Budapesti Hírlap, 1893. november (13. évfolyam, 302-331. szám)
1893-11-21 / 322. szám
Budapest, 1893. XIII. évfolyam 322. sz. Kedd, november 21. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való naponta. Előszetétek, apróhirdetését feltételnei József-töritt 5. st. a. utcai helyiségüntben is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vil., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések díjszabás szerint. . Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Előzetesek, apróhirdetését föltételnek József-terut 5. sz. a. utcai helyiségüntben is közoktatásügyi dolgok. Budapest, nov. 20. A közoktatásügyi költségek tárgyalásának küszöbén megjelent a közoktatásügyi miniszter évi jelentése a közoktatásügy állapotáról, hogy tájékoztassa a képviselőházat a meginduló vitában. Valószínűleg hiába tájékoztatja. Megszoktuk s beletörődtünk, hogy a közoktatásügyi politikát nem a képviselőházban, hanem a minisztériumban csinálják s a parlament csak tudomásul veszi a történteket. A közoktatásügyi vita évről-évre kisebb lesz, míg mellette a vallásügyi vita nőttön nő. Egyik ügynek sem válik a mai állapot javára. Ha a képviselőház nem ösztönzi érdeklődésével a közfigyelmet s az intéző köröket, a közoktatásügy belső fejlődése elveszti erejét s lendületét. Talán a mostani válságos idők lezajlása után meg fogjuk érni a rendes állapotot, hogy a vallásügyek mentül kevesebb okot szolgáltatnak a parlamenti tárgyalásra, míg a nemzet legvitálisabb érdekét, a közoktatásügyet, a legéberebb figyelemmel kísérik. A jelentésből mindenekelőtt ismertetjük a középiskolai részt, mert a középiskolák fejlődésén fordul meg közműveltségünk haladása. Nagy reformokról a miniszter nem tehet jelentést és a számbeli adatok sem szolgáltatnak új tanulságot, úgy, hogy megfontolandó, váljon szükséges-e minden évben ily terjedelmes jelentésekkel, melyek csak minimális különbségeket mutatnak a számokban, a Ház elé lépni. Azonban el kell ismernünk, hogy a jelentés igen gondos munka eredménye s a statisztika körébe vágó dolgokról teljesen tájékoztatja a közönséget. Csak az a baj, hogy a legfontosabb dolgok, pl. a középiskolai oktatás belső minősége s valódi eredménye nem fejezhető ki számokban. A számok itt is „beszélnek“ ugyan, de ez a beszéd nem hat a dolgok mélyébe. A reformmunkálatok közül a miniszter csak az egységes középiskoláról emlékszik meg, de nagyon röviden. Az ügy most a közoktatási tanácsnál van, ahol, mint hallik, legközelebb újra tárgyalják majd. Nem sajnáljuk, hogy a munkát megfontolva végzik, de csodálkozunk rajta, hogy a közoktatási tanács véka alá rejti a bölcseségét. Még eddig egy árva tervezetet se tudott elkészíteni. A minisztérium tavaly elég terjedelmes elaborátumot dolgozott ki, melyet megküldött a tanácsnak és közzé is tett; a tanács e tervezetnek holmi körülírását készítette el eddig s ezt is félig-meddig elvonta a nyilvánosság elől. A dolog rendje nézetünk szerint az volna, hogy a közoktatási tanács feldolgozná a terjedelmes anyagot, dolgozatát közkézre bocsátaná és lehetővé tenné, hogy tanférfiak s mások megismerkedjenek terveivel s hozzászólhassanak. Ily reformot nem szabad elsiettetni, és nem szabad a közönséget megrohanni, meglepni vele. Elvégre közel 50.000 középiskolai tanuló műveléséről, életirányáról van szó, Magyarország kultúrájának irányzásáról; aki ehhez hozzányúl, annak tudnia kell, mit akar, annak legyenek gondolatai, de legyen kellő óvatossága is, mert tudnia kell, hogy nagy erkölcsi felelősség nyomja vállait. Sajnáljuk, hogy egyéb fontos reformtervekről, mintha megakadtak volna, nem hallunk semmit, így pl. a tanárképzés jövőjéről nincsen említés téve, pedig ez a kérdés kettős szempontból fundamentális: Jobbá s könnyebben járhatóvá kell tenni az utat, melyen tanárjelöltjeinket vezetni akarjuk. Szó volt egy nagy internátus felállításáról. Hol az éji homályban nyugosznak ezek a tervek? Igen örvendetes, hogy a felekezeti középiskolák nyugdíjintézetének terve készen van s az illető törvényjavaslat talán már legközelebb kerül a képviselőház elé. Egy nagy igazságtalanságot készül ezzel jóvátenni, egy nagy anomáliát megszüntetni az állam. Hihetetlen dolog, hogy a felek, középiskolák tanárai nemcsak rosszabb díjazásban részesülnek, mint az államiak, de a legtöbbnek még az a kilátása is van, hogy öreg napjaira mehet valamely formában koldulni, mert nyugalomdíja nin cs A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Levelek Pompadour asszonyról. — A friedensdorfi kastély levéltárában. — Pompadour örgrófnő hatalma és befolyása nőttön nőtt a francia udvarnál, Bernis apát, a miniszter halála után, pedig ő lett a király politikai tanácsadója. És ennek hire elszállt minden felé. Páris utcáin erről beszélgettek s mindenki csakhamar megtudta, hogy a bécsi szövetség is Pompadour asszony műve. A királyi udvarban egymást érték a fenyegető levelek, az őrgrófnő azonban mit sem törődött ezekkel. Boudoirjában naponkint fogadta a királyt, folyton politikai dolgokról beszélgetve. Hasztalan volt immár a rózsaszínű selyem ing, hasztalanul gondozta hollófekete haját, még tíz illatos levegő se kábította el többé a királyt, aki Pompadour asszonyt most már csak politikai tanácsadójának tekintette. Közöttük vége volt a szerelemnek. Eltűnt mindörökre. Közönynyel ültek egymás mellett a boudok sarki divánján. Olykor-olykor megtörtént ugyan, hogy a király az őrgrófnő fehér vállára egy csókot nyomott, de ez már a lehunyó nap utolsó sugara volt. Az őrgrófnő tudta, mert hiszen éjnek idején gyakran megleste, hogy a király minduntalan más udvarhölgynél tesz látogatásokat, tudta azt is, hogy a palota egyik elrejtett termében pohárcsengés és muzsikaszó mellett hajnalig mulat a király, egyik leány öléből a másikéba futva, de azt is hallotta, mikor a király tivornyázás között hangosan kiáltotta: — Hajrá lányok, mulattassatok, öleljetek, csókoljatok, de jegyezzétek meg azért, hogy Pompadournak nincs párja a széles világon ! És ez vigasztalta némileg a szenvedélyes őrgrófnő szívét. Belátta, hogy hatalma megdönthetetlen, mert a király azt cselekszi, amit ő tanácsol neki, de belátta azt is, hogy köztük vége a szerelemnek s hogy ez ellen tenni nem lehet. Ez utóbbi volt az oka, hogy Pompadour nagyon elkeseredett. Egy napon — írja Hausset asszony — haraggal vetette le magáról legkedvesebb ruhadarabját, a rózsaszínű selyeminget, melyen világoskék virághimzések voltak s igy szólt hozzám : — Meguntam már a szeszélyeskedést. A versaillesi nászéjszaka rózsás szine nem hat többé a királynál. Hideg lett ő, a milyen én voltam egykoron. Hausset asszony, kedves komornám, vége mindennek! Az a szeszélyes férfiszív jóllakott, zsákmánya pedig lesoványodott. Nem kell neki többé a fekete haj, csókom után nem szomjúdozik s nem is simul többé keblemre. Ali, lemondok mindenről s egy csöndes éjszakán visszamegyek újra a Passon-házba, hogy egy kis szobában éljek elfeledve, s kiátkozva. És e szavaknál keservesen sírt. Hiába vigasztaltam, nem használt semmit sem. Ez időtől kezdve Pompadour folyton betegeskedett s idegbaja napról-napra hevesebb lett. Sokszor nevetni kezdett minden ok nélkül, majd pedig patakzott szép kék szeméből a köny. Egy este éppen az őrgrófnő szobájában időzött a király. Vadászkalandokról beszélt neki, midőn ajkán hirtelen megakadt a szó és remegve nézett Pompadourra. A többi jelenlevők is félve tekintettek az őrgrófnő felé, aki fölkelt székéről, hogy átölelje a királyt, de e percben átváltozott egész arca, keble lihegni kezdett s még mielőtt valaki oda ugorhatott volna, a terem szőnyegére esett. A király megrémülve ugrott föl székéről s oda sietett az őrgrófhőhöz. Rögtön feloldozták ruháit s a hölgyek legyezőikkel legyezték sápadt arcát. A király az ijedelemtől nem tudta, hogy mit tegyen. — Vizet, vizet! Az Istenért, hozzatok egy pohár vizet — kiáltotta az ajtó felé — mert még karjaink között hal meg. Egy udvarnok azonnal meghozta a vizet s a király maga locsolta föl az őrgrófnőt. Ajka csakhamar megmozdult, szemét kinyitotta és halk hangon suttogta a mellette térdelő király felé: — Köszönöm, már jobban vagyok. Aztán fájó tekintetet vetett a királyra, karjaival magához szorította, megsimogatta a haját s megint suttogva kérdezte: — Ugye, nem fogsz elhagyni? Ugye, szeretsz mindörökre? Még egy csókot akart neki adni, de nem volt ereje, mert visszahanyatlott a földre és újra elájult. A király rögtön házi orvosáért küldött, a ki ágyba fektette az Őrgrófnőt s meghagyta, hogy nagyon óvatosan bánjanak vele, mert a legkisebb felháborodás bajt okozhat. Három hónapig feküdt már az őrgrófnő. Mai számunk 1© oldal.