Budapesti Hírlap, 1903. február (23. évfolyam, 32-58. szám)

1903-02-12 / 42. szám

1903. február 12. BUDAPESTI HÍRLAP. (42. sz.) Jós elenmondások a bal- és szélsőbaloldalon.) A ha­tározat ki van mondva, a jegyzőkönyv hitelesítve van. Azt fölforgatni veszedelmes precedensnek tartja. Beöthy Ákos: Az urak csinálják a veszedelmes precedenst! Széll Kálmán miniszterelnök. Ha valami elné­zés történt, az kisebb baj, mintha a Ház tegnapi ha­tározatát fölforgatnák. Kéri a Házat, hogy ne akarja a­ hozott határozatot invalidálni. Nem fog hozzájárulni semmi olyanhoz, a­mi a házszabályokkal való vissza­élést vonná maga után, mert a házszabály olyan, mint a törvény, sőt még­ erősebb. Kém akart senki házsza­bályt sérteni, ha tévedés történt is. Kéri a Házat, hogy tekintse az incidenst befejezettnek. (Helyeslés a jobboldalon. Zaj és ellenmondások a bal- és szélső­baloldalon.) Lengyel Zoltán: Az ellenpróbára nem volt szük­ség. A miniszterelnök is kétségesnek látja a helyzetet, itt sérelem történt, a helyzetet tisztázni kell. Az elnök, Beöthy Ákos kívánsága lehetetlen. Az indítvány fölött ma már a házszabályok szerint lehetetlen lenne a szavazás. A formai igazsághoz kell magunkat tartani. A tegnapi eset nem történt célzatosan. Ha a formai igazságot megdöntjük, se­bet ejtünk a házszabályokon. Kéri a Házat, hogy nyugodjék bele a történtekbe, úgy a hogy a jegyző­könyv hitelesítve van és térjen a napirendre. (Zaj a szélsőbaloldalon: Vonják vissza a javaslatot és ad­ják be újra!) Ebből az esetből káros precedens nem származhatik. (Zajos ellenmondások a bal- és szélső­­baloldalon.) Beöthy Ákos: A törvényt meg kell tartani. Ez a precedens! (Nagy zaj.) Én indítványt tettem! Az elnök: Napirend előtti felszólalások kapcsán határozathozatalnak nincs helye. Beöthy Ákos: A házszabályokról van szó! Meg­sértettek! Az elnök: Kivánják a kérdést szavazás alá bo­csátani? (Felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon: Igen!) Akkor kénytelen meghajolni. Tehát ajándé­kozzák meg az elnökséget bizalommal, ő a legilleté­­keesebb arra, hogy a kivezető utat megtalálja. (Fel­kiáltások a szélsőbaloldalon: Nem ajándékozzuk meg! Zárt ülést kérünk!) Húsznál több képviselő zárt ülést kér, elrendeli tehát a zárt ülést. A karzat közönsége kivonul. Tíj szünet. .A zárt ülésen, is Apponyi Albert gróf elnökölt. A szólás joga elsősorban Benedek Jánost illette volna meg, mert elsőnek ő írta alá a zárt ülést kérő ívet, de ő e percben nem volt jelen a teremben, s így a második aláíró, Pozsgay Miklós jutott szóhoz. Arról panaszko­dott, hogy a szünet alatt Andrássy Tivadar gróf meg­támadta­ Beöthy Ákost, hogy már ő is hozzájárul a par­lament nívójának leszállításához. Benedek János el­mondta, hogy mi történt a tegnapi ülés végén. Az elnök a kérdés föltevésekor nem csinált csöndet, sőt, ezt még csak meg se kísérelte, s el kellett volna rendelnie az ellenpróbát is. Az elnök az ellenzéket elütötte attól a jogától, hogy a határozatképességet megállapíttassa; e sérelmet föltétlenül repar­álni kell. Beöthy Ákos azt bizonyítja, hogy az ő indítványára már volt precedens. 1846-ban a közigazgatási törvény 53-ik szakaszának tárgyalásakor Bánffy Béla gróf alelnök berekesztette a vitát azzal az ürügygyel, hogy nincs több fölszólaló. A szóló beszélni akart, de a túloldal zajongani kezdett, hogy a Ház már határozott. Erre Tisza Kálmán fölkelt s azt mondván, hogy panasz hangzott föl az iránt, hogy a vita berekesztése nem korrekt módon történt, s arra kérte a Házat, hogy tekintse úgy, mintha még nem határozott volna. Széll Kálmán miniszterelnök szerint Beöthy precedense más természetű, mert akkor csak elnöki enunciációról volt szó. Most azonban már határozatot , is hozott a Ház. Nem lehet rossz néven venni, hogy az­ elnök Kona fide kimondott egy határoza­tot,­ a­mely senkit sem sért Kéri a képviselőket, hogy miután senki sem akarta a házszabályokat megsérteni, nyugodjanak bele a dologba és térjenek napirendre. Trübinyi János jegyző az igazsághoz híven kijelenti, hogy az elnök a tegnapi ülés végén megállapította a napirendet. Kubik Béla­ szerint ez a kérdés tehát tisz­tázva van, de nincs tisztázva az a kérdés, hogy a szólót tegnap, mikor szólásra jelentkezett, az elnök nem en­gedte szóhoz jutni, s bár a szóló kívánta, nem álla­pította meg a Ház határozatképességét. Trübinyi Já­nos jegyző hallotta, hogy Kubik tegnap szólásra jelent­kezett, figyelmeztette is erre az elnököt, a ki azonban a nagy zajban nem hallotta meg ezt a figyelmeztetést. Több szónok nem lévén, a zárt ülés félkettőkor vé­get ért. Apponyi Albert, gróf háromnegyed kettőkor újra megnyitotta a nyílt ülést s jelentette a Háznak, hogy Beöthy Ákos az indítványát írásban is beadta. Az elnökségnek azonban igen súlyos aggodalmai vannak ennek az indítványnak a szavazás alá bocsátására. Ha azonban legnagyobb sajnálatára és kérése ellenére ragaszkodnék Beöthy az indítványához (Beöthy köz­beszól: Ragaszkodom!) — kénytelen elrendelni a sza­vazást. Jelenti azt is, hogy név szerint való szavazást kértek Beöthy indítványára, s kérték a szavazásnak holnapra való halasztását is. A szavazás tehát hol­nap lesz. A Ház ezután áttért az interpellációk tárgyalá­sára. A szélsőbalról kiáltoztak u­gyan, hogy nem lehet, mert nem érvényes a tegnapi határozat, s a mai ülésnek már két órakor véget kell érnie, de Apnonyi gróf kijelentette, hogy a vitás határozat legalább is intra domínium van addig, mig a Ház meg nem vál­toztatja. E kijelentés után Apponyi gróf átadta az elnöki széket Tallián Bélának. Lengyel Zoltán a miatt interpellált, hogy a mi­napi udvari bálon a király a miniszterelnökkel néme­tül beszélt, s hogy a bálra meghívót kapott Stein­acker Ödön, a minap elitélt nemzetiségi izgató is. A király korteskedett az udvari bálon, s megveregette azoknak a képviselőknek a villát, a­kik pártolták a katonai javaslatokat. Veszedelmes dolog, ha a király így bele­ártja magát a politikai küzdelmekbe. Már Széll Kál­mán is megkezdte a presszionálást; a folyosón egy képviselőnek azt mondta, hogy készülhet már az új választásra. Széll Kálmán miniszterelnök kijelenti, hogy nem akar senkire pressziót gyakorolni; a­mit Lengyel Zol­tán említ, azt nem neki mondta, s így ahhoz Lengyel­nek semmi köze. Hogy Steinacker meg volt-e híva az udvari bálra, azt nem tudja; lehet, hogy mint konzult meghívták, mert az ilyen meghívás sablon szerint törté­nik. Különben a Steinackarre kimondott ítélet még nem jogerős. Utána fog nézni ennek a dolognak. Hogy azonban a király az udvari bálon kivel, miről és mit beszélt, azt nem tudja, nem is kérdezte az illető urak­tól. Hogy a király, mint házigazda, meghívott vendé­gei közül kit szólítson meg és miről beszéljen vele, ahhoz sem egyes képviselőknek, sem a parlamentnek semmi köze. A király soha nem szállott le a pártat­lanság magaslatáról. A jobboldal megéljenezte a választ, Lengyel Zol­tán azonban nem vette tudomásul, mert mind megtör­tént dolog az, a­mit interpellációjában fölpanaszolt. A Ház azonban tudomásul vette a miniszterelnök vá­laszát. Molnár Józsi ás az ozsdolai tagosítás miatt inter­pellált. S két órakor kezdte a beszédét, s negyed négykor fejezte be. Arra kérte a miniszterelnököt, hogy Ozsdola háromszék megyei községben akadályozza meg a tago­sítást s hogy a székelyföld részére új tagosítási tör­vényt készítsen. Interpellációját kiadták a miniszter­­elnöknek. Benedek János a Népszava elkobzása miatt akart interpellálni s kérte a Házat, hogy interpellációját hol­napra halaszthassa. Az elnök figyelmeztette, hogy csak szombatra lehet halasztani az interpellációt. Benedek ebbe nem egyezett bele s kijelentette, hogy inkább azonnal interpellál. Ezt helyeselte és követelte is a jobboldal, mely csak akkor csillapodott le, mikor Be­nedek kijelentette, hogy beszéde legalább is ötnegyed óráig fog tartani. Ez hatott. Az elnök kimondotta, hogy a Ház Benedek Elek interpellációját holnapra halasztja s nehogy megint valami bonyodalom szár­mazzék, mindjárt be is rekeszthette az ülést. Sándor király szeilán sírjánál. Karlóca, febr. 11. (Kiküldött tudósítónktól.) A halott, nem megy el az élőhöz, az élő jött el a halotthoz. Hosszú, majd­nem fél éven keresztül húzódó tárgyaláson meggyőző­dött a fiatal szerb király arról, hogy I. Ferenc József tiszteli Milán király utolsó akaratát, mely szerint még haló porában sem kíván Szerbiában pihenni. Tagrata patria nec ossa mea habebit (Csontjaim se legyenek a hálátlan hazáé) volt végső rendelkezése a fiúkirálytól elűzött apakirálynak. Azóta két esztendő múlt el s a fiú végre szükségét érezte annak, hogy ő maga is koszorút tegyen apja sírjára, a melyet eddig csak idegen látogatott. Feleségével együtt jött el, a­ki az ellenségeskedés fő oka volt, mintegy kiengesz­telő útra. Az ég is mintha rámosolygott volna erre a kegyeletes aktusra. A magyar föld, a­mint ráléptek Zimonyban, kék derűvel és tavaszi napsugárral fo­gadta és kisérte egész útján a szerb királyi párt. A külön udvari vonat, a­melyet a szerb felsé­geknek egész napon át vendéglátó gazdájuk, a magyar király bocsátott rendelkezésére, reggel tizedfél órakor gördült be a zimonyi pályaudvarba, a­hol már akkor a bán és kísérete, a katonai méltóságok és a város elülj­árói összegyülekeztek a királyi vendégek foga­dására. A pályaudvaron csatlakozott a magyar kísérő urakhoz Krisztics Mikola bécsi szerb követ és­­Jova­­novics alezredes, bécsi szerb katonai attasé, a­kik a király üdvözlésére jöttek. A vonat érkezésekor egy­szerre a 61. gyalogezred zenekara rázendített a szerb himnuszra s a katonai kordon mögött tolakodó kö­zönség lelkes zsi­­ózásban tört ki. A vonatról egymás­után ugráltak le a szerb király katonai kísérői szebb­­nél-szebb, de tarkábbnál-tarkább uniformisokban. Utol­jára a hatalmas, kissé hajlott termetű király jelent meg a kocsi ajtajában, mögötte a királynéval. Sándor király a szerb tábornokok meggyszinű uniformisát viselte, mellének közepét sok egyéb ordója között a Szent István-rend nagyszalagja foglalta el. Drága királyné angol szabású teljes gyászruhában volt, ki­csiny krepp kalappal, fülében a mély gyászszal alig összeférő két gyémánt bouton­i zene elhallgatása után a magyar díszben lévő Khuen-Béderváry bán fe­detlen fővel, francia nyelven a következő szavakkal üdvözölte a királyi párt: — Felséges uralkodója parancsából az a megtisz­telő föladat bízatván rám, hogy Felség­teket az osz­trák-magyar monarkia határán fogadjam, van­ szeren­­csém Felségteket épp oly tiszteletteljesen, mint szí­vesen üdvözölni. Engedjék meg Kelségtek, hogy ama kívánságomnak­­adjak kifejezést, miszerint a magyar korona országainak területén való rövid tartózkodá­suk legfelsőbb megelégedésükre teljék el. Sándor király erre szintén franciául így vá­laszolt : — A királyné és én különösen örvendünk azon, hogy a horvát bán ő excellenciája bízatott meg ő fel­sége I. Ferenc József császár és király képviseletével fogadásunkban és kisérésünkben. Boldog vagyok, mert ebben a gondoskodásban újabb bizonyítékát látom ő felsége az osztrák császár és magyar király barátságá­nak az Obrenovics-dinasztia iránt. A szerb király azután kezet fogott a bánnal, a­ki meg a királynénak csókolt kezet, majd a bán be­mutatta a királyi párnak a magyar kíséret tagjait, Klebm táborszernagyot, Jurkovics főispánt, Bitemen ezredest, "Führich és Gr­immens­tein báni kapitányo­kat, Mihicsics kerületi főnököt és Hervoics báni tit­kárt. A szerb király a bemutatások után karon fogta feleségét és ellépett a tiszteletére kivonult­ Diszszázad előtt. A vonat indulásáig való időt a zimonyi notabi­­litások, polgármester, törvényszéki elnök, ezredpa­rancsnok megismerésével töltötte, a­kiknek mindegyi­kéhez neki is, Drága királynénak is volt egy-egy kel­lemes szava. A beszélgetést mindig inkább a királyné viszi, férje inkább csak bólogat hozzá. Az állomásfőnö­k jelentése után az egész tár­saság beszállt az udvari vonatra és megkezdődött az utazás Karlóca felé, a­melyhez hasonló orosz rend­szerű út még alig volt Magyarországon. Az egész vidéket egy hét óta kutatja csendőrség, a vaspályát éjjel két szerb politikai ügynök járta végig, ma pedig a pályatest mellett minden ötven lépésnyire föltűzött szuronyú csendőr vigyázott az udvari vo­nat biztosságára. A közbeeső falvakban kidobolták, hogy mindenki otthon tartózkodjék. A vasúthoz száz lépésnél közelebb egy­­árva lelket sem bocsátottak, mintha kihalt országon mentünk volna keresztül. Karlócára, a pátriárka­ székhelyéiig megér­kezve, ismétlődtek a zimonyi jelenetek.­ A díszszá­­zadot a péterváradi 71. gyalogezred állította ki. A királyt itt Unkelhaeuser dr. vukovári alispán fo­gadta néhány szóval, azonban németül, a mire a király egy-két Udvarias francia mondattal felelt. Az­után az egész társaság elhelyezkedett Brankovics pátriárka fogatain, elül Jankovics főispán és titkára, azután pompás négyesen a bán és Klobus táborszer­nagy, majd négy szürke lótól vont diszhintóban, a melynek bakján már udvari lakás ült, a királyi pár, a hátralévő kocsikban a kísérlet többi tagja. A­mint Siroot 'király'és Drága királyné elfoglalták helyüket, a Budapestről Wilband főhadnagy parancsnoksága alatt lehozott huszárszakasz azonnal, mint az ud­vari kocsiknál szokás, közrefogta a hintót és sebesen ügetve megindult a menet keresztül a horvát és szerb zászlókkal ékes Karlócán és a hatóságilag el­­néptelenített országúton végig, a­melyen a kocsi- és gyalog­közlekedést egész nap megszüntették. Minden ötven lépésnyire csendőr állott, mint eövek. Össze­sen négyszázötven csendőr vonult ki a szerb királyi pár biztosságáért. A krusedoli kolostor kapujában a beteg pátriárka helyett Seb­es Mitrofán újvidéki püspök fogadta és vezette be a kápolnába a királyi vendégeket. Milán király és Ljubica fejedelemasszony nyugovó helye egészen feketébe vonva várta az Obrenovicsok mostani fejét. Az oltár körül egy-két jóbarát friss koszorúja illatozott; ezek közt egyet, a­mely Budapestről érke­zett és gyanúsnak tetszett, szálankint bontottak szét a csendőrök, valami pokolgépet gyanítván benne, úgy hogy nem is lehetett többé odahelyezni a többi koszorú közé. Sándor király gyöngyvirág-koszorúja, Drága ki­rályné ibolya-koszorúja, mind a kettő szalagtalan, mind a kettő elkésett és csak később, mikor a királyi pár ebédelt, tudták elhelyezni a templomban. A királyi pár az oltárral szemben baldakin alatt két karos­székben hallgatta a misét, a­mely alatt Sándor király és Drága királyné többször sírt. A királyné saját zseb­kendőjét nyújtotta férjének, hogy könyét letörölje. A kegyeletes aktus után a királyi pár rövid időre vissza­vonult. A déjeuner dmatoire, a­melyet Bécsből hozott szakács főzött és bécsi lakás szolgált föl,­­az egyik teremben a legfőbb urak, másikban a kiséret számára .

Next