Budapesti Hírlap, 1902. március (22. évfolyam, 59-88. szám)

1902-03-26 / 84. szám

Budapest, 1902. Szerda, március 26. XXII. évfolyam 84. sz. B­udapesti Hírlap mik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. 7~­7 0­TTTMZTZ]­ESzerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Bökk Szilárd-:­­­ártó: Égi.­­évre 28 kor, félévre 14 kor, negyedévre 7 kor. Főszerkesztő és laptulajdonos: Bífayi- H­­árárló-EliIW: ügyet hát Józef-kirat 5. sz. 4 old. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. 17­7 70­0­7777 1 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Bökk Szilárd­ utca 4. sz. Elfinzottal­ártó: Égése évre 28 kor, félévre 14 kor, negyedévre 7 kor. Főszerkesztő és laptulajdonos: lIBfiltóa- «I Lird«téa-151fOUI: CgJMí hí: Jómi-Urut 5. K. a oldali«, egy hónepre 2 kor. 40 fik Egyes szám ára helyben 8 fii, vidéken 10 fik RákOSÍ JOXIC. Apró­hirdetések ára: Egy szó 4 fii, vastagabb betűvel 8 fik Telefon: szerk. 84-83, tradóh. 68—98, igazg. 85—83. ___________________________________________Hirdetések nonparellre számit­ssal, díjszabás­tt érint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, Hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, Hogy a lap szétküldése fönnakadást ne szenvedjen. Budapesti ügyvédi kamara. Budapest, márc. 25. A nagy izgatottság és rendkívüli ér­deklődés, melylyel a budapesti ügyvédi kamara tisztújítása a napokban lefolyt, nem csupán az egyes jelöltek személye iránt való vonzalomban, egyéniségük mél­tatásában, hanem inkább ellentétes irány­zatok összeütközésében találja indí­tékait. Ez ellentétes irányzatok is nem annyira felekezeti kérdésen, mint inkább az ügyvédség érdekeinek különböző föl­fogásán nyugosznak. S mivel ez érdekek kapcsolatban vannak egyes állami érde­kekkel, szükségesnek tartjuk a velük való foglalkozást. Az a párt, mely Szivák Imre körül csoportosult, legfőképpen abból a fölfo­gásból indult ki, hogy a perrendtartási törvény megalkotásánál amaz­ érdekeket, melyeket az ügyvédségre fontosaknak tart, oly ügyvédek megnyerésével, mun­kásságuknak pártkülönbség nélkül való igénybe vételével tudja leginkább meg­védeni, a­kik egyszersmind országgyű­lési képviselők. Az igazságügyi kormány által be­nyújtott törvényjavaslat egyik célja az, hogy a minimumra szállítsa le a számla­­követelések perléséből és végrehajtásuk­ból származó s az eddigi eljárás szerint sokra menő költségeket. A kormányt ebbeli törekvésében nem csupán etikai tekintetek, hanem gaz­dasági érdekek is vezetik. A vevők nagy része, kiket perlés út­ján kényszerítenek tartozásuk megfize­tésére, nem a kereskedők köréből, ha­nem a gazdaközönségből és a társadalom egyéb osztályaiból kerül ki. Akkor, midőn a kormány tapasz­talta, hogy nagy teher nehezedik e ré­tegekre, igyekezett és igyekszik arra, hogy ezekhez ne járuljanak időközi terhek is, igyekszik megakadályozni azt, hogy midőn az egyesek rögtönösen nem tudnak megfelelni kötelezettségüknek, ez­által a költségek egész láncolatát von­ják magukra, s belekerüljenek egy oly forgatagba, melyből kiszabadulni nem képesek, vagy csak rendkívüli erőfeszí­téssel. Tehát egy érdekellentét látszik az ügyvédség közt, mely munkáját illően meg akarja fizettetni, és az említett társa­dalmi rétegek közt, melyek tiltakoznak a peruzsora-, vagyis ama fölfogás ellen, hogy a pontos fizetés elmulasztásáért nagy perköltséggel sújtandók. A budapesti ügyvédi kamarában uralomra jutott pártnak az a tévedése, hogy ez érdekellentétet látta, holott az nincs meg, illetőleg nem az ügyvédség­gel szemben van meg. Az ügyvédre a közönség rászorul, tehát kénytelen megfizetni munkájának illő díját. A perrendtartási javaslatnak tör­­vénynyé válása esetén tehát csak na­gyon kis részben fog az ügyvédség vesz­teni. A kereskedői világ az, mely veszít, de csak annyiban, hogy egy jogosulat­lan haszontól elesik. A mostani helyzetben az a rendes, hogy nagyobb kereskedő­házak, midőn pereik vezetésével megbíznak egy ügy­védet, nemcsak ingyenes jogi tanácsot kívánnak meg minden egyéb ügyeikben, mi máris haszon, hanem, hogy részt kö­vetelnek a behajtott perköltségekből is. Ez csak úgy lehet, hogy e költségek nem csupán az ügyvéd életfenntartását biz­tosítják, hanem olyan fölösleget nyúj­tanak, melyre a kliens ráteheti kezét. A kereskedőnek tehát érdeke az, hogy zavarba jutott adósának ne adjon ha­lasztást, hanem pereltesse kíméletlenül; érdeke a vevőközönségnek ily irányban való gazdasági nyomása. Ez húzza tehát a hasznot, míg a nyomásból eredő gyűlölet az ügyvédet terheli. Ha a budapesti ügyvédi kamarában uralomra jutott párt képes lesz az ügy­véd-képviselők támogatásával a régi ál­lapotot fönntartani, csak ezt a gyűlöle­tet fogja állandósítani haszon nélkül.­ E párt törekvéseivel szemben a ki­sebbségben maradt párt fölfogása az, hogy az ügyvédségnek maga iránt való kötelessége kezet nyújtani a helytelen ál­lapotok megszüntetésére, s ha ezáltal az ügyvédséget némi kárvallás éri, azt a jogélet egyéb tereinek az ügyvédség számára való megnyitásával kell kiegyen­líteni. Nem fejt tehát ki céltalan ellenál­lást normális állapotok létesítése ellen, nem óhajt pártfogókat az országgyű­lésen, hanem az ügyek vezetését olyan férfi kezébe akarja adni, ki ismeri a jogéletet, tud kivívni az ügyvédségnek új és új teret. Ez nem jelenti azt, mintha e párt tagjai a kormány javaslatát minden irányban hetesnek és kielégítőnek tar­tanák. Sőt azt sem jelenti, hogy a számlaperek tekintetében tett javaslatot részleteiben is helyeselnék. Csak példa­képpen lehet fölemlíteni azt, hogy az itt perelhető külföldi követeléseknél szüksé­ges a nagy költség megállapítása, mert azok végrehajtása sok bajjal, utánjá­rással jár, s ennek költségeit helyesebb a külföldi adóssal, mint a hazai keres­kedővel megfizettetni. Hogy továbbá helyteleníti a kormány részéről azt, hogy nem igyekszik perjogi viszonosságot kötni oly államokkal, melyeknek polgá­raival szemben kereskedőinknek számos követelése van, s nem igyekszik e köve­telések itthon való perelhetése által ér­vényesítésüket megkönnyíteni, viszont az ügyvédség működésének terét kiszéle­síteni. A két fölfogás közti harc lezajlott. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy figye­lemmel ne kisérjük a további küzdelme­ket s ne konstatálhassuk, hogy az ügyvédség tekintélyes része érzi a kap­csokat, melyek az államhoz és társada­lomhoz kötik, s tudja, hogy küzdelme meddő marad, ha érdekeit ellentétbe helyezi a kezével. Írai számunk 14 oldal. Tisza Kálmán temetése, Budapest, márc. 25. A milyen tiszteletreméltó puritán volt egyénileg teljes életében, olyan egyszerű volt a temetése is. A gyásznak sötét komorsága egy­hangú feketeségbe vont mindent s a temetési szertartásban is csak az Isten szent neve, a val­lás enyhe és a mennyei nyugalom, a­melyet a református püspök halotti beszédében magasz­talt, volt az egyedüli engesztelő, fölemelő moz­zanat. Komor fekete szövet borította a halottas ház egész belsejét, kapualját, udvarát, lépcső­­házát s azt a közepes nagyságú termet, a­hol Magyarország egykori hatalmas miniszterelnöké­nek minden hivalkodó dísz nélkül való ravatala állott. Hallgatag is volt az egész ház, miként, a halott, a­kinek ajkát örökre lecsukta a vég­zet. Valami megrázó hatalom rejlik a gyász­pompának ilyetén kérlelhetetlen komorságá­ban, a­mely ridegnek is volna mondható, ha meg nem szakítaná egy-egy színes folt: a tö­mérdek babér zöldje, a koszorúk virágainak tarka színpompája, egy-egy katonai uniformis aranyos zsinórzata és az elhunyt nagy férfiú hozzátartozóinak, családjának mély és megren­dítő fájdalma. A gyászba borult család annyira óvta hol­tában is Tisza Kálmán egyéniségének egyszerű és magába zárkózott mivoltát, hogy minden na­­gyobbszabásu ceremóniától tartózkodni kívánt Csak egyházi szertartást kért a halottnak végső földi útján. így történt, hogy bárha a közélet­nek minden testülete, a­melyben Tisza Kálmán szerepet vitt, megjelent a temetésen, csak néma búcsút vehettek tőle mindenek. Egyetlen be­széd, egy ima és két gyönyörű zsoltár — Krisztus az én életem és Mely büszke az ember — ez volt a búcsúztató az összesség, az ország, a nemzet és az Isten nevében. A király is elküldötte képviseletét Apponyi Lajos gróf udvarnagy személyében s megjelent a végső tisztesség megadására a kormány, az országgyűlés, az Akadémia, a hadsereg, föl­tűnő nagy számmal a reformált egyház; a kül­döttségek közt számos vidéki is, egészséges, tipikus magyar ábrázattal. A főváros közönsége sűrü tömegben állta körül a halottas ház környé­két s­ utcahosszat lobogó fekete zászlók jelezték Budapest részvétét Tisza Kálmán halálán. Antal Gábor, a dunántúli ev. ref. egyház­­kerület püspöke végezte az egyházi szertár­

Next