Budapesti Hírlap, 1909. június(29. évfolyam, 128-153. szám)
1909-06-01 / 128. szám
BUDAPESTI HÍRLAP (128. sz.) 1909. június 1. olyan férfiú terjesztette föl, aki a korona tanácsában ül. Kétszeresen érdekessé teszi a tartalom, amely állítólag nem más, mint a függetlenségi párt kormányprogramja. Ebben az emlékiratban ki van fejtve, hogy a függetlenségi párt minő föltételekkel vehetné át Magyarországon az ügyek vitelét és minő kezességet nyújthat a békés állapotoknak Magyarországon való létrehozására és föntartására. A császár előtt fekvő memorandumnak nem, Kossuth Ferenc a szerzője. Kern a függetlenségi párt látható feje az, aki a maga és pártja szolgálatait fölkínálja a koronának. Nem lehet megállapítani, hogy Kossuth mennyire értett egyet az említett emlékirat tartalmával, mert ahogy a nyilvánosság és a még mindig fönnálló Wekerle-kormány tagjai informálódtak, Kossuth szolidárisnak mondotta magát azzal a kibontakozási tervvel, amit Wekerle terjesztett a császár elé. A korona ezt a tervet nem utasította vissza és nem hiúsultak meg a tárgyalások azokkal a tényezőkkel, amelyek a tervet keresztülvinnék, ha a király azt elfogadja. Kossuth kartársaival szemben obligóban van és más kibontakozási tervet nyilvánosan nem támogathat. A politikában kiválóbb jelentőségű titokzatosságok vannak, mint akárhol másutt és van arra támasztékpont, hogy a memorandumhoz esetleg Kossuth hozzájárul. Mert ez a terv attól a csoporttól ered, amely biztosan és céltudatosan követi a maga politikáját; attól a csoporttól, amelyik egyre nagyobbodott, míg aztán Kossuth többé nem merészkedett vele szembehelyezkedni. Milyen árért akarja a függetlenségi párt a kormányzást átvenni ? A memorandumban megvan erre pontosan a felelet. Röviden és velősen így szól: A Kossuth-párt egyszerűen kevesebbet kíván, mint Wekerle dr. és Andrássy gróf. Az emlékirat nyíltan és becsületesen megvallja, hogy a függetlenségi párt — Bismarck kifejezését használva — a nyeregbe óhajt jutni, mert reméli, hogy azután maga is tud már lovagolni. Garanciákat nyújt az egyeduralmáért és a hatvanhetesekkel való végleges szakításért. Jól jegyezzük meg, nem a hatvanhetes politikától való elszakadásról van szó, mert azt maguk fogják tovább folytatni. Minden katonai követelést sutba akarnak dobni, gazdasági különválási törekvéseket elméletben hirdetni, de gyakorlatban megvalósítatlanul hagyni, sőt még a külön bankról is lemondani. És ez a legszenzációsabb az emlékiratban. Mindenki azon töpreng, hogy miként lehetne a bankkérdéssel dűlőre jutni, ekkor megjelenik a színtéren a varázsló és boszorkányos gyorsasággal megoldja a gordiusi csomót. A terv a következő: A császár tiszta függetlenségi kormányt nevezzen ki. A kabinet kötelezettséget vállal: az összes állami szükségletek kielégítésére, a választójogi reform keresztülvitelére, az annexió és az annexiós költségek parlamentáris elintézésére, újonclétszámemelésre, meg a katonai követelések teljesítésére, és minderre engedmények nélkül. A császárnak csupán beleegyezését kell adnia ahhoz, hogy a magyar országgyűlés határozatilag mondhassa ki az önálló bank megteremtését. Arról már aztán szolidárisan kezeskedik a kormány, hogy ez a határozat a gyakorlatban meg ne valósíttassék. A A kormánynak csupán az lenne megengedve, hogy a se színház, se kereskedelem, sem akármilyen egyéb életjelenség. Ha a Londonban folyó küzdelemnek haottja lesz, akkor ez csak a Star-menager, a férfiprimadonna lehet. Aki csak egy kicsit konyit az ottani viszonyokhoz, az tudja, hogy ez az eltalálózás örömet fakaszt minden színjátszás kedvelőből. A primadonna-rendszer nem csábíttat senkit nálunk sem, hát még ha az a primalonna férfi, mint az angoloknál. Diadal lesz az állandó, szilárd, műsorral bíró nemzeti színjátszás megteremtése, melynek elsőbb akadályozói mindig a színjátszók voltak densontól Irvingig végig az egész vonalon. Nálunk régen megvan, ami után ők álroznak, de félő, hogy a kozmopolitizmus fertőébe fullad hova hamar. Oka pedig a magyar levegő hiánya és a nemzeti nyelv elsilányodása esz. Azt hiszem, a hiba gyökere abban van, hogy a modern magyar dráma nem fakad magyar érésből. Ez okozza a levegőtlenséget, ez teszi magyartalanná hangját. Hiába, a művészetben érésből fakad a tudás, a tudás maga még nem termt érzést. Hiába tud valaki jól magyarul, ha nem érzi a nyelvet, nem magyar. Lehet névre, skálázottságra, honosságra magyar, ha nem tud magyarul érezni, irhat okos és szép darabot, de sem magyart. A históriás drámaíró hiába „oknyomoz", látja a könyveket és múzeumokat. Összehordhatja az összes bizonyító anyagot, azért mégis sok az érzés útján bizonyíthat. Tudása megégíti érzését, megerősíti intuícióját, de ha nem képviselőházban határozatot provokáljon és gondoskodjék az önálló bank megvalósításának előkészületeiről. Engedjék meg neki, hogy tárgyaljon pénzügyi szakemberekkel és csoportokkal. Kidolgozza az alapszabálytervezetet, a magyar bankjegyeket tervezze meg és a döntő pillanatban, 1910 végén mondja ki az uralkodó a vétót és az önálló bankról szóló törvény szentesítését egyszerűen tagadja meg. Ennek a kibontakozási tervnek a megteremtői, amely mint kultúrtörténeti dokumentum a politikai programok históriájában egyedül való, az apostoli király személyét be akarják vonni egy különös merészségű manőverbe. Hirtelen nyilvánvalóvá válnak az egész bankakció titkos mozgató rugói, amik a kabinet bukásához és a mai kuszáltsághoz vezettek. Hogy a memorandum szerzői teljes komolysággal vélekednek tervükről, az tisztára megmutatkozott. Az emlékirat alig jutott az uralkodó kezéhez, máris felhangzottak az ujongó kiáltások, mintha kinyíltak volna a paradicsom kapui. Közölték a meglepődött világgal, hogy most már a császár közvetetlenül fog tárgyalni a függetlenségi párttal — és hogy a hatvanhetesek halálra vannak ítélve. Hogy pedig a koronánál a jóakaratot biztosítsák, titkos utakon összeköttetést igyekeztek szerezni a Belvederével. A színfalak mögött történő eseményeibe beavatott személyiségek a megmondhatói annak, hogy mik folytak le ezeken a titkos értekezleteken, amely értekezleteken Kristóffy exminiszter tárgyalt az utóbbi hetekben Bécsben ennek a csoportnak bizalmi embereivel. Magyarország politikai színházában egyre érdekesebb színjátékokat adnak elő. Azonban a legújabb darab a Nestroy-féle régi recipe szerint készült. Rá lehet vonatkoztatni azt, hogy: „Földszinten és az első emeleten." Míg lent Wekerle, Andrássy és Apponyi fáradozik az elfogadható kiegyezésen, addig fönn az ellenesek „király-hívó“ játszmánál ülnek. És Kossuth, úgy látszik, hol a földszinten, hol meg az első emeleten kikicel. * E szenzációs közleménnyel szemben Kossuth Ferenc ma a következő cáfolatot adta ki: A Magyar Tudósító jelenti: „A függetlenségi párt kibontakozási terve." cím alatt a Neue Freie Presse pünkösdi számában egy közlemény jelent meg, amelynek értelmében a függetlenségi párt egy része memorandumot intézett volna a királyhoz, amelyben a válságból való kibontakozásra nézve javaslatot terjeszt a felség elé. Erre nézve a Magyar Tudósító munkatársának alkalma volt beszélgetést folytatni Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszterrel, aki határozottan kijelentette, hogy ilyen memorandumról egyáltalában nincsen látomása, de még egy percig sem hiheti, hogy a függetlenségi párt tagjai közül bárki is ilyen memorandummal terhelte volna ő felségét. Az állítólagos memorandum több részletére vonatkozólag a miniszter egyenesen azt mondotta, hogy csak egy őrült agyában születhetnek ilyen gondolatok. Nyilatkozik a szenzációs kibontakozási tervről Kristóffy is, aki a Keleti Értesítő útján a következőket mondja el: A Neue Freie Presse pünkösdi számában a függetlenségi párt kibontakozási tervéről megjelent lüktet benne a szerető érzés, üres adatgyűjtemény és eleven képsorozat marad darabja. Mi adja meg például az Endre és Johannánk óriási erejét? Mi hatásának titka? Csakis az érzés forrongó, igaz magyar volta. A világító hatásokat az teremti meg, valahányszor magyar van a színen, a különbözőség bizonyítását segíti, ha az idegen levegőt rajzolja. A legmélyebb tudás sem pótolhatja a mély érzést. Ez a kettő karonfogva halad. A mély érzés teremt mély gondolkozást. Együtt adják a dráma igazságát. Ha pedig valamelyik gyengébb, csakis a tudásé bocsátható meg, az érzésé soha. A színpad és színjátszás átültető, elhelyező hatása kétségtelen. A legbizonyosabb módja a dráma, valami eszme, ízlés, forma, szokás továbbpalántálásának. Nemcsak a hazafi érzések terjesztésére, de minden életjelenség fejlesztésére kiváló eszköz a színpad.A közönség kétségtelenül rabja benyomásainak. A könyv sose képes ezt a célt oly erőteljesen szolgálni, mint a színpad. Az értelem is közvetít, de az érzékek hatalmasabbak s az érzésvilág kinyitása óriási kapu, melyen át betódul a lélekbe minden, ami bár a legcsekélyebb hatással lehet rá. Ne legyünk kozmopoliták a dráma levegőjében, ne legyünk magyartalanok hangjában. A közönség elviszi magával mindkettőnek hatását s a legkisebb baj, amit ez teremt: a nemtörődömség. Ma hallja, holnap már vallja, holnapután nem bánja, így is jó. Megértem, tehát magyarul van. Elfogadom, mert egy kényelmesebb cikk önmagán viseli a valótlanságbélyegét. A tervnek az az alapgondolata, hogy a korona és a parlamenti többség megegyezzenek az ország egyenes becsapására, annyira a lehetetlenség szférájában mozog, hogy ennek megcáfolása még csak nyomdafestéket sem érdemel. Föl kell tennem, hogy a bécsi világlap vagy misztifikáció, vagy egy nagy tévedés áldozata. Azt hiszem, hogy a jelen esetben az utóbbiról van szó. A Presse cikkírója úgy látszik, hallott valamit arról a tervről, amely az összes vitás kérdéseknek kikapcsolása és az új parlamentre való áthárítása mellett, a kibontakozás alapjául az általános, titkos és egyenlő választói jog sürgős megvalósítását jelöli meg, amely terv függetlenségi körökben tényleg komoly tanácskozások tárgya volt. Ámde ez nem újság. Ezt a tervet Holló Lajos képviselő a függetlenségi pártkörben csak a napokban leplezte le, és ennek nyomán két tekintélyes budapesti lap, a Budapesti Hírlap és a Pester Lloyd részletesen is ismertette. És hogy a bécsi lap cikkírója mégis jónak látta ezt a tervet szenzációs kétszersült gyanánt az ismert fantasztikus alakban újból föltálalni, ez csak azt a forrást jellemzi, amelyből a szóban levő cikk ered, és ahol mindig készen állanak minden oly kibontakozási tervet kompromittálni, amelynek az általános, titkos és egyenlő választói jog az alapja. A fentiekből önként következik, hogy a cikknek az én személyemre vonatkozó része is szemenszedett valótlanság, mert én sem Bécsben, sem Budapesten semmiféle kibontakozási tervről, annál kevésbbé a szóban levőről, senkivel a mai parlamenti pártokból tárgyalást nem folytattam. Még csak azt sem tudom, hogy valamelyesj kibontakozási terv feküdnék a király asztalán. Ha azonban ilyen terv létezik, és annak az általános, titkos és egyenlő választói jog sürgős megvalósítása az alapja, bárkitől is eredne az, én ezt a tervet, a magam szerény hatáskörében, szívesen fogom támogatni, akár tetszik ez a plurális 67-eseknek, akár nem. Az osztrák kormány válasza. A Fremdenblatt írja: Egy budapesti lap a függetlenségi párt köréből vett értesülés alapján azt a jelentést hozta, hogy a magyar kormány Wekerle dr. miniszterelnök kibontakozási javaslatának a monarkia két állama között való viszonyra vonatkozó részét illetően az osztrák kabinettől jegyzéket kapott. Mint velünk közük, ez a hír nem felel meg a tényeknek. Az osztrák kormány válaszát Wekerle dr. miniszterelnökkel, aki rövid idő múlva Bécsbe fog érkezni, személyesen fogja közölni. Kossuth és a trónörökös. r A Neue Freie Presse pünkösdi számának vezércikke, szépirodalmi formában, két excellenciás öreg urnák a trónörökös parkjában folytatott beszélgetéseként előadva, azt a témát tárgyalja, hogy Kossuth Ferenc szeretne audienciára menni a trónörököshöz. A politikai körökben feltűnést keltő cikknek a veleje a következő: Kiindul abból, hogy célzást tesz a tragikus végű Teleki László gróf történetére. Azután folytatja okoskodását: Tegyük föl, hogy Kosuthot fogadják a Nem vagyok filológus és nem óhajtok nagyképűsködni. Hanem mégis csak megdöbbentő, mikor a színpadról hall az ember ilyesmit : Biztosan eljön ? Biztosan ott leszek, vagy: Mit kezdjek most ezzel? Eljegyeztem magamnak! Mi van veled? És tovább. Senki se firtatja, hogy a biztos és bizonyos mégis csak különböző jelentőség? A menni és jönni használata pedig fölháborító. A tájszólásokról nem is akarok beszélni. Sokszor annyiféle ez, ahány színjátszó van a színpadon. A kijjjé! közözött! töllle! bútor! búcsú! csak úgy röpköd, összekeveredve a feljebb írott csinos hangzású germanizmusokkal. A betű-sikkasztókat nem is említem. Azér, miér, pézér s igy tova. A dráma nyelvéről, a zamatról, melegségről, mely a magyar érzett beszéd félreismerhetetlen sajátossága, nem is merek beszélni példákban. A szófüzés, mondatszerkesztés, a jelzők használata olyan rémes zűrzavarban és okvetetlenkedő összevisszaságban hemzsegnek, hogy rendesen értelmetlen a beszéd. A közönség jámborabb része önmagát vádolja ilyenkor. Nagyon szépet mondtak. Bizonyosan bennem van a hiba, hogy nem értem. Restelli és átallja bevallani ezt s igy esetleg még valami titokzatos nagyságnak, mélyértésűnek hiszi, ami voltaképpen nem egyéb, mint a zagyvaság. Nálunk még a helyesírás is ingadozó. Alig irányítja, tisztogatja valaki a nyelvet. A színpad rendeltetése a nyelv tisztaságának megóvása, hivatása továbbfejlesztése, kötelessége nyelvünk szeretete. 3