Budapesti Hírlap, 1902. május (22. évfolyam, 119-147. szám)

1902-05-20 / 136. szám

1902. május 20. BUDAPESTI HÍRLAP. (136. sz.) leleplezésén. Ezt az emléket ott állítják föl, a­hol Esze Tamás, Rákóczi Ferenc egyik vezére 1703 június 7-én nagy csatát vivott. Az ülés végén az el­nököknek köszönetet mondott a kongresszus fárado­zásukért. Hoffmann Ottó (Budapest) elnök végül éltette a vendéglátó Kassát és ifjúságát, azután a kongresszust bezárta. A gyűlésről, mely este tized­del órakor végződött, a­­Schalkház-szállóba­ ment az ifjúság, hol tiszteletükre bucsu-lakoma volt, mely után sokan elutaztak. A Kassán maradtak ma ki­rándultak Jászóra.­­ (Gyászrovat.) Virágh Antal nyugalmazott rába-pordányi plébános, a Szent László-kollégium tagja, aranymisés áldozópap életének hetvenkilence­­dik, áldozópapságának ötvenötödik évében meghalt Győrött. Özvegy Geiszt Gáspárné, született Molnár Er­zsébet május 18-án hetvenhét éves korában meghalt Budapesten. Temetése kedden délután ötödfél órakor lesz a Kecskeméti­ utca 14. számú házából. Az elhunyt matrónában Geiszt Gáspár földbirtokos és verseny­istálló tulajdonos édesanyját gyászolja.­­Szászy Mátyás földbirtokos május 16-án nyolc­vannégy éves korában meghalt Mözs községben. El­hunytat három gyermeke, tizenöt unokája, huszonkét dédunokája, két testvére és rokonai gyászolják. Kramplin Emil dr. ügyvéd, Tolna vármegye törvényhatósági bizottsági tagja május 17-én hetven­hét éves korában, házasságának negyvenhetedik évé­ben meghalt Szegzárdon. Temetése május 19-én volt. ■Elhunytát özvegye, szül. Albanich Emilia, három gyermeke és kiterjedt rokonság gyászolja. Csik­szépvizi Száva Alajos, nyugalmazott bánya­­tanácsos hetvenkilenc éves korában meghalt Gyula­­fehérvárott .Heszterényi Erzsike, a szatmári irgalmas test­vérek nőnevelő-intézetének tanulója, Heszterényi Já­nos nyug. primási urad. pénztáros és nejének tizenöt éves leánya meghalt Esztergomban. Dombrádi Nagy Klarisz, dombrádi Nagy Gyula m. ki. csendőralezredes és neje, szül. Berndt Ilonka hat éves leánykája meghalt Szegeden.­­ (Martinique pusztulása.) Martinique szi­getén még mindig működésben van a Pelée tűz­­hányóhegy. A­ párisi Matin jelenti Fort 'de Prance­­tól 17-iki kelettel, hogy szombaton éjjel ismételten erős robaj hallatszott s ugyanakkor a Pelée-hegy ki­törései erősbödtek. Precheur környékén új kráterek képződtek. A sziget ötödrésze teljesen elpusztult, többi részei hamuval vannak borítva. Fort de France-ból táviratozzzák meg. Caretben ers északnyugati szél nagy mennyiségű fehéres hamut borított a városra, a­mi a lakosságot annyira megrémítette, hogy sokan ijedten menekültek a városból. A holttestek elham­vasztására St. Pierrebe küldött emberek visszaérkez­tek ide. Fort de Francéban földalatti moraj hallat­szik. A lakosság nyugodtan viselkedik. Párisiéi táv­iratozzék. Knight szenátor, a­ki Martinique ideigle­nes kormányzóját a sziget északi részében tett kör­útján kiséri, táviratot küldött a gyarmatügyi minisz­ternek, a­melyben dicséri a lakosság derék magatar­tását a fájdalmas események között és azt mondja, hogy Mahubában, La Basse Poinge-ben és Le Lorrain­­ben az ültetvények jó állapotban vannak. La Basse Poingeben a földek egészen jó karban vannak és sem a­ vulkán kitörései, sem a fosztogatók nem tettek kárt bennök. A sziget déli részében sem érte kár az ültet­vényeket. Martinique lakossága kész volna vissza­térni a munkához, de ez a földbirtokosoktól és kép­viselőiktől függ. A martiniquei bankot rekonstruál­ták és a bank hitelt ad mindenkinek, a­ki kellő bizto­sítékot nyújt. — Madridból jelentik: Az anya­­királyné a francia kormánynak 10.000 frankot kül­dött a martiniquei áldozatok részére. — (A fülgyóg­yítás professzora.) A király Beke Gyula dr. budapesti tudományegyetemi rend­kívüli tanári címmel és jelleggel fölruházott magán­tanárt ezen az egyetemen a fülgyógyítás nyilvános rendkívüli professzorává kinevezte. — (Merénylet egy orosz kormányzó ellen.) "Pétervárról táviratozzák. Az orosz távirati ügynök­ség jelenti .Vilnából: A­mikor Wahl altábornagy, vilnai kormányzó tegnap este kijött a cirkuszból, há­tulról egy ember közeledett feléje és kétszer rálőtt. A golyók bal kezén és jobb karján sebesítették meg a kormányzót. A tömeg rávetette magát a merénylőre és földre teperte, miközben még egyet lőtt. A rend­őrség letartóztatta. A kihallgatás alkalmával azt mondta, hogy Zeckert Hirs a neve.­­ (Párbajozó alezredesek.) Temesváron, mint tudósítónk táviratozza, a 29. gyalogezred két törzstisztje ma súlyos feltétellel párbajt vívott. Az ellenfelek Jetei Károly és Masser Ferenc alezrede­sek, a­kik szolgálaton kívül összeszólalkoztak és ezért verekedtek meg. A párbajban Jetei a karján súlyos vágást kapott, Masser az arcán kapott jelentéktelenebb sebet.­­­ (A széngáz áldozatai.) A Budakeszi­ út 26. számú villájában vasárnap reggel szerencsétlenség történt. A villa Mallekovits Sándoré, a­ki több szo­bát átalakíttatott. A munkások már annyira elkészül­tek a dologgal, hogy csak a szárítás maradt még hátra. Az egyik szobába beállítottak egy izzó kokszszal telt kályhát és ketten a szobában lefeküdtek. Haj­nalban a többi munkás észrevette, hogy a szobában maradt két ember eszméletlenül fekszik a padozaton. Nyomban kihívták a mentőket, a­kik megállapítot­ták, hogy az egyik munkás már meghalt, a másik pe­dig, a­kit a Szent János-kórházba vittek, még él, de veszélyes az állapota.­­ (Rövid hírek.) Maróczy ünneplése. Ma­róczy Gézának, a montekarlói nemzetközi sakkverseny győztesének tiszteletére május 24-én este nyolc órakor lakomát rendez a budapesti sakkozók köre az István főherceg-szállóban. — Bethlen Gábor szobrára Torda-Aranyos vármegye törvényhatósági bizottsága öt­száz koronát szavazott meg. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. * (Nemzeti Színház.) Bartók Lajos Thurau Annne-ja részben új szereposztással került színre pün­kösd hétfőjén szépszámú közönség előtt, mely főleg a harmadik fölvonás erős törvényszéki jelenete iránt mutatkozott fogékonynak Jászai Mari, mint boszor­kány, ma is olyan volt, mint a tűzokádó, vad, tom­boló, ijesztő és mértéktelenségében is vonzó, művészi alak. Márkus Emma alakítása is ismeretes; mindent megjátszott, a­mi szerepében megjátszható, csak sze­repének, alakjának visszás alapérzését nem tudja el­felejtetni velünk; igaz, hogy más se tudná. Gondos, érdekes alakítás volt Gál­é a polgármester szerepében. Mi egyszerűbbnek, polgáribbnak kívánnók ezt a hősi atyát, ki nagyon is a római hőst adja, akkor jobban megindítana bennünket, hinnénk neki. Gálnak így is szép momentumai voltak, de inkább a börtönjele­netben, mint a törvényszékiben; egész játéka igen átgondolt, stílszerű volt, de ez az a stilszerűség, mely a bártfai polgármesterhez kevéssé illik. Maróthy Mar­gitnak hálátlan szerep jutott és Ivánfi bizonyos há­­nyavetiséggel adja a gonosz intrikust. Az egész elő­adás kissé kedvetlennek, laposnak látszott nekünk. A közönség a harmadik fölvonás után nagy tetszésé­nek adott kifejezést és sokszor hitta a szereplőket. * (Arnoldson Szigrid kitüntetése.) Paris­ból Írják nekünk: Oszkár svéd király Arnoldson Szigridnek, a kitűnő svéd énekesnőnek, a­ki most Parisban vendégszerepel, megküldte a Pro litteris et artibus kitüntetést a gyémántokkal. Arnoldson asz­­szonyon kívül csak Patti Adelina és Nilsson Krisz­tina kapott hasonló kitüntetést. * (Városligeti Színkör.) Mától fogva este nyolcadfél órakor kezdődnek a Városligeti Színkör előadásai. Az egyesületek délelőtt vehetik át az ol­csóbb jegyre szóló utalványokat. * (A múzeum Széchenyi-szobra.) A Nemzeti Múzeum számára Istók János szobrász készíti el az alapító Széchenyi Ferenc gróf szobrát. Tegnap fölke­resték a művészt­­Széchenyi Gyula gróf, a király sze­mélye körüli miniszter és Széchenyi Béla gróf ko­ronaőr a leányával, Hanna grófnővel s nagyon meg­dicsérték a készülő emléket. * (Fölolvasó ülés.) A Garay János­ Társaság pünkösd vasárnapján a szentendrei kaszinóban ülést tartott. P. Thewrewk Árpád Az alkoholellenes mozga­lom Angliában címmel olvasott föl tanulmányt. Szász­városi V. Jenő elnök új népdal­szövegeit sza­valta el, Színi Péter pedig bemutatta A révészlegény álma című népies balladáját. Végül Kador Sándor, a társaság rendes tagja kacagtató kis cikkelyt olvasott föl A semmiről címmel. Az igazi jókedvű apróság folytonos derültségben tartotta a közönséget. Az ülés után hangverseny volt, a­melyen Kador Sándor pom­pás hegedűjátékával tűnt ki. * (A keszthelyi Festetics-szobrot) június 8-án fogják leleplezni. A zalavármegyei gazdasági egyesület a leleplezésen küldöttségileg fogja magát képviseltetni és tudatja az egyesület tagjaival, hogy a­kik e küldöttségben résztvenni óhajtanak, a keszt­helyi vasúti állomásnál június 6-án délelőtt 30 órakor csatlakozhatnak a küldöttséghez. A keszthelyi szobor­­bizottság vasárnap délelőtt tartott ülésén megállapí­totta a leleplezés ünnepének programját és megválasz­totta a rendfenntartó és bankot­ rendező albizott­ságokat. * (Petőfi-ü­nnepség­ Szatmáron.) A szatmári Kölcsey-kör május 24-én és 25-én Petőfi-ünnepséget rendez. Május 24-én a színházban díszelőadás lesz, másnap délelőtt tizenegy órakor az Eötvös­ utca 6. száma alatt, Morvay János házán, a­hol Petőfi Sándor sokszor lakott, leleplezik az emléktáblát. Az emlék­­beszédet Sártai Lajos, a Petőf-társasíia aleln­öke tartja, Tordai Groß Erzsi szavd, a szatmári dalos­egyesület énekel, Mátray Lajos tanár bevezető beszé­det mond, Fechtel János dr. főgimnáziumi tanár, a Kölcsey-kör alelnöke átadja gondozás végett a táblát 5 »■»» —-' -UI 11 —I w-l..— UJ "■» 1 ■ ------- ----­ Morvay János háztulajdonosnak, a ki azt átveszi. A fekete márványtábla aranybetűs fölirása a következő: E házban gyakran időzött Petőfi Sándor, mint költőtársának, Pap Endrének vendége, midőn 1847- ben menyasszonyát, Szendrey Júliát Erdődön a fő­városból le-lerándulva meglátogatta. Az ünnepség után déli egy órakor az ünneplők az erdődi várba rándulnak. .." (Az aradi kultúrpalota tervei.) Az aradi kultúrpalota tervpályázatának birálóbizottsága a Messze távolból, Libertás, Kegyelet,­­ Tizenhárom oszlop és Arany alapon vörös kereszt jeligés pálya­műveknek egyenként 200 koronáért való megvételét határozván el, fölkéri a pályaművek szerzőit, tudas­sák az aradi Kölcsey-egyesület elnökségével, átenge­dik-e neki dolgozataikat. * (Comte Ágost szobra.) Parisból táviratoz­­zák. Ma leplezték le a Sorbonne-téren Comte Ágost­nak, a pozitivista bölcsészet megalapítójának a szob­rát, Andrée hadügyminiszter személyesen jelent meg a leleplezésen, a többi miniszter és Loulet elnök kép­viseltette magát. Ott volt azonkívül több idegen kül­döttség. A hadügyminiszter beszédet mondott, a melyben Comte tanait dicsőítette. FŐVÁROSI ÜGYEK. — A pénztári tisztviselők kérelme. Vimmer Antal, a központi pénztár vezérigazgatója és Geschader János adófőpénztáros a pénztári tisztviselők fizetésé­nek rendezését kérték a tanácstól. Memorandumuk­ban kimutatják, hogy az 1895. évi fizetésrendezés al­kalmával a pénztári tisztviselők rosszul jártak, mert azóta kisebb a fizetésük, mint azelőtt volt. Kimutat­ják, hogy mennyivel rosszabb az ő helyzetük, mint a többi tisztviselőé. Kérik, hogy fizetésüket az állam­pénztári tisztviselőkével egyenlően állapítsák meg. Az elsőosztályú pénztárosnak 3600, a másodosztályú­nak 3200 korona fizetést kérnek. A fizetésrendezés a költségvetést mindössze csak 1900 koronával tér-­eierné. Adókivetés. Az adókivető bizottságok holnap, kedden a következő hely­rajzi számú házakban összeírt adó­javaslatokat tárgyalják: I. kerület (Krisz­tinaváros) 1163—1180 Krszig, II. kerület (Vízivá­ros) 2720—2729/30, IV. kerület 313—331, V. kerü­let A) bizottság 658—659, B) bizottság 932 93/, VI. kerület A) bizottság 3501—3509, B) bizottság 1503—1528, VII. kerület A) bizottság 4750—4767— 68/a), B) bizottság 2834—4221/b), VIII. kerület A) bizottság 5607—5631, IX. kerület 8741—1654, X. kerület 7589—7736 helyrajzi számig. —_ A külföldi gyáraknak és iparvállalatoknak adólajstromát, a­melyek Magyarországon ügynököknél, bizományosok­nál vagy más vállalatoknál tartott áruraktár útján csinálnak üzleteket, május 19-től 26-ig­­teszik köz­szemlére az adófelügyelői hivatalban: á­ámház, első emelet. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. _ A Magyar Jogászegyesület május 17-én Vavrik Béla dr. kir. kúriai tanácselnök elnöklésével tartott teljes ülésében nagyszámú és előkelő közönség jelenlétében folytatta az egységes igazságügyi gya­korlati vizsgálatról és az elméleti jog- és államtudo­mányi államvizsgálatról szóló kultuszminiszteri tör­vénytervezet vitáját. A múlt ülésen Márkus Dezső dr. kir. ítélőtáblás bíró adta elő véleményét, a­mely­nek kidolgozásával őt a Jogász-egyesület­ választ­mánya megbízta; rajta kívül még Székely Ferenc dr. budapesti főügyész és Nagy Dezső dr. budapesti ügyvéd kaptak megbízást, a­melynek a főügyész már eleget tett, míg Nagy Dezső legközelebb terjeszti be véleményét. Márkus Dezső majdnem kétórás szabad előadásában, a­mely a többi felszólal­ással együtt az egyesület kiadványai közt fog megjelenni, a követ­kező főbb javaslatokat terjesztette elő: A bírói, ügy­védi, közjegyzői és — a szolgabírótól kezdve­­— a közigazgatási tisztviselői minősítést az egységesen szervezett gyakorlati igazságügyi­­ államvizsgálat adja, a­melyet a szervezendő elméleti államvizsgálat letételétől számítva öt évi gyakorlatnak kell meg­előznie. E gyakorlatot egyenlő arányban a kir. bíró­ságnál és ügyészségnél (esetleg az igazságü­gyminisz­­tériumban), a jogügyi és közalapítványi igazgatóság­nál, ügyvédnél és kir. közjegyzőnél, közigazgatási és pénzügyi hatóságnál kell tölteni. A kultuszminiszter tervezetében foglalt irányeszméket a szónok örömmel üdvözli, bár a részletek tekintetében a tervezet egyes rendelkezéseinek kiegészítését óhajtaná, így például kívánja, hogy a jogbölcsészet és a római jog az állam­vizsgálatnak is tárgya legyen; hogy azok a jogaka­démiai tanárok, a­kik nem egyetemi magántanárok, nyugdíjaztassanak; hogy a jogi oktatás rendje, épp úgy mint az egész felső­oktatás, törvénynyel szabá­­lyoztassék stb. Mostani egyetemi oktatásunk reformra szorul. A tanítás és a tanulás föltétlen és korlátlan szabadsága mellett, a­melyből semmit sem szabad engedni, azoktól a hallgatóktól, a­kik képesítő vizs­gálatot tesznek, szigorúan meg kell követelni azok­nak az előadásoknak pontos, iskolaszerű látogatását, a­melyeknek hallgatása kötelezően van előírva. Az összes hatóságok elősegítik az előadások mulasztását azzal, hogy joghallgatókat napidíjasokul alkalmaz-

Next