Budapesti Hírlap, 1905. november (25. évfolyam, 302-331. szám)
1905-11-01 / 302. szám
s_______________________________________ BUDAPESTI HÍRLAP. (302. sz.) 1905. november 1. A magyar alkotmány ma igenis, halott. Ledöfték azok, kik magyar eredetük mellett is a haza ellenségeihez szegődtek, kik magyar létükre mégis vállalkoztak arra, hogy megtörjék a nemzeti akaratot, mely oly fényesen, hatalmasan és félreismerhetetlenül megnyilatkozott. És holnap, halottak ünnepén, a nemzet minden hű fiának magába kell szállania, a nemzet nagy halottjára gondolva, de nem a kétségbeesés tehetetlen fájdalmának adva át magát, hanem hitet merítve a múltból, — mely arra tanít, hogy ezt a mi kedves halottunkat kivégezték már nem egyszer és mégis föltámadt mély sírjából, — arra dolgozni,arra munkálkodni, hogy minél előbb ismét föltámadjon. Ha megvan e haza fiainak lelkében a hit, hogy kedves halottja szebb életre ébred; ha megvan a remény, hogy ami késik, az el nem mardhat; ha megvan az akarat, hogy kitartva a nemzet jogai mellett és tűrve minden szenvedést, mely a mai állapotokkal jár, nem fog megalkudni senki fiával, hogy lemondjon vágyairól, akkor nem messze az idő, hogy a nemzet nagy halottja, az ezeréves magyar alkotmány ismét életre kel és feltöri a sötét sírboltot, melybe lefektették, hogy a nemzet akaratát hatalmas szóval hirdesse és megvalósítsa mindazt a vágyat és törekvést, mely a magyar nemzet benső világában él s minden igaz fiának kebelét eltölti. Amikor imádkozunk a mi kedves halottainkért, gondoljunk a nemzeti halottjára, az alkotmányra is, a melynek életéért sokan ontották vérüket, áldozták életüket, a kiknek tetemei már földdé váltak azóta s a kiímok sírját nem jelzi már sem kidőlt kő, nem korhadt fakereszt, a kiknek sírdombját ma már nem ékíti virág, sem koszom, akiknek sirhantja fölött nem imádkozik ma senki sem, mert az örök enyészet nemcsak tetemüket nyelte el, hanem mindazokat az emlékeztető jeleket is, amelyek mutatták, hogy hol vannak eltemetve. Akik a hazáért és alkotmányért küzdve haltak el, azok nem semmisültek meg a földi életre sem. Elmúlásuk is nagy érzések szülője volt és hírük hat ma is, ha emlékjeleik el is pusztultal:. A hit erősiti a fájdalomtól terhelt lelket, a hit emel a magasba s vezet az örök élet útjaira, a hit nemesíti szivünket, acélozza idegeinket, önt belénk kitartást és bátorságot. Irigyjünk hát a föltámadásban. Ha volt nemzedék, mely meghalni is tudott a hazáért és, az alkotmányért, a mai nemzedék nem tudna érte tűrni szenvedést és nyomort?! Ki az a sivár lelkű hitetlen, aki ezt fölteszi rólunk? Bizzunk hát Istenben és higyjük, hogy föltámadunk. Miniszteri tanácskozás. A kormány, értesülésünk szerint, ma miniszteri tanácskozást tartott. A rendes heti miniszteri tanácskozás volt ez, amelyet azért tartottak szerda helyett ma, mivel holnap ünnep lesz. A folyó ügyeket intézték el és hír szerint a főispáni installációk dolgában is tanácskoztak: nap alatt eeis jelentkezett a becsületes tolvaj, nemhogy egy hét alatt. A lojális bárón valóságos búskomorság vett erőt. Olyasvalamit érzett, mintha gonosz szellemek összezsugorították volna egy kis üres gömböccé, amit kénye-kedve szerint gurítgat az élet szele. Mi célja most már életének? Családja a hisztorikus kefék birtokában valósággal belejátszott a történelembe, a Rozetti nevet együtt emlegették a császáréval és most kettészakadt a két dicső név, ami összekötötte, hajh, elsikkadt a drága kefe! És vele együtt lassacskán el fog sikkadni a Rozetti név nimbusza is, annyit sem fog érni, mint a hétszilvafás Deák Ferencé. És ennek ő, egyedül ő lesz az oka. Az ősök megátkozzák könnyelműségéért, amiért nem őriztette jobban a dicsőségüket. Hát ezt ő nem állja ki . . . Már-már pajtáskodni kezdett az öngyilkosság gondolatával, a midőn nesztelenül, mint a gyik, besiklott szobájába Jeremiás, a hű komornyik, jelentvén, hogy Szürszabó Mihálynak, a birónak, a láda irányában fontos közleni valója lenne. — Vezesd be . . . Szürszabó Mihály belépett. —Ádám ur eléje ugrott s megfogta a szüret. — Tud valamit ? — Semmit sem tudok — mondta — hanem azért adnék egy kis észt, ha meg nem sérteném a méltóságos urat. A méltóságos ur csodálatosképpen nem sértődött meg. — Beszéljen. Ha megtalálja a keféket, száz forint a jutalma . . . Mihály megköszönte a bizalmat, de tisztességgel elhárította magától. — Én nem tanulom meg üket — mondta szerényen — hanem lakik itt egy ember, a mihelyi pusztán, az megtanulja. A báró türelmetlenül suhintott a kezével. — Micsoda ember ? Mihály pontosan elősorolta a kvalitásait: — Kemény csikasz ember — kezdte — igen hires alkalmatos ember . . . ■— El tud az igazodni még a csillagok között is — folytatta — pedig több a csillag, mint az ember és egyformásabb is. „ — Hogy hijják 2 —b rikácsolta a báró. — És miféle ember? — Hát — felelte Mihály szinte mentegetőzve — biz azt csak Csepii Jóskának hivják és kanászforma ember. — Kanász! ... Adám urnak torkán akadt a szó. (Egy kanászt ajánl neki a huta parasztja, a mikor az ország leghíresebb detektívje sem boldogult a rejtelmes ügygyel ?!) — Hát biz a nem püspök — mondta Mihály egyszerűen — de esze van annyi, mint három püspöknek. A báró úr olyformán érezte magát, mint az az úri dáma, aki restelli a babonát, nem is igen hisz benne és mégis kiváncsi a kóbor cigányasszony kártyyavetésére. Gondolta magában, ha nem használ, ártani semmi esetre sem árthat: szóba áll a tudós kondás fejével. Dr. Csepsi Jóska megáll a tükörsimára kefélt parketen és igen gyáván viseli magát. Attól fél, hogy megcsúszik a lába és akkor — oda a méltóság ! — hasra esik. Lidám, urnak eláll szeme-szája ,az ügyefogyott paraszt láttán; nem tudja, baszankodjék-e, kacagjon-e? — Hát kend az ? — kérdezi gúnyosan. —■ Kend akarja megtalálni a lábát ? Jóska belekapaszkodik egy asztal szögletébe , most már bátrabbnak érzi magát. — Megpróbálhassuk — mondta önérzetesen. Rozetti megcsóválta fejét. Rájött a helyzet komikumának izére: gondolta, legalább kitréfálja a hülye kanászt. Úgy adta, mintha komolyan venné. — Hát mondja csak, barátocskám, hogy akarja csinálni? Jóska komoly képet vágott a komoly kérdésre , olyasfélét, mint a tudós szakértők analízis közben. — Elsőbben !— jelentette ki — hogy lássuk, hun volt a láda ? A báró megmutatta. Jóska jól megfigyelte a terepet, aztán arra kérte a bárót, mutatná meg neki az összes kastélybeli kijáratokat. Minekutána ez is megtörtént, visszament Jóska a ládás szobába és a láda hűlt helyén megtelepedtek. Aztán azt követelte, hogy mutassák meg neki Jeremiást, mert (saját szavaival szólván) okvetetlenül látnia kell a képes felit. Jeremiás megjelent. Jóska csak egy pillantást vetett rá a szeme csücskéből, azzal kegyesen elbocsátotta. Ezután már csak kevés tudakolni valója akadt, mindössze arra volt még kiváncsi, hogy a ládának körülbelül milyen súlya lehetett. — Körülbelül százötven kiló — világosi«, rótta föl a báró. ^ ■» A horvát országgyűlés összehivása. Zágrábból táviratozzék, hogy a király a bánhoz leiratot intézett, melyben a horvát országgyűlést november 10-ére újra összehívja. Cáfolat. Egyik, este megjelenő lap azt a hírt közli, hogy a főváros VII. kerületének képviselője, Morzsányi Károly lemond mandátumáról és helyébe Szterényi József államtitkár megválasztása érdekében, indítottak mozgalmat, sőt aláírásokat is gyűjtöttek. Illetékes helyről fölkérték a Búd. Tudot annak a kijelentésére, hogy ez a hír, amennyiben Szterényi államtitkárra vonatkozik,minden alapot nélkülöző kombináció. A zentai programeszéd. Lovászi Andor, a zentai kerület függetlenségi képviselőjelöltje vasárnap mondja el programbeszédét, Zentán. Támogatására Lovászy Márton, Sümegi Vilmos,Laebne Hugó és Csépány Géza képviselők utaznak Zentára. Képviselőjelölés: A titeli választókerületben a függetlenségi és 48-as párt Jocanovics József drt, a zombori függetlenségi és 48-as párt elnökét kiáltotta ki jelöltnek. A válság. Budapest okt. 31. A szövetkezeti pártok vezérbizottsága ma ülést tartott, amelyen a Fejérváry-kormány programjával foglalkozott. A vezérbizottság határozat alakjában mond ítéletet a Programról s ez az ítélet élesen világítja meg a kormány alakoskodását, ígéreteinek erkölcstelen motívumait, ámító hitegetéseit és álorcás, jogtipró céljait. A kormányprogram magán hordja a megvesztegetési kísérlet bélyegét. Megvesztegethetőnek hiszik a nemzetet vagy gyermeknek, akit ígéretekkel elámítani lehet. „A program a katonai költségeket tetemesen növelni szándékozik és mégis tömérdek pénzbe kerülő reformokat és befektetéseket igér, tehát vagy amit, vagy pedig óriás adóemelést tervez Aki ennyit igér, az semmit nem tarthat meg s a mindent ígérő program minden olyan részletében, amely azonnal megvalósítandó, nem demokrata program, hanem abszolutisztikus program. Mindenhatóvá válnék a király vétójoga; lehetetlenné válnék a nemzeti (katonai) követelések teljesítése; gazdasági életünk föltétlenül ls volna kötve 1917-ig; a vármegyei önkormányzatot az államosítás váltaná föl, hogy nemcsak a fegyveres végrehajtó hatalom, hanem a polgári végrehajtó hatalom is egészen az uralkodóé legyen. Ami pedig az általános titkos szavazati jogot illeti, erre nézve utal a vezérbizottság arra a régi magyar közmondásra, hogy a semmiben osztozkodni nem nyereség. Ha az országgyűlésnek csak azt szabad akarnia, amit az uralkodó akar, akkor egészen rövidesrg, hogy hány ember választja meg a képviselőt, mert hiszen a megválasztott képviselő akarata úgy sem érvényesülhet. A nemzetnek tehát legelső feladata most megvédelmezni alkotmányát. A kormány kisajátította azellenzéki pártok programját, amelyek iránt Fejérváry hosszú minisztersége alatt sok semmi érzéket sem mutatott. Most azonban mindent megígér, föltéve természetesen, hogy „a nemzet leszerel, letörik, hűtlen lesz önmagához, meghazudtolja magyar szavát és bebizonyítja, hogy amikor akart, nem komolyan akart, amikor követelt, nem komolyan követelt.“ Ez volna az ára a kormány ígéreteinek. A királyt azon-