Budapesti Hírlap, 1894. május (14. évfolyam, 120-149. szám)

1894-05-23 / 141. szám

Budapest, 1894. XIV. évfolyam 141. sz. Szerda, május 23. Közveszély és államrend. Budapest, máj. 22. Királyi biztost kérnek Erdélybe az erdélyi kormánypárti képviselők. Gyűlést tartottak, abból egy kis bizottságot küldöttek ki, melyet kormánytanácsnak nevezhetnénk. Hieronymi belügyminiszter mellé, de be nem érték e felügyelő bizottság alakításával, mert azonkívül a végrehajtó hatalomnak egy királyi biztosra való átruházását követelik a kormánytól rendkívüli intézkedések teljes jogával. Mindez kettőt bizonyít: először, hogy a szabadelvű magyar képviselők Erdélyből felettébb aggódnak a keleti megyék biztosságán és az ottani állapotokat veszélyeseknek ítélvén, az állami szervezet erőit elégteleneknek tartják a személy- és vagyonbátorság megőrzésére; másodszor, hogy bizalmuk Hieronymi miniszter tájékozott voltában és cselekvő erejében nem tökéletes s tehát a Jekelfalussy és a főispánok mellett akcióba lépnek maguk, a kormányt informálni s követelik, hogy a végrehajtás a helyszínen ne a főispánoknál és az alispánoknál hagyassák meg, hanem összepontosittassék egy törvényes diktatúrában, valamely a viszonyokat tapasztalásból ismerő s erélyességéről híres egyéniségben. A tervet megítélni képesek nem vagyunk. Mert az ilyen rendkívüli intézkedést csak rendkívüli viszonyok igazolhatják. Maga a memorandumper semmiesetre sem, mert az rendes bíróság előtt folyik s annak módja szerint dűl el ítélete, abba az adminisztratív hatalommal felruházott kormánybiztos bele sem szólhat. Különben sem Kolozsvárott kell rendet csinálni s annak kormánybiztosra szüksége nincs. Kormánybiztosra ott van szükség, hol nagy és közvetetten veszély támad, mely több hatóság területére terjed ki s egyöntetű és teljhatalmú, rögtön kiadandó és végrehajtandó intézkedéseket követel. Ilyen egy tiszai árvíz veszedelem, vagy mikor a rablóvilágot az Alföldön nyolc vármegye területén ki kellett irtani. Már most az a kérdés, hasonló veszedelem fenyegeti-e a keleti megyéket vagy sem? Ezt eldönteni mi itt az Íróasztalnál annál kevésbbé vagyunk illetékesek, mert napról-napra a legellentétesebb hírek érkeznek fel Budapestre, egyik azt mondja, hogy mindenütt nyugalom van, másik, hogy a lázadás kitört, vagy fenyeget itt is, ott is. Szerencsére idáig a tények meg nem erősítették a rémhíreket, a kastélyok és városok nem égnek, vér egy csepp sem folyt, mindössze népcsoportosulások történtek és lázító beszédek voltak. Ez nagyfokú izgatottságra vall az oláhok között s mindenesetre aggodalmakra ad okot s óvatosságot javasol. Királyi biztost azonban preventív rendszabályképpen nem szokás kinevezni, valamint hogy Vémimnoch8$SEre nem szokás előre dekretálni. Tűzoltóknak és tűzoltószereknek kell lenni a tűzbiztosság okáért, de, ha nincs tűz s nincs mit oltani, ezek nem fogják a házfedeleket lebontani s a lakókat kiszállásolni s locsolni, nehogy tűz támadhasson. Így vélekedünk a királyi biztosságról arra az esetre, ha a kormánynak nincsenek oly megbízható hírei, melyek parancsolólag követelik a rögtöni és rendkívüli intézkedést. Közbevetőleg mondva, nekünk nem kell „erdélyi királyi biztos"', mert Erdély'"ma csak egy geográfiai fogalom, melyet közigazgatásilag megújítani nem akarunk. Vannak magyarországi vármegyék az ország keleti részén, melyek számára esetleg szükség lehetne egy királyi biztost kiküldeni, megnevezvén, hogy mely megyékre terjed ki hatásköre , de Erdély, mint kerület, többé nem létezik s a magyar állameszme hívei hibáznak,ha Erdélynek kérnek királyi biztost s ezt éppen a szabadelvű képviselők teszik. Mi úgy tudjuk, hogy éppen az oláhok között vannak, kik az uniót el nem ismerve, Erdély különállását és külön adminisztrációját követelik,, ennek a fogalom- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Hazafias költemények. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Édes mélaság fog el, a hogy lapozgatok ebben a könyvben, mely egy költői lélek gondjait és gondolatait, érzéseit, reményeit és lemondását tartalmazza, mind azt, ami érzékeny szivén átrezgett, kapcsolatban a haza, képével, hosszú harmincnyolc éven keresztül, 1856-tól a mai napig. Sötét éjszaka volt és nagy csendesség Magyarországon, mikor Dalmady Győző megszólalt. Az éjjeli csöndben messzebb hallik az ének és szebben szól még a fülemile szava is éjjel, mint ha nappal csattog. Dalmadyt is gyorsan meghallották nagy földön s pályája elején kedvelt költője volt a nemzetnek. Az időben és az ő természetében is rejlett, hogy hirtelen elfoglalt pozícióját nem tartotta meg mindvégig. Amint virradni kezdett s az élet nagy küzdéssel lassan-lassan jogaiba lépett, az ő dala elhangzott a mind nagyobb zajban. Közönsége szétfutott az új élet nagy érdekeinek csapásán, maga az élet fejlődése egy zugó, küzdő költemény képét vette fel s a passzív, ártalmatlan természetek lemaradtak nagy rohanásáról. Mikor pedig most hirtelen lefutott 38 esztendő után kezünkbe vesszük e több, mint háromszáz lapra terjedő kötetet, önkéntelen csodálkozással kiáltunk fel: nini, az ám, Dalmady is mindig ott volt, észre se vettük, hogy velünk jött a rohanásban. Mindennek, a mi azóta a fórumon történt, megtaláljuk visszhangját az ő könyvében.. Minden hatással volt rája, a mi az országot érdekelte s mindenről elmondotta dalát, a mi e nagy időn belül a magyar szíveket és elméket megmozgatta. Aki maga is — akár cselekvő, akár szenvedő — hőse nem volt e gyorsan letűnt kor változásainak, az nem lesz sem méltányos, sem igazságos leírája e könyvnek. Dalmady, szemben a mostani tágult világfelfogással, amely az emberiség, az egyetemes világ problémáihoz vonzódik érdeklődésével, egy szűkebb ideális felfogás költője. A kiegyezés, midőn mintegy intézményekben, törvényekben helyreállította és biztosította a hazát, egyszersmind határvonalat vetett költőink addigi irányzatának, édeklődésének, felfogásának. A sanyargatott, elnyomott, leigázott haza gyermekei egyszerre beléptek az európai közösségbe s a hazafi fájdalom, a panasz, a sírva vigadó humor helyét épp úgy, mint a politikai passzivitás helyét a modern államélet gondja és tevékenysége, elfoglalta a modern eszmék és vágyak kultusza. Az élet tolongó versenye, a jövő kecsegtetései, a többi világ erkölcsi és szellemi törekvéseibe való bekapcsolása a mieinknek, ez foglalta le az irodalomba belépő újabb erőket, azóta három írói nemzedéket. E köteléken Dalmady Győző kívül maradt. Meleg szívével, vonzó egyéniségének érzelmi integritásával áthozta az újvilágba a réginek eszejárását és kedvét is. Egy nagy szakadék tátong az ő belső világa és a modern magyar költőké között. Nem ugyanazok az eszmék érdeklik őt és ezeket, nem ugyanazok az irányok, nem az a módszerük sem. Hozzájárul még, hogy a forma is azóta tisztább lett, feszesebb, követelőbb, művészibb. A meghasonlás tehát kiterjed a tartalomra s a formára egyaránt. Azért akik a modern irány hatása alatt állanak, több gáncsot fognak keresni, semmint örömet találni Dalmady könyvében. De a kik vele együtt deresedtünk meg, a kik az átmeneti küzdelmeknek részesei valánk, a kik benne voltunk a közös éjszakában, együtt éltük át a hajnal hasadását s ma látjuk a nappali élet zugó sokadalmát, mi édes merengéssel szállünk versről versre ebben a könyvben s meg-megállunk sűrü emlékeink mellett, melyek úgyszólván meg vannak énekelve Dalmady dalaiban. A régi egyszerű, keresetlen, kesergő hazafiság költészete ez, tele őszinteséggel, naivitással és gyöngéd szeretettel. Tele megindító ragaszkodással mindenhez, a mi a hazafiakat érdekelte ; félelemmel, attól valóval, a mi a hazára káros, vagy veszedelmes volt; intés, óvás, lelkesítés, haragos fölgerjedés, szeretettel való szatirizálás, majd képek megfestése, melyek ugyanazt a célt keresik, a mit az egyenes beszéd, — és mind, mind a haza múltjára, jelenére, jövőjére vonatkozik. A legszebb költemény azonban az egész könyvben maga a költő. Az ö szerény, keresetlen egyénisége. Az ö impozáns hűsége magához és tárgyához. Egy anyához méltó szeretete és gondja Magyarország körül és minden dolga, ereinek minden lüktetése körül. Gondolatai nem mélyek és nem szokatlanok, érzése, amint kifejezésre jut, soha sem üti meg a szenvedelem mértékét; egyensúlyát soha sem veszti el; formája a virtuózokhoz képest csaknem pongyola, csaknem a műkedvelés színére esik. De szívének tisztasága, szeretetének szeplőtelen állandósága, ideáljának feltartása és magama- Mai számunk 16 oldal.