Budapesti Hírlap, 1903. április (23. évfolyam, 90-118. szám)
1903-04-01 / 90. szám
1903. április 1. BUDAFESTI HÍRLAP, (90. sz.) A katonai vitában Csávolszky Lajos és Pichler Győző vettek részt. Az előbbi egy ízben elnöki megrovást szerzett, mert a király tanácsosairól imparlamentáris módon nyilatkozott. Pichler a vita e kései stádiumában is figyelmet keltett. Elismerte, hogy Széll Kálmán a választáson nem dolgozott csendőrrel, vesztegetéssel, itatással, de mégsem tartja tiszta választásnak, mert a választóknak nem jelentették be a katonai terhet. Ezen az alapon jogosultnak tartja az ellenzék harcát, valameddig a siker legkisebb reménye kecsegteti. A függetlenségi párt nagy tetszéssel jutalmazta Pichlert. A beszéd folyamán zajos incidens történt.Mikor Pichler megemlékezett arról, hogy Apponyi gróf a nép ezreit fogadja naponkint, a jobboldalról egy hang közbekiáltott: — Elég baj! A függetlenségiek nagy zajjal követelték, hogy a közbeszóló jelentkezzék. Az ülés végén jelentkezett is Szacelláry György s azzal ütötte el közbeszólása élét, hogy nem az országra nézve tartotta bajnak a küldöttségek fogadását, hanem Apponyi grófra nézve, a kinek drága idejét elrabolja. A képviselőház ülése sekvel szemben azonban bőkezű és nagylelkű a pénzügyminiszter. Lukács László pénzügyminiszter azt válaszolja Bátkay fölszólalására, hogy a szakbizottságok üléseire a miniszterek elhívhatják a referenseiket; ezt gyakran maguk a bizottságok is kívánták azért, hogy minden részletkérdésre azonnal megkaphassák a felvilágosító választ. A pénzügyi bizottság tegnapi üléséről a hírlapok számára egy tisztviselő készítette a tudósítást, mert az a képviselő, aki ezt a munkát végezni szokta, nem lehetett jelen. A prakszis ezt megengedi. A tudósításnak semmi hivatalos jellege nincsen. Hogy a jegyzőkönyvet tegnap egy tisztviselő írta, az már csak azért sem áll, mert a bizottságok üléseiről jegyzőkönyvet nem is írnak. Rátkaynak azt a szándékát, hogy a miniszter tegnapi nyilatkozatait megbélyegezze, viszszautasítja. Ő csak annyit mondott, hogy nem csupán a bírák anyagi függetlenségének biztosításáról kell gondoskodni, hanem a többi állami tisztviselőkéről is. Tessék megítélni, van-e valami sértő ebben a bírákra, vagy nincsen? Amit pedig Bátkay Szilágyi Dezső és Plósz Sándor összehasonlításáról mondott, azt majd elintézi a szóló magával Plósz miniszterrel. (Helyeslés a jobboldalon.) Rakovszky Léván szerint vagy senki se írhasson tudósítást a bizottságok üléseiről, vagy pedig bocsássák be oda a nyilvánosságot. Tegnap a pénzügyi bizottság elnöke nagy hibát követett el azzal, hogy nem konstatálta a bizottság határozatképtelenségét. A bizottsági ülésekre különben szinte lehetetlenség eljárni, mikor egy nap több bizottság is tart ülést. Rosenbergi Gyula: A közgazdasági bizottságba sohasem tetszik eljárni, pedig tíz év óta tagja. Rakovszky István: Még annak sincs tíz éve, hogy képviselő vagyok; a közgazdasági bizottságnak csak két év óta vagyok tagja, s oda mindig eljárok. Rosenberg Gyula: Mindig tagja volt és sohasem ment el. Rakovszky István: Legyen nyugodt Rosenberg úr, ha az Adria-vita alatt tagja lettem volna a közgazdasági bizottságnak, mindennap ott lettem volna. Szederkényi Nándor a bizottság elnökére hárítja a felelősséget azért, hogy tegnap nem volt határozatképes a pénzügyi bizottság és mégis határozott. Az elnök figyelmezteti a bizottságok tagjait, hogy a bizottsági üléseken határozatképes számban jelenjenek meg. A Ház áttér a napirendre, a katonai vita Magyarország állami önállósága a kormányzás minden ágában érvényesüljön. Az elnök az ülést tíz percre felfüggeszti. A szünet után Pichler Győző szólal föl. A függetlenségi pártnak kötelessége addig folytatni a harcot, míg a sikernek bár legkisebb reménye kecsegteti. A miniszterelnök hiába hivatkozik a tiszta választásra, az csak fikció, mert a választók nem tudták, hogy mire szavaznak, s nem tudtak semmit a katonai javaslatokról. A szóló még a múlt országgyűlésen megkérdezte a miniszterelnököt, mi igaz azokban a hírlapi cikkelyekben, melyek a létszámemelésről szólnak, s Széll Kálmán akkor azt felelte, hogy cikket mindenki írhat! A kormány a választók előtt elhallgatta a legnagyobb terheket, melyeket a népre akar rakni. Ezért mozdult meg a magyar nép, ezért zarándokol ezrével az országházába s átadja itt kérvényét az elnök kezébe. Fölkiáltás a jobboldalon: Elég baj! (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. Fölkiáltások: Ki volt az? Jelentkezzék !) Kubik Béla: Álljon föl, aki ilyet mer mondani! Lássuk, ki az? (Nagy zaj.) Pichler Győző szerint ez a közbeszólás is azt bizonyítja, hogy a kormánypártban baj van. (Tetszés a szélsőbaloldalon.) A volt nemzeti pártiak szerint tökéletes az egyetértés a pártban, sőt Szentiványi Árpád azt is kijelentette, hogy az elvek azonossága alapján történt a fúzió. Ez érthetetlen állítás, fölolvassa Andrássy Gyula gróf könyvéből, hogy mik voltak a volt nemzeti pártnak az elvei. Andrássy Gyula ezeket az elveket veszedelmeseknek hirdette s azt irta, hogy mig ezeket az elveket vallja a nemzeti párt, addig le-hetetlenség a fúzió. Andrássy veszedelemnek tartotta, amiért Apponyi küzdött: a kiegyezési alap fejlesztését, mert attól tartott, hogy akkor az osztrákok is hozzálátnak a fejlesztéshez, mégpedig a mienkkel ellenkező irányban. Veszedelmesnek tar totta Andrássy Apponyinak azt az elvét is, hogy a közös intézményekben jobban ki kell domborodni a magyarságnak, mert ha a közös intézményekben nem tudunk eléggé érvényesülni, akkor nem tudunk impo- nálni a nemzetiségeknek. Tehát vagy Andrássy Gyula grófnak nem volt igaza, vagy Szentiványi Árpádnak. A volt nemzeti párttól igen sokat várt a függetlenségi párt, s ezért tolta a szekerét az uralom felé. A volt nemzeti párt azonban a szabadelvű pártban elcsüggedt, mikor azt látta, hogy Becsesel szemben Széll Kálmán is tehetetlen. Kifogásolja, hogy 1892 óta mindig Magyarországon tartják a nagy hadgyakorlatokat, amelyekkel egész vidékek termését tönkreteszik. Kifogásolja azt is, hogy a magyar arisztokrácia nem vállalkozik az udvari szolgálatra; ez az oka annak, hogy a király környezetében mindig osztrák főurak vannak. Támadja a közös hadsereg német nyelvét s azt állítja, hogy a közös hadseregben ma már több a magyar anyanyelvű katona, mint a német anyanyelvű. Határozati javaslatot ad be arra, hogy a hadsereg hadi és békelétszáma meghatározott mennyiségben állapíttassék meg. Szacelláry György személyes kérdésben szólal föl. Pichler beszéde közben, mikor arról volt szó, hogy a Ház elnöke a vidéki küldöttségeket fogadja, ő mondta magánbeszélgetés közben a szomszédainak,tózkodik a nem neki való szerepektől. Ő nem a nagy szenvedélyek embere és nem a klasszikus stílus kifejezője. De ezen kívül majdnem minden, ami emberi, nyitva áll előtte. Igen nagy országa van, amelyen föltétlen erővel uralkodik. De azt is meg kell említeni róla, habár magától is értetődik, hogy sohasem fitogtatja tehetségét, erejét. Ő a Nemzeti Színház legkitűnőbb ensemble-játékosa. Senki sem mondhatja róla, hogy mások rovására előtérbe tolakodik, hogy minden figyelmet magára fordít és leköt. Csak odáig megy el, ameddig szerepe párán, csőrja. Szeret részletezni, színezni, mert nagy alakító ereje kedvét találja a nüanszokban, de ez a részletezés nála sohasem mozaikus munka, mindig fő az alak egysége. S mindig alárendeli az alakját, részleteinek egész gazdagságával, az együttes játéknak, a darabnak. Őt a vendégszereplés meg nem rontotta, mint Európának; majdnem minden jó színészét, kik tíz szereppel bejárják a világot és minden mozdulatukkal azt kiáltják: Ezt csak én tudom így játszani, ezt én találtam ki, ez az enyém! Nádaynál minden részlet a szerephez, minden szerep a darabhoz tartozik. Föltétlenül tiszteli a költőt, a színházat, a közönséget. És a közönség, a színház, az ívóvilág teljes szívvel viszonozza ezt a tiszteletet és megtoldja igaz szeretetével. Náday a színház művészi hivatásának, a dráma művészi jellegének nagy apostola. Ameddig Nádayt szeretjük és élvezzük, a színház még mindig magasan áll. Ha egyszer Náday háttérbe találna szorulni, akkor a színház csak azért nem szenvedne nagy veszteséget, mert már előbb elveszett volna. Fiatalok, Nádayt kövessétek! Elnök Dániel Gábor, később Apponyi Albert gróf. A múlt ülés jegyzőkönyvét hitelesítik. Lukács László pénzügyminiszter beterjeszti a készfizetés megkezdéséről szóló törvényjavaslatokat. Az elnök jelenti, hogy Pozsgay Miklós és Bátfony László a napirend előtt föl akar szólalni. Pozsgay Mikós visszavonja azt az interpellációját, melyet a múlt szombaton a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézett, miután a miniszter a sérelmes dologban már intézkedett. Bátkay László a pénzügyi bizottság tegnapi üléséről szól, amelyen mint hallgató jelen volt. A bizottságnak csak négy tagja volt jelen az ülésen s mégis határozatot hoztak egy igen fontos dologban, a bírák fizetése ügyében, noha a házszabályok szerint ez a bizottság csak akkor határozhat, ha legalább tíz tagja van jelen. Szabálytalanság az is, hogy egy miniszteri tisztviselő készítette a jegyzőkönyvet s hogy az igazságügyminisztériumnak kilenc tisztviselője volt jelen az ülésen. Lukács pénzügyminiszter a bizottsági ülésen olyan nyilatkozatot tett, amelyet meg kell bélyegezni. Azt mondotta ugyanis, hogy 1893-ban a bírói fizetések rendezése tisztára csak az akkori igazságügyminiszter, Szilágyi Dezső nagy egyéni súlyának volt az eredménye. Ez a kijelentés egyaránt sérti a nagy államférfiú emlékét s a mostani igazságügyminisztert, mert ebben benne van az is, hogy Plósznak sokkal kisebb súlya van, mint Szilágyinak. A pénzügyi bizottságban, mikor a bírói függetlenség biztosításáról volt szó, a pénzügyminiszter szinte csikorogva jelentette ki, hogy az államnak nincs pénze; a katonai kövezeteket, oly jól illik neki, oly természetesnek és igaznak tűnik föl. Hangja oly meggyőző, okoskodása oly elragadóan hangzik, hogy annak az alaknak, melyet ő ábrázol, előre nyert ügye van. Ehhez hozzájárul játékának gráciája, jó ízlése, mozdulatainak könnyedsége, magatartásának előkelősége és természetessége. Mintaképe ő a szalonembernek. Ezen a téren senki a férfiak közül nem tud mérkőzni vele és az ő megjelenése a színpadon elégséges, hogy a szalon illúzióját keltse. A finom bútor és a többi mind semmi Náday illúziót keltő egyénisége mellett. Az egész skálát tudja. A fiatal viveurt még ma is ugyanoly természetesen játszsza, mint a higgadtabb férfiút vagy a filozofáló öreget. Léha beszéd vagy bölcs tanács egyaránt meggyőzően hangzik ajkáról. Ez teszi őt a modern műsor erős oszlopává. Dumas, Sardou és a többiek darabjait el se tudjuk képzelni Náday nélkül. Őt nem kell oktatni a modernizmusra, ő minden ízében modern, a való, finom, nagyvilági ember benyomását teszi. Tessék őt megfigyelni, mikor másnak a beszédét hallgatja, mennyi színe van ennek a néma játéknak kifejezésére! Amint a szerep megkívánja, udvariasan figyel, vagy hanyagul elhagyja surranni a szót füle mellett, vagy ravaszul ügyel, hogy az ellenfelet megfogja, vagy mély érdeklődéssel lesi a szót, vagy könnyelműen elfordul és mindezt föltűnés nélkül és mégis közérthetően csinálja. Játékán soha sem érzik a ráfordított, munka, az izzadság, az erőlködés. Mit mondjak erről többet ? Igazi művész, a Múzsa kegyeltje. De kiáltó igazságtalanság volna ez a szalonembereknek, az egyes, okoskodó alakoknak mégis szűk szerepkörébe zárni. Nádaynak igen gazdag képtára van, jobban mondva, ő maga igen változatos és gazdag képtár. A minek kifejefolytatására. Csávolszky Lajos nem félti a magyar alkotmányt, mert mit ér az olyan alkotmányosság, melyben a nemzet akarata nem érvényesül? Kergesse el a király oldala mellől a szűk látókörű államférfiakat, akik rossz tanácsot adnak neki és kifosztják a nemzetet. Az elnök a szólót rendreutasítja. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Csávolszky Lajos határozati javaslatot ad be, amely szerint a kiegyezést módosítani kell úgy, hogy réséhez nagy eszesség kívántatik, mind hozzáférhető az ő alakító képessége számára. Egyaránt ki tudja fejezni, a ki mást csúffá tesz és a kit mások csúffá tesznek, mert a butaság kifejezéséhez is ész kívántatik. Az egészen szelíd humor nincsen meg alakításában, de a filozofáló humor, a szatíra, a huncutság, a kópéság, az emberekkel játszó felsőség kifejezésére gyönyörű hangok állnak rendelkezésére. Erős vis comica is él benne. Ő egyike azoknak a kevés magyar embereknek, akik szeretnek és tudnak kilépni magukból, hogy mindent csináljanak magukból, amit az életben megfigyelnek. A színészi antitalentum az, mely magába zárkózik, tartózkodó, másokat megfigyelő, másokat és főleg a nem tartózkodókat kissé lenéző, mert magamagán nem uralkodni, magát egészen odaadni, nem úri dolog. Náday pompásan tudja ezeket játszani, de ő maga nem ilyen. Ellenkezőleg ő odaadó, beszédes a végsőig. Mint igazi művésznek, öröme telik a dolgok változatosságában és mint igazi színművésznek, öröme telik benne magából mindent csinálni, amit lehet, magát beleképzelni, beleélni mindenbe. Mihelyt a színpadon van, ő egészen a mienk, egészen odaadja magát és ezért is szeretjük, mert csak ezeket szeretjük. Náday tud mókázni, bukfencet hányni, ha kell, megkacagtatni bennünket, tud kicsapongó vng lenni, vagy kicsapongó vigságra okot szolgáltatni nekünk. A maga szerepkörében igazi Proteusz, ezeralakú, ezerhangú, semmiféle szerepet nem kicsinyes, mert mindegyikből tud csinálni valamit. Náday Ferenc, abszolút mértékkel mérve, elsőrangú színész, megáldva alakító fantáziával és oly testtel, melynek hangja, mozdulata, tartása könnyed módon, igazsággal, természetesen kifejezi azt, amit ki akar fejezni. Okosan tar t