Budapesti Hírlap, 1903. július (23. évfolyam, 178-208. szám)
1903-07-01 / 178. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP, (178. sz. 1903. julius 1. kormány a főrendeknek, aztán visszajővén a képviselőházba, folytassák tovább a vitát a bán programjáról. Ez rendes körülmények közt olyan természetes kisegítő lett volna, amelyen nyilván mindenki szívesen kapott volna. Most nagy vita indult meg rajta a képviselőház kiváltságairól, melyeket az indítvány fenyeget, s nem kisebb emberek, mint Ugron Gábor, Eötvös Károly és Polonyi Géza vettek részt a vitában. Szünetet kellett adni s az elnökség, nem óhajtván ily kérdést szavazással eldönteni, visszavonta az indítványt. És így tartott ez mindvégig. Minden ötlet és alkalom jó volt ürügynek, hogy a párt, amely tegnap még paktált a bánnal, ma valahogyan tüntessen a saját paktuma ellen. Nyilvánvalóvá kezdett lenni, hogy a szélsőbaloldalon ismét fölülkerekedett az a rész, amely eddig is az obstrukciót vezette s intézte s egy hajszál választja el ismét a békét a háborútól, egy hajszál a rendes tárgyalást az obstrukciótól. A történtek az úgynevezett ó-liberálisokat is mód nélkül fölizgatták. Általában az egész jelenség alapja úgy tetszik a pártok kétes és meghasonlott helyzete, melynek véget vetni, melyből kimenekülni, melynek bilincseit lerázni sokan vágynak, s mely, valóban, mint a gordiusi csomó, a maga nagy Sándorát várja. A bán egy viharpróbált ember hidegségével nézett a tomboló Házzal szembe. Látott már ő effélét. De azért a dolgok nem mindig ismétlődnek meg. Nagy elszántság, nagy energia és gyors elhatározás és cselekvés nélkül sem az ellenzékkel, de még a saját pártjával sem fog sikeresen elbánni. Egész kormányzatunk lejtőn van. Semmi és senki sem biztos a dolgában és a helyzetében. Maguk a pártok legkevésbbé. Úgy tetszik, mintha az ellenzéken a vezérek nem bírnának a pártjukkal, s mintha a kormánypártnak meg egyáltalán, nem volna vezére. Bizonytalan a holnapi nap is. Mit szóljunk a jövő hónapokról, mit a jövő évről ? Mert, és ez a kétségbeejtő, nemcsak a pártoknak nincsen vezérük, aki helyt áll, a nemzet is magára van hagyva, silány intrika a többségben, kisszerű torzsalkodás a kisebbségben, minden tekintély nélkül valóság az összeségben : ez a helyzet nagy nyomorúsága. A miniszterelnök ,a tisztviselők fizetésének rendezéséről. Mai bemutatkozó beszédében Khuen-Héderváry Károly gróf, az új miniszterelnök megemlékezett a tisztviselők fizetésének rendezéséről is. A fizetésrendező törvényjavaslat tárgyalását társadalmi és gazdasági okokból az indemnitás, az újoncjavaslat, a kereskedelmi szerződések megkötésére felhatalmazó új törvényjavaslat és az 1903. évi költségvetés utánra tervezi, de mindezeket a javaslatokat még a nyári szünet előtt szeretné letárgyaltatni. A közigazgatási tisztviselők fizetésének rendezéséről ezt mondotta a miniszterelnök: Ez alkalommal közbevetőleg meg szeretniük emlékezni a közigazgatási tisztviselők helyzetéről, amely összehasonlítva az államiakéval, mindenesetre rosszabb, amin az összhang és a méltányosság szempontjából mielőbb... (Élénk helyeslés a jobboldalon. Zaj a szélsőbalon.) Barabás Béla: Választás lesz! Ehben-Héderváry Károly gróf miniszterelnök ... segíteni kellene. Ez a kiegyenlítés természetszerűleg csakis az ország pénzügyi helyzetének számbavétele mellett fokozatosan történhetnék meg és mindenesetre úgy, hogy idővel tökéletesen kiegyenlíttessék helyzetük az állami tisztviselők helyzetével. (Helyeslés a jobboldalon.) Az új újoncjavaslatok. Kolossváry Dezső honvédelmi miniszter a képviselőház mai ülésén beterjesztette a rendes katonai újoncokról szóló javaslatokat. Az egyikben további egy esztendőre kéri az újonclétszámnak az eddigi számban való megállapítását, a másikból pedig ugyanannak megajánlását. E szerint a kát hadfsereg és a haditengerészet ujoncjutaléka erre az esztendőre 103.100 embert, a magyar honvédség ujoncjutaléka pedig 12.500 embert tenne. A képviselőház mind a két javaslatot a védőerő-bizottsághoz utasította előzetes tárgyalás végett. Törvényjavaslat a kvótáról.Kimenő Héderváry gróf miniszterelnök a képviselőház mai ülésében beterjesztette a kvóta megállapításáról szóló törvényjavaslatot, melynek főbb intézkedései ezek: A közös költségekhez való hozzájárulás aránya a magyar korona országai részére 34,.41 százalékkal, a Reichsrathban képviselt királyságok és tartományok részére 65,6 százalékkal állapíttatik meg. A vámközösség tartamára a vámbevételek tiszta jövedelme a költségek levonása és az 1879. évi 52. törvénycikk 13. szakasza alapján Bosznia és Hercegovina tartományi kormányának vámátalány megtérítése után a közös ügyek szükségleteinek fedezésére fordítandó és ezért elsősorban a közös szükségletek költségeiből levonandó. A kvóta megállapításáról szóló ez a törvény 1903. évi julius 1-től 1909. évi december 31-ig marad érvényben. Azon a napon, amelyen ez a törvény életbe lép, megszűnik az 1872. évi IV. törvénycikk hatása a határőrvidék hozzájárulását illetőleg a közös ügyekhez. Ez a törvény 1903. évi július 1-jén lép életbe, ha addig ugyanez a törvény Ausztriában is törvényerőre emelkedik. A kvótabizottság jelentése rövid történetét adja a bizottság tárgyalásainak. A bizottság, mely 1903. évi május 27-én alakult meg, június 4-én kezdte meg érdemlegestanácskozásait és megállapította azokat az általános elveket, melyeket az osztrák bizottsággal való tárgyalásánál szem előtt fog tartani. Mindenek,előtt elfogadták azt az álláspontot, hogy igyekezni fognak az osztrák bizottsággal oly időben és oly megegyezésre jutni, hogy a most érvényben lévő kvótát ennek lejárta előtt a két parlament elfogadhassa, nehogy ismét a király legyen kénytelen megállapítani. A másik elvi álláspont az volt, hogy ma is ragaszkodik ehhez a kiszámítási módhoz, melyet évtizedek óta követtek, bár e szerint Magyarország mindig nagyobb kvótát fizetett, így 1899-ben a fizetett 34-4 százalékkal szemben a számítások eredménye csak 33-84 százalék, tehát 0-56 százalékkal kisebb volt; 1900-ban nem változott a helyzet; 1901-ben a számadás eredménye 33- 73 százalék, a fizetett kvóta tehát 0-67 százalékkal volt nagyobb; 1902-ben csak 33-63 százalék esett volna Magyarországra, tehát 0-77 százalékkal fizetett többet; 1003-ban pedig csak 33-49 százalék jutott volna, minélfogva közel egy egész százalékkal (0-91 százalék) fizet többet. A magyar bizottság mindazáltal elvállalta a súlyos megterhelést abban a reményben, hogy ezzel évek sorára megszerzi a nyugalmat. Midőn tehát az osztrák bizottság azzal állt elő, hogy a 344 százalékos kvótát csak egy évre állapítsák meg, a magyar bizottság azzal felelt, hogy az eddigi szokáshoz képest tíz évre, vagyis 1913 decimber 31-ig állapítsák meg. Ezt a határozatot Buzáth Ferenc kivételével egyhangúlag hozták.Az osztrák bizottság erre azt a javaslatot tette, hogy a most érvényben lévő kvótát, vagyis Magyarország részére 34 4 százalékot 1909. évi december 31-ig állapítsák meg, amely javaslatot a magyar bizottság Buráth Ferenc kivételével elfogadta. A bizottság erre formulázta javaslatait, melyek szó szerint megegyeznek a miniszterelnök által ma beterjesztett törvényjavaslatban foglaltakkal. Fejérváry báró búcsúja Temesvártól. Temesvár szabad királyi város mai közgyűlésén fölolvasták Fejérváry Géza báró levelét, amelyben tudatta képviselői állásáról való lemondását. Azt mondja levelében, hogy a megváltozott viszonyok, végtelen sajnálatára, kényszerítették a lemondásra, ha a temesváriak őszinte és változatlan bizalmát és meleg szimpátiáját sohasem fogja elfelejteni. Képviselői állásában mindent megtett, ami tőle függött, hogy Temesvár jogos érdekeit előmozdítsa. Köszönetet mond a városnak és polgárainak hozzá tanúsított meleg érzelmeiért. Isten áldását kívánja Temesvárra, érdemekben gazdag polgármesterére és az egész városi tanácsra; kívánja, hogy a város tovább fejlődjék és haladjon és hogy minden egyes polgára boldogságot találjon családi tűzhelyénél. — A közgyűlés lelkes szimpátiával kísérte e levél fölolvasását és Telbisz Károly polgármester indítványára elhatározta, hogy tisztelete és szeretete jeléül megfesteti Fejérváry Géza báró arcképét a tárgyalási terem számára. A függetlenségi párt szervezkedése. Losoncról írja tudósítónk, hogy az ottani Vigadó nagytermében vasárnap délután megalakították a losonci választókerület függetlenségi és 48-as pártját. Az alakuló közgyűlésen több függetlenségi párti képviselő is résztvett. Az ülésről üdvözlő táviratot küldtek Kossuth Ferencnek. Lőcséről írják, hogy a lőcsei választók egy része tegnap függetlenségi és 48-as pártot alakított. Az alakuló ülésen szervezték a pártot, megválasztották a tisztikart s Kossuth Ferencet táviratban üdvözölték, gyermekeink, kicsinyeink, akik nem értik, miért halnak meg, megfojtva egy számukra föltalált bajtól ?... „Különben láttam én a szenvedést és halálos gyötrelmet és a hasztalan imát a legkisebb állatok szegény, elrémült szemeiben is.“ A gyilkolás, az öldöklés kegyetlen törvénye sehol sem tűnt föl könyörtelenebbnek előtte, mint Indiában, mikor alászállt Szíva halálos borzalommal teli barlangjaiba. És ha már a meghalás is fáj a Pierre Loti lelkének, még jobban bántja az, hogy sehol sem tud némi fölvilágosítást kapni arról a birodalomról, ahonnan „nem tért még meg földi utazó“. Mert bármily erősek is a kapcsok, amelyek ezt az érdekes bolygókat a földhöz kötik, a metafizikai problémák állandóan foglalkoztatják képzeletét. Indiába, az emberi religiók ősi, kezdetleges tűzhelyéhez miért zarándokolt el? Azt hitte, hogy az indiai bölcsek talán valami megnyugtatót mondhatnak neki az ember földöntúli rendeltetéséről. És miközben áthalad Ceylonon, Travancoren, a nagy pálmák Indiáján, borzasztó képeket festve az éhező indusokról, szeme folyvást Benares, a szent város felé van irányítva, ahol feleletet vár olyan kérdésekre, amelyekre halandó aligha tudhat válaszolni... Fölösleges megjegyeznem, hogy mint őse, Chateaubriand, Lot is mestere a festői leírásoknak, amelyeket mindenütt az emberről és sorsáról szőtt érdekes elmélkedések kísérnek. És a mindnyájunk képzeletében titokzatos India, a szelíden hullámzó Ganges, a Brahma ősrégi kultuszához állhatatosan ragaszkodó nép, amely a bűnöktől megtisztító folyó partjainál imádkozik, — nem nyújt-e be alkalmat a szebbnél-szebb refleksziókra egy olyan írónak, mint Pierre Loti, aki művésze a stílhatásoknak és egyszersmind kutatója a legmélyebb rejtélynek ? Mikor Benaresbe ér, fölkeresi az indus bölcseket, egy „kis fehér ház“ hallgatag lakóit, hogy megkérdezze tőlük, mit tudnak az élet és a halál titkairól. Ezek beavatják a szent könyvek, a Védák emberfölötti tanításaiba és ime, megtörténik a csoda, amely lehetetlennek látszott... Pierre Loti lelkében új világosság két a Bráhma tanításainak nyomán és vallásának hivéül szegődik. Amit keresett, megtalálta tehát: uj igazság fénye ragyogott föl előtte — de vájjon nem fog-e csalókának bizonyulni ez a fény is, ki tudná ezt megmondani ? Ámde hogy egy időre balzsamot hozott fájó lelkének az indiai utazás, az kiviláglik könyvének utolsó lapjaiból. „A Vedák tanításainak mélyén — mondja — több vigasztalás rejlik, mint első tekintetre gondolná az ember, és a belőlük merített vigasztalást nem rombolhatja le az okoskodás, mint a kinyilatkoztatott vallásokét . . . Senki előttük — a benaresi bölcseket érti, — nem tárt föl előttem olyan mélységeket, sohasem hallottam olyan szavakat; az élet és a halál misztériumairól a benaresi bölcsek olyan feleleteket tudnak, amelyek az emberi ész heves kérdezősködését a legjobban kielégítik; és oly nyilvánvalóságokat mutatnak föl az ember előtt, hogy nem kételkedik többé saját tartamának a földi pusztuláson túl való, majdnem határtalan folytatásában“. Azokat az „ismeretlen testvérei“-t azonban, akiknek misztikus lelke szintén áhítozik valamely világosság után, e földi lét értelmét illetőleg, komolyan inti a jeles francia író, hogy könynyelműen ne közeledjenek a „kis fehér házihoz,mert „rettentő megpróbáltatás az, még nagyon messziről és nagyon lentről is megpillantani Bráhmát, az abszolútot, aki a sötét ösvény mélyén honol; az Istent, aki nincs fölfogható vonatkozásban a kinyilatkoztatott világegyetemmel, Bráhmát, a lényegileg kimondhatatlant. Azt, aki túl van minden gondolaton, akiről semmi sem mondható és aki csupán a csönd révén fejezi ki magát. !