Budapesti Hírlap, 1905. augusztus (25. évfolyam, 210-240. szám)
1905-08-01 / 210. szám
1905. augusztus 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (210. sz.) RigóLajos, aki már egy ciklusban képviselteezt a kerületet, elfogadta a jelöltséget, amiről Kossuth Ferencet táviratban értesítették. A választók egy része Szokoly Tamás nagyváradi ügyvédet szeretné fölléptetni. A szerbiai választás. Belgrádból jelentik. A tegnapelőtti pótválasztás eredménye kedvezőtlen a kormányra nézve. A kormány legalább is nyolcvanhárom mandátumra számított s mindössze nyolcvanegy mandátumot kapott, szemben hetvenkilenc ellenzéki mandátummal. Az önálló radikálisok pártja különben is új párt s így alig fogja kiállani az ellenzéki pártok támadását. Ilyen körülmények között ismét kétségessé válik a szkupstina sikeres működése, ha csak nem sikerül koalíciót létrehozni, amire egyelőre alig van remény. A pótválasztáson négy mérsékelt, három önálló radikálist és két liberálist választottak meg. Két választás eredménye ismeretlen, de mindkét helyen valószínű a liberálisok győzelme. Az új szkupstina augusztus 7-én ül össze. A III. kerületi új párt megalakítása tárgyában augusztus 1-én, kedden este nyolc órakor a Császárfürdő külön éttermében értekezlet lesz, amelyen az új párt vezére, Bánffy Dezső báró és Hock János, országgyűlési képviselő is jelen lesz. . A válság. Budapest, júl. 31. A politikai helyzet a várakozás stádiumába jutott. A politikusok nincsenek a fővárosban s csak elvétve jön ide egyik-másik vezérpolitikus, a kitől illetékes megvilágító fölfogást lehet hallani. Fejérváry Géza báró Karlszbadban van s nemsokára Kossuth Ferenc is odautazik. A szövetkezeti pártok vezérbizottságának kebeléből kiküldött albizottság ma ugyan ülést tartott, de munkája befejezésére csak később kerül a sor. Az albizottság elnöke, Gulner Gyula holnap szabadságra megy; az albizottság most Hadik János grófot hívja meg elnökéül. A politika általában arra rendezkedett be, hogy augusztus hónapjában semmi nevezetes esemény nem fog végbemenni. Kristóffy belügyminiszter, mint értesülünk, folytatni fogja az önkéntes adóra és újoncra vonatkozó határozatok megsemmistését, de folytatása nincs az ilyen megsemmisítésnek , nincs és nem is lehet. A helyzet egyelőre semmit sem fog változni, szeptember közepéig minden a régiben marad. * A közvélemény Bánffy Dezső báró deési beszédét latolgatja s a beszéd hatása a sajtó orgánumaiban tükröződik a legjobban. A kormány lapjai, amelyek szoros nexusban állnak a szabadelvű párttal is, részint óvatos tartózkodással, részint nagy elismeréssel nyilatkoznak Bánffy beszédéről, de van olyan lap is, amely Tisza szavát, a „cinikus frontváltozást” variálja. A M. Nemzet azt írja, hogy Deésen nem a vezérbizottság tagja, hanem az új párt elnöke beszélt, s az a program, amelyet Bánffy ad, nem a koalíció munkaprogramja „De azért Bánffy báró beszédében is találkozunk a kommandó-nyelv magyarosításának óhajával. Törekvés formájában. A király alkotmányos jogainak hangsúlyozása mellett/4 . Az említett lap erre nézve nem tesz megjegyzést, de a német félhivatalos azt jegyzi meg, hogy itt homályt lát s hozzáteszi, hogy Bánffy bizonyosan azért nem mond többet a katonai kérdésről, mert nem akar többet mondani. A lapok nagy része nem tudja, hová tegye Bánffy beszédét. Az egyik megjegyzi, hogy Bánffy beszédében nem az az érdekes, amit elmondott, hanem inkább az, amit elhallgatott. Azok a lapok, amelyek közel állnak az újpárthoz, teljes elragadtatással nyilatkoznak a deési beszédről. A függetlenségi párt lapjai azt hangoztatják, hogy a koalíciót megbontani nem lehet és nem szabad; továbbá, hogy a koalíció pártjai arra vállalkoztak, hogy a választáson megnyilatkozott nemzeti akaratot érvényre juttassák s mivel ezt a missziót együtt kapták a nemzettől, együtt is kell végrehajtaniok. Apponyi Albert gróf, a ki ma a fővárosban időzött, Bánffy akciójának érdeméről a következő nyilatkozatot tette: — Én nemcsak nem perhorreszkálom Bánffy Dezső bárónak ezt az akcióját, sőt helyeslem azt és kívánatosnak tartom, hogy a szabadelvű pártnak ama tagjai, akik a függetlenségi pártba belépni nem akarnak, a koalícióhoz tartozó valamelyik hatvanhetes párthoz csatlakozzanak; mert mihelyt a koalíció, tagjaivá lesznek, azzal a nemzeti ügy szolgálatába lépnek és jelentékenyen hozzájárulnak a törvényes nemzeti aspirációk megvalósításához. Rém kétlem, hogy az erre irányuló akció nem marad meddő, mert magam is sok oly férfiút ismerek a szabadelvű pártban, akiről még föltételezni sem lehet, hogy a nemzet letörésének reményére alapítaná politikai exisztenciáját. Szóval: Bánffy báró beszédének iránya a szabadelvű párt felé mutat s főképpen és elsősorban a szabadelvű párt tagjainak szól. Az ország nem fogja őt félreérteni, de hogy miként fogadja a szabadelvű párt, amelynek címére a beszéd készült, a jövő fogja megmutatni. Regisztráltuk lapunkban azt a berlini hírt, amely arról szól, hogy Vilmos császár nemsokára találkozni fog Ferenc József királyival s hogy a találkozáson a két uralkodó a magyarorországi válság lehető következményeiről fog tanácskozni. Nem tudjuk, mennyire megbízható a berlini lapoknak ez a híre, de annyiszor hallottuk említeni Vilmos császár nevét a válság során, hogy végre is kizártnak nem tekinthetjük, hogy a találkozás valóban megtörténik. " Sokszor hallottuk azt az állítást, hogy a német császár is veszedelmesnek ítéli a magyar kommandót a közös hadsereg harckészsége szempontjából s nem lehetetlen, hogy királyunk közvetetlenül hallani akarja a német császár véleményét. Ez lehetséges. De ha a mi hadseregünk harckészségének szempontja vezeti a német császárt, lehetetlen, hogy a németek geniális uralkodója föl ne vesse a kérdést : mi fontosabb a harckészségre: a kommandó-e, vagy pedig az újonc és az ágyú ? Elsősorban legénység és kellő fölszerelés kell a hadseregnek, márpedig úgy áll a helyzet, hogy magyar kommandó nélkül nincs sem újonc, sem muníció, sem más fölszerelés. Tessék azután a német kommandóval lőni az ellenségre Másrészt — a berlini lapok szerint — a hármas szövetség szempontja is szükségessé teszi az uralkodók találkozását, mert Vilmos császár félti a magyar válságtól a hármas-szövetség erejét. Erre vonatkozólag csak annyit jegyzünk meg, hogy a hármas-szövetség csak olyanformán érvényesítheti erejét, ha a magyar-osztrák Sugár meghajtotta magát. — A viszontlátásra, holnap majd újra eljövök. Ködkisasszony az ajtóig kisérte a vendégét, utána nézett, ameddig látta. Aztán körüljártakis szobáját és úgy érezte, hogy egyszerre sötét lett minden körülötte. Beburkolódzott szürke nagy kendőjébe, leült az apja lábaihoz és nyitott szemmel álmodott a gyöngyvirágról, mely fehér, mint az ő lelke, a piros leányról, ki boldog, a csókról, melyet a lepke adott a virágnak. . Másnap már kora hajnalban leste Sugárt. Fölvette legszebb ruháját, kinyitotta az ablakot, mikor már messziről látta, elibe szaladt, feléje nyújtotta mind a két kezét és halkan suttogta: — Azt hiszem, sejtem, mi a boldogság. Leültek egymás mellé és hallgattak egy kicsit. Aztán újra Köd kisasszony szólott: — Azt is sejtem, mi a szomorúság, ha te elmegy. Újra hallgattak. — Azt álmodtam az éjjel, hogy valaki engem is megcsókolt, mint a lepke a virágot, mint a fiú a leányt. — Az a lepke azóta más virágot csókol, — mesélte Sugár. Ks a virág. — Elhervadt. — És a fiú ? — Az is mást ölel. — És a leány? — Meg akar halni. — Kém piros többé? — Kern. Sápadt. — Szegény, szegény! Köd kisasszonynak köny szökött a szemébe. Egyszerre fölfogta a szegény szerelmes leány sorsát. Aggódva nézett Sugárra: — Eljösz-e holnap ? Egy ideig napról-napra beosont Sugár a Köd kisasszony ablakán. Aidán egyszerre ritkább lett a látogatása. Ha jött is, mindig sietett. Kezdte megunni a Köd kisasszony szőke haját, kék szemét. Egy szép napon elmaradt egészen. Köd kisasszony hiába várta. Köd kisasszonynak fájt a szíve nagyon. Úgy érezte, hogy nélküle nem élhet. Valami nagy dologra határozta el magát. Elszökött utána. Szegény, olyan tapasztalatlan volt. Azt hitte, így szokás a hűtlen szeretőket visszahódítani. Éjfél volt, mikor kiosont az ajtón és futva elérte a határt. Onnan tétován ment előre, nem tudta, merre forduljon. Ismeretlen illatot érzett, valami enyhe, édes fuvalat cirógatta az arcát. Az ég sötétkék volt, sok-sok csillag tekintett rá és egyszerre, mint egy fekete fátyol, mellé suhant egy sötét arcú fiú: —— Hová, hová, Köd kisasszony ? Köd kisasszony nagyon egyedül érezte magát és jól esett, hogy valakinek kiöntse szive titkát, hát elpanaszolta körülményesen az egész esetet. Az Éjszaka, mert ő volt a barátságos ismeretlen, figyelemmel hallgatta és mint mindig, jó tanácscsal szolgált: — Te légy csacsi, Köd kisasszony és ne fuss a szeretőd után, hisz elhagyott. Ha utoléred, meghalsz a bánattól, mert látni fogod, hogy ugy ölel most mást, mint egykor téged. Aztán gondold meg, te nem is vagy hozzá való. Te az egyszerű kis Köd kisasszony! Elhomályosítana minden, belepusztulnál a nagy fényességbe. Hidd el, Koc kisasszony, nem ér az a nac- világosság semmit, nem jó az, ha az ember olyan borzasztó tisztán lát mindent. - Maradj nálam, velem. Átsuhanunk az éjszakán, végigcsókoljuk az alvó virágot. Ott is van fény, nézd, fenn a hold, a csillagok, lenn Szent János-bogárkák ragyognak. Köd kisasszony sóhajtott: — Kekem a nap kell, a nap. Kém akart alkudni a sorssal. Kern hajlott a bölcs tanácsra. Ment, ment, míg föl nem lelte Sugárt. De mikor meglátta a Reagált,, milyen pompás, milyen ragyogó, mikor látta Sugárt, mint csókolja a harmatot, nagy-nagy keserűséget érzett és belátta, hogy neki, szegény szürke Köd kisasszonynak nincs itt semmi keresnivalója. Kern akart tovább élni és szó nélkül, szemrehányás nélkül elmúlt, eltűnt Köd kisasszony, mint egy átlátszó fátyol, mint fehér pára. ‘ * — Vége — mondta Márta és olyan félénken nézett Méreyre, mint egy iskolásgyermek a tanítójára. Mérey fölállott, meghajtotta magát előtte és gyöngéden megcsókolta a kezét. — Kedves kolléga, gratulálok. Mártának egy perc alatt piros lett az arca, fölugrott, nagyot lélegzett, mint aki nagy tehertől szabadult meg, aztán elkezdett kacagni boldogan, édesen. • — Ha tudná, milyen boldog vagyok! Köszönöm ezerszer. De most sietnem kell. Megyek. Isten megáldja. A viszontlátásra! Egy perc alatt magára kapta a kabátkáját, közben kacagott, mint egy gyermek és gyorsan elhagyta a szobát. " Mérey csodálkozva tekintett utána. — Különös teremtés — gondolta. Aztán kinézett az ablakon, látni akarta, merre meny. "