Budapesti Hírlap, 1897. október(17. évfolyam, 273-303. szám)
1897-10-09 / 281. szám
Budapest, 1897. XVII. évfolyam 281. sz. Szombat, október 9 Előfizetési árak: Egész évre 11 űrt, félévre 7 írt, negyedévre 11 írt 50 kr., egy hónapra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn is Ünnep után való naponta. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VHS, Rökk Szlárd utca 1. sz. Hirdetések nonperense-számítással díjszabás szériát. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Romlott parlament Budapest, okt. 8. A tisztelt képviselő úr „rongyos lump és gazember“, — ezekkel a parlamentáris kifejezésekkel illette, persze németül, Bécs város egyik képviselője Csehország német nemzeti párti képviselőtársát, ki viszont nyilvános ülésben pofon akarta vágni érdemes barátját s ebben csak a székesfőváros aranyláncos polgármestere, Lueger, gátolta meg. A mi halad, az el nem marad s teljes reményünk van, hogy nemsokára, talán a jövő héten, valóságos ökölviadaloknak leszünk szemtanúi az osztrák alkotmány görög stilü palotájában. Még három hétig — a delegációkig — birkózhatnak az urak egymással s a Badeni-kormány, mely maga is csak párbajjal tarhatja fönn tekintélyét, alig várja, hogy kiegyezési és budget-provizóriumát megszavazzák s azután Isten hozzád parlament, becsukják a kaput s Ausztria törvényhozói tizenhét részre osztva elszélednek, hogy tartománygyűléseken folytassák politikai gyakorlataikat. De hogy éppen a kiegyezési provizóriumból, melyet hétfőn terjeszt be Badeni s ugyanakkor itt Bánffy, hogyan válik alkotmányos törvény, azt ez ideig még nem látjuk biztosítva. Az osztrák alkotmányosság meglepetésekben nagyon gazdag, napról-napra változik a kedv és változnak a pártok. Ami ma többség, holnap kisebbség, szövetségeseket kötnek és bontanak könnyen, mint mulatóban szerelmet. A Badenikormány biztosan számíthat az ő ellenzékére, de kormánypártja egyáltalán nincs. Az a többség is, mely nagynehezen a múlt tavasszal a jobboldali csoportok szövetkezéséből létesült, ma megszűntnek tekinthető. Dipauli csinálta, Dipauli fölmondta, Dipauli hétfőn pártjával Linzbe indul nagy politikai beszédet mondani, melyben megmagyarázza, hogy miért szakított az újcsehekkel. Hogy a szakadás a katolikus néppárt és az újcsehek között teljes, azt a prágai lapok hirdetik. A konzervatív cseh főurak és a kormánypárti lengyelek engesztelő kísérleteiket folytatják még ugyan, de sikertelenül, mert Dipauli kereken kijelente, hogy indítványát egy egész Ausztriára szóló nyelvtörvényről s a cseh nyelvrendeletek visszavonásáról föntartja és semmi esetre vissza nem veszi. A béke tehát csak úgy volna helyreállítható, ha az új csehek elfogadnák az ő indítványát, azaz hozzájárulnának, hogy a nyelvrendeleteket viszszavegyék s a nemzetiségi viszonyokat, s a nyelvek hivatalos használatát ugyanamaz elvek szerint köztörvényben állapítsák meg Csehországra kötelezőn, mint a többi osztrák tartományban. De ebbe bele nem mehetnek, mert oly általános törvény nem képzelhető, mely a cseh nyelvrendeletekben foglalt teljes paritást az állami nyelvhasználatban kiterjeszsze, például, Sziriára, hogy minden stájer hivatalban szlovénül is kelljen tudni minden hivatalnoknak s két nyelven vezessék az egész közigazgatást, igazságszolgáltatást, iskolát, vasutat, postát stb. De mit szólnának a lengyelek is, ha a ruténeknek ugyanoly jogokat adnának Galíciában, mint a cseheknek Csehországban ? A törvény tehát, melyet Dipauli tervez, sokkal szűkebb térre szorítja a különböző nyelveket és tehát a német nyelvnek állami felsőségét biztosítaná. Ebbe pedig a csehek soha bele nem egyeznek. A másik ok pedig, amiért nem teszik, hogy az ilyen birodalmi nyelvtörvény Csehországnak külön államiságát kizárja, ők pedig elérkezettnek vélik az időt a cseh királyság helyreállítására. Hiszen Dipauli indítványa nem véletlenül született. Megelőzték hetekig tartó alkudozások a jobboldali szövetségesek csoportjai között és éppen az indította Dipaulit a kilépésre, hogy az új csehek mértéktelen közjogi követelésekkel állottak elő, midőn a cseh nemzeti állam fölelevenítését kívánták eszközölni. Dipauli ezt látván, hogy minden törekvésük az, hogy külön államot alkossanak maguknak, számot vetett magával s úgy találta, hogy neki Ausztria kell, azt akarja föntartani úgy is, mint német, úgy is, mint katolikus, úgy is, mint az osztrák alpesi tartományok képviselője. Mert a helyreállított cseh királyság Morvával és Sziléziával akkora túlsúllyal bír a két Ausztria, Tirol, Sziria stb. fölött, hogy ezek elvesztenék politikai befolyásukat és népük gazdasági érdekeit sem védhetnék meg. Mint német belátta, hogy az a két millió német, mely a cseh tartományokban lakik, a nyelvrendelő- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Crampton mester. — Vígjáték 5 fölvonásban, irta G. Hauptmann. Ford. Karczag V. Először a Nemzeti Színházban okt. 8. — Hauptmann az újabb német irodalomban az elsők közül való, erős egyéniség, csodálatosan összekerült adományokkal, mert az aprólakosságig megfigyel mindent, de nem fotográfiái, realista, poéta és moralista, művész és tépelődő filozófus. Tartalmas író, ki bámulatosan fejlődik szemünk előtt, majd társadalmi betegségünk kínjait festi, majd a legszubtilisabb lelki harcokat tárja szemünk elé. Mindig meglepi a közönséget, de oly komoly és fenkölt lélek, hogy a föltűnés hajhászásának gyanúja sem érheti. E kiváló költőnek ma adták először egyik művét, Crampton mestert, a Nemzeti Színházban, nem zajos hatással, de a közönség kiváncsi érdeklődése mellett. Crampton mester nem elsőrangú műve az ifjú költőnek, nem tehetségének és alkotó erejének országútján fekszik, inkább félreeső kirándulás, kisebb fajtájú és kisebb stílű munka, melyen így is megérzik az író nagy ereje. Az egész egy sajátos módon megrajzolt alak, drámai arckép, erős árnyékokkal, nagy vonásokkal, bámulatos jellemző tehetséggel elénk varázsolva. Meg-megszakított villamos fénynyel világítja meg az alakot. Egy-egy pillanatig látjuk a hős lelkét, de akkor oly világosan, hogy teljesen megértjük. Ez az egész. Cselekvénye a darabnak nincs. Expozíciója nincs. Befejezése nincs. Egy darab élet. Egy érdekes zsánerkép. Hozzá kellene komponálni egy novellát legalább. De ez a kép az életből olyan mint egy Rembrandt, a valóság erősen megérezve és poetikusan ábrázolva. Ez gáncs is, dicséret is, amint tetszik. A dráma természetét tekintve: rossz dráma, mint irodalmi mű , rendkívül érdekes. Crampon mester, festőakadémiai profeszszor, mikor mi ismerkedünk meg vele, már a züllésnek utolsó stádiumában van. Iszik, folyton iszik, a kanapé alatt rejti a pálinkás és boros üvegeket, a sörös palackokat kosarakban hordatja. Tele van adóssággal. Szolgájától kér kölcsön egy márkát sörre, mert a korcsmáros már nem akar hitelben adni. Nem dolgozik. Úgy látszik, professzori tisztét sem végzi becsületesen. Szidja az akadémiát, az idomító intézetet mely lenyűgözi a tehetséget. Hogy jutott idáig, nem tudjuk és ez súlyos hiba dramaturgiai szempontból. Mert ha nincs mentsége, ha nincsenek enyhítő körülmények, hogyan szánakozzunk rajta? Úgy látszik, volt tehetsége. Már 19 éves korában udvari festő volt. Gazdagon nősült. S most az anyagi és erkölcsi bukás legszélén van. I és mi sajnáljuk. Először, mert sülyedésében is megőriz némely nobilis vonást. Büszke, légvárakat épít, gyönge. Azután szimpatikussá teszi, hogy van egy kedves leánya, ki rajong érte és szánakozik rajta és nem akarja elhagyni. A bölcs emberek azt fogják mondani, minek iszik és miért nem dolgozik ? A bölcs emberek azt hiszik, hogy csak akaratunkon áll, erősek legyünk-e. Hauptmann azonban úgy vélekedik, hogy némely ember gyönge és e gyöngésség, ha tehetséget ér, tragikussá lesz. Hauptmann is szánakozik a maga hősén, de híven festi. Nagyon szomorúnak tartja az életet, de nem akarja azzal vidámabbá tenni, hogy szomorúságát elhazudja. Csakhogy ez novellában szebb lett volna, mert a színpadon az ilyen finom rajz, bár egészen objektív, mégsem válik könnyen plasztikussá. Egyetlenegy drámai jelenet van e rajzban. Bejelentik Cramptonnak, hogy az uralkodó herceg meg fogja látogatni az akadémiát. Crampton ujjong. A herceg bizonyára csak őt akarja látogatni. A herceg mindig szerette és kitüntette. A herceg látogatása fordulópont életében. A herceg meg fogja venni egyik képét és vége lesz nyomorúságainak, így képzelődik a szegény, mert olyan mint a vándor a sivatagban, mikor legszomjasabb, a legragyogóbb délibábot látja. És ez igen finom megfigyelése a költőnek és erős hatású jelenetet készít elő. Mert a herceg eljő az akadémiába, de Crampton műtermét nem látogatja meg. S most Crampton látja a maga helyzetét. Mintha az illúzió sötét Mai »«fanunk Ifit oldal