Budapesti Hírlap, 1902. március (22. évfolyam, 59-88. szám)
1902-03-26 / 84. szám
Budapest, 1902. Szerda, március 26. XXII. évfolyam 84. sz. Budapesti Hírlap mik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. 7~7 0TTTMZTZ]ESzerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Bökk Szilárd-:ártó: Égi.évre 28 kor, félévre 14 kor, negyedévre 7 kor. Főszerkesztő és laptulajdonos: Bífayi- Hárárló-EliIW: ügyet hát Józef-kirat 5. sz. 4 old. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. 177 7007777 1 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Bökk Szilárd utca 4. sz. Elfinzottalártó: Égése évre 28 kor, félévre 14 kor, negyedévre 7 kor. Főszerkesztő és laptulajdonos: lIBfiltóa- «I Lird«téa-151fOUI: CgJMí hí: Jómi-Urut 5. K. a oldali«, egy hónepre 2 kor. 40 fik Egyes szám ára helyben 8 fii, vidéken 10 fik RákOSÍ JOXIC. Apróhirdetések ára: Egy szó 4 fii, vastagabb betűvel 8 fik Telefon: szerk. 84-83, tradóh. 68—98, igazg. 85—83. ___________________________________________Hirdetések nonparellre számitssal, díjszabástt érint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, Hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, Hogy a lap szétküldése fönnakadást ne szenvedjen. Budapesti ügyvédi kamara. Budapest, márc. 25. A nagy izgatottság és rendkívüli érdeklődés, melylyel a budapesti ügyvédi kamara tisztújítása a napokban lefolyt, nem csupán az egyes jelöltek személye iránt való vonzalomban, egyéniségük méltatásában, hanem inkább ellentétes irányzatok összeütközésében találja indítékait. Ez ellentétes irányzatok is nem annyira felekezeti kérdésen, mint inkább az ügyvédség érdekeinek különböző fölfogásán nyugosznak. S mivel ez érdekek kapcsolatban vannak egyes állami érdekekkel, szükségesnek tartjuk a velük való foglalkozást. Az a párt, mely Szivák Imre körül csoportosult, legfőképpen abból a fölfogásból indult ki, hogy a perrendtartási törvény megalkotásánál amaz érdekeket, melyeket az ügyvédségre fontosaknak tart, oly ügyvédek megnyerésével, munkásságuknak pártkülönbség nélkül való igénybe vételével tudja leginkább megvédeni, akik egyszersmind országgyűlési képviselők. Az igazságügyi kormány által benyújtott törvényjavaslat egyik célja az, hogy a minimumra szállítsa le a számlakövetelések perléséből és végrehajtásukból származó s az eddigi eljárás szerint sokra menő költségeket. A kormányt ebbeli törekvésében nem csupán etikai tekintetek, hanem gazdasági érdekek is vezetik. A vevők nagy része, kiket perlés útján kényszerítenek tartozásuk megfizetésére, nem a kereskedők köréből, hanem a gazdaközönségből és a társadalom egyéb osztályaiból kerül ki. Akkor, midőn a kormány tapasztalta, hogy nagy teher nehezedik e rétegekre, igyekezett és igyekszik arra, hogy ezekhez ne járuljanak időközi terhek is, igyekszik megakadályozni azt, hogy midőn az egyesek rögtönösen nem tudnak megfelelni kötelezettségüknek, ezáltal a költségek egész láncolatát vonják magukra, s belekerüljenek egy oly forgatagba, melyből kiszabadulni nem képesek, vagy csak rendkívüli erőfeszítéssel. Tehát egy érdekellentét látszik az ügyvédség közt, mely munkáját illően meg akarja fizettetni, és az említett társadalmi rétegek közt, melyek tiltakoznak a peruzsora-, vagyis ama fölfogás ellen, hogy a pontos fizetés elmulasztásáért nagy perköltséggel sújtandók. A budapesti ügyvédi kamarában uralomra jutott pártnak az a tévedése, hogy ez érdekellentétet látta, holott az nincs meg, illetőleg nem az ügyvédséggel szemben van meg. Az ügyvédre a közönség rászorul, tehát kénytelen megfizetni munkájának illő díját. A perrendtartási javaslatnak törvénynyé válása esetén tehát csak nagyon kis részben fog az ügyvédség veszteni. A kereskedői világ az, mely veszít, de csak annyiban, hogy egy jogosulatlan haszontól elesik. A mostani helyzetben az a rendes, hogy nagyobb kereskedőházak, midőn pereik vezetésével megbíznak egy ügyvédet, nemcsak ingyenes jogi tanácsot kívánnak meg minden egyéb ügyeikben, mi máris haszon, hanem, hogy részt követelnek a behajtott perköltségekből is. Ez csak úgy lehet, hogy e költségek nem csupán az ügyvéd életfenntartását biztosítják, hanem olyan fölösleget nyújtanak, melyre a kliens ráteheti kezét. A kereskedőnek tehát érdeke az, hogy zavarba jutott adósának ne adjon halasztást, hanem pereltesse kíméletlenül; érdeke a vevőközönségnek ily irányban való gazdasági nyomása. Ez húzza tehát a hasznot, míg a nyomásból eredő gyűlölet az ügyvédet terheli. Ha a budapesti ügyvédi kamarában uralomra jutott párt képes lesz az ügyvéd-képviselők támogatásával a régi állapotot fönntartani, csak ezt a gyűlöletet fogja állandósítani haszon nélkül. E párt törekvéseivel szemben a kisebbségben maradt párt fölfogása az, hogy az ügyvédségnek maga iránt való kötelessége kezet nyújtani a helytelen állapotok megszüntetésére, s ha ezáltal az ügyvédséget némi kárvallás éri, azt a jogélet egyéb tereinek az ügyvédség számára való megnyitásával kell kiegyenlíteni. Nem fejt tehát ki céltalan ellenállást normális állapotok létesítése ellen, nem óhajt pártfogókat az országgyűlésen, hanem az ügyek vezetését olyan férfi kezébe akarja adni, ki ismeri a jogéletet, tud kivívni az ügyvédségnek új és új teret. Ez nem jelenti azt, mintha e párt tagjai a kormány javaslatát minden irányban hetesnek és kielégítőnek tartanák. Sőt azt sem jelenti, hogy a számlaperek tekintetében tett javaslatot részleteiben is helyeselnék. Csak példaképpen lehet fölemlíteni azt, hogy az itt perelhető külföldi követeléseknél szükséges a nagy költség megállapítása, mert azok végrehajtása sok bajjal, utánjárással jár, s ennek költségeit helyesebb a külföldi adóssal, mint a hazai kereskedővel megfizettetni. Hogy továbbá helyteleníti a kormány részéről azt, hogy nem igyekszik perjogi viszonosságot kötni oly államokkal, melyeknek polgáraival szemben kereskedőinknek számos követelése van, s nem igyekszik e követelések itthon való perelhetése által érvényesítésüket megkönnyíteni, viszont az ügyvédség működésének terét kiszélesíteni. A két fölfogás közti harc lezajlott. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy figyelemmel ne kisérjük a további küzdelmeket s ne konstatálhassuk, hogy az ügyvédség tekintélyes része érzi a kapcsokat, melyek az államhoz és társadalomhoz kötik, s tudja, hogy küzdelme meddő marad, ha érdekeit ellentétbe helyezi a kezével. Írai számunk 14 oldal. Tisza Kálmán temetése, Budapest, márc. 25. A milyen tiszteletreméltó puritán volt egyénileg teljes életében, olyan egyszerű volt a temetése is. A gyásznak sötét komorsága egyhangú feketeségbe vont mindent s a temetési szertartásban is csak az Isten szent neve, a vallás enyhe és a mennyei nyugalom, amelyet a református püspök halotti beszédében magasztalt, volt az egyedüli engesztelő, fölemelő mozzanat. Komor fekete szövet borította a halottas ház egész belsejét, kapualját, udvarát, lépcsőházát s azt a közepes nagyságú termet, ahol Magyarország egykori hatalmas miniszterelnökének minden hivalkodó dísz nélkül való ravatala állott. Hallgatag is volt az egész ház, miként, a halott, akinek ajkát örökre lecsukta a végzet. Valami megrázó hatalom rejlik a gyászpompának ilyetén kérlelhetetlen komorságában, amely ridegnek is volna mondható, ha meg nem szakítaná egy-egy színes folt: a tömérdek babér zöldje, a koszorúk virágainak tarka színpompája, egy-egy katonai uniformis aranyos zsinórzata és az elhunyt nagy férfiú hozzátartozóinak, családjának mély és megrendítő fájdalma. A gyászba borult család annyira óvta holtában is Tisza Kálmán egyéniségének egyszerű és magába zárkózott mivoltát, hogy minden nagyobbszabásu ceremóniától tartózkodni kívánt Csak egyházi szertartást kért a halottnak végső földi útján. így történt, hogy bárha a közéletnek minden testülete, amelyben Tisza Kálmán szerepet vitt, megjelent a temetésen, csak néma búcsút vehettek tőle mindenek. Egyetlen beszéd, egy ima és két gyönyörű zsoltár — Krisztus az én életem és Mely büszke az ember — ez volt a búcsúztató az összesség, az ország, a nemzet és az Isten nevében. A király is elküldötte képviseletét Apponyi Lajos gróf udvarnagy személyében s megjelent a végső tisztesség megadására a kormány, az országgyűlés, az Akadémia, a hadsereg, föltűnő nagy számmal a reformált egyház; a küldöttségek közt számos vidéki is, egészséges, tipikus magyar ábrázattal. A főváros közönsége sűrü tömegben állta körül a halottas ház környékét s utcahosszat lobogó fekete zászlók jelezték Budapest részvétét Tisza Kálmán halálán. Antal Gábor, a dunántúli ev. ref. egyházkerület püspöke végezte az egyházi szertár