Budapesti Hírlap, 1898. január (18. évfolyam, 1-31. szám)

1898-01-14 / 14. szám

Budapest, 1898. XVIII. évfolyam 14. sz. Péntek, január 14. Budapesti Hírlap Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Főszerkesztő­ és laptulajdonos: Rákosi Jenő.. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Blőfizetés- és hirdetés-fölvétel: Ugyanezen ház József-körút 5. sz. a. oldalán. Apróhirdetések éra: Egy szó 8 kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. A Balkán, Budapest, jan. 13. Milán király kétségen kivül eszes ember. Barátainak száma sokkal keve­sebb hazájában, mint ellenségeié­s uralkodása nem volt szerencsés sem háborúiban Törökországgal és Bulgá­riával, sem békéjében, mert a királyi koronát, melyet szerzett és az orszá­got, melyet a berlini szerződésben Andrássy megnagyobbitott, elvesztette, vagy mondjuk inkább, eljátszotta. Pör­­ben és kártyán egyaránt vesztett s boldogságot nem talált sem családjá­ban, sem népe szeretetében, sem hazá­jában, sem a külföldön. Számkivetésbe ment, hogy fiának megmenthesse a trónját s Párisban mulatott, hogy fe­lejtsen. A ki annyit tévedett, az sokat tapasztalt s ki annyi hibát követett el, kevés bizalomra tarthat számot és mégis, kik ismerik, eszesnek mondják s azt tartják róla, hogy nálá­nál senki sem ismeri jobban a szerbe­ket és Szerbiát. Legújabban Milánt fia, Sándor király, a szerb hadsereg fő­­parancsnokává nevezte ki. Állandóan Szerbiába tér vissza s most Bécsben van, bizonyára nem ok nélkül. Ámbár Gr­oluhovszki megmagya­rázta, hogy a világbéke és Kelet nyu­galma biztosítva van az egyezség által, melyet Ferenc József királyunk Miklós cárral kötött a Balkán-félsziget álla­maira nézve s azt is megmondta, hogy ez az egyezség abban áll, hogy egyik nagyhatalom sem akar hódítani, sem túlnyomó befolyást gyakorolni, hanem a Balkán-államoknak szabad fejlődést engednek s ügyeikbe be nem avat­koznak, mig a béke tart, de ha meg­zavarnák a Balkán-félsziget rendjét, arra az esetre is Oroszország, Ausztria és Magyarország megegyeztek, hogy mit fognak tenni s megszabták érde­keiknek hatalmi körét, — mondom, külügyminiszterünk eme békebiztatásai mellett sem lehetünk soha sem bizo­nyosak az iránt, hogy a tűz nem áll-e ki valahol e délkeleti vidéken. És nem föltűnő-e, hogy midőn Milán Bécsben jár, mielőtt új hivatalát elfoglalná, mely visszaadja kezébe a karhatalmat Szerbián, ugyanakkor Ferdinánd, a bolgár fejedelem, Pétervárra készül menni a cárnak tisztelegni. Kiki oda húz, a honnét sorsa függ, noha mi semmiképpen nem akarunk beavat­kozni Szerbia belü­gyeibe, valamint Oroszország tartózkodik Bulgáriától, melyért annyi vért ontott. Sőt mond­ják, hogy az orosz követ Kon­stantinápolyban ellenezte a három bolgár püspök kinevezését Macedóniába, a­mi miatt a szerbek oly féltékenyek lettek. De hiszen éppen azért ellenezte, mert félni lehet, hogy ezen összevesz­nek és Macedóniában — nem a törökök, hanem a szerbek és a bolgárok kapnak hajba s az ilyen lázadások és vereke­dések gyakran nagyobb események elő­idézői. Mégsem a bolgár ügyek tetszenek veszedelmesebbeknek mostanság, bár­mennyire feszült legyen a viszony Sándor és Ferdinánd udvara és kor­mánya között. A szerb állapotok az aggasztóbbak és az albánok a legnyug­talanabbak. Ezek a portával veszekesz­­nek, a basák visszahívását, fegyvert és autonómiát követelnek a szultántól, ki Eiza bég albán vezért fogadja, túszul hagyván érte néhány török főembert G­yakovában. A szultán csak halogatja a refor­mokat Krétában, Albániában és Mace­dóniában s ámbár Görögországgal a békét megkötötte, csapatait Tesszáliá­­ból vissza nem vonta. Ez a hagyomá­nyos török politika, mely szószegésből él inkább, mint szótartásból. Most igen bízik magában a török császár, nem­csak mivel győzött és kiéhezett serege még együtt van, pénzt is vár az Otto­­mán-banktól G­örögország terhére, ha­nem mert a hatalmak el vannak fog­lalva Kínában és Afrikában, oroszok és angolok, sőt még Perzsiában is az orosz és angol befolyás összeütközése trónválsággal és forradalommal fenye­get. Abdul Ham­id azt hiszi, hogy most ráér s nem kénytelen Európá­nak engedni sem Krétán, sem se­hol, ha reformokat követelnek tőle a diplomaták. A valóság pedig az, hogy a török birodalom talán soha sem volt nyomorultabb, mint most és soha egy nap sem biztosítja arról, hogy valahol ki nem üt a zendülés, vagy Konstantinápolyban nem történik me­rénylet. És ezért a görög-török béke­kötés után sem lehetünk a Balkán-fél­sziget sorsa iránt a jövő tavaszra oly A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Régi magyar neveink. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Hazai történetirodalmunkban sajnosan nél­külözünk idáig egy oly könyvet, a­melyből eredeti magyar neveink mivoltáról szükség és alkalomadtán egyetmást olvashatnánk. Nincs még nekünk egy jóravaló magyar névkönyvünk vagy névtárunk, egy olyan nnomasticon félénk. Történeti tény, hogy az ugor-török ere­detű magyarság először a Kaukázus északi vidékéről, Persis tájékáról költözködött eleinte nyugat felé, azután mai hazájába, míg aztán itt végleg megtelepült. Már ide költözése előtt sokat járt-kelt a magyar, igényeihez képest sok mindent kölcsönzött másoktól, sokféle pa­takból és népeiből táplálkozott folyamszerű vándorlásaiba!), következőképp : sokat látott, sokat tanult és sokat is tapasztalt. Ily módon aztán többé-kevésbbé tarka lett az ő külső és belső ruházata? Vagy nem vallanak-e bizo­nyos fokú tarkaságra a következő nevek? Attila, Buda, Mundzuk, Detre, Bendegúz, Aladár, Ildikó, Ellák, Csaba, írnák. Ezek a hagyományok szerint hun nevek: Almos, Árpád, Egyek, Levente, Farkas, Jele, Tormás, Vál, Ezeled, Botond, Várbölcs, Szárd, Előd, Tuhutum, Tas, Zsolt, Gyerts. Ezek a vezérkar­­ból való nevek: Vajk, Gyula, Aba, Kupa, Jenő, Vatta, Béla, Kara, Megyer, Tarján, Cholnik, Borisz, Gugus, Hegud, Medve, Ombud, Zarna­­c­omut, Numk­olohod. Ezek királykori és ok­levélbeli nevek. 1548-ból egy bécsi levéltári névlajstrom szerint a székhelyeknek hat neme és ágából a következő nevek valának akkor még emlékezetesek: , Halom, Őrlik, Jenő, Medgyes, Adorján, Ábrán; ezekből valók: Dudor, Gerő, Balasy, Kürt, Váczmán, Gyáros, Náznán, Bőd, Veczke, Seprőd, Gábod. Önmagukban véve bizonyára tompa szint s értelmileg néminemű tarka hangzást mutat­nak ezek a régi nevek, úgyszólva napkeleti pogány szavak, a­melyek kissé idegenül hang­zanak a mi héber-görög-latin tercetthez szok­tatott füleinkben, de pogány hangzatuk mellett is lehetetlen ki nem hallani és érezni ezekből a nevekből egy erős, vitéz és zordán nemzet ha­talmasságát és eredetiségét. De hát: verba, et nomina, volánt. Eme pogánykori és ősmagyar nevek legnagyobb ré­szét nálunk eltemette és megsemmisíté a ke­reszténység. Azokat az ősmagyar neveket, a­melyek közül egy-egy magyarnak egynél több neve nem igen volt, de annak az egynek aztán akkora volt elsőbbsége és súlya, hogy nálunk nem a helység adott nevet a személynek, ha­nem a magyar adott nevet a helységnek. Innét a: Buda, Gyulafehérvár, Zsolt, Szabolcs, Vál, Torda stb. helyneveink. Hazánkban a legfőbb névváltoztatás a X. és XI. században történt, a kereszténység fölvételekor. Akkor pogány nevének megvál­toztatásában, a miben őt követték alattvalói, maga a fejedelem és vezér volt a legelső, a ki a keresztelés folytán Vajk­ ból Stephanus (gö­rögül: koszorús, megjutalmazott) magyarul: Istefán, István lett és azután folyvást ezen a néven neveztette magát. Istvánnak e tette azonban nem puszta névváltoztatás volt.­­­ a kereszténység fölvételével, még a saját nevé­vel is, egyszerűen hadat üzent az ősi vallási, rendi és műveltségi állapotnak. S hogy éppen ezek miatt alattvalóinak nagy része a névvál­tozásban mily nehezen volt hajlandó követni az ő példáját, eléggé bizonyítják az ellene irányult különféle lázongások... azután Endre király tilalmai, rendeletei, végül szent Lászlónak ősi név- és szokásirtó eljárása. Ö volt például az, „Lengyel László jó királyunk, az is nekünk ellenségünk“, a ki az erdélyi vajdának meg­parancsolta, szigorú rendeletben hagyta meg, hogy Erdélyben, különösen a székelyföldön ezután egy-egy szentnek a neve után nevezzék el mindenütt a létező falut, községet és a várost. Megtették. Ennek a rendeletnek hangja és foganatja még napjainkban is hallható. Az országban ugyanis jelenleg nincs annyi szent helynév sehol, mint a székelyföldön, nincs annyi keresztény és bibliai vezeték és kereszt­név sehol, mint a székelyek között. A keresztény egyház eljárása kezdetben, mikor az ige kedvéért az ősi pogány neveket a magyarral letétetni törekedett s helyettük a megigazultaknak uj neveket adott, az volt, hogy valamint a zsidók a körülmetélésben. Mai számunk 18 oldal.

Next