Budapesti Hírlap, 1896. július (16. évfolyam, 179-209. szám)

1896-07-01 / 179. szám

1896. julius L BUDAPESTI HÍRLAP. (179. sze­ mében autonóm községek jegyzői a belügyminisz­tert ünnepük, mint legfőbb pártfogójukat, a ki a kongresszus öt pontja közül háromban ott szerepel. A negyedik pont Tiszkay Bernét egyesületi főjegyző felolvasása a "községi szervezetet tárgyalja az állami közigazgatás keretében. Szegedi Albert a községi jegyző társadalmi hivatásáról olvas, a­melyen eddig az állás súlypontja feküdt, ámde ez is fölötte meg­változik, mihelyt a jegyző az önkormányzó társada­lom választott szervéből az állami szervezet kineve­zett közegévé alakul át, a­mint a jegyzők többsége a kormányhoz és országgyűléshez tavaly benyújtott emlékirata szerint célszerűnek véli és óhajtja. Várjon Perczel belügyminiszter úrnak, ha szándékában áll is, módjában lesz-e a jövő ország­­gyűlésre bejelentett közigazgatási törvényjavaslatai­ban az államosítást abban a francia centralizáción is túltevő mértékben megvalósítani? Alig hinnék, mert a szélsőbal mindkét árnyalatán kívül a törek­véssel szemben fogja találni az ellenzék összes mér­sékelt elemeit is, melyek a kinevezést csakis a köz­ségnél nagyobb közigazgatási beosztásoknál kíván­ják érvényesíteni, a községi hivatalok betöltésénél ellenben a választási elvet akarják fentartani. A jegyzői kar körében is erős az önkormány­zat híveinek pártja, mint a kongresszus alkalmából hozzánk beérkező felszólalások tanúsítják. A sok közül leginkább fején találja a szöget egy hevesi jegyző. A községi és körjegyzők nagy része a bel­ügyminiszter által kinevezett állami anyakönyv­­vezető. Ámde azért az önkormányzati úton vá­lasztott jegyző, egy dolog, a kinevezett állami anyakönyvvezető ismét más dolog. S a­mily helyén­valónak találnám a belügyminiszter fővéd­nökségét az anyakönyvvezetők gyűlésén, épp oly eltévesztettnek és sokakat megtévesztőnek tartom autonóm községek által választott községi és kör­jegyzők kongresszusán. A jegyző ma még nem ál­lami tisztviselő és belügyminiszter nekünk, az ön­­kormányzat bármily szerény tagjainak nem kor­mányzati félebbvalónak, a­minek színét viseli Perczel­­ nagyméltóságának máskülönben megtisztelő kon­gresszusi védnöksége. Mi még nem iszunk a meg nem lőtt államosítás bőrére. De sőt ragaszkodunk állásunk önkormányzati jellegéhez és ez okból a jegyzők kongresszusának fővédnökségét illőbbnek tartottuk volna a magyar önkormányzatot a gya­korlatban szolgáló valamely kiváló férfiúra, vagy az autonómiának a parlamenti vitákban kiváló bajno­kára ruházni. A községi jegyzőség intézménye a Az európai nagyvárosok öngyilkossági koefficiense szintén alkalmas arra, hogy a szel­lemi haladásnak hozzávetőleges fokmérője le­gyen. A német kultúra központjaival: Lipcse, Drezda, Stuttgarttal csak Páris állja ki a ver­senyt. Váltakozva hol az egyik, hol a másik lesz e szomorú versenyben az első. Budapest rendesen a 3-dik, 4-ik helyre kerül. Főváro­sunkban 1875—90-ig az öngyilkosságok száma így emelkedett: 1875-ben: 103, 1880-ban: 134, 1885-ben: 168, 1890-ben: 230. Budapest öngyilkosai közül — egy dece­­niumra kiterjeszkedve — kiszemeltük a tiszt­viselőket, minthogy ezeknek a száma jelenté­keny és föltétlenül az intelligenciához tartoz­nak, viszont azokat is, kiknek soraiból a magasabb műveltség ki van zárva : a cseléde­ket és napszámosokat. Az eredmény az, hogy évente tízezer cselédleány közül 4, ugyaneny­­nyi napszámos nő közül 3, szinte ennyi férfi napszámos közül 5 és ugyancsak ennyi tiszt­viselő közül 14 lesz öngyilkossá. A konklúzió tehát, mely e számokban elpalástolhatatlan határozottsággal megnyilat­kozik , az, hogy az egyes ember műveltségi nívója és életingere között megfordított vi­szony áll fönn — vagyis mentül inkább fejlő­dik az egyéni műveltség, annál inkább lefoko­zódik az életinger és viszont­ mentül alacso­nyabb az ember szellemi nívója,, annál ke­­vésbbé csorbul meg benne a természetes életkedv. Ez a számok ítélete! És a számok igénytelen kommentátora, e soroknak írója, a következőkben kísérli meg ezt a kedvezőtlen ítéletet megokolni. Évtizedekkel ezelőtt, midőn még az ön­­gyilkosságok sokkal ritkábban fordultak elő , akkor eszményekben voltak gazdagabbak az emberek, manapság problémákban gazdagabbak, magyar önkormányzat talajából sarjadozott. Nem az állam, hanem a maga erejére utalt község életében gyökeredzik. A jegyzők milleniumi kongresszusa, a régiek­ről emlékezve a jegyzői intézmény bár széles voná­sokkal megrajzolt történetének is szoríthatott volna némi helyet. Legalább annyit, mint a fölkelő nap­nak, a belügyminiszteri védnökségnek. A múlt jövő nagyságunk egyik alkotó eleme, érdemel tőlünk annyi kultuszt, mint a miniszter, a­ki jön és megy, a­mint ment Hieronymi is, a hitelbe díszjegyzővé megválasztott belügyminiszter, az összes jegyzői kart törvényen kívül szánó előadói tervezetet hagy­ván maga után. Az önkormányzat ereje a nemzet ereje,­­a jegyzői intézménynek erős vára, a­melyben a jegy­zői intézmény alapját megvetette és századokon át biztos és fokozatos fejlődésnek indult. Ezt az erőt sem a miniszteri omnipotencia nem pótolja, sem a vele járó centralizáció. IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, jan. 30. * (Müller Katica), az opera prima-ballerinája szabadságideje alatt két hetet rákoskeresztúri nya­ralójában, két hetet pedig Tátrafüreden és a csorbai tó mellett tölt el. * (A városligeti színkörben) csütörtökön díszelőadás lesz a fővárosban tartózkodó vidéki ta­nárok és tanítók tiszteletére. * (Növendékszínészek vizsgálata.) Rákosi Szidi színésziskolájában ma folytatták a vizsgálato­kat, igen sikeres eredménynyel. Nagyon örvendetes jelenség az, mely e vizsgálatok során kitűnik, hogy tudniillik ez az iskola nem tűri meg a tehetség­­telenséget, hogy nem nevel proletariátust a színé­szetnek , csak azokat a növendékeket képezi ki, a­kikben érdemes színészi tulajdonság mutatkozik. A ma szerepelt növendékek közül is van akárhány biz­tató tehetség, így a ki­sringek­et játszotta : Dézsi Sándor, a király személyesítője , Bárdi Ödön föl­tűnő tehetséges növendékek. E darab betanítása különben kitűnő tanúság Somló Sándor rendezői érzéke mellett. A mai vizsgálat során kiváltak to­vábbá : Simon Mariska, Soltz Anna, Jászai Olga, Szvoboda Gizella, Rózsa Lili, Kalocsa Emma, Kovács Lenke. * (Solymosi színésziskolájában) tegnap volt az idei utolsó vizsgálati előadás. A növendékek A falu rosszá-t játszották, melynek szereplői közül Régebben azok, a­kik kimagaslottak a tömeg­ből, képviseltek egy-egy eszményt, egy-egy hiteles igazságot, manapság a legkiválóbbak is csak egy-egy problémát, egy-egy hipotézist képviselnek. Mert egy nagy ember eszméje előtt feltétlen hódolattal meghajolni, ez nem tartozik a jelennek g­yöngeségei közé. Jelenünk szelleme oly hatalmas, hogy van ereje kétkedni mindenben, kivéve természetesen az emberi lé­lek föllendülésére nézve teljesen meddő tudo­mányt, mely azzal kezdődik, hogy kétszer kettő négy!­s . Darwin teóriája csak megokoltnak „lát­szik“ — Renan Jézus élete csak „valószínű­séggel bír“ — Lombroso kriminalista elmélete, mely szerint a bűnös predestinálva van és testi alkatánál fogva egyenesen rá­születik a bűnre, szintén csak a zseniális elméletek és nem a föltétlen igazságok közé van fölvéve. Egész szellemi világunk csupa „látszik“-ból áll, a né­met „scheint“, „du­rfte“ és könnte“-hez alkal­mazkodik és az „így van“ , az ki van zárva! A lelket mozgató eszmék köréből kiüldözött hiteles igazság elmenekült a számok közé. A számok, súlyok és távolságok egymáshoz való viszonyán, az emberi szellem eme legridegebb területén kívül, csupán hipotézisekkel rendel­kezünk. Ezeket csoportosítjuk egyszer így, másszor meg amúgy, míg végül azt súgja va­lami ott a szív tájékán, hogy: vanitatum vanitas. Mert föltétlen igazságok nélkül a tudás su­garának csak fénye van, de melege nincs. A kérdőjelekkel kibélelt lelki világ : az ingovány, a nyugtalanság, a megbízhatatlan alap, a ha­­i­nyódás és vetődés képe. Hullámzó tenger az, melynek világító tornya nincs, küzködő hajó, melyet nem hiteget semmiféle révpart . . . De nyomozzunk tovább! Iparkodjunk a problémákkal és hipotézi­s A zárószámadás. A pénzügyi és gazda­sági bizottság mai ülésén Lampel Hugó főszám­­vevő bemutatta az 1895-ik évi zárószámadást. Heltai Ferenc dr. elismeri, hogy a főszámvevő az egyes rovatokat nagy gonddal állította össze, de azt is szeretné, ha a számadás könnyebben áttekinthető lenne. Nevezetesen kívánja, hogy a rubrikákban ki legyen tüntetve az előirányzott összegen kívül az időközi pótköltségvetések útján megállapított összeg is, mert ebből a kettőből látható a tulajdonképpeni előirányzat, holott a most bemutatott szövegből mindezt csak fáradtsággal lehet összevetni. Ezen kívül az előző évi tényleges bevétel is kitünte­tendő, hogy látni lehessen a valóságos eredményt. Kívánja továbbá, hogy lehetőleg csökkentsék a telek­átírási díjhátralékokat. Hasonló értelemben szólt Virava József dr. is, míg Lampl Hugó főszám­vevő ebben nem lát nagy hibát, mert hiszen az át­írási díjak bekeblezés útján biztosítva vannak és a hátralékok után késedelmi kamatokat fizetnek. A zárószámadást a bizottság különben tudomásul vette. — Sertéshúsbehozatal Szerbiából. A köz­élelmező bizottság mai ülésén Matuska Alajos tanácsos jelentette, hogy ő, mint az ügyosztály vezetője, aggályosnak tartotta, hogy a nyári hóna­pokban Szerbiából sertéshúst szállítsanak Buda­pestre, azonban a polgármester elegendőnek tar­totta, ha a Szerbiából behozott sertéshúst a leg­szigorúbban megvizsgálják. Burg Ferenc azt kí­vánja, hogy koncentrálják az elárusítást, s hogy a hús megvizsgálásáért díjakat szedjenek. Hasonló­képpen nyilatkoztak Glück Frigyes és Szabó Ká­roly elüljáró. Fenyvessy Adolf pedig arra figyel­meztette a bizottságot, hogy a szerbiai sertéshús nagyon kétes, a­mit egyebek közt az is bizonyít, hogy Bécsben a Szerbiából érkező sertéshúsnak csaknem harmadát mindig megsemmisítik. Szüksé­ges tehát, hogy nálunk is szigorúan gyakorolják az ellenőrzést. A bizottság elhatározta, hogy sertés­húst Szerbiából csupán a kőbányai alsó állomáson lehessen behozni, továbbá, hogy az eladás helyét hatóságilag állapítsák meg, s hogy a vásárdíj kro­­gramonként egy krajcár legyen. sekkel megitatott közszellemet az egyes em­berrel, a kor szellemének romboló erejét az egyes ember szellemének természetes gyenge­ségeivel szembe állítani. Minden társadalom különböző emberek összességéből áll. Hogy milyen a többség, ez dönt az érték­ a nívó fölött. Minden ember a különböző gondolatok egész társadalmát hordja a lelkében. Hogy milyen a többség, ez dönt az érték, a nívó fölött. Gondolataink , óriási többségéhez hozzá tapad a kételkedés. És ezek ugyanolyan szerepet játszanak a gondolatok társadalmában, mint az emberi társaságban a kétes exisztenciák. Csak érintkezünk velük, de nem barátkozunk. A megcsalattatás félelme kizárja a bizalmat. Ha a véletlen közös lé­pésre kényszerít, kedvetlenül teszszük meg, ha összeköttetésünk megszakadt, fölléleszünk. Míg az embernek, a viszonyok kedvez­nek, míg egyéni, vagy családi gondjai kisebb méretűek, addig az élet könnyebb terhei elle­nében eléggé szilárd alap a természetes élet­kedv. De mikor az élet súlyosabb küzdelmei következtében a természetnek ez a befektetett erkölcsi tőkéje megfogyatkozik, akkor valamely hitelt érdemlő erkölcsi igazságnak kellene az élet értékét újból öntudatra ébresztenie, vala­mely biztos, kétségmentes, erkölcsi tartalomban gazdag, szellemi értékében fenséges igazságnak kellene a lankadó életkedvet megaranyoznia. Ilyenkor igazságra és nem problémákra volna szükség. Ámde bárhová tekintünk, ezt az igaz­ságot manapság nem találjuk meg sehol! A kérdőjelek szellem­világa viharzik a fejünk fölött és süvölt a lelkünkön át! — Avagy hol van ez az igazság ez idő szerint? Hol hagyta azt meg épségében — vagy hol építette azt föl a kor szelleme? A templomokban ? Azok elvesztették hi­telüket ! — A családi élet szentélyében ? An­ kü­lönösen kitűntek Kiss Mariska mint Feledi Boris, Tállián Ida mint Pinum Rózsi és Gyöngyösi Sarolta mint Bátki Tercsi. A férfiak közül első sorban Tirnovai Gyulát kell elnteni, a­ki Feledit játszotta, mely szerepében már a népszínházban is föllépett, továbbá Szigetiiy Antalt, Rónai Sándort, Duka Bélát, Remete Gézát és Magyari Lajost. Az intézet évzáró ünnepét ma délelőtt tartották meg. Laudai János végzett növendék a növendékek nevében biztosí­totta Solymosit mindnyájuk hálájáról. Végül egy díszes ezüst babérkoszorút nyújtott át Solymosi­­nak, a­ki a szeretet és ragaszkodás e jelétől meg­hatva köszönte meg a kitüntetést. FŐVÁROSI ÜGYEK, Budapest, jan. 30. 3

Next