Budapesti Hírlap, 1894. október(14. évfolyam, 271-301. szám)
1894-10-09 / 279. szám
Budapest, 1894 XIV. évfolyam 279. sz. Kedd, október 9. Előfizetési árak: Égési évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 7 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep ntin való naponta. Elültetései, apróhirdetések fölvétellel Jóssef-körnt 5, u. a. utcai heliszeinkben is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Yin., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. . Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Elemzések, apróhirdetések fölvétetnek Jóssel-Mint 5. sz. a. utcai helyiségünkben is. A recepció bukása. Budapest, okt. 8. Ma, második meglepőnek, a főrendek kevés pár szótöbbséggel általánosságban visszavetették a zsidó vallás recepciójáról szóló törvényjavaslatot és majdnem egyhangúlag elfogadták a gyermekek vallásáról intézkedő javaslatot, melyben tudvalevőleg az a képtelenség foglaltatik, hogy a jegyesek lépjenek szerződésre leendő gyermekeik vallására nézve. Mindkét kérdésre nézve ismételten volt alkalmunk nyilatkozni. Ismételve kiemeltük azt, hogy mikor valásszabadságot csinálunk, ami az egyenjogúságot jelenti az egyházak között, akkor egyáltalán el kellene törülni a recipiált vallások rendszerét, nem pedig új recepcióval megerősíteni. Amit ez ellen a volt kultuszminiszter úr a főrendeknek ma mesélt, annak semmi fontossága nincsen. Vallásbeli jogegyenlőség mellett nincsen különbség — a státushoz való viszonyában — a kétezer éves és a két napos és a holnap keletkezendő vallás közt. Ha különbséget teszünk, hazudunk, mikor vallásbeli jogegyenlőségről beszélünk. De hiszen a mi kegyes hazugságaink ebben a kérdésben ezzel ki nem merülnek. Nem csak a recipiált és elismert vallások közt lesz különbség a kormány javaslatai szerint, hanem különbség lesz maguk a recipiált vallások között is. Hiszen a recepcióval kiváltságok járnak. Az öszszes recipiált vallások főméltóságai ott ülnek a főrendek között. A zsidó vallást recipiálják, de ezt a díszt nem adja meg neki a javaslat. Hiszen tudjuk mi is, hogy nem is adhatja meg, mert ezt csak az egységes intézmény kaphatná. De zsidó egyház Magyarországon nincsen, csak egymástól független zsidó hitközségek vannak. Tehát nincsen olyan rabbinus vagy főrabbinus sem egy, sem több, akit a zsidó egyház képviseletében oda meghívni lehetne. Ezért marad a recepció csonka recepció. De ebből még az az anomália is kerekedik, hogy lesz egy recipiált vallásfelekezet, amelynek sem feje, sem szervezete, sem semminemű orgánuma, amely a közhatósággal szemben az összeséget felelősséggel képviselhetné, nincsen. A kormány minden egyes hitközséggel fog szemben állani. Minden más felekezettől, ami létezik, szervezkedést követel, hogy csak elismerje, a zsidótól ezt nem követeli, ellenben megtagadja tőle azt a díszt, melyet más recipiált vallások élveznek. Ha ez vallásszabadság és jogegyenlőség, akkor megvan a fából való vaskarika is. Ez a fölületesség, szabálytalanság, mindennemű méltatlanság, ami benne foglaltatik, megfosztja ezt a törvényhozói munkát komolyságától és méltóságától és lesülyeszti a közönséges kegyosztogatás és kortesség alacsony színére. A zsidóságnak kedvezni óhajt, de igen kevés igazi tisztelet rejlik benne iránta. Kielégíti azzal, hogy a formabeli recepcióval hiúságának kedvez, a recepció diszében és a velejáró jogokban már fölöslegesnek tartja részesíteni. Deák Ferenc idejében komolyabban vették az ügyet. Akkor elsőbben is szervezkedésre szólították föl őket. Igaz, hogy nem sikerült. De ha a recepció föltételévé teszik, akkor, ha nem sikerül egy felekezetté szervezkedniök, sikerülni fog kettővé. És akkor lenne két országos főrabbi a két felekezet élén. Igaz, hogy a kérdés meg van érve. Képtelen anakronizmus az embereket vallásuk szerint osztályozni és jogokban részesíteni. A közönséges műveltséggel ellenkezik ez. A képviselőház szinte egyhangúlag fogadta el a javaslatot. A főrendiházban hat szótöbbség buktatta meg, ami, tekintve a testület szavazásának fluktuációit, részben lehet véletlenségek eredménye is. Bizonyos, hogy a zsidó vallás egyenjogúsítása ellen nem is volt jóformán senkinek kifogása, csakis a recepció kiváltságos formája ellen argumentáltak a szónokok. Mindez azt bizonyítja, hogy az egyenjogúsítás teljesen meg van érve. De ez csak annál inkább kötelességévé teszi a kormánynak, hogy oly alaposan, helyesen elő- és elkészítve vigye a kérdést az illetékes fórumok elé, ami sem kifogást, sem kibúvót nem enged meg. Lehet, hogy a főrendiházat, vagy számos tagját valamely keserűség is vezérelte. Mert az az elbánás, melyben a főrendi konzervatív ellenzék a maga érzületéért szónoklatban, újságcikkben és az utcán a lefolyt időkben félreismerhetetlenül recipiálandó oldalról részesült, nem alkalmas arra, hogy barátságosan hangolja az embert. De: A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Gálics Bence Japánban. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Mikor hatodszor voltam a Japán-kávéházban, Gálics Bence odajött hozzám s üdvözölt. — Nem emlékszik rám ? — kérdé. — Valóban . . . uraságod olyan ismeretlennek tetszik előttem . . . hol is találkoztunk ? — Itt is, meg ott is. (A szembejevő sorházra mutatott.) De nem csodálom, ha nem emlékszik, mert én mindennap más vagyok ... — Hogy-hogy ? — Külsőm az időjárás szerint változik. .. — Értem. Esős időben köpönyeggel, hidegben télikabáttal . . . — Nem, a pofámat értem . . . Bocsánat, a lovasságnál szolgáltam . . . Ha süt a nap, sárga a bőröm és a hajam fekete . . . Ha borús az idő, a hajam sárga és a bőröm fekete . . . Zivatar alkalmával be vannak esve a szemeim . . . jégesőben pedig ki vannak esve ... — Ez csodálatos. És minek tulajdonítja uraságod ezeket a csodálatos változásokat ? — A mexikói táborozásnak, a sárgaláznak és a fekete nyomornak ... De nem ezért szólítottam meg . .. Időt akartam nyerni s közbevágtam. — Nagy nyomorban éltek odaát ? — Óriásiban . .. egész az emberhúsevésig sülyedtünk Queretaroban. — Uraságod evett már embert ? — Közel álltam hozzá... A svadron szakácsa egy mexikói foglyot feldolgozott gulyásnak ... de a szerencsétlen viz helyett petróleumot talált bele önteni és igy megundorodtunk tőle . .. De nem ezért szólítottam . . . — Tehát a lovasságnál szolgált ? Hát akkor miért nem ettek lóhúst ? vágtam újra közbe. — A gyalogositott lovasságnál szolgáltam, mert a lótranszport csak a háború után érkezett meg, így hát nem volt lovunk. A mi nem baj. Tessék elhinni, hogy a lovasságnál nem a ló a lő. — Hát mi ? — Arra még nem jöttem rá. Csengettem. — Ön távozik ? — Nem, csak lapokat hozatok ide. Mikor nincs társaságom, olvasásba szoktam mélyedni. — Nagyon jól teszi. Aztán meg a beszélgetés legjobban esik olvasás közben. Legalább nem unja magát az ember. Udvariasan megvárta, mig elkezdtem olvasni s akkor újra megszólított: — Feltűnő, hogy ön olyan sokat jár ebbe a kávéházba. — Miért feltűnő? — Mert nekem feltűnt, s ami valakinek feltűnik, az mindenesetre feltűnő. — Nem egészen. Feltűnt már önnek a letűnő nap, a Gellérthegyről nézve? — Le . . . akarom mondani feltűnt. Gyönyörű látvány! — No lássa. Ez egy letűnő dolog s mégis feltűnő. (Elhatároztam, hogy nem engedem szóhoz.) — Legyen önnek is igaza. Hisz én nem akarok veszekedni. Miért jár ön a Japán-kávéházba, holott nem lakik a környéken? — Csak itt olvashatom a New-York Herald-ot, kedvenc lapomat. Abból tanulok angolul. — Nem úgy van, uram. Ne tagadja, minek tagadná, ön rokonszenvez Japánnal. — Azt se tagadom. — Ismeri a japánokat? — Nagyon jól. — Honnan? — Honnan? Párisban hat japán fiatalemberrel együtt jártam iskolába. Gálics Bence megszorította a kezemet. — Ön az én emberem. Ön szerezhetne nekem valami délutáni foglalkozást — Japánban. (Csak protekció kell? Hisz akkor jól van!) — Hát mi szeretne lenne Gálics úr? Kai számunk 20 oldal.