Budapesti Hírlap, 1905. augusztus (25. évfolyam, 210-240. szám)

1905-08-01 / 210. szám

1905. augusztus 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (210. sz.) Rigó­­Lajos, a­ki már egy­­ ciklusban képviselte­­ezt a kerületet, elfogadta a jelöltséget, a­miről Kossuth Ferencet táviratban értesítették. A választók egy része Szokoly Tamás nagyváradi ügyvédet szeretné fölléptetni. A szerbiai választás. Belgrádból jelentik. A tegnapelőtti pótválasztás eredménye kedvezőtlen a kormányra nézve. A kormány legalább is nyolcvan­három mandátumra számított s mindössze nyolcvanegy mandátumot kapott, szemben hetvenkilenc ellenzéki mandátummal. Az önálló radikálisok pártja külön­ben is új párt s így alig fogja kiállani az ellenzéki pártok támadását. Ilyen körülmények között ismét kétségessé válik a szkupstina sikeres működése, ha csak nem sikerül koalíciót létrehozni, a­mire egyelőre alig van remény. A pótválasztáson négy mérsékelt, három önálló radikálist és két liberálist választottak meg. Két választás eredménye ismeretlen, de mind­két helyen valószínű a liberálisok győzelme. Az új szkupstina augusztus 7-én ül össze. A III. kerületi új párt megalakítása tárgyá­ban augusztus 1-én, kedden este nyolc órakor a Csá­szárfürdő külön éttermében értekezlet lesz, a­melyen az új párt vezére, Bánffy Dezső báró és Hock János, országgyűlési képviselő is jelen lesz. . A válság. Budapest, júl. 31. A politikai helyzet a várakozás stádiumába jutott. A politikusok nincsenek a fővárosban s csak elvétve jön ide egyik-másik vezérpolitikus, a kitől illetékes megvilágító fölfogást lehet hal­lani. Fejérváry Géza báró Karlszbadban van s nemsokára Kossuth Ferenc is odautazik. A szö­vetkezeti pártok vezérbizottságának kebeléből ki­küldött albizottság ma ugyan ülést tartott,­­ de munkája befejezésére csak később kerül a sor. Az albizottság elnöke, Gulner Gyula holnap szabadságra megy; az albizottság most Hadik János grófot hívja meg elnökéül. A politika általában arra rendezkedett be, hogy augusztus hónapjában semmi nevezetes ese­mény nem fog végbemenni. Kristóffy belügymi­niszter, mint értesülünk, folytatni fogja az ön­kéntes adóra és újoncra vonatkozó határozatok megsemmistését, de folytatása nincs az ilyen megsemmisítésnek , nincs és nem is lehet. A helyzet egyelőre semmit sem fog változni, szep­tember közepéig minden a régiben marad. * A közvélemény Bánffy Dezső báró deési beszédét latolgatja s a beszéd hatása a sajtó orgá­numaiban tükröződik a legjobban. A kormány lapjai, a­melyek szoros nexus­ban állnak a szabadelvű párttal is, részint óva­tos tartózkodással, részint nagy elismeréssel nyi­latkoznak Bánffy beszédéről, de van olyan lap is, a­mely Tisza szavát, a „cinikus frontválto­­zást”­ variálja. A M. Nemzet azt írja, hogy Deésen nem a vezérbizottság tagja, hanem az új párt elnöke beszélt, s az a program, a­melyet Bánffy ad, nem a koalíció munkaprogramja „De azért Bánffy báró beszédében is találkozunk a kommandó-nyelv magyarosításának óhajával. Törekvés formájában. A király alkotmányos jo­gainak hangsúlyozása mellett/4 . Az említett lap erre nézve nem tesz meg­jegyzést, de a német félhivatalos azt jegyzi meg, hogy itt homályt lát s hozzáteszi, hogy Bánffy bizonyosan azért nem mond többet a katonai kér­désről, mert nem akar többet mondani. A lapok nagy része nem tudja, hová tegye Bánffy beszédét. Az egyik megjegyzi, hogy Bánffy beszédében nem az az érdekes, a­mit el­mondott, hanem inkább­ az, a­mit elhallgatott. Azok a lapok, a­melyek közel állnak az új­­párt­hoz, teljes elragadtatással nyilatkoznak a deési beszédről. A függetlenségi párt lapjai azt hangoztat­ják, hogy a koalíciót megbontani nem lehet és nem szabad; továbbá, hogy a koalíció pártjai arra vállalkoztak, hogy a választáson megnyilat­kozott nemzeti akaratot érvényre juttassák s mi­vel ezt a missziót együtt kapták a nemzettől, együtt is kell végrehajtaniok. Apponyi Albert gróf, a ki ma a főváros­ban időzött, Bánffy akciójának érdeméről a kö­vetkező nyilatkozatot tette: — Én nemcsak nem perhorreszkálom Bánffy Dezső bárónak ezt az akcióját, sőt he­lyeslem azt és kívánatosnak tartom, hogy a sza­badelvű pártnak ama tagjai, a­kik a független­ségi pártba belépni nem akarnak, a koalícióhoz tartozó valamelyik hatvanhetes párthoz csatla­kozzanak; mert mihelyt a koalíció, tagjaivá lesz­nek, azzal a nemzeti ügy szolgálatába lépnek és jelentékenyen hozzájárulnak a törvényes nem­zeti aspirációk megvalósításához. Rém kétlem, hogy az erre irányuló akció nem marad meddő, mert magam is sok oly férfiút ismerek a szabad­elvű pártban, a­kiről még föltételezni sem lehet, hogy a nemzet letörésének reményére alapítaná politikai exisztenciáját. Szóval: Bánffy báró beszédének iránya a szabadelvű párt felé mutat s főképpen és első­sorban a szabadelvű párt tagjainak szól. Az or­szág nem fogja őt félreérteni, de hogy miként fogadja a szabadelvű párt, a­melynek címére a beszéd készült, a jövő fogja megmutatni. Regisztráltuk lapunkban azt a berlini hírt, a­mely arról szól, hogy Vilmos császár nemso­kára találkozni fog Ferenc József királyival s hogy a találkozáson a két uralkodó a magyaror­­országi válság lehető következményeiről fog ta­nácskozni. Nem­ tudjuk, mennyire megbízható a ber­lini lapoknak ez a híre, de annyiszor hallottuk említeni Vilmos császár nevét a válság során, hogy végre is kizártnak nem tekinthetjük, hogy a találkozás valóban megtörténik. " Sokszor hallottuk azt az állítást, hogy a német császár is veszedelmesnek ítéli a magyar kommandót a közös hadsereg harckészsége szem­pontjából s nem lehetetlen, hogy királyunk köz­­vetetlenül hallani akarja a német császár véle­ményét. Ez lehetséges. De ha a mi hadseregünk harckészségének szempontja vezeti a német csá­szárt, lehetetlen, hogy a németek geniális ural­kodója föl ne vesse a kérdést : mi fontosabb a harckészségre: a kommandó-e, vagy pedig az újonc és az ágyú ? Első­sorban legénység és kellő fölszerelés kell a hadseregnek, már­pedig úgy áll a helyzet, hogy magyar kommandó nélkül nincs sem újonc, sem muníció, sem más fölsze­relés. Tessék azután a ném­et kommandóval lőni az ellenségre Másrészt — a berlini lapok szerint — a­ hármas­ szövetség szempontja is szükségessé te­szi az uralkodók találkozását, mert Vilmos csá­szár félti a magyar válságtól a hármas-szövetség erejét. Erre vonatkozólag csak annyit jegyzünk meg, hogy a hármas-szövetség csak olyanformán érvényesítheti erejét, ha a magyar-osztrák Sugár meghajtotta magát. — A viszontlá­tásra, holnap majd újra eljövök. Köd­kisasszony az ajtóig kisérte a vendégét, utána nézett, a­meddig látta. Aztán körüljárta­­kis szobáját és úgy érezte, hogy egyszerre sötét lett minden körülötte. Beburkolódzott szürke nagy kendőjébe, leült az apja lábaihoz és nyitott szemmel álmodott a gyöngyvirágról, mely fehér, mint az ő lelke, a piros leányról, ki boldog, a csókról, melyet a lepke adott a virágnak. . Másnap már kora hajnalban leste Sugárt. Fölvette legszebb ruháját, kinyitotta az ablakot, mikor már messziről látta, elibe szaladt, feléje nyújtotta mind a két kezét és halkan suttogta: — Azt hiszem, sejtem, mi a boldogság. Leültek egymás mellé és hallgattak egy ki­csit. Aztán újra Köd kisasszony szólott: — Azt is sejtem, mi a szomorúság, ha te elmegy. Újra hallgattak. — Azt álmodtam az éjjel, hogy valaki en­gem is megcsókolt, mint a lepke a virágot, mint a fiú a leányt. — Az a lepke azóta más virágot csókol, — mesélte Sugár. K­s a virág. — Elhervadt. — És a fiú ? — Az is mást ölel. — És­ a leány? — Meg akar halni. — Kém piros többé? — Kern. Sápadt. — Szegény, szegény! Köd kisasszonynak köny szökött a szemébe. Egyszerre fölfogta a szegény szerelmes leány sorsát. Aggódva nézett Sugárra: — Eljösz-e holnap ? Egy ideig napról-napra beosont Sugár a Köd kisasszony ablakán. Aidán egyszerre ritkább lett a látogatása. Ha jött is, mindig sietett. Kezdte megunni a Köd kisasszony szőke haját, kék szemét. Egy szép napon elmaradt egészen. Köd kisasszony hiába várta. Köd kisasszonynak fájt a szíve nagyon. Úgy érezte, hogy nélküle nem élhet. Valami nagy dologra határozta el magát. Elszökött utána. Szegény, olyan tapasztalatlan volt. Azt hitte, így szokás a hűtlen szeretőket visszahó­dítani. Éjfél volt, mikor kiosont az ajtón és futva elérte a határt. Onnan tétován ment előre, nem tudta, merre forduljon. Ismeretlen illatot érzett,­ valami enyhe, édes fuvalat cirógatta az arcát. Az ég sötétkék volt, sok-sok csillag tekintett rá és egyszerre, mint egy fekete fátyol, mellé suhant egy sötét arcú fiú: ——­­ Hová, hová, Köd kisasszony ? Köd kisasszony nagyon egyedül érezte ma­gát és jól esett, hogy valakinek kiöntse szive tit­kát, hát elpanaszolta körülményesen az egész esetet. Az Éjszaka, mert ő volt a barátságos isme­retlen, figyelemmel hallgatta és mint mindig, jó tanácscsal szolgált: — Te légy csacsi, Köd kisasszony és ne fuss a szeretőd után, hisz elhagyott. Ha utoléred, meghalsz a bánattól, mert látni fogod, hogy u­gy ölel most mást, mint egykor téged. Aztán gon­dold meg, te nem is vagy hozzá való. Te az egy­szerű kis Köd kisasszony! Elhomályosítana min­den, belepusztulnál a nagy fényességbe. Hidd el, Koc kisasszony, nem ér az a nac- világosság sem­mit, nem jó az, ha az ember olyan borzasztó tisz­tán lát mindent. - Maradj nálam, velem. Átsuhanunk az éjszakán, végigcsókoljuk az alvó virágot. Ott is van fény, nézd, fenn a hold, a csillagok, lenn Szent János-bogárkák ragyognak. Köd kisasszony sóhajtott: — Kekem a nap kell, a nap. Kém akart alkudni a sorssal. Kern hajlott a bölcs tanácsra. Ment, ment, míg föl nem lelte Sugárt. De mikor meglátta a Reagált,, milyen pompás, milyen ragyogó, mikor látta Sugárt, mint csókolja a harmatot, nagy-nagy keserűséget érzett és belátta, hogy neki, szegény szürke Köd kisasszonynak nincs itt semmi keresnivalója. Kern akart tovább élni és szó nélkül, szemrehá­nyás nélkül elmúlt, eltűnt Köd kisasszony, mint egy átlátszó fátyol, mint fehér pára. ‘ * — Vége — mondta Márta és olyan félén­ken nézett Méreyre, mint egy iskolásgyermek a tanítójára. Mérey fölállott, meghajtotta magát előtte és gyöngéden megcsókolta a kezét. — Kedves kolléga, gratulálok. Mártának egy perc alatt piros lett az arca, fölugrott, nagyot lélegzett, mint a­ki nagy teher­től szabadult meg, aztán elkezdett kacagni boldo­gan, édesen. • — Ha tudná, milyen boldog vagyok! Kö­szönöm ezerszer. De most sietnem kell. Megyek. Isten megáldja. A viszontlátásra! Egy perc alatt magára kapta a kabátkáját, közben kacagott, mint egy gyermek és gyorsan elhagyta a szobát. " Mérey csodálkozva tekintett utána. — Különös teremtés — gondolta. Aztán kinézett az ablakon, látni akarta, merre meny. "

Next