Budapesti Hírlap, 1897. február (17. évfolyam, 32-59. szám)
1897-02-14 / 45. szám
Budapest, 1897. XVII. évfolyam 45. sz. Vasárnap, február 14. Előfizetési árak: Egész évre rá firt, félévre 7 firt, negyedévre 8 fit 50 kr., egy hónapra 1 fit 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon Itt. Főszerkesztő és Utulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VIII., Bokk Szilárd utca 1. sz. Hirdetések nonpareille-számítással díjszabás ss szint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Béke vagy háború. Budapest, febr. 13. Magyarország közvéleménye Törökországnak fogta pártját a keleti háborúkban 1853 — 55 és 1875 — 78-ban s a török birodalom föntartását kívánta két okból ; mert száz esztendő óta az elgyöngült Törökország békés szomszédunk volt s dél felől semmi veszedelem nem fenyegette hazánkat s másodszor, mert Oroszország támadta Törökországot s attól féltünk, hogy elfoglalja Konstantinápolyt és körülvesz bennünket, hogy megfojtson. Ez a helyzet létezni megszűnt s tehát érdekünk is Törökország föntartásában megváltozott. Immár sehol sem érintkeznek határaink a szultán országaival, kivéve talán Novibazárnál, ha Boszniát is Magyarországhoz számítjuk. Románia, Bulgária, Szerbia, Montenegró feküsznek közöttünk, ezek közelebb érdekelnek bennünket, mint amaz a legfőbb törekvésünk, hogy ezekkel az államokkal békében éljünk, azok megtartsák függetlenségüket és ne kerüljenek orosz befolyás alá. A keleti kérdés tehát Magyarországra nézve abban a kívánságban összpontosul, hogy Konstantinápoly ne jusson valamely nagyhatalomnak kezébe s legkevésbbé Oroszország tulajdonába, mert ha a muszka cár téli székvárosává tenné, — miként Nagy Péter Pétervárt s azután elfoglalta a Balti tartományokat és Lengyelországot — az orosz birodalom csakhamar megszerezné Konstantinápolyhoz a délszláv tartományokat s a Balkán-félszigetről ugyanaz a nagy veszedelem fenyegetné Magyarországot és Európát, mint mikor a törökök bevették Konstantinápolyt. Ezentúl meglehetősen közömbös ránk nézve, hogy ki uralkodik a Boszporusznál, görög vagy török és mi óhajtottuk volna, hogy a török birodalom a békében megerősödjék s az európai civilizációhoz csatlakozzék. De ebben megakadályozta a török nemzetet II. Abdul-Hamid szultán és az izlám. Nagyobb szerencsétlenség nem érhet autokratikus államokat, mintha nehéz viszonyok között és nagy feladatokkal szemben korlátolt, tudatlan, szűkkeblű és önfejű uralkodó ül trónján. A török birodalom tehát végzetének néz elébe, szomorú vége a keleti kérdés veszedelmét idézi föl Európára. A keleti kérdésben Magyarország is benne foglaltatik, létkérdés az hazánkra nézve. A legközelebbről érdekelt nagyhatalom Ausztria és Magyarország földrajzi fekvésénél és néprajzi viszonyainál fogva. Mégis Oroszország és Anglia viszik a vezérlő szerepet. Baj nekünk, hogy szövetségesünk Németország, az egyetlen nagyhatalom, mely nincs érdekelve. Semleges volt azelőtt s most is az, csak hogy jelenleg Franciaországot Oroszország karjaiba szorította, míg azelőtt a nyugati nagyhatalmak állottak ellent Oroszországnak. Az érdekeknek ellentéte hozta létre a nagyhatalmak csodálatos egyetértését, hogy mind megállapodtak abban : nem bántani a keleti kérdést, hanem fentartani a státuszkvót s tatarozgatni a török birodalmat rákényszerített reformokkal. Ez a politika nem egyéb, mint a nagy válságnak elhalasztása. A beteg embert éterinjekcióval élesztik, nehogy öröksége megnyíljék s rajta összeveszszenek. De lehet-e a halált megakadályozni ? A diplomataorvosok megkísérlik, fog-e sikerülni ? Törökországnak azelőtt legalább jó hadsereges vezérei voltak, most az sincs, pénze sincs, katonái szétszórva vannak, lázadások az egész birodalomban, a kormányzatban fejetlenség s a szultán életét és trónját féltve bezárkózik palotájába a helyett, hogy a sereg és nemzet élére állana s a kormányt vezetné. Nem csoda, ha a török birodalom magától is fölbomlik. A nagyhatalmak múlt évi szeptember óta tanácskoznak a krétai reformok és az egész török birodalom kireparálásán s alkudoznak a portával. A valóságban semmi sem történt, a krétai megállapodásokat végre nem hajtották, csak elkeserítették a sziget mohamedán és görög lakóit. Ami pedig a birodalom reformját illeti, a konstantinápolyi nagykövetek hosszú, titkos értekezleteinek eredményéről tegnap jelente Curzon, angol államtitkár, hogy a tervezet elkészült, de el nem fogadták a nagyhatalmak kormányai sem, tehát megállapodás sincs közöttük sem a teendőkre, sem azok végrehajtására nézve s minthogy maguk közt sem értenek egyet, a szultánnak sem adták át követeléseiket, tehát semmi sem történt. Ezt nevezik európai koncertnek. Épp igy vannak Krétával, ott is teljes egyetértéssel ellenezték Görögország beavatkozását. A hadi készületekről értesítve lévén, a hat nagyhatalom követe Athénben előre tiltakozott György herceg és a flotta elindulása ellen. Ezt ma Bánffy is konstatálta fölolvasott nyilatkozatában Kossuth interpellációjára. György herceg mégis elindult, Görögország tehát az összes nagyhatalmak tanácsaira nem hajtott. Most ugyanazok neheztelésüket jelentik ki a görög királynak és kormánynak, amikor már megtörtént a beavatkozás. Görögország nem lehetne ily vakmerő, ha nem volna bizonyos, hogy az egyetértő nagyhatalmak semleges nézői lesznek támadásának. A diplomáciai beavatkozáson túl nem terjed egyetértésük, a papirosbombáktól pedig még a görögök sem ijednek meg. Az események tehát fejlődnek s a diplomácián túltesznek. Akár rohamosan, akár lassan, a görög-török háború készül, máris Krétában van a görög flotta, onnan jelentik, hogy matrózok partra szálltak egy templom oltalmára, melybe görögök menekültek, e katonákat a törökök agyonlőtték, amire a görög hajó elkezdte bombázni Káneát. E hir talán nem is igaz, de ha való, úgy ez Chrisofigi kolostorra vonatkozhatik, hova kétszáz keresztény menekült, mert a templomok Krétán olyanok, mint a várak. Fekszik pedig ez a kolostor közel Káneához és Haleppához, ahol egy kis szigeten Szuda török erőd áll. Ebből a kis erősségből lőhették le a görög katonákat s viszont a bombák is a szudai erődnek szóltak. De ki tudná a krétai híreket ellenőrizni? Annyi bizonyos, hogy rettenetes állapotok uralkodhatnak a szigeten, mert az angol államtitkár nem hazudik a parlamentnek s az beszéli, hogy a sziget túlsó, keleti végén, Szitia város kerületében tizenhárom török falut gyújtottak föl a keresztények s ugyan ő mondja, hogy Retimában a helyzet aggasztó, mert mind oda menekültek a mohamedánok az egész megyéből. Természetes, hogy az ott lakó néhány ezer keresztény élete remegés és halálos veszedelem. Hogyan akarnak itt a nagyhatalmak békét tartani és rendet csinálni ? Ezt talán csak egyetemes okkupációval érhetnék el, ha hajóhadaik kiszállítanák legénységüket, megszállnák a városokat s visszaparancsolnák a fölkelőket s a konzulok alakítanának kormányt. De vájjon hajlandók-e erre mindnyájan? A kölcsönös féltékenység megengedi-e az ily vegyes okkupációt ? Nem-e vesznének össze maguk közt? S még az is kérdés, a görögök és törökök engedelmeskednének-e az idegen matrózoknak, tiszteknek és konzuloknak, vagy pedig rájuk is elsütnék puskáikat ? Ha pedig ily fegyveres beavatkozástól Krétában vonakodnak, mit ér akkor, amit Bánffy mondott: „Az összes kormányok kívánsága, hogy keleten a béke és nyugalom, a státuszkvó, meg ne zavartassák, (!) és együttes diplomáciai eljárást fognak életbe léptetni, hogy minden konfliktus elmellőztessék.“ Tehát csak diplomáciai eljárásra szorítkoznak, addig terjed egyetértésük. Szentelt vízzel akarják eloltani a görög tüzet. Mai számunk 28 oldal.