Budapesti Hírlap, 1903. szeptember (23. évfolyam, 239-268. szám)
1903-09-01 / 239. szám
XXIII. évfolyam 239. szám Kedd, szeptember 1. Budapest, 1903. Budapesti Hírlap Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor, félévre 14 kor, negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor, 40 ill. Egyes szám ára helyben 8 ill., vidéken 10 ill. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Bükk Szilárd-utca 4. sz. Elöüxetés- a birdttó-fölettel: Utijive ház József-körút lat oldalán. Apróhirdetések ára: Egy ezer iil., vastagabb betűvel 16 fi. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. A pálya. Budapest, aug. 31. Az ország betegnek érzi magát, nyugtalan, egyébbel se foglalkozik, mint a maga nagy bajával, minden dolgát elhalasztja arra a boldog időre, mikor majd kigyógyult a bajából. Közben azonban az élet követeli a maga jogait. Akármilyen baja van is az országnak, szeptember eleje a gyermekeinké, az iskoláé, ilyenkor nehezedik a szülőkre az az édes meg kínos gond, hogy gyermekeik jövőjéről határozzanak. Van a mostani válságban erre vonatkozó tanulság is, csakhogy kevés ember látja és veszi hasznát. A mi válságunk nem az erős, hanem az elgyengült szervezet válsága; váratlanul keletkezett az a harc, melyet nemzeti jogainkért indítottunk; kellő energia és méltóság nélkül folytatjuk és ki tudja, mikor látjuk majd végét. Nem életfunkció ez, hanem görcsös roham. A doktorok pedig tanácstalanul állnak a beteg ágyánál és rendelnek enyhítő szereket. Az erő hiányzik, az az erő, mely mindent kivív, az erkölcsi erő és az az erő, mely a mai világban mindennek az alapja, a gazdasági erő. A nyugati országok közt egy sincs, melyben a nemzet gazdasági tevékenysége oly fejletlen volna, mint minálunk, a mellett pedig életigényeink legalább is akkorák, ha nem nagyobbak, mint a leggazdagabbaké. Ez a nagy betegség! Szegénység és fényűzés, nagy öntudat és lealázó viszonyok, kikunyerált kölcsönpénzből való uralkodás. Ezt átviszszük gyermekeink nevelésére is. Mire kellene elsősorban tekintenünk gyermekeink nevelésében? Az akarat nevelésére. Az akaratot igen is lehet nevelni. Az embert lehet arra szoktatni és indítani, hogy akarni tudjon. De ez nem annyit tesz, hogy az ember vakon rohanjon az után, amit erősen megkíván. Az első dolog, amit meg kell tanulni, az, hogy lemondani tudjunk. A lemondás az akarat tűzpróbája. Aki tud egy adott esetben, nem akarni, az tud később igazán akarni. Az tud a perc csábításának ellentállni, távolabbi célokat kitűzni magának, önállóan rendelkezni magával, dolgozni. De mi nem arra tanítjuk gyermekeinket, hanem először is rossz példát mutatunk nekik, ami elég nagy baj, azután pedig elfojtjuk bennük az önállóságot. Míg iskolában vannak, házi tanítót adunk melléjük, akire a felelősség hárul; ha a fiú rosszul tanul, elcsapjuk a tanítót. Azután pedig hivatalba teszszük a fiút. És most nem beszélünk a sok hivatalról Magyarországon, amiről általános a nagy panasz, de azért folyton szaporítjuk a hivatalokat. Nagyobb baj az, hogy nálunk még több a hivatal, mint gondolják, mert nálunk majdnem minden foglalkozás hivatallá lesz. A hivatalnok, a szónak rossz értelmében, elvégzi a félebbvalóitól megszabott munkáját, jól, rosszul, de inkább rosszul, mint jól, kezdeményező és kitartó erő nélkül, , csakhogy valamiképp el legyen végezve. Nálunk mindenki fél az egyéni, felelősséggel terhes, igazi munka óceánjától; ott szelek járnak és hajótörés lehetséges, inkább sekély vizen, szűk mederben, biztosságban érezve magát erezget. A mérnök hivatalt keres, az orvos hivatalt keres, a tanár hivatalnoknak érzi magát, mindenki úgy fogja föl munkáját, mintha hivatali volna. Dicsőítjük, elméletben, másoknak az ipari és kereskedelmi pályákat és buzdítjuk a szülőket, hogy ezekre kell szánniuk gyermekeiket. De mit tapasztalunk ? A kereskedelmi iskolák tanulóinak tán csak öt százaléka lép kereskedői pályára, a többi mind a hivatal csöndes,sötét zugát keresi, ahol nem kell akarni. És akik kereskedők lesznek, azok is: hivatalnokok. Bankjaink tele vannak hivatalnokokkal, de ha főnök kell, kezdeményező, vezető erő, akkor nincs kik közt választani. Az emberek persze elkeserednek, panaszkodnak, hogy nem jutnak előre, a protekciót okolják, a nagy szörnyeteget, mely fölfalja az állami érdekeket, csak magukat nem vádolják. Nem nagyon túlozunk, ha azt mondjuk, minden pálya elhivatalosodik, amelyen az emberek nem tudnak A nagy kisasszony. Irta: Junius. IV. Henrik unokáját, XIII. Lajos király hugát, Gaszton orleánsi herceg leányát hívják la grande mademoiselle-nek, magyarán mondva: nagy kisasszonynak. Életének első fele, ifjúsága, igen válságos, vajúdó korszakba esik. Születése előtt csak egy évtizeddel tört ki a harmincéves háború, amely a vallás, a hit, a lelkiismeretbelimeggyőződés köpönyege alatt politikai érdekekért tarolta le, tizedelte meg Európa kontinensét. A XVI-ik század végén Spanyolország és a Habsburg-dinasztia volt Európában a legnagyobb hatalom. Habsburgviseli a spanyol koronát; spanyol világ van Itáliában Rómáig és Nápolyig; spanyol az úr Németalföldön, Belgiumban; az Osztrák Habsburgok, akik unokahugaikat, spanyol hercegnőket választanak rendszerint feleségül, viselik a német császári s a magyar királyi koronát. A bécsi burgban épp olyan spanyol az udvar, a szellem, a divat, mintMadridban s az Eskuriálban. A spanyol szellem és befolyás a XVI-ik század derekán, amidőn II. Fülöp spanyol király feleségül vette Tudor Mária angol királynét, rövid időre utat tört magának Angliába is. I. Ferenc francia király haláláig harcolt, V. Károly s a spanyol szellem és befolyás hódítása ellen, a versenyben a szerencse azonban IV. Károlynak kedvezett. Halála után egy félszázadra a spanyol politika vetélytárs nélkül állott s uralmát kiterjesztette Lengyelországig és Erdélyig. A visszahatást ellene IV. Henrik, az első Bourbon francia király indította meg; a harc tovább tartott félszázadnál, csak XIV. Lajos uralkodása alatt ült el s akkor a francia szellem és politika kerekedett fölül. A nagy, kisaszszony ifjúsága, a ki, mint már említettük, Gaszton orléánsi hercegnek s egy Montpensier hercegnőnek volt a leánya, e viharos, válságos korszak legválságosabb napjaiba esett. Ifjúságáról Arvé de Barinc, a kiváló asszony-író, Bernardin de Saint- Pierre és Musset életrajzírója, széles korrajzi háttérrel igen jeles munkát irt. Az ő könyve a mi kalauzunk. Montpensier Lujza, orleánsi hercegnő születésekor (1627.) már Richelieu bíbornok volt a legnagyobb hatalom Franciaországban, ez a geniális pap-politikus uralkodott a gyönge és lusta XIII. Lajos nevében. Nem volt könnyű dolog kezébe kapni és megtartani a kormányt, mert IV. Henrik özvegye, Medici Mária és XIII. Lajos felesége, osztrák Anna, a Spanyol királyleány, nemcsak politikai, de személyes ellenségei is voltak. Richelieu a IV. Henrik politikáját folytatta, háborút viselt a spanyol politika hódítása ellen s egyúttal abszolúttá akarta tenni a francia király hatalmát. A nagy hűbéresek még mindig hatalom voltak, a francia nemesség még nem volt a király udvari nemessége, a midőn Richelieu került a kormányra. Azt a francia királyságot, a melyet a forradalom döntött romba a XVIII-ik század végén; azt az államot, amelyben minden hatalom a király kezében volt, két pap-miniszter, a francia Richelieu és az olasz Mazarin teremtették meg. Az abszolút királyi hatalom megteremtése és megszilárdítása anynyira, hogy XIV. Lajos már magát, mondhatta az államnak (L’état c’est moi), félszázadon át tartó külső és belső háborúba s óriás munkába került. Mind a két miniszter a rormant munka miatt aránylag fiatalon halt meg: Richelieu ötvenkét, Mazarin ötvenkilenc éves korában. A nagyobb talentum, az originálisaib) temperamentuma francia volt, az olasz viszont több szerencsével dicsekedhetett. Energiának mind akettő ritkaság, mások nem igen akadt Napóleonig. Mind akettő kiválóan pozitív és józan szellem, de Richelieu a merészebb. Az volt a terve, hogy a spanyol és osztrák Habsburgokat Franciaország határainak gyarapításával elszakítja egymástól, hogy a francia király hatalmát abszolúttá teszi és tervét, bár ezer akadály állott az útjában, végrehajtotta. Mazarin aztán megszilárdította azt, amit Richelieu alkotott. Mondják, hogy politikai érdekből mind a két miniszter udvarolt, Mazarin éppen morganatikus férje volt volna XIII. Lajos feleségének, osztrák Annának. Bizonyára van ráfogás, mende-monda ebben az állításban, de egészben üres szószátyárkodás mégsem lehet. Az asszony roppant hatalom volt abban a korban s nem a szalonban vitte csak a hangot, nemcsak irodalomban s az ízlésben adta a divatot, hanem a politikában is. Mazarin mondta, hogy kortársai között volt három asszony: Longueville, Gonzaga Anna, a falzi palatínus felesége és Chevreuse hercegnők, akik három nagy királyságot képesek volnának akár kormányozni, akár tönkretenni. Retz bíbornok, Mazarin ellensége, a nagy politikai cselszövő is azt jegyezte föl Gonzaga Annáról, hogy Erzsébet, a nagy és szerencsés angol király sem volt nála különb politikai tehetség. A politikai pártok lelke asszonyok voltak; szép, ármányos, laza erkölcsű, élvvágyó, de egyúttal acélos izmu asszonyok, a kik Clorindáknak, Armidáknak hivatták magukat, a kiknek ereiben amazon-vér keringett s a kiknek volt joguk Diana köntösében festetni le magukat, ők döntöttek elsősorban a háború s a béke kérdésé- ben, a minisztereknek kedvükben kellett járni. Mai számunk 22 oldal.