Budapesti Hírlap, 1893. november (13. évfolyam, 302-331. szám)
1893-11-08 / 309. szám
Budapest, 1893. XIII. évfolyam 309. sz. Szerda, november 8. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 1 frt, negyedévre 8 firt 60 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való naponta. Előfietései, aprófiztetések fölvétetnek Jóisef-Könni 6. sz. a. utcai helyiségiilittten is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Elvezetések, apróhirdetései fölvételnei József-főnit 5. sz. a. utcai helyiségüyiben is A válságos hírek. Budapest, nov. 7. Tele van a város, hogy Wekerle bejelentette lemondását, de azt a király el nem fogadta. A kötelező polgári házasság törvényjavaslatáról merült fel nézetkülönbség a korona és a kormány között. Hetek óta függőben van, hogy a király beleegyezését adja a törvényjavaslat előterjesztéséhez. Az unalomig híresztelték, hogy biztosítva van a korona hozzájárulása.S nemcsak a szabadelvű párt sajtója, hanem Tisza Lajos, ő felsége személye körüli miniszter is választóinak Szegeden. Nem is kételkedett a dologban senki, hogy az engedély meg fog adatni, — noha mindenki tudta, hogy a királynak aggodalmai vannak, miért is a kormány javaslatáról Vaszary és Schlauch kardinálisok véleményét kérte ki, melyet azután alkotmányos módon a kormányhoz juttatott. Ezután következtek a hosszú miniszteri tanácskozások, audienciák, emlékiratok felterjesztése s a kormánykörök meg voltak róla győződve, hogy a király hozzájárulásának akadályaiel vannak hárítva. Ezért várták hétfőre a döntést s az egész képviselőház a budget-tárgyalást előzőleg a javaslat bemutatását remélte. Sőt ennek föltevésében a kormány az ellenzék vezetőivel értekezett a költségvetés gyors letárgyalása iránt és a legnagyobb előzékenységgel találkozott, mert az ellenzék is az egyházpolitikai törvényjavaslatokban látván a helyzet súlypontját, siettetni óhajtotta azoknak napirendre tűzését. A kormányt ígérete is kötelezte, hogy a budget-tárgyalás előtt, mely november 9-én kezdődik, javaslatát leleplezi, így ment fel Wekerle hétfőn reggel a király elébe. Bejelenté ő felségének, hogy a kormány ragaszkodik javaslatának szövegéhez egy előbbeni miniszteri tanácskozás határozata értelmében és kérte az előzetes jóváhagyást. A király felelete az volt, hogy délután 3 órára az ő elnöklete alatt hívja össze a miniszteri tanácskozást. Nagy volt a várakozás a szabadelvű pártban, de senki sem kételkedett a kormány politikájának sikerében. Ez a miniszteri tanácskozás rövid volt és csalódást eredményezett, mert a király nem engedte meg az előterjesztést. Konstatálva van tehát, hogy a véleménykülönbségek el nem oszlottak. A király elhalasztotta a döntést, hogy Bécsből írásban fogja Wekerlének tudtára adni elhatározását. Ez annyira meglepte a kormányt, hogy azonnal a miniszterelnökségben újra tanácsot ült, melynek végeztével este felé a miniszterelnök megint a palotába ment a királynak jelentést tenni és kifejezni a kabinet lemondó szándékát. A korona azonban nem kívánván a válságot, megmaradt a mellett, hogy a minisztérium várjon, amíg üzenetet kap. Ily állapotban a miniszterek e nevezetes délutánon harmadszor is összejöttek s esti 8 órától fél tizenkettőig tárgyalták a helyzetet és a törvényjavaslat ügyében felmerült nehézségeket. Bár a miniszteri tanácskozás jegyzőkönyvei titkosak, fel kell tennünk, hogy a kormány a koronától kifogásolt tételeket revideálta, újra szövegezte és a király aggodalmait ekként eloszlatni iparkodik. Ily módon reméli még most is megmenthetni a törvénjavaslatot és megtarthatni tárcáit. Ha erre a legújabb fölterjesztésre a korona beleegyezését megadja, a kérdést eldöntöttnek és a törvényjavaslat sorsát biztosítottnak kell tekintenünk. Ellenkező esetben a válság, mely még nincs, ki fog törni. Megilletődve fejezzük ki sajnálatunkat, hogy ily fontos reform a felekezeti viszályok következtében pártszempontból időszerűtlenül vettetett fel, hogy ezáltal is a lelkiismeretek nyugalma felbolygattatván,... olyan ellentétek támadtak, melyek a királyra nézve a kötelességek összeütközését eredményezték. A királynak az állam és az egyház között döntenie, választania kell. És ő sem hitét és egyházát sérteni nem akarja, sem a társadalomba átvinni a konfliktusokat, sem pedig az állami szempontokat figyelmen kívül hagyni, a jogos igényeket mellőzni s az alkotmányos szokások A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Lehetünk-e mindnyájan gazdagok? — George Henry angol művéből. — E szókat „gazdag“ és „szegény“ gyakran relativ értelemben használják. Az ir paraszt, kiből a Londonban és Párisban élő földesúr fényűzésére adót préselnek ki s az éhhalál szélén áll — vagyonosnak tartja „a háromtehenes asszonyt“ is, holott milliomosok társaságában szegény ember, kinek csak fél millió dollár vagyona van. Oly értelemben, hogy többünk legyen, mint másnak, nem lehetünk mindnyájan gazdagok, de ezt sokan nem ebben az összehasonlító értelemben hirdetik. Gazdagnak azokat mondják, kik elég, vagy több mint elég vagyonnal bírnak arra, hogy észszerű szükségleteiket kielégíthessék, szegénynek pedig azokat, kik ezt nem tehetik. Ebben az értelemben én is azt mondom, hogy nem lehetünk mindnyájan gazdagok, vagyis nem gondolom lehetőnek, hogy mindnyájan egy sereg inast tarthatnánk, hogy ruházatban, fogatokban, fényes bálok és lakomák adásával egymással mind versenyezhetnénk. Ellenben hiszem, hogy minden ember nemcsak az elsőrendű szükségletek tekintetében bírhatna fölösleggel, hanem mindenki számára juthatna az élet fényűzési tárgyaiból is. S ez alatt nem azt értem, mintha az abszolút egyenlőség lehetséges vagy csak kívánatos is volna. Nem is azt értem, hogy a különböző javakat mindannyian egyenlő mennyiségben bírhatnék vagy szükségelnek. Hanem azt igenis hiszem, hogy mindnyájan eléggel bírhatnánk arra, hogy főszükségleteinket kielégíthessük anélkül, hogy azok miatt felebarátunkat rászedni vagy megrabolni kelljen. Vagy talán utópisztikus álom ez? — Mit gondoltak volna 50 év előtt egy emberről, ki azt állítja, hogy lehetséges lesz gőzerővel varrni, az Atlanti-tengert hat nap alatt, vagy Észak-Amerikát három nap alatt egész szélességében beutazni, végre New Yorkban egy Chicagóban beszélő ember szaváthallani? Láttátok már, mikor egy dézsa moslékot tesznek éhes disznók elé ? . . Ilyen az emberi társadalom — ma! De láttatok-e viszont egy csomó jól táplált férfit és nőt asztal körül ülni, kik minden vita és mohóság nélkül nyújtják oda egymásnak az ételeket, mert mindegyik tudja, hogy étvágya ki lesz elégítve ? Ilyen lehetne az emberi társadalom. Fájdalom, korán megtanuljuk másoktól elvenni azt, a mire magunknak nincs szükségünk. A szegénységtől való félelmünkben csodáljuk a gazdagságot s igy a kapzsiságnak szokása fejlődik ki bennünk és oly emberek szánalmas képét öltjük magunkra, a fák máris többel bírnak, mint a mire valaha szükségük lehet s kik mégis agyondolgozzák magukat, hogy sírjuk széléig szaporítsák vagyonukat, a sírig, mely ha mást nem, annyit bizonyára jelent, hogy minden földi vagyontól — bármily nagy legyen is az — meg kell válnunk. Hiába prédikálják vasárnaponkint pompás templomokban a gazdag emberről és a Lázárról szóló történetet ; hiába beszél a pap a földi javak hiúságáról, amikor a szegénység a nyomorultakat az örvénybe sodorja. De ez őrült küzdelem mindjárt megszűrni ék, ha a szegénységtől való félelem nem lenne oly általános. Csakis ekkor következhet el a valódi keresztény civilizáció. És vájjon oly lehetetlen ez ? Annyira megszoktuk a szegénység gondolatát, hogy még a leghaladottabb országokban is olybá veszik azt, mint a nép nagy tömegeinek elkerülhetetlen végzetét. Egészen természetes dolognak tartják, hogy a legműveltebb országokban egész nagy társadalmi osztályok az egészséges élet első szükségleteiben is hiányt szenvedjenek és a roppant többség a legkeményebb munka ellenére is csak szegényesen s nyomorultan bírja tengetni életét. Vannak a nemzetgazdaságnak professzorai, kik azt hirdetik, hogy ez az állapot a társadalom törvényeiből folyik, melyek miatt hiábavaló minden panaszkodás! S ott vannak a vallás szolgái, kik azt prédikálják, hogy ezt az állapotot egy mindentudó s mindenható Teremtő rendelte gyermekei számára! Ha egy építész úgy építene egy színházat hogy a nézőközönségnek csak egy tizedrésze számára volnabenne hely, akkor méltán kontárnak neveznék őt. Ha valaki lakomát rendezne s oly kevés ennivalót adna, hogy vendégeinek kilenc tizedrésze éhesen kelne föl az asztaltól, akkor bizonyára bolondnak vagy tán egyébnek is mondanék őt. És mégis annyira megszokta sze- Mai számunk 16 oldal.