapesti Hírlap, 1892. szeptember (12. évfolyam, 241-270. szám)
1892-09-11 / 251. szám
Budapest, 1892. XII. évfolyam 251. sz. Vasárnap, szeptember II. Előfizetési árat: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és Ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Meddő idők. Budapest, szept. 10. Ha valamely idegen ember fáradságot venne magának arra, hogy irántunk, magyarok iránt érdeklődnék s bejárná hallgatózva az országot magamagának tájékozása végett, igen különös ítéletet lenne magának kénytelen formálni rólunk. Mely eszmék azok, kérdené magától, amelyek ez Ázsiából eredt különös nemzetet mozgatják, mely célok lelkesítik és mivel vannak teli benne az elmék ? És csodálkozással tapasztalná, hogy egy nagy és híres város nyugalmát egyik nap az a kérdés zavarja fel, hogy apácák ápolják-e a kórházbeli betegeket, vagy civilápolók. Előkelő hölgyek izgalma kapja el a várost s a vita országos érdeklődés tiszteletében részesül. Másnap e nagy és szép város férfiai kelnek ádáz tusára. Mi az országos kérdés, mi a nemzeti nagyfontosságú ügy, amelyért keblükben kigyult a nagy tűzi veszedelem ? Olyas valami, ami iránt jó ízlésű és egészséges lelkű férfiak közt nézetbeli eltérésnek nem is volna szabad lenni. Mert ők azon törik egymást és a felhordott okokat, hogy e hazas pák legnagyobb élő alakját csak üdvöözöljék-e, vagy díszpolgárrá is válaszszák e kilencvenedik születése napján. Hiszen ha még egy harmadik és negyedik és egy tizedik díszt találnának is ki a kettőhöz, az mind kevés volna azokhoz az érdemekhez képest, amelyeket magának Kossuth Lajos a haza s a nemzet körül szerzett s a melyekért örök élet várja őt a magyar történelemben. De a mi nemzedékünk már ilyen. Semmi nagyhoz fölemelkedni nem tud és kicsinyes dolgok körül gyakorolja virtusát. Idegenünk kétségkívül elámulna a harcon is, a mely 50—100 elkeresztelt kisdedért nem kisebb férfiakat mozgósít a laikusok sorából, mint Tisza Kálmán s lehetetlennek fogja mondani, hogy ily kérdés országos komplikációkat teremtsen s egy kilenc jeles férfiúból álló minisztériumnak az életét elkeserítse, fejük fölött a bukás veszedelmét állandósítsa s egy egész ország tehetetlenül álljon e konfliktussal szemben. Azután értesülvén arról, hogy municipiumaink vannak, a politikai vitatkozás, határozás, érintkezés és peticionálás szép jogával felruházva, kihúzná zsebéből, amit nyilván megkapott, mert hisz egész Európa elárasztódott vele: az oláh memorandumot és bejárná a tavaszi és őszi közgyűléseket és konstatálná elálmélkodva magában, hogy ez ádáz oláh izgatás iránt pedig az ország egyetlen politikai testülete sem érdeklődik. Váljon kit tegyünk felelőssé azért, hogy idegen utas emberünkkel, aki szíves volt irántunk érdeklődni, ilyen kudarcot vallunk ? A közönséget talán ? Nem juthat józanul eszünkbe. A közönség dolgozik, iparkodik az élet küzdelmében magát fentartani, fizeti adóját és megtette kötelességét. A bűnösök ebben ez ország vezérei, akik akár, mert improduktív elmék, akár, mert lusták és csak a hatalom élvezetét szeretik s kötelességeit kerülik, akár silány számitásból, elmulasztják e küzdő nemzedék elméjét megfelelően táplálni. Eszméket nem produkálnak, nemesebb célokat nem mutogatnak neki, kicsinyes torzsalkodásban, vetélkedésben, pártoskodásban és érdekeltségekben emésztik el mint elvezető csatornákban az erejét és nedveit. Sem az akadémiai tudós, sem az egyetemi professzor nem járul a magyar értelmiség fölemeléséhez valamely könyvvel, amelynek tartalma nemesebb hivatások, előbbkelő célok, tisztább pályabérek díszét mutogatná neki és kivezetni iparkodnék kicsinyes mindennapiságának útvesztőiből. A kormány férfiai silány taktikákkal, fondorlatokkal, alkudozásokkal, expediensekkel expediálják a napokat és tapogatva mennek egy ködös jövőízek életbe minden más cél nélkül, mint hogy sikerüljön nekik váratlanul tovább élniök, mintsem maguk is remélték. Még a sajtó az, amely a kor eszméitől megihletve a nemzeti irányt hirdeti, de e meddő idő meddő vezetői erre is több félelemmel, mint szeretettel néznek és kicsinyes gyávaságukban sovinizmusnak nevezik a szent tüzet, — A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A bunyevác leányok. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A tamási Gyurkovicsok minden évben egyszer, úgy farsang tájékán, zsebre tették a dohánytermés árát, aztán feljöttek mulatni, a képviselő Gyurkovicshoz. És amint a talpuk alatt érezték a budapesti aszfaltot, az arcukon meg a sok idegen ember kiváncsi pillantását, nem lehetett velük tovább bírni. Délben a váci utcán, délután a jégen keltettek jókora feltűnést, este sorra járták a színházakat és bálokat, hajnalig be sem tudtak telni a nótázással, pezsgőzéssel. A merre pedig jártak, pincésre, cigányra és kocsira ugyancsak hullott az osztrák-magyar értékű áldás. Akkora nagy familia voltak, amilyen csak a régi pátriárkák idejében volt divatos. Az ebédlőkben mindig egész bankerasztalt ültek körül. Egész csomó fiatal úr, — mindanynyinak izmos termetén és napbarnított arcán meglátszott a sokhavi kénytelen szolidság és a déli levegő hatása, — volt köztük képviselő, gazda, katona és szolgabiró. A Gyurkovics-fiúk nevezetesek voltak arról is, hogy mindenfelé udvarolgattak, de egyikük sem házasodott meg. Gyurkovics-leánynak ellenben még nem udvarolt partiképes emberfia, anélkül, hogy feleségül ne vette volna. Majd minden évben hoztak magukkal eladó leányt, akinek idefönn férjet találtak. Nem tudom biztosan, hogy hányan lehettek odahaza leányok, én csak azt tudom, hogy amint egyik fekete alá került, a másik már türelmetlenül várta, hogy reladják a hosszú szoknyát. Szép, hosszú növésű, egészséges és nagyon kacér leányok voltak, akik hét ujját végig tudtak táncolni és virradásig ott tudtak ülni az ebédlő asztalánál, anélkül, hogy arcukon az unottság legkisebb jele látszott volna. Hajnalban, miután egy gyors pillantással engedelmet kértek a képviselő bátyjuktól, rendesen cigarettára gyújtottak, ha pedig egyik asztalszomszédjuk, a pezsgő és a meztelen karok hatása alatt, olvadozni kezdett, azt mondták neki : beszéljen az édesmamával ! Ilyen módon már három Gyurkovicsleány férjet talált, mondják, hogy mind a háromból jó feleség lett. Mikor a kelengyéjük ki volt állítva a váci utcai kirakatokban, az emberek, a címeres asztalkendők és a csipkepongyolák láttára, találgatni kezdték, hogy vájjon mennyire rúghat egy-egy leánynak a hozománya. A beavatottak csak mosolyogtak, mert tudták, hogy a pongyolákon kívül még csak egy-egy plüsszalonra telik, az apanage pedig abból a száz üveg baracklekvárból áll, amit Gyurkovicsné a menyecskeleányainak őszszel küldeni szokott. Egypár éve, hogy a negyedik leányukat hozták föl Budapestre. A negyediket Ellának hívták, fél fejjel magasabb és jóval kacérabb volt a három nénjénél. A fiatal urak esküdöztek, hogy Ella a legcsinosabb Gyurkovicsleány, akit életükben láttak, de ezt eddig minden újonan feltűnt Gyurkovics-leányra mondták. Ella különben bámulatos biztossággal mozgott az aszfalton és a parketten, ami azt bizonyítja, hogy a három nénje útmutatása alapján alapos teoretikus ismeretekkel fölfegyverkezve lépett a világba. Mindjárt első este, mikor öt órán át egyfolytában vacsoráztak a Hungáriában, erőpróbának meghódította a cigánybandát, mégpedig olyan alaposan, hogy a prímás ezentúl, bálon és vendéglőben egyaránt, folyton az Ella nótáit húzta. A fiatalembereken megint erőt vett a Gyurkovics-láz és úgy látszott, hogy Ellán áll, melyikükre nézve fog a láz végzetes krízissel járni. Ella Gábor Endrének kedvezett leginkább és e taktikai hibájának, melyet édesanyja később gyakran lobbant,ott a szemére, köszönhette, hogy két hét múlva a Gyurkovics-család házassági ajánlat nélkül utazott vissza hazájába. Ez a Gábor Endre, akinek Ella szörnyen megtetszett, elég csinos és igen rendes fiatalember volt, sőt a Gyurkovicsok szempontjából éppen az volt a hibája, hogy nagyon is rendes volt. Egy fiatal ember, aki a pincés számláját ellenőrzi, a szupécsárdás alatt sem veszti el az eszét és pezsgős fővel is tud gondolkozni, Gyurkovicsné szemében már gyanús volt. — Azt hiszem, ez a Gábor Endre pénzt keres, mondta ő nagysága. Talán jó is volna, ha szélnek eresztenéd és nem rontanád vele a többi dolgodat ? Ella dehogy eresztette szélnek Gábor Endrét. Ha rajta állott volna, más leánynyal sem hagyta volna táncolni, szerette volna, ha az utcán, a jégen is egyre maga mellett látja. Mai számnak 24 oldal.