Budapesti Hírlap, 1901. március (21. évfolyam, 60-89. szám)
1901-03-26 / 84. szám
Budapest 1901. XXI. évfolyam 84. sz. Kedd, március 26. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 38 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—53, kiadók: 65—95, igazg. 53—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Klón fizetés- és hirdetés-fölvétel: Igrane ház József-körut 5. sz. 1. oldalán. Apró hirdetések ára: 33gy szó 4 ül., T vastagabb betűvel 8 ill. Hirdetések nonparense számítással, díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Az Adria-szerződés, Budapest, márc. 25. A képviselőház elkezdte az Adria tengerhajózási társasággal kötött szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. E szerződés tudvalevőleg meghosszabbítja az Adria, s a kormány között fennálló és még 1911 végéig érvényes szerződéses viszonyt további tíz esztendőre. A régi, még 10 évig érvényes szerződés értelmében a társaság köteles volna jelenlegi hajóraját ez idő alatt még öt gőzössel szaporítani. A meghosszabbított és részben kiegészített szerződés szerint a társaság hajóraját öt helyett tizenöt gőzhajóval egészíti ki, a járatokat újonnan állapítják meg s ennek fejében a szerződésnek az eddiei szubvenció mellett húsz esztöndőre való meghosszabbításán kívül elengednek az Adriának némely, eddig fizetett dijakat és megadják a társaságnak az eddigi adómentességet. A képviselőházban eddig is erős kritika tárgyává tették az Adridval kötött szerződést, azt állították, hogy rosszul bánik az alkalmazottjaival, nem magyar, ha jói rozogák, nem tesz eleget szerződési kötelezettségeinek, a járatok újonnan való megállapítása azokat csak látszólag szaporítja, a társaság túl nagy öszszegeket irt le hajói értékéből s a mellett aránytalan nagy, a részvénytőke majdnem kétszeresét tevő pénzalapokat gyűjtött, évekig tizenkét, utóbb tizennégy százalék osztalékot fizetett s ezért fölösleges és káros az Adriának az eddigieknél messzebbmenő kedvezéseket biztosítani. Mindezekre s egyéb, az eddigi vita folyamán fölmerült kifogásokra előreláthatólag már holnap válaszol a kereskedelmi miniszter, akinek fölvilágosításaihoz nagy várakozások fűződnek. E részben tehát be kell várnunk és tárgyilagosan mérlegelnünk a kormánynak nyilatkozatát. Egyetlenegy körülmény van, amely a szóbanforgó szerződés, illetőleg törvényjavaslat szempontjából elég nagy fontossággal bír, s amelyről a várt kormánynyilatkozat előtt is már most konstatálhatjuk, hogy annyira megváltozott, hogy kétségben vagyunk, vájjon nem fog-e ez ügyre lényeges befolyást gyakorolni? S ez az Adria tengerhajózási részvénytársaság adómentessége. Az 1875. évi XXIV. törvénycikk 1. §-a értelmében a bárminemű haszonhajtó célból nyerészkedésre alakult, nyilvános számadásra kötelezett vállalatok üzleti jövedelmeik után az e törvényben meghatározott módon adóznak. Az Adria sok évi fönnállása alatt módot talált, hogy az adófizetés kötelezettsége alól in optima forma fölmentessék, anélkül, hogy erre a legkisebb törvényes alap volna, ami abból is kitűnik, hogy az ugyanabban az időben fönnállott, szintén szubvencionált s azóta tisztán osztrák vállalattá lett osztrák-magyar Sloydb meg volt adóztatva. Az pedig, hogy éppen a mai érában állíttatott vissza, jóformán medanice a törvénynek rendje, amennyiben épp az utolsó napokban az Adriára tényleg kirótták az adót, az nemcsak a mai korszaknak becsületére válik és nekünk elégtételül szolgál, hanem meg fogja talán értetni némelyekkel, akik csak a konkrét tények előtt hajolnak meg, hogy a megváltozott politikai erkölcsöknek tényleg van tartalmuk és jelentőségük. Az Aikid-niáz adómentessége tehát még rövid idővel ezelőtt egy tényleg fönnálló, konkrét tény volt, amely elől a kereskedelmi miniszter — akinek semmiképpen sem lehet feladata, hogy az adóügyekbe beavatkozzék — a társasággal folytatott tárgyalás rendjén el nem zárkózhatott. Az tehát, hogy a társasággal kötött szerződés ezt a tényt törvényesíteni akarta, semmiképpen kifogás alá nem eshetik, mert a szerződés egyik alapgondolata mindenesetre az volt, hogy az állam s az Adria viszonyának újabb rendezése alkalmából az állam az eddiginél nagyobb direkt áldozatot ne hozzon. Másként áll a helyzet ma. Az Adrid-t megadóztatták és minthogy a régi szerződés, amely nem biztosítja az adómentességet, még tíz évig érvényes, az állam, ha az újabb szerződés elfogadtatnék, lemondana ez adóról, s így évenként százezer koronátjóval m meghaladó direkt áldozatot hozna az Adria javára. A helyzetnek itt ecsetelt változása következtében, amelyért a szerződést megkötő kereskedelmi minisztert egyáltalában felelőssé tenni nem lehet, azt hiszszük, hogy nincs kilátás, hogy az állam s az Adria közt létrejött megállapodás újabb fontolóra vételét el lehetne kerülni. Ha ez megtörténik és kivált, ha az irányadó körök a mai viszonyok mellett is arra a konklúzióra jönnének, hogy az Adriának eddig tényleg jutott állami támogatást csorbítatlanul fönn kell tartani, akkor alkalom nyílnék némely, a sajtóban s a parlamentben pártkülönbség nélkül kifejezett, kivált speciális politikai természetű kívánságok teljesítésére. Ilyen kívánság egyebek között az, hogy a társaság, amelynek, tagadhatatlanul az állami szubvenció segítségével, sikerült nagy tartalékokat összegyűjteni, kötelezhessék, hogy e tartalékok legalább egynegyed részét, valamint jövőre a jövedelemnek egy fokozottabb részét a kormány felügyelete alá helyezendő tiszti és legénységi nyugdíjalapra fordítsa, továbbá, hogy az összes alkalmazottak illetményeinek megállapítása és szolgálati viszonyaik megállapítása a kormány időnkénti jóváhagyásához köttessék s az alkalmazottaknak a kormánynál, illetőleg a kormánybiztosnál való panaszjoga, valamint a kormánynak döntő joga kifejezetten elismertessék. Ide tartozik egyszersmind az egyes hajókon, az utak hosszúságára való tekintettel is alkalmazandó legénységi és tiszti létszám kérdése s a hajóknak az életbiztosság szempontjából gyakrabban való hatósági megvizsgálása s a kormány vétójogának a hajók s a hajógépek használatára vonatkozólag való külön megállapítása. Nem mellőzhető továbbá a tengerészekre nézve a betegség és balsors esetére való biztosítás kérdésének rendezése. Nem tagadhatjuk, hogy azzal sem igen tudunk megbarátkozni, hogy állami szubvencióban részesülő vállalat 12— 14 százalékos osztalékokat fizessen. E részben kiemelte egy szónok, hogy ezek a nagy bevételek csak kivételes viszonyoknak köszönhetők, amelyekre az Adria nem igen számít. Annál könynyebb lesz tehát, nézetünk szerint, megtalálni e kérdésnek megoldását, amelynek formájára nézve a régi Lloydszerződés mintául szolgálhat. Bizonyos, a részvényesek érdekeinek tökéletes figyelembe vétele mellett megállapítandó osztalékon fölüli jövedelem — mert hiszen a vállalkozási kedvet ebben a tőkeszegény országban csökkenteni senki sem akarja — a társaság s a kormány s esetleg egy a tengerészek részére fölállítandó segélyalap között méltányos arányban fölosztandó volna. Egy további megoldásra váró kérdés annak a biztosítása, hogy az államnak a tengerészet érdekében hozott áldozatai jövőre se legyenek hiábavalók. S itt figyelembe veendő, hogy a társaság annak következtében, hogy vagyonára vonatkozólag állami befolyás kikötve nincsen, szerződése lejártával oly nagy tartalékokkal fog rendelkezni, amelyek majd arra képesítik, hogy kedvezőtlen állami ajánlatok és konjunktúrák esetében nagyobb veszteség nélkül egyszerűen fölhagyjon a hajózással. Erre az esetre való tekintettel szükséges tehát, hogy Mai számunk 16 oldal.