Budapesti Hírlap, 1906. szeptember (26. évfolyam, 239-268. szám)

1906-09-01 / 239. szám

1906. szeptember 1. értekezlet kívánatosnak mondotta, hogy azokat a főispánokat, a­kik a régi rendszer mellett exponál­ták magukat, minél előbb el kell távolítani. Meg­egyezés jött létre abban a kérdésben is, hogy mi­­­ként lehetne többséget alakítani a Szarcsevics-párt nélkül. Általában kitűnt az értekezleten, hogy az egyes pártok és a pártok tagjai között teljes az egyetértés és teljes az egyetértés a koalíció és az új kormány között is. Dalmácia annektálása és a szerbek. Bel­­grádból jelenti tudósítónk. A szerb sajtó rendkívül élénken foglalkozik a zágrábi községtanácsnak Dal­mácia annektálására vonatkozó határozatával és erősen elítéli a horvátoknak ezt a kívánságát. A belgrádi lapok azt hangoztatják, hogy egy ilyen akció alkalmas arra, hogy a szerbek és horvátok között legutóbb megindult barátságos viszonyt meg­zavarja. A Pravda megjegyezte, hogy a horvátok Dalmáciát, a bolgárok Macedóniát kívánják és e mellett mindannyian azt hangoztatják, hogy a szláv népeknek szolidárisaknak kell lenniük. Való­ban kár, hogy a szlovénoknak nincs valami kíván­ságuk. A képviselőh­ázból. A képviselőházat tudva­levőleg meghívták a kolozsvári Nemzeti Színháznak szeptember 7-én és 8-án történő fölavatására és a kassai honvédszobornak szeptember 9-én történő le­leplezésére. Mindkét ünnepen küldöttségileg fog résztvenni a képviselőház, és mindkét alkalommal Justh Gyula házelnök vezeti a küldöttséget. A ko­lozsvári küldöttség, szeptember 7-én indul, reggel 7 óra 25 perckor a Keleti pályaudvarról. Ebben a kül­döttségben részt vesz Návay Lajos képviselőházi al­­elnök is, a­ki 8-án Kolozsváron átveszi a házelnök­­től a küldöttség vezetésével járó funkciókat, mert Justh Gyulának vissza kell utaznia Budapestre, hogy 8-án este a keleti pályaudvarról tizenegy óra­kor induló gyorsvonattal utazó kassai küldöttséget vezethesse. Ma meghívták a képviselőházat Jókai Mór szobrának Budán, a Svábhegyen szeptember 8-án történő leleplezésére. Justh Gyula házelnök in­tézkedett, hogy a képviselőház ez ünnepen is kül­döttségileg vegyen részt és e végből Rakovszky Ist­ván alelnököt kérte föl az elnökség képviseletére. A Ház tagjait ez után kéri föl, hogy a szobor lelep­lezésén résztvenni szíveskedjenek. A képviselőház koszorút is tesz a szobor talapzatára. A pápa és államtitkára, Rómából je­lentik nekünk. A francia lapknak az a híre, hogy Merry del Val pápai államtitkár legközelebb visz­­szalép, teljesen alaptalan. Vatikáni körökből azt jelentik, hogy Merry del Val teljes mértékben bírja a pápa bizalmát. Befolyása a pápára sohasem volt oly nagy, mint most és a pápa csak nemrég úgy nyilatkozott, hogy sohasem akarna más államtitkárt, mint Merry del Valt. Egy osztrák képviselő beszéde. Bécsből je­lentik nekünk: Gessmann dr. osztrák képviselő a mi­nap voralbergi választói előtt beszédet mondott, a­melyben a választó reform kérdéséről és a magyaror­szági helyzetről nyilatkozott. A választójog reform­járól azt mondotta, hogy abban az esetben, ha a re­form ellenségei halogatnák a reformot, nem fogják megszavazni az állami szükségleteket, a­mi a Beck­­kabinet végét jelentené. A kiegyezésről Gessmann úgy nyilatkozott, hogy a két kormány nem fog sietni a kiegyezési tárgyalások megkezdésével. Beck báró a választójog reformjával van elfoglalva s különben is a gazdasági kiegyezés elintézését az általános válasz­tói jog alapján választott képviselőházra kell bíznia. A magyar koalíciós kormány pedig úgy látszik úgy fél a kiegyezési tárgyalásoktól, mint a tűztől. Mert ha Kossuth, Andrássy és a többi egy szép napon majd közölni fogják a magyar országgyűléssel azokat az ígéreteket, a­melyeket a kormány átvétele alkal­mával tettek és a­melyeknek teljesítésére magukat jegyzőkönyvileg kötelezték, a magyar soviniszták el fogják őket söpörni. Wekerle dr., Andrássy és még többen úgy is csak mások helyét foglalják el, a­kiket minél előbb félre akarnak tolni. Jlacsevics utóda, Konstantinápolyból je­lentik nekünk: Szófiai török jelentés szerint P­ates, az itteni bolgár ügyvivőség első tit­kára, a­ki Nacsovics helyében átvette az ügyek vezetését, valószínűleg hosszabb ideig fogja a diplo­máciai ügyvivői tisztet ellátni. A vallás- és tanulmányi alap, A hi­vatalos lap mai száma közli, hogy a király Sághy Gyula egyetemi tanárt és országgyűlési képviselőt, továbbá Farkas József fö­birtokost és országgyű­lési képviselőt kinevezte ,a magyar vallás- és tanul­mányi alapokra felügyelő és azok kezelését ellen­őrző ideiglenes bizottság,­tagjaivá.. BUDAPESTI HÍRLAP, (239. sz.) Az olasz pénzügyminiszter Ausztriában, Tren­tóból jelentik nekünk: Luzatti olasz pénzügy­miniszter tegnap hosszabb tartózkodásra ideérkezett. Az itteni takarékpénztár tegnap az olasz miniszter tiszteletére ebédet adott. A cseh-magyar barátság. Budapest, aug. 31. Cseh, horvát, szerb és bolgár lapok egész komolyan tárgyalják a cseh-magyar szövetség problémáját, a­mely olyképpen került most fel­színre, hogy egy függetlenségi képviselő ifjú­sági barátkozás érdekéből ellátogatott Prágába s ott a többi közt cseh politikusokkal is érint­kezett. A csehek barátsága nekünk annyiban jó, hogy a cseh néppel ellensúlyozni lehet az osztrák németek prepotenciáját. De ha a csehek be akarnak avatkozni a mi tótjaink dolgába, az ilyen túlkapást természetesen a leghatározottab­ban vissza kell utasítani. Csak kölcsönös lojalitás alapján épülhet föl nemzetek barátsága s az új­ csehek pártja rosszul kezdi a barátkozást, a midőn kiadott jelentésében megismétli azt a gyülölséges rágal­mat, a mely a nemzetiségek s igy a tótok elnyo­másával vádolja a magyar államot. Az egyik ismertebb radikális cseh képviselő, Klosde, ma ♦öbbpdmagával Budapestre érkezett. Alább egy beszélgetését közöljük, a­melyben szintén kife­jezést talál az a vád, hogy a mi tótjaink el van­nak nyomva. Ez egy hamis és hazug vád, a­melynek jóhiszeműen hangot adni nem lehet. Ily vádak ismétlése nem alkalmas arra, hogy fokozza a barátságot. Klosác egyébként utazásának céljáról, meg a magyar-cseh barátkozásról a következő­leg nyilatkozott: — Természetesen politikai természetű az uta­zásom. Információkat kell szereznem arról, milyen a hangulat Budapesten. Néhány napig Szófiában és Belgrádban voltam s most Zágrábba utazom. Magá­tól értődik, hogy Budapesten stációt tartok, hogy a mi közös ügyeinkről beszélgessek itt. Hogy mik a mi közös ügyeink? Nagyon sok van ilyen s nagy megnyugvással veszem tudomásul, hogy a mostani politikai rendszer alatt Magyarországon is vannak politikusok, a­kik ezt beismerik. Mi csehek és a ma­gyarok alapítottuk a monarkiát olyan érdekek szol­gálatában, a­melyek ránk és a magyarokra egyfor­mán fontosak voltak, hogy védekezzünk nyugat ellen. A közös érdekek most is fönforognak. A pángerma­­nizmus veszedelmesebb, mint valaha. Meg kell végre állapítanunk, mire képes a germán erő a Balkánon és Kis-Ázsiában és természetesen Magyarországon és Ausztriában. Ha Csehország ebben a küzdelemben a németséggel szemben bukik, ez nagy veszedelem Magyarországra is. Mi nem csinálhatunk néhány napra szóló politikát, hanem a jövőről kell gondos­kodnunk. Egyhnagukban a csehek politikailag gyön­gék, annál is inkább, mert Bécs a Kelet felé gravi­­táló német törekvések szolgálatában áll. Nekünk a magyarokkal kötendő politikai szövetségre kell tá­maszkodnunk. Ebben a küzdelemben Bécs és Berlin ellen nekünk mindenkivel szövetkeznünk kell, a­ki­vel közös érdekeink vannak. És közös a veszedelem, mely ellen védekeznünk kell. Az utolsó években a magyar koalíció küzdelmében mi a német hegemó­nia és ennek legfőbb támasztéka, a német hadsereg ellen való küzdelmet láttuk. Ezért állott a mi pár­tunk őszintén a koalíció pártjára és én ebben az ér­telemben beszéltem a parlamentben és a delegációban is. Azt hangoztattam, hogy itt az ideje, hogy Cseh­ország és Magyarország megértse egymást. Akkor a szemünkre vetették, hogy Magyarországban vannak szlávok, például a tótok, a­kik politikai és nemzeti­ségi jogaik tekintetében teljesen el vannak nyomva. Mi a tótokon ma, hogy magunk is elnyomatásban élünk, nem segíthetünk. Hogyan segítsünk­ rajtuk, ha mi a bécsi udvari kamarillával szövetkezünk Ma­gyarország ellen és jogaival szemben intrikálunk? A tótok emlékezzenek arra is, hogy az ötvenes évek­ben tanúsított segítségükért a korona sem adott ne­kik semmit. Én azon az állásponton vagyok — s itt pártom nézeteit tolmácsolom, — hogy a tótok elemi kötelessége a magyarok államjogi törekvéseit, köz­jogát és törvényeit úgy elismerni, mint akár az al­földi fajmagyarnak és meg vagyok arról győződve, hogy ezen az úton haladva, többet kapnak, m­int az udvari kamarilla szekerét­ tolva. " Klofác társaival együtt szombatig marad Buda­pesten. Kovács Ernő dr.-ról azt jelentik nekünk, hogy ő mint a magyar ifjúságnak évek óta egyik vezetője közeledést kívánt létrehozni a cseh és a magyar ifjú­ság között. Azért utazott Prágába. Már a múlt esz­tendőben, a­mikor a lembergi diákkongresszusra ve­zette a magyar ifjúság küldöttségét, fölmerült az a terv, hogy a magyar diákság a cseh ifjúsággal is érintkezésbe lépjen. Akkor ezzel a tervvel egy cseh diákegyesülethez fordultak levélben, de ez az egyesü­let véletlenül nemzetközi szocialista diákokból állott, a­kik nem voltak hajlandók a magyar ifjú­sággal érintkezésbe lépni akkor, a­midőn a magyar ifjúság és a magyarországi szocialisták között a leg­élesebb ellentét volt. A cseh hazafias ifjúság azon­ban, miként Kovács Ernő dr. utazása alkalmával ki­derült, éppen nem idegenkedik attól a gondolattól, hogy a magyar ifjúsággal közelebbi baráti össze­köttetésbe lépjen. Kovács Ernő dr. csehországi uta­zása alkalmával új­ cseh és cseh radikális politikusok­kal és újságírókkal is érintkezésbe lépett, de ezzel nem volt más célja, mint hogy tájékozást nyerjen és nyújtson Csehország és Magyarország belső poli­tikai helyzetéről. 3 Elveszett magyar községek. Irta Ajtay József dr. Budapest, aug. 31. A Budapesti Hírlap hasábjain már ismételve foglalkoztunk az oláhság által állítólag elhódított háromszáz erdélyi magyar község kérdésével és álta­lánosságban rámutattunk arra, hogy az 1840-ből kelt Lenk-féle fajnépességi följegyzéseket helytele­nül értelmezik úgy a magyar, mint a román írók, a midőn a községet lakó fajnépek fölsorolásának rend­jéből következtetni akarnak a fajok arányára, ho­lott a fölsorolás rendjének minden esetben való azonosságából kétségtelenül kitűnik, hogy a föl­sorolás (magyar, szász, oláh) pusztán a fajok politikai súlya szerint történt. A Lenk-féle följegyzések elegtelen értelmezése mellett, ter­mészetesen 1840-ben, az erdélyi részekben minden olyan vegyes községet, a­hol bármily csekély magyarság volt, magyar többségűnek kell venni és igy megtevő az összehasonlítást a mai állapotra vo­natkozó számszerű adatokkal, nem nehéz százával összehozni az utolsó félszáz év alatt „elveszett“ ma­gyar községeket. Ezt a nyilvánvalóan meseszerű dolgot az oláh nemzetiségi sajtó már évek óta injekciónak hasz­nálja fel, hogy az oláh nemzetiségi törekvések si­kerének reménye ki ne aludjék. Hasztalan szólítgat­­ják fel magyar részről az oláh lapokat arra, hogy e háromszáz községet sorolják fel legalább lapjaikban névszerint és így adjanak alkalmat olvasó közönsé­güknek e nagyszabású hódítás valóságának ellen­őrzésére. Mindhiába! Bölcsen hallgatnak, avagy sze­rényen áthárítják reánk a cáfolat kötelességét arra nézve, a­mit tulajdonképpen soha be nem bizonyí­tottak. E dolognak kiváló nemzeti fontossága és a ren­delkezésünkre álló adatok bősége mégis kötelessé­günké teszi a nehezebb nemleges bizonyítás válla­lását. Tudvalevő, hogy az erdélyi magyarságra nézve a viszonyok 1840-ben mindenesetre csak kedvezőtle­nebbek lehettek, mint a XVIII. század elején, hiszen e két időpont közé esik a fanarióták pusztító uralma alatt nyögő oláh fejedelemségek lakosságának töme­­ges bevándorlása Erdélybe. Épp ezért, ha meg tud­juk állapítani a községeknek fajnépességi összetéte­lét a XVIII. század elején, képesek vagyunk teljes biztossággal megmondani, hogy várjon csakugyan oly kedvező helyzetben volt-e a magyarság 1840-ben és csakugyan akkorát hanyatlott-e az utolsó félszáz év alatt, a­mint némelyek állítják? ( A XVIII. század első feléről — részleges ada­tokat nem tekintve, — három általános népességi, illetve fajnépességi összeírásunk van közreadva. Az egyik Magyarország adózó háztartásainak név szerint való összeírása a XVIII. század első évtizedeiből, a­melyet a statisztikai hivatal „Magyarország népessége a Pragmatika Szankció korában“ című kiadványában részletesen földolgozott; a másik Klein görög katolikus püspök egyházi összeírása a görög keleti és görög katolikus családokról 1733-ból, a melyet Tógán Miklós adott ki; a harmadik pedig Áron, helyettes püspök, egy­házi összeírása 1750-ből, a mely már fejszám szerint és a melyet Bunea Ágoston bocsátott közre. Az első összeírásnál egy-egy háztartásra átlag hat családta­­­got számíthatunk, tekintettel arra, hogy az összeír­tak nagy része az álló lakossághoz tartozott; a máso­dik összeírásnál azonban, tekintettel a bevándorol­­j­­tak kössekve már csak öt-öt­ tagot­ vehetünk

Next