Budapesti Hírlap, 1904. szeptember (24. évfolyam, 241-270. szám)

1904-09-01 / 241. szám

1904. szeptember 1. BUDAPESTI HÍRLAP, (241. sz.) egyszer gördülni kezd el, sohasem lehet megha­tározni megálló­helyét. Ha egyszer a cár lemon­dott korlátlan uralkodó jogáról, a többi majd magától jön, épp úgy, a­hogy 1789 után Francia­­országban is minden magától jött. Csakhogy az orosz liberálisok elfelejtik azt, hogy a történelem­­ben az események sohasem ismétlődnek meg, sem a forradalmak, sem az alkotmányok nem ké­szülnek sablonos minta szerint, gépies utánzás­sal. Az orosz szabadelvűek elfelejtik továbbá azt, hogy a cárizmus különb erővel rendelkezik Oroszországban, mint rendelkezett XVI. Lajos­­Franciaországban, a­hol Voltaire, Rousseau és az enciklopédisták a trónnal együtt az egyházat is annyira aláásták, hogy a szerencsétlen király nem támaszkodhatott többé sem a népre, sem a hadseregre, sem az egyházra. Oroszországban az egyház és a hatóság még mindig a cár kezében van, itt tehát hiányoznak a francia forradalom előfeltételei. A cár, midőn lemond az abszolutiz­musról és a nép közreműködésére appellál, csak­­eddigi tanácsadóit fogja meghallgatni, ezek kö­zött pedig egy sincsen, a­ki neki azt fogja aján­lani, hogy léptesse életbe a tiszta népképviseleti kormányformát. Ha pedig a forradalmi elemek ragadják ki a cár kezéből teljesen a kormány­gyeplőt, akkor nagy vértengereken át juthatnak majd csak el a népképviseleti alkotmányosság ígéretföldére. Ezt pedig bizonyára maguk a sza­badelvűek sem akarják. A higgadtabban gondolkozó szabadelvűek­­megelégednek azzal, hogy Miklós cár a reformok fonalát ott vegye föl, a­hol kisiklott II. Sándor a kezéből. E szerint a cárnak nem is kellene odáig elmenni, hogy a rendőrség előjogait fölfü­g­­geszsze és hogy a vallásszabadságot hirdesse. Egyházi dolgokban Miklós cár is teljesen az apja elveit követi; ezt azzal is bizonyította, hogy ,a múlt nyáron Szarovra zarándokolt szent Sze­­frafin sírjához, valamint azzal is, hogy szentké­pek mozgósításával kezdte meg a mostani hábo­rút. Ettől a cártól alig lehet remélem­, hogy föl­fogja függeszteni a katolikusok és a protestánsok tellén fönnálló törvényeket. Csak a legsúlyosabb katasztrófa kényszeríthetné a cárt az igazi val­lásszabadság behozatalára. Mindössze is csak annyit várnak tőle, hogy a közigazgatás enyhéb­ben fog elbánni a nem törzsorosz nemzetiségi­­polgárokkal, hogy rombadől az a kínai fal, a­mely Oroszországot Nyugat-Európától jóformán még most is elzárja, és így előáll a szabad közle­kedés Oroszország és a külföld közt. Biztosra­­veszik továbbá azt, hogy a zemsztvok, a tartomá­nyi gyűlések jogai kiszéles­ülnek. II. Sándor cár­­ezekre a testületekre akarta rábízni a tartomá­nyok adóügyét, a közoktatást, közegészségügyet, országutakat stb. Katkov halálos ellensége volt a tartományok autonómiájának, III. Sándor cár pedig hallgatott Katkovra, szűkebbre szorította­­a zemsztvok hatáskörét és alárendelte a kor­mányzóknak, a­ki vétójoggal bírtak a zemsztvok bárminemű határozatával szemben, mely jogot a­­kormányzók mód nélkül ki is használtak. Most azt remélik, hogy a zemsztvok újra föl fog éledni. A közigazgatás decentralizációját is a le­hető reformok közé sorolják. III. Sándor cár­­erről hallani sem akart és Suvalov Péter gróf el­vesztette a kegyét azért, mert ezt a reformot ja­vasolni merészelte. Ez a cár mindent centralizált, az egyetemeket is a legutolsó falusi iskoláig. Az ember alig képzelheti, hogy Oroszországon mi mindenbe nem avatkozik a kormány. A­mit ná­lunk a szolgabíró, vagy talán a falusi bíró is el­intéz, azt Oroszországban csak a miniszter iga­zíthatja­ el. A közigazgatás gépezete ennek foly­tán hihetetlenül lassan és nehézkesen működik, a miniszteri intézkedés meg gyakran a legtávo­labbról sem felel meg a helyi viszonyoknak. Most hírlik, hogy Miklós cár maga is a decentralizáció ^mellett van, végre pedig az orosz lapok mostanában ra-^, gyan hangoztatják, hogy az egyes resszortminisz­­terek között nincsen semmi összehangzás. Minden egyes miniszter független és korlátlan úl a maga dolgaiban. A­mi az egyik minisztériumban tiltva van, azt a másik megengedi, sőt itt-ott meg is parancsolja, hogy boszantsa vele minisztertársát. Ez csattanósan bizonyult be a legutóbbi időben gyakran előfordult diákzavargások alatt. Az egyetemeket, a­melyek a közoktatási miniszté­riumnak vannak alája rendelve, egészen más el­vek szerint kormányozták, mint a műegyeteme­ket, a­melyek a pénzügyminisztérium hatáskö­rébe tartoznak. Az egyes minisztériumok között valóságos polgárháború dühöng, a­mely vadabb és ádázabb, mint a pártharcok a parlamentáris államokban. Előfordul például az, hogy a köz­oktatási minisztérium egyik tisztviselőjét lopás miatt elmozdítják hivatalából, valamelyik tarto­mányi főkormányzó meg azonnal kinevezi azt az elcsapott tisztviselőt kerületi marsallá. Most tehát beszélnek arról, hogy Miklós cár igazi kabineti minisztériumot akar létrehozni egy miniszter­­elnökkel az élén, a­ki egyöntetű elvet fog behozni a kabinetbe és a resszortminiszterek felelősségét is szabatosabban fogja körülírni, mint eddig volt, a­hol a miniszter egyesegyedül a cárnak volt felelős és ha a cár kegyét bírta, akkor tehetett, a­mit akart. Ebben a keretben mozognak azok a refor­mok, a melyeket a mérsékelt szabadelvűek­ várnak a mostani cártól és a melyekről azt hiszik, hogy a mostani háború lezajlásával okvetetlenül napi­rendre kerülnek. Ezeknek a reménybeli refor­moknak a keretét az oroszok meg tudják rajzolni tisztára. De a háború eredményét megjósolni emberi lehetetlenség. A háború végzetes kimene­tele romba döntheti a cárnak minden jószándé­kát és a szabadelvűek minden reformábrándját is. A pécskai választás: Arad megye középponti választmánya a pécskai kerületben a pótválasztást szeptember tizenharmadikára tűzte ki. Jel­öltek: Herczeg Ferenc szabadelvű és Zlinszky független­ségi párti. Szentesitett törvénycikkek. A hivatalos lap mai száma a következő szentesített törvénycikkeket közli: 1904. évi XIX. törvénycikk Sándor község köz­­igazgatási és országgyűlési képviselő választókerületi átkebelezéséről; 1904. évi XX. törvénycikk a cs. és kir. közös hadsereg katonai nevelői és képző-intézetei­nél magyar honos ifjak részére létesített 230 állami alapitvány-helyről szóló 1897-ik évi XXII. törvény­cikk módosításáról; 1904. évi XX. törvénycikk az 1904. évi állami költségvetésről; 1904. évi XXII. törvénycikk a szab. osztrák-magyar államvasuttársa­­ságtól fölvett 10.000.000 K. előleg törlesztetlen részé­nek visszafizetéséről; 1904. évi XXIII. törvénycikk a mérsékelt áru marhasáról szóló 1897. évi I. törvény­cikk módosításáról; 1904. évi XXIV. törvénycikk az „ő felsége a király védősége alatt álló szegénysorsú tüdőbetegek szanatórium-egyesülete Budapesten“ című egyesület által fölveendő nyerem­énykölcsön en­gedélyezéséről. Függetlenségi pártszervezkedés. Csenger­­ről jelentik: A függetlenségi párt vasárnap Kossuth­­ünnepet rendezett, melyen a vármegye összes függet­lenségi pártjai részt vettek, élükön Luby Géza, Luby Béla, és Jékey Zsigmond országgyűlési képviselőkkel és Bil­y Károly ev. ref. esperessel, a szatmári függet­lenségi párt elnökével. Az ünnep után értekezlet volt, a­melyen megvitatták az általános politikai helyzetet és elhatározták, hogy a megyei függetlenségi párto­kat újjászervezik. A határozatot még az ősz folyamán végrehajtják. Az interparlamentáris magyar csoport Amerikában, Newyorkból ,jelentik: A Cunard Line Szlavónia gőzöse az interp­arlamentáris magyar cso­port tagjaival hétfőn déli egy órakor érkezett meg Newyork kikötőjébe, a­hol úgy az amerikai magyar­ság, mint a nem magyar származású amerikai honpol­gároknak több ezer főre rugó tömege várta, mely a megérkezőket lelkes és zajos ovációval fogadta. Az amerikai magyarság részéről Ágoston Gábor, az ösz­­szes fogadó­ bizottágok elnöke üdvözölte szép szavak-' - ban az Amerikába érkezett magyar képviselőket, han­goztatván ama haszon mérhetetlen voltát, mely a magyar képviselők megjelenéséből az Amerikába sza­kadt magyar testvérekre háramlani fog. A fényes fo­gadásért a csoport részéről Mohay Sándor államtitkár mondott köszönetet. Ott volt a fogadásnál Hengelmül­­ler magyar-osztrák nagykövet is, továbbá Dessewffy Tamás főkonzul. A hivatalos körök részéről Xengoru polgármestere vett részt a fogadáson. A magyar cso­port tagjai a Waldorf Astoria-szállóban szálltak meg. A jegyzők hálája. A Magyarországi Községi és Körjegyzők Országos Középponti Egyesülete ez évi szeptember hónap 25-én Budapesten, Pest vár­megye székházában tartja meg rendes évi közgyű­lését, melynek tárgysorozatában indítvány van, hogy Tisza István gróf miniszterelnököt, mint belügymi­nisztert, mind az általános közigazgatás, mint a köz­ségi és körjegyzők érdekei iránt tanúsított meleg ér­deklődésének elismeréséül az országos jegyzőegyesü­let örökös dísztagjává válaszszák. A községi és kör­jegyzők hálásak Tisza gróf iránt, a­ki kormánya átvételekor legsürgősebb teendőjének az ő fizetésük rendezését ismerte. A kiutalványozás munkája most folyik, úgy, hogy a jegyzők a fizetésjavítási pótlékot az egész évre visszamenőleg még ebben az esztendőben megkapják. Népiskolai ifjúsági könyvtárak. — A kultuszminiszter rendelete. — Budapest, aug. 31. Az új iskolaévet mélyreható kormányzati in­tézkedéssel nyitja meg Berzeviczy Albert dr. kultusz­­miniszter. Országosan szervezi a népiskolai ifjúsági könyvtárakat; elrendeli, hogy az összes állami és álla­milag segített népiskolákban egyszerre állítsá­k föl az ifjúsági könyvtárakat és közrebocsátja az ifjúsági könyvtárjegyzék első sorozatát. Azt mondja a kultusz­­miniszter a királyi tanfelügyelőkhöz intézett körren­deletében, hogy a könyvjegyzék közzétételének célja és feladata nem csupán egy hivatalos katalógus meg­állapítása, hanem lényegében és jövendő eredményei­ben mélyrehatóbb és fontosabb, bizonyos tekintetben az ifjú nemzedék egész műveltségének irányítása és nemesítése a számukra megválogatott jó olvasmá­nyok által. Az iskolai könyvtárak fontossága a közműve­lődés érdekében, a népoktatás kiegészítése céljából kétségtelen. Már Berzeviczy kultuszminiszter hivatali elődei is ismételve sürgették az ifjúsági könyvtárak fölállítását. Panner miniszter még 1871-ben akként intézkedett, hogy a községi iskolák mellett min­denütt könyvtár létesitessék az ifjúság és a nép szá­mára s hogy erre a célra minden tanulótól huszonöt krajcár fölvételi dij szedessék. Trefort miniszter 1877-ben kiadott körrendeletében szintén fölkarolta­­az ifjúsági és népkönyvtárak ügyét s elrendelte, hogy az állami és államilag segélyezett községi iskolákban a szabályszerű fölvételi díjak a könyvtár céljaira pon­tosan beszedessenek, sőt az iskolai büntetéspénzek egy részét is erre a célra fordítsák. Később, az állam ked­vezőtlen pénzügyi viszonyai arra indították a közokta­tási kormányt, hogy 1887. évi körrendeletében az eredetileg könyvtári célokra kijelölt fölvételi díjakat az iskolák egyéb szükségleteire fordítsa. Ez az in­tézkedés a szépen indult fejlődést megzsibbasztotta. A­­mint az állam pénzügyi helyzete lehetővé tette, hogy nagyszámú állami elemi iskoláink összes szükségletei az állami költségvetésben teljes fedeze­­tet találjanak. Wlassics volt miniszter elérkezettnek látta az időt arra, hogy a felvételi díjakat újra ere­deti rendeltetésükre fordítsa. Wlassics abból az elv­ből indult ki, hogy az ifjúság kezébe tartalom és forma tekintetében csak a legjobb olvasókönyvet kell adni. Ezért szükségesnek tartotta, hogy ifjúsági iro­dalmunk termékei gondosan megbíráltassanak és az iskolai könyvtárakba csupán oly művek jussanak be, melyek alapos kritikának megfeleltek. Ezzel irodal­munk ifjúsági íróit a fontos és nagy célnak komolyabb tanulmányozására óhajtotta sarkalni, a könyvkiadókat pedig arra, hogy a könyvpiacra szánt ifjúsági iratok összeállításában az üzletinél magasabb etikai szem­pontokat is figyelembe vegyék. E végből szervezte Wlassics a Népiskolai Ifjúsági Könyvtárakat Intéző Bizottságot, a­melynek feladata az ifjúsági iroda­lom figyelemmel kísérése, ellenőrzése és irányítása. E bizottság első teendője az volt, hogy tiszta ké­pet szerezzen az országban levő népiskolai könyvtára í­rólt. Behatóan)- áttanulmányozta tehát­­ a­­ kir. - tani

Next