Budapesti Hírlap, 1893. szeptember (13. évfolyam, 241-270. szám)
1893-09-16 / 256. szám
Budapest, 1893. XIII. évfolyam 256. sz Szombat, szeptember 16. Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hónapra 1 firt 20 kr. megjelenik mindennap hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Rökk Szilárd utca 4. sz. Bejárat a József körút 5. szám alatt is. Hirdetések díjszabás szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Az uj hadügyminiszter. Budapest, szept. 15. (bp.) A gácsországi hadtestgyakorlatok legnevezetesebb eredménye, hogy ő felsége ott szemelte ki magának a közös hadügy kormányzására alkalmatos férfiút az elhalt Bauer b. miniszter helyébe, Krieghammer b. krakói hadtestparancsnok személyében. E legfelsőbb elhatározás tényével a személyi kérdés be van fejezve. Az új miniszter már Bécsbe költözött családostul s a kinevezés, hivatalba lépés külső formasága a legközelebbi napokban, talán már holnap végbemegy. De nem titkolhatjuk, a felség választása meglepett és pedig nem kellemesen, bár a nélkül, hogy ez a nyomasztó érzés, mely lelkünket nyugtalanítja s elfogulttá teszi, a kiválasztott férfiú személyére volna visszavezethető. Egészen és kizárólag dologi szempontok azok, melyek a bizalomban óvatossá, az álláspont elfoglalásában egyelőre tartózkodóvá tesznek, kényszerítnek. Lehet, hogy az új miniszter bőven fel van fegyverkezve mindama képességekkel és tulajdonságokkal, melyeket új állása, mint politikai állás, igényel. De ez csak a gyakorlatban fog kiderülni, a lovassági tábornok úr ma a politikai arénába mint teljesen ismeretlen mennyiség lép. Nem most történik először, hogy hadügyminisztert a csapatok élén szolgáló generalitásból választ a legfőbb hadúr. Majdnem úzus a közös seregnél a vezénylet és kormányzat különböző hivatásköréből való átléptetés s ezt mi mindig abúzusnak tartottuk. Mennyire az, a jelen eset illusztrálja. Krieghammer báró évek óta fényesen állja meg a parancsnoki próbát a krakói hadtest-kerület élén. Vezérkar és minisztérium tudták róla, hogy ott helyén van. Minden vélemény összehangzott, hogy az I. hadtest jobb kézben alig lehet s minden okoskodás oda konkludálhatott, hogy a csapatokat e kézen kell hagyni, mely úgy tud bánni velük s melyhez ők is már szokva vannak. Az uralkodó katonai tanácsadóinak azonban más a logikája. Oh, nem, okoskodtak ők : ha a hadtestparancsnok e hatáskörben helyén van is, nem szabad benne hagyni, mikor hadügyminiszter kerestetik ; tegyünk vele kísérletet, a ki bevált itt, talán beválik amott. Egész katonai pályáján taktikus és stratéga volt, — viszik tehát magukkal Bécsbe sereg-adminisztrátornak, nem nézve a hézagra, mely helyén támad. Pedig az a hely nagyon exponált hely: a krakói hadtest-kerület a monarkia északi határszélén fekszik, hol évek óta tartjuk az erősbített békelétszámot a külügyi helyzet kritikus volta miatt. Ily helyzetben elsőrendű érdek, hogy az exponált ... csapatok élén ne homo novus álljon, ki se a tiszti kart, se a legénységet, se a helyi viszonyokat, se a terepet nem ismeri, hanem oly parancsnok, ki a hadtest egész mechanizmusában járatos, kiben a csapatok megbíznak s ki ezekre biztosan számíthat. Szerencse a hadseregre, mikor a nagy csapategységek élén ily férfiak állanak komoly, válságos időkben. Feltűnő, hogy katonai köreink ezt épp ily időkben ignorálják. Bauer báró júliusban halt meg. A minisztérium ideiglenes vezetéséről kellett gondoskodni, míg az alkalmas utódot megtalálják, mert nagyon keresték. Volt többféle kombináció, melyek komoly igénynyel bírtak, hogy fontolóra vétessenek, voltak jelöltek, kiket a tárcához való nexus, a rátermettség és politikai iskolázottság ajánlottak. A krakói hadtestparancsnokra hónapokon át nem gondolt senki. A gácsországi nagy hadtestgyakorlatok alkalmának való fentartva, hogy ezt a férfiút, kinek ott ezidén semmi különösebb dolga nem volt (a lembergi és przemisli hadtestek mérkőztek), seregkormányzói rejtett tehetségeivel fölfedezték. Homályos, hogy a főhadiszálláson lefolyt tisztelgések s udvari ebédek közben mi irányozta feléje a figyelmet váratlanul. Mi lehetett az alkalmi ok, mely e rögtönzött, ötletszerű elhatározással elintézte a kormányzat ama fontos ágazatában a legkényesebb, leginkább megfontolandó személyi kérdést. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. „A nagy lélek.“ — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A kifejezés szokatlan, a kifejezett dolog sem mindennapi s az alkalom is, melyből szóba hozzuk, némiképpen különös. Ez a tárca voltaképp nem „eredeti” : több, mint huszonkétszáz évvel ezelőtt íródott s mi itt csak fordítjuk, illetőleg körülírjuk. íróját alig merjük megnevezni, a tárcák olvasóinak körében nem éppen kelendő a neve. Egyike a legsúlyosabb íróknak, kis évezredek tudósai rágódtak, anélkül, hogy sikerült volna agyonmagyarázni: Aristoteles. Más tekintetben az idő igen is kifogott rajta: népszerű művei mind elvesztek, csak a komolyak, elvontak és halhatatlanok maradtak fenn, mintha az idő tudta volna, hogy csak a pótolhatatlant kell megőrizni. S igy rideg arcúnak tűnik föl a szagirai bölcs az utókor előtt, tiszta észnek, ki nem tud mosolyogni s nem igazán lelkesedni, a testté vált megismerés ösztöne. De valójában nem lehetett ilyen ! A ki közül a legszellemesebb nép legszellemesbjei gyülekeztek, annak nagy tudománya és mély esze mellett a szó varázsával, a forma erejével és a szellemesség játszi hatalmával is rendelkeznie kellett. S valóban, legsúlyosabb műveiben is ennek nyomára akadunk. Erkölcstanában van egy fejezet a nagy lélekről, melyben mintha kilépne rendes objektivitásából és saját belsejét tárná föl előttünk. Lehetetlen, hogy midőn a nagy lelket leírja, ne saját magáról beszélt volna ! Az a rejtett tűz hevíti sorait, mely a legmélyebben érzők lelkében él, ritkán lobog lángra, de igazi táplálója nagyságuknak. A stílus is más : egyes helyeken a legszebb sorokat találjuk, melyeket emberi kéz fejtegetés céljából valaha leírt. Az alkalom pedig, melyből ezeket írjuk, az, hogy most jelent meg magyar nyelven egy Platon és Aristoteles című olvasókönyv, azoknak szánva, kik a nyolcadik gimnáziumi osztályban a görög nyelvet nem tanulják s ennek fejében magyar fordításokból ismerkednek meg a görög bókkal. E könyv talán nemcsak gimnáziumi tanulóknak való. Benne találjuk Péterfy Jenő remek kis essayót Platonról s ugyancsak tőle Platon két párbeszédének fordítását; e fordítások értékéről már volt szó e helyen, mondhatni, hogy a legnagyobb feltűnést keltették azok körében, kik ilyesmit élvezni tudnak. Gyomlay Gyula pedig fordította, kitűnő magyarsággal s nagy nyelvészeti készültséggel, a halhatatlan Apologia-1 és Kriton-1. A könyvet berekeszti egy tanulmány Aristotelesről s Aristoteles etikájáról, végül néhány fejezet Aristoteles etikájából magyar fordításban. Ebben található az a fejtegetés, mondjuk szerényebben, az a tárca a nagy lélekről, melyet ismertetni akarunk. Méltóztassék egy kis időkockázat árán meggyőződni róla, hogy érdemes megtudni, milyennek képzelte Aristoteles a nagy lelket. Annyira tudta, mi az a nagy lélek, hogy neki külön neve volt rá, szóról-szóra fordítva „a nagylelkűség”, míg nekünk nincs, mert a magyar „nagylelkűség” egyenértékesei a többi európai nyelvekben egészen mást jelentenek, nevezetesen azt, hogy miképp viselkedünk másokkal szemben: nagylelkűen megbocsátunk ellenfeleinknek, megajándékozunk valakit, míg a lélek amaz ereje, melyből mindezek fakadnak, név nélkül szűkölködik. Még talán legjobb a magyarban a „fenkölt lelkűség”, vagy „a nagy lélek”, de kommentár nélkül ez sem érthető. Mert a görög „nagy lélek” mégis más volt, mint a modern s maga ez a különbség is rendkívül érdekes. Aristoteles „nagy lelke” nagy értékű és tudja is, hogy az. Ebben van a nagy különbség. A görög ember maga magában találja a maga súlypontját. Nem ismer nagyobbat az embernél, istenei is emberfélék; az emberi méltóság a legnagyobb előtte, ennek mértékével mér mindent. A görög nép úri nép volt; úri öntudata emeli minden más nép fölé, ami úrhoz méltó, még pedig finom érzékű, nagy eszü, nemeslelkü úrhoz, az az ideál előtte. A keresztyén kötelesség s a keresztyén megalázkodás, a keresztyén bűntudat, s a keresztyén vezeklés ismeretlen fogalmak az ő világában. A keresztyén ember kicsiny Istenhez képest; a görög nagy lelket pedig Aristoteles úgy határozza meg, hogy ő hozzá képest minden kicsiny. Aristoteles világnézletének el kellett pusztulni, midőn az emberiség lelkének mélységeiből új hangok hallatszottak, de ez a világnézlet oly naiv, oly fenséges, oly egyszerű Mai számunk 16 oldal.