Budapesti Hirlap, 1896. május (16. évfolyam, 120-149. szám)

1896-05-16 / 135. szám

1896. május 16. BUDAPESTI HÍRLAP. (135. sz.) * A lovasjáték betege. Tóthodrady István honvédhuszár-hadnagy, a­ki a tegnapelőtti lovas­­játékon oly szerencsétlenül járt, jobban van. Orvosa Kosztka Emil dr. az agyrázkódást immár kizártnak tartja. A beteg arcán és vállán súlyos zúzódási sebek vannak, a­melyek igen fájdalmasak. Tegnap korán reggel József kir. herceg Lukács Kálmán honvédhuszárfőhadnagyot a beteg lakására küldte, hogy állapota felől tudakozódjék. Később udvari fogaton a király küldöttje érkezett és tudakozódott a tiszt hogyléte felöl. Gromon államtitkár és Gorsky ezredes személyesen látogatták meg a beteget, ezenkívül a hadnagy bajtársai is valamennyien jártak a lakásán és tudakozódtak a kedvelt tiszt állapotáról. Tóthvárady hadnagy a lovasjátékon a két leg­nagyobb akadályt az egyméteres falat és a széles vizes árkot pompás futással könynyen átugratta. Ezután érkezett a sokkal kisebb akadály elé: a sö­vényekhez. Az első sövényen minden nehézség nél­kül átvitte lovasát a paripa, de a második sövény­nek neki esett szügygyel, áttörte a sövényt, össze­esett és lovasát is levágta. Ennek a sajnálatos balesetnek az oka az volt, hogy a sövényeket, a­melyek tavaly tíz lépésnyi távolban állottak egy­mástól, ez idén egy csodás szeszélyből 6 lépés­nyire, tehát olyan közel állították egymáshoz, hogy a lónak, a­melyet a lovas, ismerve a szokásos távolságot, arra lovagolta be, okvet­lenül neki kellett esnie. A verseny­rendezőknek ez az érthetetlen eljárása általában megütközést kel­tett valamennyi versenyző között. Annyi bizonyos, hogy az egyesület, mely a versenyt rendezte, nem járt el kellő körültekintéssel szabályok megalkotá­sánál és ennek csaknem áldozata lett a jeles fiatal lovastiszt. Ennek a szemrehányásnak az illusztrálására , itt közöljük szó szerint a III. díj­lovaglás tervezetét, a­mely magában foglalja az ösz­­szes verseny­szabályokat. Ez a tervezet a díjugratás feltételeit a következőképpen állapítja meg: II. Díjugratás. Urlovasok számára, ilyenek birtokában levő lovakon, a lovak korára és szárma­zására való tekintet nélkül. — Az akadályok 1.25 m.-nél nem magasabbak és 3.80 m.-nél nem széle­sebbek, a szilárd deszkafal 110 cm.-nél nem maga­sabb, azokat vadászvágtában nyugodtan és folyé­konyan kell ugratni. — Ha egy ló valamely aka­dályt ugrani vonakodik, vagy azelőtt kétszer kitör, akkor a további versenyzés beszüntetendő. — Az ugratás egyenként sorshúzás által megállapított rend­ben történik. (Ezután jönnek a verseny­díjak.) Ebből sem tetszik ki, hogy a­míg az akadályok egy része a legnagyobb precizitással, centiméte­rekre meg volt határozva, addig a sövények távol­ságáról, a­mi pedig éppen olyan fontos, mint a többi föltételek, egy szó sincsen. Ezen mindenesetre változtatni kell, mert ép­pen nem mindegy, hogy vájjon 10, avagy 6 lépés­nyire állanak-e egymástól a sövények, valamint hogy az sem mindegy, vájjon a lovasok kitörik-e a nya­kukat, vagy sem. Különben e szabálytalanság és rendszertelen­ség ellen a zsűriben is fölszólalás történt. VIDÉK: Törvényhatósági élet. Pest megye közigazgatási bizottsága ma délelőtt tartotta az ülését Beniczky Ferenc főispán elnöklése alatt. A pénzügyigazgatóság jelentése szerint egye­nes adókban 122.437 frt 73 kr. folyt be a múlt hó­napban. 36.938 frt 79 krral több, mint 1895. ápr. hónapban. A puszta-szt-mihályi földbirtokosokat az alispán annak idején eltiltotta attól, hogy a gyümölcsös kertekben s szöllökben az állítólag gyümölcsöt pusztító házi méhek ellen mérgeket rakjanak ki; a földbirtokosok az alispán eme ha­tározata ellen a közigazgatási bizottsághoz fölleb­­beztek, mely azonban helybenhagyta az alispán ha­tározatát.* Temes megye mai közgyűlésén elhatározta, hogy bizalmi feliratot küld Fejérváry báró miniszternek a személyét illető támadásokkal szemben. Elhatározta továbbá a közgyűlés, hogy a temes megyei helyi­érdekű vasutak segítségére a megye félmillió köl­csönt vesz föl, egyúttal a detta-bánlak-pancsovai vasútnak 20.000, a magyar délkeleti vasútnak 50.000 forint segítséget szavazott meg. Temesvár szolga­­birájává Tőkés Istvánt választották meg. A főispán Gabányi János versed szo­lgabirót tiszteletbeli fő- szolgabiróvá nevezte ki. U JVOM-TER.*) fíjfflftl­­.v egy fél palack. (Uj !) ni!­ni Esy é' e®y egész Palack-VV HI I Kapható mindenütt. 38890 Freblaui ásványforrás legtisztább égvényes alpesi savanyuviz, kitűnő hatással van idült hurutnál, különösen savképződések­­nél, idült hólyaghurutnál, hólyag- és vesekő­­képződéseknél és Bright-féle vesebajoknál. összealkotása és kellemes ize folytán egyúttal kitűnő emésztési és frissítő ital. Preblauer Brunnenver­waltung Preblau,posta St.-Leonhard, Karintia, 38133 Az iszapfürdő a nyári idényre megnyittatott. Közterületű tribünökre páholyjegyek 20 forinttól 30 forintig, tribünjegyek 2 forint 50 krajcártól 6 forintig 39900 a jegyen kitüntetett szabott áron Wellisert Náthán utódánál Vill­i Baross­ utca 90. szám alatt kaphatók. A júniusi ünnepségekre elvállalja ZESeucLó G-37 kulis, kárpitos és díszítő BUDAPEST, VI. ker., Király­ utca 8,1. em. Rajzokkal kívánatra szolgálhatok. Az ezredéves országos kiállítás VHivatalos Tudakozó-és i€aiaaiz kifizésetest a II. főbejárattól jobbra, a korzón levő saját pavilonjában. Az intézet a kiállítási igazgatóság által megállapí­tott mérsékelt d­íjak mellett. Felvilágosításokat ad a kiállítókról, a kiállított tárgyakról, valamint fővárosi cégek és intézetekről. Saját küldöncei által leveleket és csomagokat továbbít, idegen­vezetők a kiállításban és a főváros terü­letére valamint vidékre. Vasúti és hajózási jegyek kiadása és háló­kocsi helyek előjegyzése az összes vonalakra. Belépti jegyek elárusitása színházak, mulató­helyek, lóverseny stb. részére. Fürdőjegyek, katalógusok, utazási kézi könyvek stb. eladása. Sokja. Nyilvános telefon állomás (138. sz. kiállítás). 39362 csótányok, és svábbogarak stb. üres vagy bútorozott lakásokból gőzzel olcsón, alaposan és biztosan tisz­­tittatnak. Budapest, VII. kerület, Kazinczy-utca 34. sz., I. em. 3. T­estory díszműáru-üzletében Váci-utca 23, a nagy Kristóf-gyógytár mellett, 397- as összes raktáron levő árucikkek mélyen a beszerzési áron alól adatnak el. „Rérfi-szalona Budapesten elsőrangú szálloda, legfényesebben berendezve, a fő- és szék­város központjában József-körút 4. sz. a. a népszínházzal szemben, villamos vilégítés és fürdőszobák, szakadatlan liftközlekedés éjjel és napim­. Közvetetten összeköttetés villamosvasút és ló­vonat által az összes pályaudvarokkal. Szobák a kiállítás egész tartam­a alatt (kivéve janmna 1—10-ikéig) világítással és kiszolgálással együtt 3 forinttal feljebb. Kitűnő konyha, esetleg egész ellátás és table d’hote, fénye­sen berendezett kávéház. Naponta kitűnő nemzeti zene. Menyhért Vilmos, szállodás. *) Az e rovatban foglaltakért nem vállal fel­előséget a szerkesztőség. Első­ magyar I­­­r BUDAPEST, V., Kárpát-utca 9. sz. Alapittatott 1868-ban. Alapittatott 1868-ban. A gyapjunyirás közeledtével a t. c. gyapju­termelők és gyapjukereskedők figyelmét a kitűnő hírnévnek örvendő gépberende­zést és mosási rendszert tekintve a technika legmagasabb fokán álló gyapjú mosó gyárunkra irányítjuk. A múlt évben is a hazai gyapjutermés nagyobb része zsírban lett lenyitva és gyárilag mosott álla­potban értékesítve, mely módszer a termelőre nézve a legkedvezőbbnek bizonyult s miután a készletek a gyárilag mosott gyapjú élénk kivitele és kelendősége folytán igen megfogytak, ez idén annál inkább a gyors, előnyös értékesítésre vagyunk képesítve. Kimerítő felvilágosítással és programmal kívánatra készséggel szolgálunk. Az összes küldeményeket cégünkhöz, Budapest Lipótvárosi pályaudvarhoz kérjük címeztetni. Kérjük, hogy az ezredéves országos kiállítás látoga­tása alkalmával gyapjúmosógyárunkat is megtekinteni szíveskedjék. Az Igazgatóság. Városi irodánkban Neugebauer Gyula urnái (Do­­rottya­ utca I. sz.) felvilágosítások szintén szívesen nyuj­tatnak. 39682 Gyönyörű nyári mosószöveteinkből kívánatra szívesen küldünk mintagyüjteményt bérmentve fiLOSiK­AKITS JÓXS. és WAI Budapest, IV., Városház-tér O. 39015 m­ost jelent naaoff s XL-A-XTOXE -A.XjXGt2£XE:RI A Molnár 63 Trill körképéből vett rajzokkal. A diszkiadás ára I frt. A népszerű kiadás ára 50 kr. Kapható a 3 UDAPEST­I HÍRLAP­ kiadóhivatalában (VHL, Rökk Szilárd­ utca 4.) a pénz előleges beküldése esetén bérmentve, utánvételes küldésnél a rendelő költségén. A magy. kir. államvasutaknak VIII—XIV. vonalszakaszba eső, valamint a Kassa-Oder­bergi vasút magyar állomásain a kiállítás tartama alat­t mérsékelt menet­térti jegy-füzetek adatnak , melyek az állomási pénztáraknál megválthatók Ezen jegyekkel utazók azon előnyben­­ részesülnek, hogy a „Millennium utazási- és ellátás vállalat“ szállodaszerüleg berendezett bér házaiban a mennyire ezt a lakásviszonyok megen­gedik, mérsékelt ár mellett lakást nyerhetnek. Felvilágosításokkal szolgálnak: a pályaudvarok érkező oldalán felállított vállalati irodák és­­ központi iroda: Gizella-tér 4. sz. 39841 Bőrgyógyíti és bőrszépítő orvos | Dr. JUTASSY JÓZSEF | Budapest, VII., Erzsébet-körut 22. sz. Rendel délelőtt 10—1 óráig, délután 3—5 óráig, a BŐRGYÓGYÁSZAT körébe tartozó összes betegségekben. Továbbá mint a kozmetika szak­orvosa gyógyítja mindazon bórbajokat, melyek a külső szépség rovására vannak, mint pl. durva, szín­telen, tisztátalan kéz- és arcbőr, szeplő, májfolt­­tűzfolt, anyajegy, lencse, szemölcs, pörsenés, (vim, morli), tüsző, (miteszer), kellemetlen izzadás, hajkorpa, hajhullás, kelletlen szőrök (női bajusz és szakála stb., valamint szakszerű tanácsok a bőr ápolására és a szépség megóvására. — Levelekre válaszol. * Egyesületek. A magyar vörös­kereszt-egyesület igazgató vá­lasztmánya a mai napon tartott ülésében Csekonics Endre gróf kegyeletes szavakkal emlékezett meg az elhunyt Hirsch Móric báróról, a ki az Erzsébet-kór­ház egyik ágyalapitója volt. A választmány az el­hunytnak emlékét jegyzőkönyvben megörökítette és a gyászoló özvegynek részvétét fejezne ki. Az ülé­sen Schmartzer Ottó dr. jegyző bemutatta az érke­zett miniszteri leiratokat, majd Lintner János fő­gondnok-helyettes jelentést tett a hadseregnek és a honvédségnek felajánlott sebkötő csomagok szállí­tása iránt beérkezett ajánlatokról. A választmány­i­ sebkötő csomagok szállítását Schottola Ernő gyá­rosra bízta. Az Erzsébet-kórházban az év elejére május 1-ig 354 beteget gyógykezeltek 9300 ápolási napon át, vagyis naponként átlag 76 beteget. Va­gyontalan betegek gyógykezelésére az egyesület ez idő alatt 7644 iitót áldozott. Kórházi hivatalnoknál Farkass István irodatisztet nevezték ki.

Next