Budapesti Hírlap, 1897. február (17. évfolyam, 32-59. szám)

1897-02-14 / 45. szám

Budapest, 1897. XVII. évfolyam 45. sz. Vasárnap, február 14. Előfizetési árak: Egész évre rá firt, félévre 7 firt, negyedévre 8 fit 50 kr., egy hónapra 1 fit 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon Itt. Főszerkesztő és U­­tulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VIII., Bokk Szilárd­ utca 1. sz. Hirdetések nonpareille-számítással díjszabás ss szint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Béke vagy háború. Budapest, febr. 13. Magyarország közvéleménye Török­országnak fogta pártját a keleti hábo­rúkban 1853 — 55 és 1875 — 78-ban s a török birodalom föntartását kívánta két okból ; mert száz esztendő óta az elgyöngült Törökország békés szom­szédunk volt s dél felől semmi vesze­delem nem fenyegette hazánkat s má­sodszor, mert Oroszország támadta Törökországot s attól féltünk, hogy el­foglalja Konstantinápolyt és körülvesz bennünket, hogy megfojtson. Ez a helyzet létezni megszűnt s tehát érdekünk is Tö­rökország föntartásában megváltozott. Immár sehol sem érintkeznek határaink a szultán országaival, kivéve talán Novibazárnál, ha Boszniát is Magyar­­országhoz számítjuk. Románia, Bulgá­ria, Szerbia, Montenegró feküsznek közöttünk, ezek közelebb érdekelnek bennünket, mint amaz a legfőbb törek­vésünk, hogy ezekkel az államokkal békében éljünk, azok megtartsák füg­getlenségüket és ne kerüljenek orosz befolyás alá. A keleti kérdés tehát Magyarországra nézve abban a kíván­ságban összpontosul, hogy Konstanti­nápoly ne jusson valamely nagyhata­lomnak kezébe s legkevésbbé Oroszor­szág tulajdonába, mert ha a muszka cár téli székvárosává tenné, — mi­ként Nagy Péter Pétervárt s azután elfoglalta a Balti tartományo­kat és Lengyelországot — az orosz birodalom csakhamar megszerezné Kon­­stantinápolyhoz a délszláv tartományo­kat s a Balkán-félszigetről ugyanaz a nagy veszedelem fenyegetné Magyar­­országot és Európát, mint mikor a tö­rökök bevették Konstantinápolyt. Ezen­túl meglehetősen közömbös ránk nézve, hogy ki uralkodik a Boszporusznál, görög vagy török és mi óhajtottuk volna, hogy a török birodalom a bé­kében megerősödjék s az európai civi­lizációhoz csatlakozzék. De ebben meg­akadályozta a török nemzetet II. Ab­­dul-Hamid szultán és az izlám. Na­gyobb szerencsétlenség nem érhet autokratikus államokat, mintha nehéz viszonyok között és nagy feladatokkal szemben korlátolt, tudatlan, szűkkeblű és önfejű uralkodó ül trónján. A török birodalom tehát végzeté­nek néz elébe, szomorú vége a keleti kérdés veszedelmét idézi föl Európára. A keleti kérdésben Magyarország is benne foglaltatik, létkérdés az hazánkra nézve. A legközelebbről érdekelt nagy­hatalom Ausztria és Magyarország földrajzi fekvésénél és néprajzi viszo­nyainál fogva. Mégis Oroszország és Anglia viszik a vezérlő szerepet. Baj nekünk, hogy szövetségesünk Német­ország, az egyetlen nagyhatalom, mely nincs érdekelve. Semleges volt azelőtt s most is az, csak hogy jelenleg Fran­ciaországot Oroszország karjaiba szorí­totta, míg azelőtt a nyugati nagyhatal­mak állottak ellent Oroszországnak. Az érdekeknek ellentéte hozta létre a nagyhatalmak csodálatos egyetértését, hogy mind megállapodtak abban : nem bántani a keleti kérdést, hanem fen­­tartani a státuszkvót s tatarozgatni a török birodalmat rákényszerített refor­mokkal. Ez a politika nem egyéb, mint a nagy válságnak elhalasztása. A beteg embert éterinjekcióval élesztik, nehogy öröksége megnyíljék s rajta összeveszszenek. De lehet-e a halált megakadályozni ? A diplomata­­orvosok megkísérlik, fog-e sikerülni ? Törökországnak azelőtt legalább jó hadserege­s vezérei voltak, most az sincs, pénze sincs, katonái szétszórva vannak, lázadások az egész birodalom­ban, a kormányzatban fejetlenség s a szultán életét és trónját féltve bezár­kózik palotájába a helyett, hogy a se­reg és nemzet élére állana s a kor­mányt vezetné. Nem csoda, ha a török birodalom magától is fölbomlik. A nagyhatalmak múlt évi szep­tember óta tanácskoznak a krétai re­formok és az egész török birodalom kireparálásán s alkudoznak a portával. A valóságban semmi sem történt, a krétai megállapodásokat végre nem hajtották, csak elkeserítették a sziget mohamedán és görög lakóit. A­mi pe­dig a birodalom reformját illeti, a kon­stantinápolyi nagykövetek hosszú, tit­kos értekezleteinek eredményéről teg­nap jelente Curzon, angol államtitkár, hogy a tervezet elkészült, de el nem fogadták a nagyhatalmak kormányai sem, tehát megállapodás sincs közöt­tük sem a teendőkre, sem azok végre­hajtására nézve s minthogy maguk közt sem értenek egyet, a szultánnak sem adták át követeléseiket, tehát semmi sem történt. Ezt nevezik euró­pai koncertnek. Épp igy vannak Krétával, ott is teljes egyetértéssel ellenezték Görög­ország beavatkozását. A hadi készüle­tekről értesítve lévén, a hat nagyhata­lom követe Athénben előre tiltakozott György herceg és a flotta elindulása ellen. Ezt ma Bánffy is konstatálta föl­olvasott nyilatkozatában Kossuth inter­pellációjára. György herceg mégis el­indult, Görögország tehát az összes nagyhatalmak tanácsaira nem hajtott. Most ugyanazok neheztelésüket jelentik ki a görög királynak és kormánynak, a­mikor már megtörtént a beavatko­zás. Görögország nem lehetne ily vak­merő, ha nem volna bizonyos, hogy az egyetértő nagyhatalmak semleges nézői lesznek támadásának. A diplomáciai beavatkozáson túl nem terjed egyet­értésük, a papirosbombáktól pedig még a görögök sem ijednek meg. Az események tehát fejlődnek s a diplomácián túltesznek. Akár rohamo­­san, akár lassan, a görög-török háború készül, máris Krétában van a görög flotta, onnan jelentik, hogy matrózok partra szálltak egy templom oltalmára, melybe görögök menekültek, e katoná­kat a törökök agyonlőtték, a­mire a görög hajó elkezdte bombázni Káneát. E hir talán nem is igaz, de ha való, úgy ez Chrisofigi kolostorra vonatkoz­­hatik, hova kétszáz keresztény mene­kült, mert a templomok Krétán olya­nok, mint a várak. Fekszik pedig ez a kolostor közel Káneához és Haleppá­­hoz, a­hol egy kis szigeten Szuda tö­rök erőd áll. Ebből a kis erősségből lőh­ették le a görög katonákat s viszont a bombák is a szudai erődnek szóltak. De ki tudná a krétai híreket ellenőrizni? Annyi bizonyos, hogy rettenetes álla­potok uralkodhatnak a szigeten, mert az angol államtitkár nem hazudik a parlamentnek s az beszéli, hogy a szi­get túlsó, keleti végén, Szitia város kerületében tizenhárom török falut gyújtottak föl a keresztények s ugyan ő mondja, hogy Retimában a helyzet aggasztó, mert mind oda menekültek a mohamedánok az egész megyéből. Ter­mészetes, hogy az ott lakó néhány ezer keresztény élete remegés és halálos veszedelem. Hogyan akarnak itt a nagyhatalmak békét tartani és rendet csinálni ? Ezt talán csak egyetemes okkupá­­cióval érhetnék el, ha hajóhadaik ki­szállítanák legénységüket, megszállnák a városokat s visszaparancsolnák a fölkelőket s a konzulok alakítanának kormányt. De vájjon hajlandók-e erre mindnyájan? A kölcsönös féltékenység megengedi-e az ily vegyes okkupá­­ciót ? Nem-e vesznének össze maguk közt? S még az is kérdés, a görögök és törökök engedelmeskednének-e az idegen matrózoknak, tiszteknek és konzuloknak, vagy pedig rájuk is el­sütnék puskáikat ? Ha pedig ily fegyveres beavatkozástól Krétában vo­nakodnak, mit ér akkor, a­mit Bánffy mondott: „Az összes kormányok kí­vánsága, hogy keleten a béke és nyu­galom, a státuszkvó, meg ne zavartas­sák, (!) és együttes diplomáciai eljárást fognak életbe léptetni, hogy minden konfliktus elmellőztessék.“ Tehát csak diplomáciai eljárásra szorítkoznak, ad­dig terjed egyetértésük. Szentelt vízzel akarják eloltani a görög tüzet. Mai számunk 28 oldal.

Next