Budapesti Hírlap, 1903. február (23. évfolyam, 32-58. szám)
1903-02-01 / 32. szám
1903. február 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (32. sz.) közös országgyűlés Horvátország autonóm jogait megszóvta, a lojalitásnak és rokonérzésnek megfelelő nyilvánításával viszonozza. A nyitrai mandátum. Janiig Imre, a nyitrai kerület országgyűlési képviselője, a kit esztergomi közjegyzővé neveztek ki, mandátumáról lemondott. A nyitrai polgárság most, mint egy távirat jelenti, Rudnay Sándor polgármestert jelölte a képviselőségre. A jelölő értekezlet üdvözlő táviratot küldött Széll Kálmán miniszterelnöknek és Podmaniczky Frigyes báró pártelnöknek. Széll Kálmán az üdvözletre a következő táviratot küldte Árpási Imrének, az értekezlet elnökének : Hozzám Intézett üdvözletért és bizalmuk kifejezéséért őszinte köszönetet mondok. Széll. Podmaniczky báró ezt válaszolta: Elvtársak ba ragaszkodásának kifejezését igen köszönöm. Jeles párthivünk, Rudnay Sándor dr. polgármesternek képviselővé történt jelölését igaz örömmel vettem tudomásul és bízva hiveink hűségében, reméljük, hogy osztatlan lelkesedéssel fognak zászlaja alá gyülekezni. Podmaniczky, ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, jan. 31. hai rendszer alkotmányunk alapját, nemzeti életünk várát, a parlamentet s az ahhoz fűződő hagyományt. Beöthy Ákos a mostani javaslatokat egyedül a militarizmus kirohanásának és túltengésének tartja. Azon az alapon áll, hogy , az újoncok számának emelése szükségtelen és nem egyéb a hadügyi vezetés merényleténél és katonásdi játékánál. Meg is rótta a szélsőbalt, hogy nem megy a delegációba, mert ezzel a hadügyi, kormányzat malmára hajtja a vizet s az garázdálkodhatik tetszése szerint. Beöthy Ákos ezután históriai fejtegetés révén szűrte le azt a nézetét, hogy a nagyhatalmi állás semmi más, mint az uralkodóház családi politikája, melyet nem szabad elfogadni a folytonos fegyverkezés okául, nem okolja még az orosz mumus, nem a Balkán és a nemzetközi helyzet egyetlen momentuma sem, hanem csakis azért kell, mert nálunk a legszerencsétlenebb politika, a katonai politika uralkodik, mert italunk a katonai kormányzat magának követeli a felelősség monopóliumát s követeli a katonai felelősségnek a politika fölött való szupremáciáját. Beöthy szerint már az is nyereség, ha a katonai reformokat késleltetik, mert gyakran kitűnt már, hogy a hadügyi kormányzat valamely uj ágyúja, puskája, puskapora merőben fölösleges volt. Nincs megokolva ez a mostani javaslat azért sem, mert, a békelétszám tizenöt év alatt negyvenezeremberrel emelkedett s mire való az uj hegyi üteg, holott nem kell verekednünk hegységben, mire való a haditengerészet nagyobbítása, holott tengeri állammá sohasem leszünk. A dinasztikus háborúknak vége, a katonaság gyámkodásával le kell számolni s a javaslatot nem fogadja el, mert a nemzet folytonos szivattyúzása következtében nem emelkedhetünk az államiság magaslatára. Ezt a beszédet Beöthy beszőtte humoros szálakkal s valóban pompás részlet volt az, amit a delegácionális tárgyalásról és a várnégyszöghöz fűződő katonai politikáról mondott. Az ellenzék a beszédet nagy tetszéssel, Beöthy Ákos ünneplésével fogadta. Azután Kelemen Béla függetlenségi képviselő mondatta el azűzbeszédét. A szimpatikus megjelenésű szónok ügyesein orgánum és előadás készségének birtokában beszélt és pártját egy csapásra megnyerte magának. A vitát kedden folytatják." Az ülés végén Benedek János interpellált a budapesti egyetem törvényszéki orvostani intézete dolgában, melyről az egyik esküdtszéki tárgyaláson visszásságok derültek ki.Wlassics miniszter megígérte, hogy ha a bűnügyi iratokalapján okot talál a fegyelmi vizsgálat megindítására, azt megteszi, de egyben elégtételt adott Ajtai tanárnak, az intézet vezetőjének. kórházi szénnel fütteté s"az ápolónők nála cseléd-, ködnek. — S igaz volt ? . — Kém. Épp azért golyózták ki a népkörből, mert hazudott. — Tudja mit, Löwinger, önt istigolyózták, őt is kigolyózták, tehát kvittek, egymással. Kincs mit egymás szemére vetni. Hát beleüljenek ki! — Kém lehet, uram, akkor valamelyik lapot meg kell szüntetni. Ha mi nem piszkálódunk, akkor semmi értelme annak, hogy Kisbürgözdön két lap legyen. A békébe valamelyik belehal, így meg mindkettőnknek csinos mellékjövedelme van. Hát a vezércikket megírja? — Kern. Pedig volna egy jó témám. — Mi? Elmondtam neki. — Kern jó téma, mert a kaszinó a héten visszagolyóz. A főispán bukik és nekem megbocsátanak. Mi van még? Elmondtam neki őszintén Kovács tervét a Rezervistákkal. Akkorát ugrott, mint egy ház. — Ez már szemtelenség! Önt ilyenbe beugratni. Ismeri azt az utálatos kis patkányt ? — Kit ?—Kövesdombi Angyalkát. — Kein, Löwinger föl s alá járt. — Kobát majd gondoskodom róla, hogy ez a svindli ne történjék meg ... Hisz ’ Rézért-istokat nem is Ön irta! — Persze nem. — Ka megállj, Kovács! Uram, itt óriási botrány, lesz. Ajánlom, hogy utazzék el . . . Nemn utaztam el, s a dologból csakugyan nagy botrány lett. Majd meglátják. Illyés Bálint elmondotta rövid beszédét s benyújtotta Határozati javaslatát, ami nélkül manapság nem jelenik meg a fórumon szélsőbali képviselő, és átvette a szót Beöthy Ákos. ő nem hozott Határozati javaslatot, de annál súlyosabb és harciasabb szavakat: ő azt hirdette, hogy a katonai javaslatokkal szemben jogosult a legerősebb megtorlás, a legélesebb parlamenti fegyverek használata, beleértve az obstrukciót is. Beöthy Ákos két obstrukcióban vett részt és mind a kettőben az első harccorban küzdött, az 1889-iki védőerő-vitában és a Szapáry-féle közigazgatási reform megbuktatásában, de egyszer sem tartotta szükségesnek és jónak az obstrukciót jogos és parlamentáris fegyvernek nyilvánítani, mert akkor még az ellenzék is óvni akarta a parlamenti elvnek és a többség döntő szavának tekintélyét. A legutóbbi nagy obstrukcióban (abban Beöthy Ákos már nem vehetett részt,) az ellenzék a legszélsőbb harc eszközeihez nyúlt, de mégis azt hirdette, hogy csak kényszerűségből, kénytelen-kelletlen, nagy alkotmánysérelem megakadályozására folyamodik hozzájuk. Most dicsőítik először a magyar parlamentben jogos eszköznek az obstrukciót, s hogy éppen a parlamentáris életben megőszült hadfi, az alkotmányos iskola egyik preceptora hirdeti ezt, az szomorúan bizonyítja, mennyire elkorhasztotta és meggyengítette a népszíntársulat előrántaná, s a szerző jelenlétét hirdetve, zsúfolt házat csinálna? Önnek dicsőség, nekem és még egy lénynek boldogság. — Ki az a még egy lény ? — Kövesdombi Angyalka, a magyar szinművészetnek legszebb, de legmellőzöttebb csillaga. Ön csak azon föltétel alatt jelenik meg, a közönség tombolással egybekötött tapsainak engedve, — s erre nagyon kérem, — ha az igazgató a fő női szerepet Kövesdombi Angyalkának adja. — Jó. A szerelem olyan nagy betegség, hogy aki benne szenved, azt felebaráti kötelességünk támogatni. De most támogasson maga is betegségemben, azaz menjen a sárga fenébe. Kovács fogta a kalapját. — És szólhatok, hogy senkit se ereszszenek be ? — Szólhat. Eltávozott, én befelé fordultam és elaludtam. Nem tudom, mennyi ideig aludtam, de mikor felébredtem, Löwingert láttam az ágy lábánál ülni. — Maga az ? — Én. Remélem, nem haragszik. Meg se pisszentem. — Mióta ül itt ? — Amint Kovács elment, azonnal jöttem. Lestem rá. Tetszik tudni, oly csillagok vagyunk, kik egymást kergetik. Ugye, ellenem intrikált a gazember ? — Körülbelül. Elmondta az ön kigolyóztatásának a történetét. — Ő beszél, akit a népkörből kigolyóztak ? Egy sokkal kevebbé kényes körből, mint a kaszinó ? őt még a népkörben sem fogadták el dzsentimennek. — És miért golyózták ki ? — A polgármesterről azt irta, hogy a köz- 3 A keddi ülésen kisorsolják a Győrffy Gyula összeférhetetlenségi ügyében ítélkező zsűrit. A képviselőház ülése. Elnök: Apponyi Albert gróf. A múlt ülés jegyzőkönyvét hitelesítik. Az elnök bemutatja Kaas Ivor bárónak, a zsámbokréti kerület képviselőjének megbízólevelét, melyet az igazolóbizottsághoz utasítanak. Napirenden van a katonai javaslatok vitájának folytatása. Illyés Bálint önálló ,magyar hadsereget követel, mert ha az egymás ellen törő nemzeti elemek szétrobbantják az Ausztriának nevezett lombikot, akkor az uralkodóházat nem védheti meg semmi, csak az önálló magyar hadsereg. Vagy talán mint a barbár népeknél az özvegyen maradt asszonyok, úgy mi is elégessük magunkat Ausztria máglyáján, vagy elevenen eltemetkezünk ? Ausztria fel fog veszni, Magyarország azonban élni fog és független lesz. Maga Deák Ferenc is a függetlenségre törekedett; azt vallotta, hogy a hatvanhetes kiegyezés csak alap, amelyen a nemzet jogait majd kivívhatjuk. Erről azonban már megfeledkezett a szabadelvű párt. Nem fogadja el a katonai javaslatokat, hanem határozati javaslatot ad be, amely szerint a nemzeti színeket és a magyar címert helyezzék vissza ősi jogaiba. (Zajos helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldálon.) Beöthy Ákos: A katonai javaslatok a legvakmerőbb támadások a nemzet érdekei ellen; a közös hadügyi kormány intézi ezeket a támadásokat, a magyar kormány asszisztenciájával. A katonai javaslatok ellen jogosult a leghatározottabb ellenállás, sőt még az obstrukció is. Az obstrukció különben mindig jogosult, ha a nemzet érdekében, becsületes meggyőződéssel folytatják. Csupán a militarizmus kirohanásai ezek a javaslatok, amelyekre nem szolgáltatott okot a monarkiának sem katonai, sem nemzetközi helyzete. A függetlenségi párt csak a kormány malmára hajtja a vizet azzal, hogy nem megy bele a delegációba, mert ha csak tíz-tizenkét ellenzéki ember is volna a delegációban, mindjárt sokkal komolyabb volna a delegáció munkája. Azt tapasztalta adelegációban, hogy a kormány ígéreteiben nem igen lehet, bízni. Ő a delegációban már rég megjövendölte, hogy a katonaság létszámát a póttartalékosok behívásával bármikor fölemelhetik. Fejérváry báró kijelentette, hogy ez nem történhetik meg s íme, mégis ily követeléssel állott elő a közös hadügyi kormány. Mivel okolják meg a hadsereg folytonos szaporítását A nagyhatalmi állással? Hiszen azt sem tudjuk, hogy mi az a nagyhatalmi állás, meg hogy micsoda előny származhatik belőle. Ha a monarkiának imponáló állásra van szüksége, ehhez nem hadsereg kell, hanem rendezett viszonyok, meg pénz, igen sok pénz. Hódítás céljából szükséges talán a nagyhatalmi állás? Szó sincs róla, hisz ezt hivatalosan tagadják. A haza védelmére még éppen nem szükséges a nagyhatalmi állás. A múlt században Ausztria kétszer próbálta meg a nagyhatalmi állást; egyszer Metternich miatt s akkor a negyvennyolcas események voltak a törekvés következményei; másodszor az átkozott nevű Schwarzenberg Félix próbálkozott meg vele, akit Széchenyi vámiparnak és szörnyetegnek nevezett s akkor Szolferino és Königgrätz volt a következmény. A nagyhatalmi állás semmi más, mint az uralkodóház családi politikája. Az uralkodóház a monarkia államait és tartományait családi majorságoknak tekinti, amelyeket folyton növelni kell. Mondják, hogy a hármasszövetség miatt szükséges a folytonos fegyverkezés. De ha a hármasszövetség mind a három szerződő félnek érdeke s ha ez a szövetség csakugyan az európai béke biztosítéka, akkor a logika szerint nem tovább fegyverkezni, hanem a fegyverkezést folyton csökkenteni kell. Vagy talán Oroszország miatt fegyverkezünk ? A szertelen hadügyi követeléseket mindig az orosz mumussal okolják meg. Megrémítik a delegációt, mely azt hiszi, hogy a határon már ránk törni készül az orosz, s mikor megkapják a költséget és elköltik, akkor a külügyminiszter fennen hirdeti, hogy a béke szilárd és tökéletes. (Derültség.) Az orosz mumus miatt vitték a brünni hadtestet Przemislbe s az oroszok miatt építették a krakói és przemisli várakat, pedig az ilyen várak, mint a múlt században Napóleon és az olasz-osztrák hadjárat idején bebizonyult, csak cinkcfogók, melyekben a katonaságot elcsípik. A krakói vár oly közel van a határhoz, hogy akár orosz területről is rommá lőhetik. Fölhozzák a folytonos fegyverkezés igazolására a keleti kérdést is. A keleti kérdésről azt hallotta egy kiváló diplomatától, hogy ha a diplomácia akarja, akkor van keleti kérdés,--de ha nem akarja, akkor nincsen. Ha egy balkáni falusban egy vásáron egy kis verekedés támad, az már elég ok a keleti kérdés fölvetésére, ha a diplomácia úgy akarja; de ha a diplomáciának kellemetlen a keleti kérdés fölvetése, akkor ha ezrével mészárolják is az embereket, mint 1895-ben a szerencsétlen örményeket, nincs keleti kérdés. Hogy monarkiánk és Oroszország a Balkán miatt háborút viseljen, az egyelőre nem tartozik a lehetőségek közé. Hiszen ismerjük II. Miklós cár békés érzelmeit. Régi dolog, hogy a háború a politika eszköze. De nincs nagyobb szerencsétlenség, mintha katonák csinálják a politikát. A hadügyi kormány jellemzésére elmondja, hogy 1886-ban a delegációban kérdést intéz