Budapesti Hírlap, 1892. október(12. évfolyam, 271-301. szám)
1892-10-09 / 279. szám
Budapest, 1892. XII. évfolyam 279. sz. Vasárnap, október 9. íErösztízédi árak: Egész évra 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep utáta való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések dijszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Magyar németek. Budapest, okt. 8. Olyan magyarellenes, az alkotmányra nem is hederitő, osztrák abszolutista gondolkozásu, ehhez még hamis, pazar és dacos hadügyminisztert, mint milyennek Bauer báró bizonyult, huszonöt esztendő óta nem láttunk. Centralistább, mint John volt, de korlátoltabb is. Sokat követelni, hogy keveset ne kapjon szakacsul ragaszkodni követeléseihez, hogy azokat megismételhesse, a békelétszámot szaporíthassa, a tiszti létszámot növelje, a hadsereg kereteit terjessze s a katonai költségeket évenkint milliókkal emelje, ebben nagy mester, ha egyébként eszméket és reformokat nem is produkál. De milyen elfogult, ha magyarokról és magyarságról van szó a hadseregben ! És milyen ravasz elutasító válaszaiban.Avagy nem Bauer báró a ravasz, hanem a magyar delegáció együgyű ? Talán a hadügyminiszter vakmerő és a magyar delegációban hiányzik a férfias bátorság erénye ? Nekünk úgy tetszik, hogy a miniszter packázik a delegációval, de ezért mi nem neki teszünk szemrehányást. Más önérzetes parlamenti testület a játékot nem tűrné s megbuktatná a minisztert, ki iránta és a nemzet iránt tiszteletlenséget tanusit tettekben s a népképviseletet szavakkal megtéveszti. Mit tenne egy, a nemzet jogait őrző delegáció? Bizalmatlanságot szavazna Bauernak s megtagadná tőle a milliókat. Majd másként szólna és tenne az a hadügyminiszter, aki ezt érezné ! De ha tudja, hogy a szabadelvű kormány által besorozott, delegált csapatok neki engedelmeskedni tartoznak s nem megfordítva, hogy a delegációk budgetmegajánlási vagy megtagadási joga olyan fegyver, melyet rá nem fognak és el nem sütnek, mert a delegációnak nincs puskapora, a többség magyarságával csak tüntet, hogy azonnal jóvá tegye hibáját lojális németeskedéssel, a kisebbség pedig csak mozsarakat süt el a hatás végett, de nem hogy célba lőjjön golyóval, hát ezeket kitapasztalva, a vén osztrák generális nem is oly bűnös, a minőnek mi látjuk, ha Magyarországot, a magyarokat és a magyar közjogot semmibe veszi. A delegáció, nem, a delegátusok a vétkesebbek. Zsarolnak bennünket , fiainkat elviszik katonának s mert nem tudnak németül s mert magyar hazafiak, mellőzik őket és rosszul bánnak velük idegen tisztek és altisztek; magyar tiszti akadémiát nem kapunk ; a katonai nevelőintézetekben Magyarországon osztrák katonák gyermekei, horvátok, oláhok, szászok neveltetnek osztráknémetekké s a magyarokat germanizálják és mégis hátraszoritják és buktatják őket ; a magyar nyelv kötelező oktatását behozták ugyan s a papiron eredményesnek van kimutatva, de a valóságban a magyar nyelvtanitás a cseh mögött marad s a magyar leckén kívül magyarul beszélni sem szabad ez intézetekben megrovás nélkül ; leveleznek a katonai hatóságok németül magyar hatóságokkal és magánfelekkel s ritka kivétel, ha egyik-másik az állam nyelvén szól az államhoz s nem a hadsereg nyelvén. Mi ez ? Egy külön nyelv ? Vagy talán a német nyelvet a közös hadseregnél a véderőről szóló törvénybe igtatták ? Egyáltalán nem, hanem egy élhetetlen magyar delegáció mindezt tűri és évről-évre 140 millió kvótájával, 45 millió forinttal megfizeti. Ha törvényes képviselőinknek ez tetszik, mit panaszkodunk ? Ne Bauert szidjuk, hogy nem tiszteli az alkotmányt, hanem delegátusainkat. Ne Bauernak mondjuk, hogy ő német és osztrák, mert hiszen ő ezt nem is tagadja, hanem nálánál németebbek és osztrákabbak Rakovszky István, Münnich Aurél, Rudnyánszky József báró, Pulszky Ágost, Zichy Nándor és Wahrmann Mór szabadelvű magyarok, mert ezek fogják pártját a németnek a magyarok ellen s szavaznak meg, egy kicsit teketóriázva, utó végre mindent Bauer úrnak, bebizonyítván neki, hogy nem komolyan követelik ám ők, ami keveset a magyarok és a magyar nyelv érdekében követelnek. Például követelnek egy német katonai akadémiát Magyarországon s ha a miniszter azt sem adja A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. ptuenct — A Budapesti Híirlap eredeti tárcája. — Bécs, okt. 7. Alig húztam ki a lábamat Budapestről, hogy a nemzeti színháziakat elkisérjem, a magyar fővárosban kiütött a kolera. Első nap, alighogy lekeselkedtem a Habsburg-fogadóban, a portás megszólít: — Uram, mondja meg, hogy mikor lesz itthon ? — Minek ? — Mert a kerületi orvos bizonyára látogatást fog tenni önnél, tetszik tudni, a budapesti kolera miatt. — Mondja meg az orvos úrnak, hogy éjfél után két órakor várom. — Kérem, Bécsben mindenki lefekszik este tizenegykor. — Még a kerületi orvosok is ? — Azok is. Tessék inkább őt most megvárni. — Azt nem teszem. Ki kell mennem a fizinészeti kiállításra. — Jól van kérem,, de ezt uraságod a saját felelősségére teszi. Én mosom kezeimet. — Csak mossa, még pedig lehetőleg szubuimátoldattal. Ezzel a saját felelősségemre kimentem a kiállításra. Másnap délelőtt tíz órakor feljön szobámba a házi szolga, s jelenti, hogy Jahoda úr óhajt velem beszélni. Csak tessék. Bejön Jahoda úr, s bemutatja magát, hogy ő a kerületi orvos. — Mi tetszik ? — Hogy érzi magát ? — Köszönöm, semmi bajom — A gyomrával rendben van ? ■— Tökéletesen. — Szokott cognacot inni ? — Nem. — így élt. — Majd megpróbálom. — Holnap ismét bátor leszek az urat meglátogatni. — Nagyon fogok örvendeni. Ezzel Jahoda doktor úr elment, s tovább vizsgálta a fogadóbeli budapesti utasokat. A bécsiek nagyon megijedtek a budapesti kolerától. Különösen azon szörnyülködtek, hogy éppen most, mikor a király és a delegációk ott vannak, mi ezzel a kellemetlen nyavalyával kedveskedünk nekik. Úton-útfélen hallottam a bizalmatlanság kifejezéseit a magyar hatóságok iránt. A piszkos Galíciában is el tudták fojtani a járványt, ami csakis a hatóságok éberségének, esélyének és szorgalmának köszönhető. Most majd elválik, hogy mit érnek a magyar hatóságok. Ilyen beszédeket hallottam mindenfelé. Csak arról nem akartak tudni semkit, hogy ők bocsátották nyakunkra a járványt. A bécsiek különben nyugodtan élhetnek pompás forrásvízzel ellátott, tiszta, világos, szabad levegőjű, parkokkal és nagy magánkertekkel telehintett városukban. Irigylésreméltó város! Budapest hozzáképest olyan, mint a holttenger sivár vidéke. Nálunk minden kő, aszfalt, ott meg paradicsom. A farkefiparkban, stidl.parkban és volksgartenben, a város közepén húszezer gyerek eljátszhatik, a prolierben van hely kétszázezer ember számára, hová a szenvedő tüdőket és gégéket enyhülni vihetik. Nálunk a körút végig szalad a városon és sehol egy kis zöldség, tér meg meg nem szakítja. Ház és ház egymás hátán. A két sor csenevész fa nem számít semmit. A Margitsziget a gazdag embereknek van fentartva, a városliget kicsi, a budai hegyek messze vannak. Zöldet élvezni, az nálunk fáradságos kirándulást és sok költséget jelent. Azért ritkán juthatunk hozzá. Hétköznap, ha egypár szabad percünk van, nem sétálhatunk sehol, csak a poros, piszkos, bűzös utcákon. Miért van ez így ? Mert a város ügyeit a gazdag emberek intézik, akik nyáron fürdőre, villába mennek s nincs érzékük a százezernyi tömegek érdekei iránt. Ebben a tekintetben a világ legelső városa Pakis. Ott minden intézkedésnél legelőször is azt veszik tekintetbe, hogy mi kell a Mai számunk 28 oldal.