Budapesti Hírlap, 1898. március (18. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-26 / 85. szám

Budapest, 1888. XVIII. évfolyam 85. sz. Szombat, március 28. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetőéi árait: Egész évre 14 írt, félévre 7 frt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Előfizetés- 63 hirdetés-fölvétel: Ugyanezen ház József-körut 5. sz. a. oldalán. Apróhirdetések Ára: Egy szó 8 kr., vastagabb betűvel 1 kr. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen Béke vagy háború. Budapest, márc. 25. A két Ézsaué, a hang Jákobé, durva kézzel készítik a háborút, míg édes beszéddel hangoztatják a békét. Nekünk békénk lesz, vissza is hívjuk már csapatainkat Krétáról, melyért kidobtunk hétmilliót céltalanul és haszontalanul, mert mi közünk volt, van vagy lesz mi nekünk eme szigethez. A németek bölcsebbek, egy hajót küldtek oda mutatóba, hogy a diplomáciai akcióban részük legyen, a költekezést pedig azokra hagyták, kiknek érdekeik vannak Krétán. Nekünk ugyan nincs és most vonulunk szépen ki onnét, dicsőség és haszon nélkül, miután csak ellenségeket szereztünk magunknak. Kréta mégis csak a görögöké lesz, a mint hogy ez a háromezer esztendős igazság. Hogy mért elleneztük György herceg kormányzóságát, azt magyarázza meg Goluhovszki a delegációknak s ugyan ő fogja megmondhatni, hogy most miért nem ellenezzük, ha előbb elleneztük. Nekünk úgy tetszik, hogy ebben sem logika, sem politika nincs. Hanem a békét nem féltjük a török birodalomban, hol legfölebb zavargások lehetnek, de nem háború, mert a múlt évi leéke a bolgárokat és szerbeket megtanította, hogy nem jó a törökkel verekedni, ha nem jön segítségül az orosz, az pedig most nem jön, mert Kelet-ázsiában van elfoglalva. A háboru kérdése Kínában és Amerikában van s ez biztosítja Európa nyugalmát. A beteg ember most a kínai császár. De a kínai kérdés annyiban hasonlít a törökhöz, hogy a hatalmak féltékenysége itt is, ott is gátolja a birodalom bukását és fölosztását. Száz esztendő óta hangoztatják Törökország integritását s e közben folyton fosztogatják, de megölni nem merik, mert a hagyatékon összevesznének. Most épp úgy vannak Kínával, mindenik kiszemelte magának, hogy mi kellene neki Ázsia nagy birodalmából, csakhogy nem tudnak megegyezni abban, hogy mi legyen a másé s ezért foglalásaiknak olyanféle címeket adnak, mint mi a bosnyák okkupációval tettük, vagy amint a krétai kormányzósággal teszik s Bulgáriával tették, hogy a szuverenitás látszatát meghagyják a kínai császárnak, midőn nemzetközi szerződésekkel birodalmát megcsonkítják s az uralkodást egyes tartományaink kibérlik.“ Ilyen bérszerződés az, melyet Oroszország kötött egész Mandzsu-országra nézve Port-Artur és Ta-Lien-Wan kikötőkkel egyetemben a kinai császárral huszonöt esztendőre. A német császár kilencven esztendőre bérelte ki Kiao- Csaut és Santung tartományt. Az orosz egy negyed századdal beérte, hogy így az angol féltékenységet ne ingerelje annyira. De ki hinné, hogy huszonöt esztendő múlva ezt a régi mód szerint való zálogbirtokot Oroszország visszaadja s katonáit és hajóit visszahívja. Mindenki tudja, hogy nem teszi soha többé, ha csak háborúval ki nem verik onnét. De ki verje ki? A kinai nem bir vele s az angol Oroszországgal nem mer kikötni s ezt Pétervárott igen jól tudják. A parlamentben való fenyegetések és a sajtó riadója hatásukat tavaly eltévesztették a szultánra s ez idén a cárra, mert Oroszország kelet-ázsiai politikáját folytatta, mintha a háborús szavakat nem hallotta volna. Elintézve azonban a kínai kérdés még nincs és a dolog természeténél fogva még évtizedekig nem is lesz, mivel ha meg is egyeznének a hatalmak Kína fölosztásában, azt könynyebb aláírni, mint keresztülvinni. Legyőzni Kínát nagyon könnyű, de kormányozni igen nehéz, mert a kínai a legszívósabban ragaszkodik nemzetiségéhez és szokásaihoz, úgy, hogy azt másként, mint kínai módon kormányozni szinte lehetetlen. Elképzelni is Regény-Csarnok. Angol regény. Irta: Brana Stoker. 76 ----November 2 este. Egész nap hajtottunk. A táték mind vadabb lesz. Van Helsing azt mondja, hogy reggelre elérjük a Borgó-szorost. Nem nagyon sietünk, mert napvilággal akarunk oda érni. Várjon mit hoz a holnap ? Arra a helyre megyünk, ahol az én drágám annyit szenvedett. Isten őrizzen bennünket és azokat, akik halálos veszedelemben vannak miattunk. Van Heising memoranduma. November 4. Ezt az én igaz és régi jó barátomnak, Seward John drnak irom abban az esetben, ha nem látnám többé. Meg fogja neki magyarázni a történteket. Reggel van és én a tűz világánál írok, amelyet madame Minna segítségével egész éjjel égve tartottunk. Hideg van, nagyon hideg, olyan hideg, hogy a hó, amely fölöttünk a levegőben van, nem is tud leesni, úgy látszik, madame Mimára hat a kemény idő, mert egész nap kábult volt a feje és aludt, aludt, folyton csak aludt és nem csinált semmit sem egész nap, még csak nem is evett. Napnyugtakor megpróbáltam nipnotiizálni, de sajnos hiába, fölötte való hatalmam napról-napra gyöngült, míg végre ma este teljesen cserben nem hagyott. Jó, hát legyen meg az Úr akarata, akármi legyen is és akárhová juttasson bennünket! Tegnap reggel épp napkelte után értünk a Borgo-szorosba. Még hajnal előtt hozzá készültem a hipnotizáláshoz. Megállítottuk a kocsit és leszálltunk, hogy semmi se zavarjon bennünket. Én ágyat vetettem a hundikból és madame Minnal leheveredve, lassan lassan engedett a hipnotikus álomnak. Mint már azelőtt, most is csak azt felelte: sötétség és csobogó víz. Aztán felébredt, jó színben és jó kedvben és tovább indultunk utunkon és nemsokára láttuk a Borgo-szorost. Minna asszony, aki figyelmesen nézett körül, egyszer csak egy mellékútra mutat és azt mondja : — Erre visz az utunk. — Honnan tudja, hogy erre ? — kérdeztem én. — Csak tudom, felelte ő és egy kis szünet múlva tette hozzá: — Hát nem ezen járt e Jonathán és nem írta-e meg naplójegyzeteiben ? így hát arra az útra kanyarodtunk. Az eddig csak ritkásan szállingózó hó, sűrűbben kezdett esni. Lassan-lassan a szemünkben ötlik mindenféle, amiről Jonathán írt a naplójában. Aztán hosszú órákig és órákig megyünk, megyünk. Eleinte biztattam madame Minnát, hogy aludjék, ő próbálgatta és egyszer csak elaludt. Aztán meg aludt folyton, míg végre én félni kezdtem és költögetni próbáltam. De ő csak alszik, alszik, hiába költögetem. Végre azt hiszem, hogy ,jó magam is elaludtam, mert egyszerre csak olyan bűnösnek éreztem magamat, mintha vétettem volna valamit, pedig úgy ültem, mint a cövek és fogtam erősen a gyeplőt, a lovak meg csak mentek tripp trapp, tripp trapp, mint rendesen. Lenéztem és láttam, hogy madame Minna még mindig alszik. Most mér nem messze lehet a nap nyugta és a havon végig sárgás fényt vet a nap, úgy, hogy a hegyek árnyéka hosszúra nyúlik rajta. Mindig fölfelé-fölfelé kapaszkodunk és minden ad, olyan vad körülöttünk és olyan zord és sziklás, mintha itt volna a világ vége. Ekkor fölkeltettem madame Minnát. Ezúttal fölébredt sok költögetés nélkül és megpróbáltam hipnotizálni. De nem engedett, nem aludt el, mintha csak nem is lettem volna. Azért én csak próbáltam és próbáltam tovább, míg egyszer csak sötétben találtam magamat, hát körülnézek és látom, hogy lement a nap. Madame Minna kacagott és én visszafordulok és ránézek. Teljesen ébren volt s oly kitűnő színben, a milyenben nem láttam amaz éjszaka óta, a mikor először kerestük föl a gróf házát Carfaxot. Én el voltam ámulva és nagyon nyugtalan lettem, de ő oly kedves és gyöngéd s gondos volt velem szemben,, hogy minden aggodalmamat elfelejtettem. Én tüzet raktam, mert fát is hoztunk magunkkal és ő elkészítette a vacsorát, mig én a lovakat kifogtam és megetettem. A mikor visszatértem a tűzhöz, készen volt mindennel a vacsorára. Én először neki akartam adni, de ő csak mosolygott s azt mondta, hogy ő már evett, hogy oly éhes volt, hogy nem birte megvárni. Nekem ez nem tetszik s komoly aggodalmaim vannak, de nem akarom őt megijeszteni, hát nem szólok neki. Ő tálalt nekem és én magam ettem, aztán a bundákba burkolóztunk és a tűz mellé heve- Mai szárnunk 12 oldal.