Budapesti Hírlap, 1909. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1909-03-02 / 51. szám
1909. március 2. BUDAPESTI HÍRLAP (51. sz.) pártjára* nézve és az egész országra. Valaminek végre történnie kell, a mi véget vet a bizonytalanságiak s a mi a jövő eshetőségeire — a mit remélhetünk s a mitől esetleg tartanunk kell — nem kétes homályt, hanem tiszta fényt, átlátszó világosságot borít. Felszólalásunk — a mi bízvást fölkiáltásnak is nevezhető — hatását mutatja nyilván az alább közölt levél, amelyet közvetetlenül cikkünk megjelenése napján, a függetlenségi pártból (a függetlenségi párt hivatalos címjelzésével a kézirat papirosán) névtelenül kaptunk. Ez a nyilatkozat kiváló tollra, elmés okfejtőre és a fordulatok áthidalásában és megokolásában ritka diplomáciai, simaságra vall. Örömmel közöljük ezt a nyilatkozatot, amely minden sorában egy ragyogó politikai elmének eszmemenetét tükrözteti. A függetlenségi pártkörből érkezett közlemény ekképpen szól: Országos függetlenségi és III-as párt., Budapest, 1969. vasárnap, febr. 28. észrevételek a Budapesti Hírlap mai vezércikkére. Teljesen igaz, hogy a bizonytalanság abban a kérdésben, melyet — helyesen vagy helytelenül — dominálévá tett az agitáció, t. i. a bankkérdésben, fölöttébb kényelmetlen és arra az időre, ameddig tart, megbénítja úgy a kormány, mint a parlament akcióképességét. Az is igaz lehet, hogy a tájékozatlan és ideges közvélemény Kossuth Ferenc bécsi útjától valamely közvetetlen eredményt várt a helyzet tisztázása tekintetében. Ha pedig ilyent, várt és e várakozásában csalódott, úgy ezzel ismét fokozódott a hangulatok ama kavarodása, mely a jelen órát oly kellemetlenül jellemzi. Ez mind igaz és igaz az is, hogy ez a helyzet sokáig nem tartható. De hiszen arra, hogy sokáig tartson, senki sem gondolhat egy ideig — mondjuk egy pár hétig ~~ azonban el kell viselnünk, mert a dolog természete hozza magával így, a krízisnek idő előtti kitörése pedig az elérhető eredményeket és a kívánatos állandó alakulások lehetőségét veszélyeztetné. Ha egyesült erővel a kartel-bank megvalósutására törekszünk. Ez volna a bankkérdésnek talán legideálisabb megoldása, mert az önálló át, ötven holdtól fölfelé az ezer holdakig alig van gazdaság, hogy juhot ne tartana. Itt a „kapatos pásztor" még ritka, — igaz, hogy az itteni juhász nem tiszta magyar, kivált származásra. Éppen a nagyon szép, barna ősmagyar arcok gyanúsak s a görög katolikus vallás többnyire nyomára is vezet az oláh származásnak. Hanem ez aztán olyan ősrégi pásztorfaj, hogy, akadnak köztük alakok, a kiket holmi kissé pityókos aténi polgár ma is faunnak nézne. Van egy hetven esztendős juhászom; a hatvanas évek elején mint huszár Württembergben együtt szolgált azzal a Dobner kadéttal, a ki a debreceni kollégiumból szökött meg a Bakonyba betyárnak s ott csapott a verbungos káplár tenyerébe; beszélt róla az öreg, hogy a lábával olyan szépen tudott írni, mint más fiú a kezével. Ugyancsak az öreg őrzi a birkaráh gyógyításának egy ősi módját. (Ennek a birkabetegségnek a gyógyítása körül egész misztikus tudomány fejlődött a juhászok körében.) Úgy mondom el, ahogy az öregtől hallottam. — Katonának rukkoltam. Debrecenből indultunk, mert a vasút csak Debrecenig járt. Apám kisért ki a tanyáról jó darabon s aszondta: Fiam, én már öreg ember vagyok, mire te viszszakerülsz katonáiktól, nem is élek tán, hanem te, azért juhász leszel megint, hát megtanítalak most a rüh orvosságára. Apám nem igen bajlódott a birkával, de rühes soha nem volt az ő nyájában. Meg is tanított . . . Hej, tekintetes uram, szörnyűség az! Mondtam is édesapámnak mindjárt, hogy én azt meg nem teszem, ha könyökig kopik is a kezem a rühelésbe. Hanem ha a tekintetes urunk annyira firtatja, elmondhatom ... Ki kell választani a nyájból a legszebb, a legegészségesebb anyajuhot. A négy lábát dróttal össze kell kötni, aztán a sütőkemencében elevenen meg kell égetni. Amikor úgy összeégett, hogy csak csupa szén, azt a szenet porrá kell bank eszméjét minden gazdasági rázkódtatás nélkül valósítaná meg. Az osztrákok, akiknek ez a megoldás semmit sem árt, politikai okokból berzenkednek tőle, de Kossuth Ferenc nem vesztette el a reményt, hogy ezt az ellentállást legyőzi. Ennélfogva ma a követendő taktikának legfőbb törvénye: mindent kerülni, ami ezt a reményt veszéllyel fenyegetné. Már most, ha Kossuth ma azt mondaná, hogy a kartel-bank meghiúsulása esetén akármily alakban megbarátkozik a közös bankkal, akkor Bécsben a kartel-bankról szólni sem lehetne többé. Ha pedig eddigi nyilatkozatánál határozottabb alakban azt mondaná, hogy ily esetben más megoldással, mint a teljesen önálló bank fölállításával szóba sem állana, akkor esetleg ellenkező nyilatkozatokra adna alkalmat, amivel egyfelől ismét a mostani akció hatályosságát gyengítené, másfelől megnehezítené azt, amit kizártnak éppen nem tekinthetünk, hogy a kartelbank meghiúsulása esetén a nemzet minden ereje a teljesen önálló magyar bank eszméje körül tömörüljön, mert ez nagy mértékben függ a meghiúsulás körülményeitől; végül krízist idézhetne elő oly pillanatban, amikor a talaj még nem látszik előkészítettnek arra, hogy a függetlenségi párt egymagában vegye át a kormányt, minden új alakulás lehetőségét pedig épp ez idő előtti föllépéssel hiúsította volna meg. Ezek a nagy tekintetek parancsoltak bizonyos tartózkodást Kossuth Ferencnek; választania kellett néhány hét kényelmetlensége és az egész jövő kockáztatása közt; választása nem lehetett kétséges. A közvélemény lehet ideges, egyes csoportok nyugtalankodhatnak ; ebből származhatnak kellemetlenségek —■ senkire nézve nagyobbak, mint a kormányon levő férfiakra nézve, keletkezhetnek komoly bajok is, de minden, bajnál nagyobb volna, ha ezek az idegességek és nyugtalanságok irányítanák oly felelősségteljes állásban levő férfiak cselekvését, mint Kossuth Ferenc. Ilyenkor el kell viselni tudni a gyengeség vádját is, nyugodtan meg kell hallgatni és elolvasni azokat a fejtegetéseket, melyek a vezetésre való képességet és hivatottságot az embertől megtagadják és „egész férfiak“, „erős jellemek“ szükségességét hangsúlyozzák, nem éppen kellemes célzatossággal. Mindezek nyugodt eltűrése a történet tanúsága szerint már sokszor volt az igazi lelki erő valódi próbája; most is az. Ismétlem, rövid időközről van szó, mely alatt a dolgok természetes lefolyását, kell biztosítanunk. Éppen az a párt várhatja be ezt a legnyugodtabban, amelynek kezében van a hazatérni s abból kell minden sózáskor egy csipetet a só közé keverni, így beszéli az öreg Juhász. Én pedig meg vagyok győződve, hogy a gyógyítás e módjának magyarázatát a régi pogány tűzáldozás szertartásában leljük meg. Ilyen ősrégi pásztor-fajta itt a miénk. Ezek még nem igen olvasnak újságot. A fiatalság fölveszen ugyan már egy-egy „urias“ ruhadarabot, de a fajta még ősrégi, ami sok mindenből kitűnik, nevezetesen abból is, hogy mennyire szeretik a kutyát. Szatmár és Sárköz mentén, széltében lóg most is magas állásokon a lóhús a kutyáknak.“" Gyerünk vissza Rodolf Mihályhoz a vörösmezei majorba s álljunk szóba vele. Rohan elénk nagy lelkiismeretesen három kis hegyesfülü, fekete pumi. Iparkodnának még szaporábban, de kölönc a nyakukon, veri a térdüket, figyelmeztetvén őket: lassan siess! — Kent kell megijedni, — mondja Mihály — csak barátságoskodik a’, nem bánt. — Adj’ Isten, Mihály! Mit csinál a fóka? — Hát csak öregelődnek, tekéntetes uram. Mihályon még magyar nadrág s csizma, de a kabát már polgári szabású; a magyarra gombolt mellényen ezüst óralánc s a tarisznya is csak aféle dísztelen szokmánymunka, a milyet a keszthelyi vásáron a posta előtt árul a Szijjártó. A juhászkampón sincs semmi cifraság. — A kutyáknak mi nevük? — Az öreg, mert az az édesanyjuk, az a Madár. Amaz ott a Hangász, mer’ hogy mindegyre muzsikál. De a legtöbbet érő ez e’, a Picin! . . . Hogy miért Picin? . . . Hát hogy a nevéről hivjuk. De ért is ez a birkához, mindent. Csak szólni kell neki: eredj! Fordítsd el ükét!... Ne ereszd el arra ükét! . . . Egyszeribe a fóka elejibe fordul s nem is moccan az, egyik se. Hogy olyan csöndes ? Ha akarom ugat is. Eredj, Picin, ugasd ükedlom legbiztosabb parlamenti tényezője: a többség. Hogy ebben az időközben is alkothatunk hasznos dolgokat, mutatja a parlament mostani működése. Hogy pedig a közeljövőnek azt a kívánatos, sőt szükséges kialakulását, amely a nemzet összes ép erőit nagy nemzeti célok kivívására egyesíti, a mostani közös akció megzavarásával elő nem mozdítanék, hanem meghiúsítanék, az alig szorul bizonyításra. Nyugodtan várni tudni és határozottan cselekedni , mindegyiket a maga idejében: ez az igazi erő. Egy függetlenségi párti képviselő. A helyzetnek ilyetén nyugtató megvilágítására csak annyit jegyzünk meg, hogy nagyon kívánatos volna, ha a függetlenségi párt magáévá tenné az e levélben kifejtett fölfogást. Mára volt tervben a parlamenti bankbizottság ülése. De a bizottságnak függetlenségi tagjai elhatározták, hogy ma előzetesen tartanak a maguk részéről bizalmas értekezletet, amelyen maguk tartásáról határoznak; a bizottság plenáris ülését holnapra határozták. Meg kell állapítanunk, hogy a párt egy részében élénk izgalmat láttunk, ami bizonyára a Budapesti Hírlap vasárnapi föllépésének következménye. Hallottunk olyan hangokat, hogy még ezen a héten provokálni kell a képviselőház döntését a bank kérdésében. A folyosón Justh Gyula házelnök hangoztatta újólag a függetlenségi párt kötelességét a bankkérdésben, így szólt a többi közt: — Ha sem az önálló bankot, sem a kartelbankot megvalósítani nem lehet, akkor megobstruáljuk a bankszabádaknat, mert azt semmi esetre sem hosszabbítjuk meg. A Ház elnöke később odament Andrássy Gyula grófhoz és ezt mondotta neki: — Végre dűlőre kell vinni a bank dolgát. Még e héten dönteni kell róla.! — Te föltétlenül akarod az önálló bankot? — kérdezte Andrássy. .— Igenis, föltétlenül ragaszkodom hozzá!. — Ez a baj! — jegyezte meg Andrássy Egy másik csoportban valaki szenzációs fölfedezés gyanánt hirdette: — Tegnap Andrássy Gyula gróf belügyminiszter is Bécsben volt. Látták megérkezni este a keleti pályaudvaron. A szenzációt Semsey László gróf oszlatta el, a ki élénk derültség közben tudatta, hogy Andrássy Gyula gróf tegnap Pápán volt látogatóban. _____________ 3 Iszkolt nyomban a kis fekete jószág. Megkerülte egy iramodással a falkát, ugatva, mintha pörölne velük s a birkák szepegve dugták össze fejüket, tudakolták egymástól, sugdosva: miért haragszik most úgy ránk a Picin, a mikor mi semmit sem vétettünk? . . . Egyet füttyent Mihály — s a dolgavégzett munkás önérzetes nyugalmával ballag vissza mellénk a Picin. — Ilyenkor megcirógatom. Hogy tudja, hogy van neki böcsülete. Hanem a faragást, azt kissé szinte lenézi Rodolf Mihály. Egyéb a juhász dolga, nem a faricskálás. Az állaton legyen a szeme. Megfizetik érte, hát a dolgát végezze! Böcsületes, tiszteletreméltó okoskodás lesz, ez. Én szállítom néked a munkát, te szállítod nékem érette a bért, — adunk s veszünk egymástól, a mint dukál. Ez a szolid, józan üzleti felfogás. De ugye, mintha hijjával volna annak a temperamentumnak, a mi magyarossá teszi a magyar ember munkáját? ... — Aztán mi a fizetség a dologért, Mihály ? — Évente huszonöt pengő pénzben, tizennyolc mérő gabona, egy hold kukorica, egy hold rét, két darab marhatartás, ötsertés disznó és egy fertály kert, — mondja igen elégedetten. — Mert a faricskálásból meg nem élünk, tekintetes uram . . . Nékem nincs is hozzá türelmem. Azt tartom, nem is igen tud az őrizni, a ki a kusztorával vesződik. Annak nincs is arra az esze. Szent igaz ugyan, innen-omajd elfogy már a birka s jó annak, a ki máshoz is sejdint. Ha rám majd pénzt is kereshet a faragással ?!... Ez is becsületes, józan üzleti okoskodás, — és ugye, száz esztendő sem tudta kipusztítani Mihályékból a német természetet? És ugye, nem azért van művészi készség és hajlandóság a magyar pásztorban, mert pásztor, hanem azért, mert magyar.