Budapesti Hírlap, 1903. február (23. évfolyam, 32-58. szám)

1903-02-01 / 32. szám

1903. február 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (32. sz.) közös országgyűlés Horvátország autonóm jogait megsz­óvta, a lojalitásnak és rokonérzésnek megfelelő nyil­vánításával viszonozza. A nyitrai mandátum. Janiig Imre, a nyitrai kerület országgyűlési képviselője, a kit esztergomi köz­jegyzővé neveztek ki, mandátumáról lemondott. A nyitrai polgárság most, mint egy távirat jelenti, Rudnay Sándor polgármestert jelölte a képviselőségre. A jelölő értekezlet üdvözlő táviratot küldött Széll Kálmán mi­niszterelnöknek és Podmaniczky Frigyes báró párt­elnöknek. Széll Kálmán az üdvözletre a következő táviratot küldte Árpási Imrének, az értekezlet el­nökének : Hozzám Intézett üdvözletért és bizalmuk kifeje­zéséért őszinte köszönetet mondok. Széll. Podmaniczky báró ezt válaszolta: Elvtársak ba ragaszkodásának kifejezését igen köszönöm. Jeles párthivünk, Rudnay Sándor dr. pol­gármesternek képviselővé történt jelölését igaz öröm­mel vettem tudomásul és bízva h­iveink hűségében, reméljük, hogy osztatlan lelkesedéssel fognak zászlaja alá gyülekezni. Podmaniczky, ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, jan. 31. hai rendszer alkotmányunk alapját, nemzeti éle­tünk várát, a parlamentet s az ahhoz fűződő ha­gyományt. Beöthy Ákos a mostani javaslatokat egye­dül a militarizmus kirohanásának és túltengésé­­nek tartja. Azon az alapon áll, hogy , az újoncok számának emelése szükségtelen és nem egyéb a hadügyi vezetés merényleténél és katonásdi játé­kánál. Meg is rótta a szélsőbalt, hogy nem megy a delegációba, mert ezzel a hadügyi, kormányzat malmára hajtja a vizet s az garázdálkodhatik tet­szése szerint. Beöthy Ákos ezután históriai fej­tegetés révén szűrte le azt a nézetét, hogy a nagy­hatalmi állás semmi más, mint az uralkodóház családi politikája, melyet nem szabad­ elfogadni a folytonos fegyverkezés okául, nem okolja még az orosz mumus, nem a Balkán és a nemzetközi helyzet egyetlen momentuma sem, hanem csakis azért kell, mert nálunk a legszerencsétlenebb po­litika, a katonai politika uralkodik, mert italunk a katonai kormányzat magának követeli a felelős­ség monopóliumát s követeli a katonai felelősség­nek a politika fölött való szupremáciáját. Beöthy szerint már az is nyereség, ha a katonai reformo­kat késleltetik, mert gyakran kitűnt már, hogy a hadügyi kormányzat valamely uj ágyúja, pus­kája, puskapora merőben fölösleges volt. Nincs megokolva ez a mostani javaslat azért sem, mert, a békelétszám tizenöt év alatt negyvenezer­­em­berrel emelkedett s mire való az uj hegyi üteg, holott nem kell verekednünk hegységben, mire való a haditengerészet nagyobbítása, holott tengeri állammá sohasem leszünk. A dinasztikus háborúk­nak vége, a katonaság gyámkodásával le kell számolni s a javaslatot nem fogadja el, mert a nemzet folytonos szivattyúzása következtében nem emelkedhetünk az államiság magaslatára. Ezt a beszédet Beöthy beszőtte humoros szálakkal s valóban pompás részlet volt az, a­mit a delegácionális tárgyalásról és a várnégyszöghöz fűződő katonai politikáról mondott. Az ellenzék a beszédet nagy tetszéssel, Beöthy Ákos ünneplésé­vel fogadta. Azután Kelemen Béla függetlenségi képvi­selő mondatta el azűzbeszédét. A szimpatikus meg­jelenésű szónok ügyesein orgánum és előadás kész­ségének birtokában beszélt és pártját egy csapásra megnyerte magának. A vitát kedden folytatják." Az ülés végén Benedek­ János interpellált a budapesti egyetem törvényszéki orvostani intézete dolgában, mely­ről az egyik esküdtszéki tárgyaláson visszásságok­ derültek ki.­Wlassics miniszter megígérte, hogy ha a bűnügyi iratok­­alapján okot talál a fegyelmi vizs­gálat­ megindítására, azt megteszi, de egyben elég­tételt adott Ajtai tanárnak, az intézet vezetőjének. kórházi szénnel fütteté s"az ápolónők nála cseléd-, ködnek. — S igaz volt ? . — Kém. Épp azért golyózták ki a népkör­ből, mert hazudott. — Tudja mit, Löwinger, önt is­tigolyóz­ták, őt is ki­golyózták, tehát kvittek, egymással. Kincs mit egymás szemére vetni. Hát beleülje­nek ki! — Kém lehet, uram, akkor valamelyik la­pot meg kell szüntetni. Ha mi nem piszkálódunk, akkor semmi értelme annak, hogy Kisbürgözdön két lap legyen. A békébe valamelyik belehal, így meg mindkettőnknek csinos mellékjövedelme van. Hát a vezércikket megírja? — Kern. Pedig volna egy jó témám. — Mi? Elmondtam neki. —­ Kern jó téma, mert a kaszinó a héten visszagolyóz. A főispán bukik és nekem megbocsá­tanak. Mi van még? Elmondtam neki őszintén Kovács tervét a Rezervistákkal. Akkorát ugrott, mint egy ház. — Ez már szemtelenség! Önt ilyenbe be­ugratni. Ismeri azt az utálatos kis patkányt ? — Kit ?­­—Kövesdombi Angyalkát. — Kein, Löwinger föl s alá járt. — Kobát majd gondoskodom róla, hogy ez a­ svindli ne történjék meg ... Hisz ’ Rézért-is­­tok­at nem is Ön irta! — Persze nem. — Ka megállj, Kovács! Uram, itt óriási botrány, lesz. Ajánlom, hogy utazzék el . . . Nemn utaztam el, s a dologból csakugyan nagy botrány lett. Majd meglátják. Illyés Bálint elmondotta rövid beszédét s benyújtotta Határozati javaslatát, a­mi nélkül manapság nem jelenik meg a fórumon szélsőbali képviselő, és átvette a szót Beöthy Ákos. ő nem hozott Határozati javaslatot, de annál súlyosabb és harciasabb szavakat: ő azt hirdette, hogy a ka­tonai javaslatokkal szemben jogosult a legerősebb megtorlás, a legélesebb parlamenti fegyverek használata, beleértve az obstrukciót is. Beöthy Ákos két obstrukcióban vett részt és mind a kettő­ben az első harccorban küzdött, az 1889-iki védő­­erő-vitában és a Szapáry-féle közigazgatási re­form megbuktatásában, de egyszer sem tartotta szükségesnek és jónak az obstrukciót jogos és parlamentáris fegyvernek­ nyilvánítani, mert ak­kor még az ellenzék is óvni akarta a parlamenti elvnek és a többség döntő szavának tekintélyét. A legutóbbi nagy obstrukcióban (abban Beöthy Ákos már nem vehetett részt,­) az ellenzék a leg­szélsőbb harc eszközeihez nyúlt, de még­is azt hir­dette, hogy csak kényszerűségből, kénytelen-kellet­len, nagy alkotmány­sérelem megakadályozá­sára folyamodik hozzájuk. Most dicsőítik először a magyar parlamentben jogos­­ eszköznek az obstrukciót, s hogy éppen a parlamentáris életben megőszült hadfi, az alkotmányos iskola egyik preceptora hirdeti ezt, az szomorúan bizonyítja, mennyire elkorhasztotta és meggyengítette a nép­színtársulat előrántaná, s a szerző jelenlétét hir­detve, zsúfolt házat csinálna? Önnek dicsőség, nekem és még egy lénynek boldogság. — Ki az a még egy lény ? — Kövesdombi Angyalka, a magyar szin­­m­űvészetnek legszebb, de legmellőzöttebb csillaga. Ön csak azon föltétel alatt jelenik meg, a közön­ség tombol­ással egybekötött tapsainak engedve, — s erre nagyon kérem, — ha az igazgató a fő női szerepet Kövesdombi Angyalkának adja. — Jó. A szerelem olyan nagy betegség, hogy a­ki benne szenved, azt felebaráti kötelessé­günk támogatni. De most támogasson maga is be­tegségemben, azaz menjen a sárga fenébe. Kovács fogta a kalapját. — És szólhatok, hogy senkit se ereszsze­­nek be ? — Szólhat. Eltávozott, én befelé fordultam és elalud­tam. Nem­ tudom, mennyi ideig aludtam, de mi­kor felébredtem, Löwingert láttam az ágy lábá­nál ülni. — Maga az ? — Én. Remélem, nem haragszik. Meg se pisszentem. — Mióta ül itt ? — A­mint Kovács elment, azonnal jöttem. Lestem rá. Tetszik tudni, oly csillagok vagyunk, kik egymást kergetik. Ugy­e, ellenem intrikált a gazember ? — Körülbelül. Elmondta az ön kigolyózta­­tásának a történetét. — Ő beszél, a­kit a népkörből kigolyóztak ? Egy sokkal kev­ebbé kényes körből, mint a ka­szinó ? őt még a népkörben sem fogadták el dzsentimennek. — És miért golyózták ki ? — A polgármesterről azt irta, hogy a köz- 3 A keddi ülésen kisorsolják a Győrffy Gyula összeférhetetlenségi ügyében ítélkező zsűrit. A képviselőház ülése. Elnök: Apponyi Albert gróf. A múlt ülés jegyzőkönyvét hitelesítik. Az elnök bemutatja Kaas Ivor bárónak, a zsámbokréti kerület képviselőjének megbízólevelét, melyet az igazoló­bizott­­sághoz utasítanak. Napirenden van a katonai javaslatok vitájának folytatása. Illyés Bálint önálló ,magyar hadsereget követel, mert ha az egymás ellen törő nemzeti elemek szét­robbantják az Ausztriának nevezett lombikot, akkor az uralkodóházat nem védheti meg semmi, csak az önálló magyar hadsereg. Vagy talán mint a barbár népeknél az özvegyen maradt asszonyok, úgy mi is elégessük magunkat Ausztria máglyáján, vagy elevenen elte­­metkezünk ? Ausztria fel fog veszni, Magyarország azonban élni fog és független lesz. Maga Deák Ferenc is a függetlenségre törekedett; azt vallotta, hogy a hatvanhetes kiegyezés csak alap, a­melyen a nemzet jogait majd kivívhatjuk. Erről azonban már meg­feledkezett a szabadelvű párt. Nem fogadja el a ka­tonai javaslatokat, hanem határozati javaslatot ad be, a­mely szerint a nemzeti színeket és a magyar címert helyezzék vissza ősi jogaiba. (Zajos helyeslés és éljen­zés a szélsőbaloldálon.) Beöthy Ákos: A katonai javaslatok a legvak­­merőbb támadások a nemzet érdekei ellen; a közös hadügyi kormány intézi ezeket a támadásokat, a ma­gyar kormány asszisztenciájával. A katonai javaslatok ellen jogosult a leghatározottabb ellenállás, sőt m­ég az obstrukció is. Az obstrukció különben mindig jogo­sult, ha a nemzet érdekében, becsületes meggyőződés­sel folytatják. Csupán a militarizmus kirohanásai ezek a javaslatok, a­melyekre nem szolgáltatott okot a monarkiának sem katonai, sem nemzetközi hely­zete. A függetlenségi párt csak a kormány malmára hajtja a vizet azzal, hogy nem megy bele a delegá­cióba, mert ha csak tíz-tizenkét ellenzéki ember is volna a delegációban, mindjárt sokkal komolyabb volna a delegáció munkája. Azt tapasztalta a­­delegá­cióban, hogy a kormány ígéreteiben nem igen lehet, bízni. Ő a delegációban már rég megjövendölte, hogy a katonaság létszámát a póttartalékosok behívásával bármikor fölemelhetik.­ Fejérváry báró kijelentette, hogy ez nem történhetik meg s íme, még­is ily köve­teléssel állott elő a közös hadügyi kormány. Mivel okolják meg a hadsereg folytonos szaporítását­­ A nagyhatalmi állással? Hiszen azt sem tudjuk, hogy mi az a nagyhatalmi állás, meg hogy micsoda előny szár­­mazhatik belőle. Ha a monarkiának imponáló állásra van szüksége, ehhez nem hadsereg kell, hanem rende­zett viszonyok, meg pénz, igen sok pénz. Hódítás cél­jából szükséges talán a nagyhatalmi állás? Szó sincs róla, hisz ezt hivatalosan tagadják. A haza­ védelmére még éppen nem szükséges a nagyhatalmi állás. A múlt században Ausztria kétszer próbálta meg a nagy­hatalmi állást; egyszer Metternich miatt s akkor a negyvennyolcas események voltak a törekvés követ­kezményei; másodszor az átkozott nevű Schwarzen­berg Félix próbálkozott meg vele, a­kit Széchenyi vámiparnak és szörnyetegnek nevezett s akkor Szolfe­­rino és Königgrätz volt a következmény. A nagyha­talmi állás semmi más, mint az uralkodóház családi politikája. Az uralkodóház a monarkia államait és tartományait családi majorságoknak tekinti, a­melye­ket folyton növelni kell. Mondják, hogy a hármas­szövetség miatt szükséges a folytonos fegyverkezés. De ha a hármasszövetség mind a három szerződő fél­nek érdeke s ha ez a szövetség csakugyan az európai béke biztosítéka, akkor a logika szerint nem tovább fegyverkezni, hanem a fegyverkezést folyton csökken­teni kell. Vagy talán Oroszország miatt fegyverke­zünk ? A szertelen hadügyi követeléseket mindig az orosz mumussal okolják meg. Megrémítik a delegá­ciót, mely azt hiszi, hogy a határon már ránk törni készül az orosz, s mikor megkapják a költséget és el­költik, akkor a külügyminiszter fennen hirdeti, hogy a béke szilárd és tökéletes. (Derültség.) Az orosz mu­mus miatt vitték a brünni hadtestet Przemislbe s az oroszok miatt építették a krakói és przemisli várakat, pedig az ilyen várak, mint a múlt században Napóleon és az olasz-osztrák hadjárat idején bebizonyult, csak cinkcfogók, melyekben a katonaságot elcsípik. A kra­kói vár oly közel van a határhoz, hogy akár orosz területről is rommá lőhetik. Fölhozzák a folytonos fegyverkezés igazolására a keleti kérdést is. A keleti kérdésről azt hallotta egy kiváló diplomatától, hogy ha a diplomácia akarja, akkor van keleti kérdés,--de ha nem akarja, akkor nincsen. Ha egy balkáni falu­sban egy vásáron egy kis verekedés támad, az már elég ok a keleti kérdés fölvetésére, ha a diplomácia úgy akarja; de ha a diplomáciának kellemetlen a keleti kérdés fölvetése, akkor ha ezrével mészárolják is az embereket, mint 1895-ben a szerencsétlen örmé­nyeket,­­ nincs keleti kérdés. Hogy monarkiánk és Oroszország a Balkán miatt háborút viseljen, az egyelőre nem tartozik a lehetőségek közé. Hiszen is­merjük II. Miklós cár békés érzelmeit. Régi dolog, hogy a háború a politika eszköze. De nincs nagyobb szerencsétlenség, mintha katonák csinálják a politikát. A hadügyi kormány jellemzésére elmondja, hogy 1886-ban a delegációban kérdést intéz

Next