Budapesti Hírlap, 1899. március (19. évfolyam, 60-90. szám)

1899-03-26 / 85. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP. (85. o.) 1899. március 26. nél is, az egyes üzemi ágak tiszta jövedelmét vagy veszteségét a föntebb emlitett ■ összes tényezők tekintetbevételével mutassák ki. Mark Twain Budapesten. — Saját tudósítónktól. — Budapest, márc. 25. A hírneves amerikai iró, a kit Clemens Sá­muelnek írnak és Mark Twainnek ejtenek ki (a­mit senki se vehet tréfának, a­ki az angol nyelv furcsaságait ismeri), ma este megtette azt, a­miért tulajdonképp Budapestre lejött: megtartotta föl­olvasását a lipótvárosi kaszinóban. Ez a kaszinó, mely tagjainak szórakoztatásáról iga­zán raffinirozottan gondoskodik, volt az, a­mely a kiváló irót Bécsből leutaztatta, nem törődve azzal, hogy a fölolvasást esetleg igen kevesen találják élvezni. S igaza volt, ha így gondolkozott, mert egy világhírű irót látni és hallani is valami, a megértés másodrendű dolog. Jó, ha Iván, de nem baj, ha nincs. A kipvárosi kaszinó pazarul világított dísz­termébe az érdekes alkalom fényes közönséget gyűjtött össze. A kaszinó vendégeket is hívott meg s a fölolvasó asztal körül tág félkörben ott láttuk a következőket: Darányi Ignác, Perczel Dezső és neje, Csáky Albin gróf, Wlassics Gyuláné, Wekerle Sándor dr., Andrássy Tivadar gróf és neje, Andrássy Gyula gróf, Andrássy Dénes gróf és neje, Andrássy Géza gróf és neje, Batthyány Lajos gróf és neje, Teleky Sándor gróf és neje, Festetich Pál gróf, Széchenyi Imre gróf, Harkányi János báró és neje, Berzeviczy Albert, Heinrich Gusztáv és neje, Herczeg Ferenc, Hieronymi Károly, Portnyák altábornagy ,és neje, Kossuth Ferenc, Miklós Ödön, Pulszky Ágost és neje, Rákosi Jenő, Rohonczy altábornagy, Szalay Imre és neje, Szüry Dénes, Végh János, Emmer Kornél, Miklós Ödön, Svarcz Gusztáv egyetemi tanár. Mögöttük tömött sorokban a kaszinó tagjai és családtagjaik foglaltak helyet, estei toalettben, az urak frakkban, fehér nyakkendővel. Pont nyolc órakor megjelent az ősz­iró s egy alacsony pódiumra egy kis asztal mellé állt. Tömött fe­hér kajával, markit­ozott arcával érdekes alak volt az éles világításban. Kezébe vesz egy verses könyvet, ját­szik vele, kinyitja, becsukja, mintha abból akarna olvasni. Aztán félig behunyt szempillái alól végig­­jártatja tekintetét a közönségen s bejelenti, hogy ő most bolondságokat, non­senseket fog itten el­beszélni. És beszélni kezdett szabadon, kézirat nél­kül, mindig állva, gesztusokkal, hullámzó test­mozgással, szemhunyorgatásokkal, de különben rettentő komolyan. Régi humoreszkjeiből adott elő négyet. Harris barátjával való svájci utazá­sát, a­mikor fogadnak egymással, hogy meg­ismerik, melyik utas miféle nemzetiséghez tartozik. Azután a prédikáció a vasárnapi iskolában, a dinnyelopó gyerekkel. Azután az intervjú egy hírlapíróval, a­mikor Mark Twain egy barátja taná­csára a legellentmondóbb feleleteket adja az újság­írónak. Többek közt azt kérdezi Mark Twaintől: — Van-e önnek férfi-, vagy leánytestvére, avagy voltak-e önnek valaha férfi- vagy leány­testvérei ? A­mire Mark Twain ártatlanul azt feleli: — Bocsásson meg, erre a kérdésre nem voltam elkészülve. Végül Mark Twain azzal a kijelentéssel lepte meg az újságírót, hogy nem lehetetlen, hogy ő (M. Twain) egyáltalán nincs is életben. — Hogyhogy ? —­ Tudja, uram, én egy ikertestvéremmel egy­szerre jöttem a világra. Egyszer aztán a fürdőben elcseréltek bennünket és szüleink sohse tudták, hogy melyikünk az öcsém vagy a bátyám. Aztán ... képzelje . .. egyikünk meghalt... és máig sem tudjuk, hogy melyikünk halt meg .. . Lehet, hogy én haltam meg, lehet, hogy az öcsém, vagy a bátyám. Képzelhető az az óriási derültség, mely ezt a történetet elejétől végig kísérte. Az utolsó szám Mark Twain lóvásárlása és első lovaglása volt. A feldolgozása is rendkívül vidám, az előadása meg kitűnő volt. Folytonos hahota kisérte. Ezután az ősz író köszönetet mondott a közönségnek a lelkes fogadásért , lelkes éljenzés közt távozott. Mi is megköszönjük a kaszinónak az irodalmi élvezetet s megköszönjük Mark Twainnek, hogy nem németül, hanem angolul olvasott föl. * Ez az est, a­mely külsőleg is és mint ötlet is fényes volt, ha az ember a közönségen végig tekintett, beillett egy kis társadalmi eseménynek is. A klubok mi nálunk mind a társadalom egy-egy öt­egének szórakozó orgánumai. Vannak közül elemeik, de igen kis számmal. Klub, mely egész társadalmunkat képviselné, nincsen. Ma a Lipót­városiban ott volt válogatottan a főváros társa­dalma. A rendezőknek öröme telhetett benne. A vendégeknek öröme telt viszont a pazar ter­mekben s az úri módban, a­hogy őket fogad­ták. A fölolvasás után a hölgyeknek frissítő­vel szolgáltak. És öröme telt a vendégművészben is. Mert, ha Mark Twain mint író humorista, úgy mint előadó­­ művész. Természetes közvetetlen­­séggel, hangban, taglejtésben, a kifejezés minden eszközével adja elő és jellemzi dolgait. A monológmondó színészek mintaképe lehetne. Mintha ott termelné a munkáját, a gondol­kozás, a szókeresés bájos nehézségeit is belejátsza. Minden színpadiasság nélkül drámai és eleven. Elmésségeit, fordulatait oly keresetlenül mondja el, mintha értéktelen dolgokat osztogatna szét. Kitűnő érzékkel kapcsolja magához hallgatói érdeklődését s fogva tartja állandóan az által, hogy voltaképpen nem szaval, nem előad, hanem egész intimitással beszél hozzájuk, mintha szalonban egy kis társa­sággal beszélne. Egy kis külön művészet ez, a­mely a fölolvasásból nagy gyakorlat útján fejlődött ide s ha sok jó humorista volna Európában (és Ameriká­ban), talán már iskolát csinált volna. * Mark Twain meglátogatta ma délután negyed­négy órakor Jók­ai Mórt. A két világhírű zseni talál­kozása igen meleg volt. A vendéglátó Jókai hosszan megölelte az amerikai humoristát s be­vezette dolgozószobájába. Megmutatta neki híres könyvtárszekrényét, a melyben összes munkái vannak. Sorra előszedte Jókai a diplomáit, ki­tüntetéseit s ajándékait, a­melyek bámulatra ragadták Mark Twaint. Félóra hosszáig beszélge­tett barátsággal a két nagy öreg s Jókai aláírásos arcképét adta emlékül vendégének. Mark Twain holnap délután valószínűleg el­megy családjával a Magyar Színház­ba, hogy meg­hallgassa Mákod Jenő énekes legendáját, A bolond­ot. TÁVIRATOK. Az osztrák németek nagygyűlése. Bécs, márc. 25. (Saját tudósítónktól.) Az osztrák német nemzetiek ma délelőtt a Sophien-Such-ban nagy népgyűlést tartottak, melyen négyezernél többen vettek részt. Az elnöki széket Wolf képviselő foglalta el. Az első szónok Antoniusz Gyula luteránus pap volt, a­ki Bismarckról mondott nagy emlékbeszédet. A témája Bismarcknak az a híres mondása volt, hogy „mi németek csak Istentől félünk és senki mástól e vilá­gon.“ Beszédjét az osztrák nemzetekre alkalmazta. Beszéde végén azt mondotta, hogy mint tavaszkor, úgy most is, új szellem lengedez, mely azt mondja, hogy evangélikus keresztények akarnak lenni. Viha­ros tetszést aratott ezzel a befejező mondásával. Antoniusz után Pacher, a német nemzetiek lapjának szerkesztője beszélt és élesen megvilágította a veszedelmet, a­mely Bécs városát és Ausztriát a csehek terjeszkedésével fenyegeti. Beszéde végén határozati javaslatot adott be, melyet el is fogad­tak. E határozati javaslat a többi közt a következő­ket mondja: Kijelentjük, hogy minden német polgárnak kötelessége, hogy erejéhez képest részt vegyen a németek tulajdonának megvédelmezésében a szlávok törekvéseivel szemben. A leghatározottabban vissza­utasítjuk azt a vakmerőséget, melylyel a Bécsbe és Alsó-Ausztriába bevándorolt szlávok a vendégjoggal visszaélnek és a német nyelvnek kizárólagos ér­vénye ellen áskálódnak és a város és tartomány német karakterének megrontására törnek. Tiltako­zunk a szláv tisztviselők térfoglalása ellen és üd­vözöljük a tervet, hogy Bács és Alsó-Ausztria szá­mára Donau Wacht-ot teremtsenek és fölszólítunk minden német polgárt, hogy a Donau, Wacht-ban cselekvőleg közreműködjék és ezzel a csehek tö­rekvéseivel minden téren, a társadalmi és gazdasági életben hathatósan szembeszálljon. Ezt a határozati javaslatot nagy lelkesedés­sel elfogadták. Ezután Förster dr. bécsi községta­nácsos mondott erős beszédet az antisemiták és Lueger ellen. A következő szónok egy csehországi munkás volt, a­ki elmondotta, hogy északi Csehor­szágban a német nemzeti mozgalom mellett a szo­ciáldemokrácia folyton tért részit, mert a mun­kások is csatlakoznak a német nemzeti mozgalom­hoz. Egy csehországi német szerkesztő beszéde után Wolf képviselő mondott hosszú beszédet, melyben kijelentette, hogy a németek a szlávok előrehaladását tovább nem fogják eltűrni és harcra szólítja föl a németséget a szlávok ellen. Végül pedig egy hosszú rezoluciót nyújtott be, melynek szövege kivonatban a következő : Szintelen békekötést, a kormánynak minden engedményét a leghatározottabban vissza kell uta­sítani addig, míg a kormány a nyelvrendeletek előtti állapot visszautasításával a parlamenti tárgya­lás újból való fölvételével és új nyelvtörvény alko­tásával, melyben a német nyelv elismertetik állami nyelvnek — nem teszi meg az első lépést az ausztriai német nép kibékítésére. A legkisebb engedmény is alkalmas a németek állásának meg­­gyengítésére. Ezért fölszólalunk a visszaélések ellen, a német polgárság nevében, melynek célja a néme­tek követeléseinek képviselése. A leghatározottab­ban tiltakozunk az ellen, hogy a kormány a 14. paragrafus alapján visszaéljen a szükségrendelet ki­bocsátó jogával. A rendőrség képviselője az utolsó passzust nem engedte fölolvasni, a gyűlés mindazáltal a legnagyobb rendben oszlott szét. Angol-orosz egyezkedés, London, márc. 25. A Daily Graphic az Anglia és Oroszország között folyó tárgyalá­sokról ír és azt mondja, hogy a m­ucsványi kérdést az angol kormány teljes megelége­désére tartósan rendezték. Az orosz kormány végre is módosította a mandsuraiai kérdésnek erre a részére vonatkozó eredeti követeléseit és egyidejűleg utasította Staat londoni orosz nagykövetet, közölte Salisbury lorddal, hogy Miklós cárt a leszerelő értekezlet előestéjén az az a buzgó törekvés vezeti, hogy Angliának ezt a kézzelfogható bizonyítékot adja békés és barátságos érzelmei felől. Hanem azért Orosz­ország nem mond le arról a jogáról, hogy elégtételt kérjen Kínától az 1898. március hó­napjában kötött egyezmény és az 1898. július hónapjában Pavlov­nak tett ígéretek megsze­géséért, a­mely ígéretekre Griss orosz követ legutóbbi követeléseit alapította. London, márc. 25. A Reuter-ügyn­ökség értesülése szerint az Anglia és Oroszország között Kínára nézve folyó tárgyalások pozitív alakot öltöttek. Alapos a remény, hogy a tár­gyalásoknak nem sok idő múlva kielégítő ered­ményük lesz. London, márc. 25. Hereford miniszter tegnap a Litteral Union Club-km beszédet mon­dott, a­melyben kijelentette, hogy Francia­­országgal való megegyezés eredményeképp An­gliának most már kilátása van Egyiptom és Szudán békés okkupációjára. A kormány reméli, hogy Oroszországgal is sikerül barátsá­gos viszonyba lépnie, a­mi Angliának lehetővé tenné, hogy a szélső Keleten fölmerülő diffe­renciákat teljesen megszüntesse. Delbrück tanár elítélése, Berlin, márc. 25. A fegyelmi bíróság ma Delbrück tanárt a slezvig-kolszeini kiutasításokról írt kritikája miatt feddésre és ötszáz márka pénz­­büntetésre ítélte. London új közigazgatása, London, márc. 25. Az alsóház három napos vita után második olvasásban elfogadta a londoni helyi közigazgatás reformjáról szóló törvényjavas­latot. Gladstone Herbertnek az indítványát, a­mely rosszul minden olyan törvényjavaslatot, a­mely a mai rendszert zavarja, de nem egyszerűsíti és az egységes igazgatást megnehezíti, 245 szavazattal 118 ellenében elvetették. A Fülöp-szigetek harca, Washington, márc. 25. Manilái táviratok jelentik . Ma reggel az egész amerikai harcvonal előre nyomult a felkelők hadállásai ellen, mire heves ütközet fejlődött ki, főként Malaban irányát

Next