Budapesti Hírlap, 1913. július (33. évfolyam, 154-180. szám)

1913-07-20 / 171. szám

12 BUDAPESTI HÍRLAP (171. sz.) 1913. julius 20. « Benne 35—40 tanuló nyerhet kényelmes, családias otthont. A nevelés és vezetés feladatát a főgimnáziumi igazgató teljesiti iskolája tanárai közül e célra kiszemelt felügyelőkkel. A tartásdij évente nyolcszáz korona. Felvilágosítással készségesen szolgál az Igazgatóság. (A pápai svájci gárda sérelme.) A pápai svájci gárda mozgalma, amelyről már megemlékeztünk, mint nekünk Rómából jelentik, nyílt ellenszegüléssé fajult. A gárdistáknak tudvalévően az a sérelmük, hogy őket, akiknek tisztán az a feladata, hogy dekoratív hatást keltsenek, Rapond ezredes alapos katonai kiképzésben is akarta részesíteni. Legutóbb az ezredes szabadságra ment, azonban a helyzet nem változott, mert helyettese és unokaöccse, Glasson kapitány még szigorúbban vette a katonai fegyelmet. A svájciak elhatározták, hogy ha Glasson kapitányt nem mozdítják el helyéről, megtagadják az engedelmességet. Ezt a szándékukat meg is valósították a testőrök, mert minap, amikor fölszólították őket, hogy kezdjék meg a szolgálatot, egyik sem mozdult helyéről, hanem követelték, hogy panaszukat illetékes helyen előadhassák. A tiszteknek és altiszteknek, sőt a svájciak gyóntatójának is minden rábeszélése hatástalan maradt és végül is a püspök kénytelen volt a bíboros államtitkárhoz fordulni, aki aztán Glasson kapitányt nyomban szabadságolta és a svájciaknak megígérte, hogy a jövőben a túlzott katonai hiúság nem fog nekik kellemetlenkedni. Az eset a Vatikánban érdeménél is nagyobb izgalmakat okozott. (A sztrájk ellen.) Pétervári tudósítónk jelenti: Újabban mind gyakoribb jelenséggé vált Oroszországban az, hogy ha bármi nevezetesebb dolog lejátszódott, az ipari városok munkásai nyomban sztrájkolni kezdettek. Az oroszországi sztrájk azonban nem olyan, mint ahogyan azt Európa egyéb részein csinálják a munkások. Itt is jelszavak hangoztatásával kezdődik a sztrájk, de a vége rendszerint rombolás, sőt vérengzés. Erre nevezetes példa volt az orosz május elseje, amikor olyan tüntetések voltak, hogy a rendőrség százszámra fogdosta össze a békétlenkedő embereket. A másik véres sztrájk nemrég játszódott le, amidőn a haditörvényszék a szebasztopoli flotta lázadó matrózai közül igen sokat halálra ítélt és a cár nem kegyelmezett meg az elítélteknek. Ez alkalommal is véres sztrájk keletkezett több nagy orosz városban. Most pedig, nyilván ezeknek a sztrájkoknak a következésképpen az orosz kormány, a rendőrség fölhasználásával, szigorú eljárásra készül a sztrájkolók és általában, a sztrájk rendszere ellen. Van ugyanis egy rendelet — régebbi idő óta — amely szerint törvényesen üldözhető Oroszországban minden sztrájk, amely olyan gyárban vagy munkástelepen kezdődik, ahol állami és közhasznú üzem működik. Például, ahol hadiszereket és hajókat gyártanak, vagy olyan cikkeket termelnek, amelyekre a cári udvarnak is szüksége van. Ezzel a rendelettel kapcsolatosan most a pétervári rendőrfő azt a kijelentést tette, hogy mindazokat, akik ilyen gyárakban sztrájkra bujtogatnak vagy sztrájkolnak, törvényszék elé fogják állítani, de ettől függetlenül adminisztratív uton is megbüntetik az illetőket, ami a legsúlyosabb büntetés Oroszországban, mert azt jelenti, hogy az ilyen szerencsétleneket száműzik és elvonják tőlük a megélhetés módját. (A kumberlandi hercegi pár veszedelemben.) Tegnap említettük, mily komoly veszedelem környékezte ErnőÁgost braunsweigi herceget, a német császár vejét. Katonai gyakorlat alkalmával föllovagolt a vasúti töltésre, a melynek sorompóját elfeledték lebocsájtani. Mikor már a töltésen volt, vette észre a herceg a gyorsvonat közeledését és ugyanakkor a sorompót is lebocsájtották. Valóban csodálatos véletlennek köszönhető, hogy a herceg sértetlenül megmenekült a veszedelmes helyzetből. Alig néhány napja ennek és ma arról kapunk hírt, hogy a herceg szüleit, a kumberlandi herceget és feleségét iséletveszedelem fenyegette Szalzburgban. A hercegi pár részt vett Wersebe báró temetésén, a melyen a menetet egy páncélos lovag nyitotta meg. A lovag paripája valamitől megijedt, megbokrosodott és gazdáját levetve veszett vágtatással a közönségnek rohant. A tömeg rémült kiáltással szétfutott, az elszabadult állat pedig egyenesen a kumberlandi hercegi pár és a meklenburgi nagyhercegné felé tartott. Szerencsére sikerült bemenekületök egy villa kertjébe és igy elkerülték a veszedelmet. A megvadult paripát csak nagy sokára tudták elfogni és megfékezni. '.. — (A jegyzők fizetésfedezése.) A jegyzői kar illetményrendezésének kérdését, mint egy kőnyomatos lap jelenti, még az ősszel véglegesen rendezik. Madarász Elemér miniszteri tanácsos szabadságra menetele előtt több alternatív javaslatot adott át e tárgyban Sándor János belügyminiszternek. A miniszter a jövő hónap végén fog e kérdésben a törvényelőkészítő osztály véleményének meghallgatása után dönteni, úgy hogy az illetményrendezéshez szükséges fedezetet már az 1914. évi költségvetésbe beállítják. (A türei fatemplom.) Egy esti lap arról közöl értesitést, hogy a kolozsmegyei Ture községben levő görög-katolikus fatemplomot nyolcszáz koronáért megvette a bukaresti román nemzeti múzeum igazgatósága, mely a templomot még a nyáron le akarja bontátni és részletekben a bukaresti múzeumba szállítani. A román szakemberek ugyanis román motívumokat látnak a műemlékben. Ebben az ügyben ma nyilatkozatot kaptunk Kós Károly, Pogány Móric és Zrumeczky Dezső műépítészektől. A nyilatkozatban Kós Károly elmondja, hogy öt esztendővel ezelőtt, a mikor a tőrei oláhok elhatározták, hogy háromszáz esztendős fatemplomuk helyébe újat csináltatnak, de pénz hitán az uj templom gerendáit, ajtófélfáit az öregnek anyagából készítik el, — 6. Kós Károly a tőrei pap. Romanczay János közbenjöttével a puszta templomot, berendezés nélkül, az egyházközségtől megvette hatszáz koronáért, a vásárt azonban a balázsfalvi egyházi főhatóság nem hagyta jóvá. Mikor azonban néhány hónap múlva a bukaresti román nemzeti múzeum igazgatója nyolcszáz koronát ígért a templomért, ezt a vásárt már jóváhagyta Balázsfalva. Ekkor Kós, a Műemlékek Országos Bizottságához fordult a magyar műemlék megmentése érdekében: a bizottság rögtön intézkedett is, hogy a vármegye, mint műemlékeink felsőfokú gondozója, vegye a templomot őrizetébe. Azóta, úgymond Kós, semmi se történt. Most, hogy a bukaresti múzeum igazgatósága el akarja vitetni a fatemplomot, nemcsak Kós Károly, de Pogány Móric és Zrumeczky Dezső is kijelentik, hogy meggyőződésük szerint a türei fatemplom nem román műemlék, hanem a kalotaszegi, sőt az erdélyi magyar népművészet egyik, sőt talán legszebb, legeredetibb alkotása; ha ez a templom Bukarestbe kerül, akkor nemcsak ez az egy veszett el a magyarság számára, de elvesztettük tulajdonjogunkat az összes kalotaszegi, sőt erdélyi középkori templomokra nézve is. Azt követeli tehát a három műépítész, hogy mivel a türei fatemplom a mienk, ne engedjük kivinni az országból. ■' ! !'! j'í'iíi " "1'í *••!*••! !"-ei Mi úgy tudjuk, hogy a türei oláhok vásárjának iratai a kultuszminisztériumban vannak, mely nem mondotta még ki az utolsó szót. — (Házasság 1.) Sonnecker Sándor honvédszázados, a honvéd Ludovika Akadémia tanára július 23-án tartja esküvőjét Temesvárit Ligeti Erzsébet székesfővárosi tanítónővel. Dietz Károly dr. államrendőrségi fogalmazó e hónap 20-án déli tizenkét órakor vezeti oltárhoz Viola-Dietz Máriát, Dietz Sándor mérnök és neje, nagyajtai Körmöczy Mária leányát. Tanuk Sándor László dr. rendőrtanácsos és Hajdú József m. á. v. főfelügyelő lesznek. Rónay Károly dr. és felesége, néhai Molnár Ágnes leányát, Olgicát, eljegyezte Reichmann Vince okleveles gépészmérnök Szadán. Müller János állami tanító eljegyezte Istvánfi Juliskát, Istvánfi István bányafelvigyázó leányát. Oblath Ferenc kereskedő eljegyezte Freier Szerénkét Budapesten. •, . (A gyorsírás a közigazgatásban.) Amikor az események egy pillanatra sem állapodnak meg, a közigazgatás sem maradhat meg a régi formák keretében. A telefon és a gépkocsi már éppen olyan mindennapi kelléke a közigazgatásnak, mint volt a régi jó időben a hosszúszárú pipa. Újabban a gyorsírás is kezd a közigazgatásban tért hódítani. Egy olvasónk írja nekünk, hogy a belügyminisztériumban a fiatalabb nemzedéket a vezetőség a gyorsírás elsajátítására igyekszik szelíd nyomással ránevelni. Rájöttek ugyanis arra, hogy a minisztérium vezető tisztviselői — osztályfőnökök, osztályvezetők — idejük legjavát azzal a meddő munkával kénytelenek eltölteni, hogy az előadóiknak adott utasítások felületes, vagy téves feldolgozása miatt az ügyiratokat átjavítgatják, akár mint a tanító a házi dolgozatokat. Pedig a közigazgatásban a gyors elintézés a leglényegesebb szempontok egyike. Mivel azonban a mai fiatal nemzedékben a minisztériumok fogalmazó személyzetében alig akad gyorsíró, az osztályfőnökök alig ismernek rá az előadói tervezetekben az adott utasításokra, melyeket az előadók a gyorsírás ismeretének hiánya miatt csak pár felületes jegyzettel rögzítenek meg. A közgazdasági világban az ilyen utasításokat éppen úgy, mint a leveleket, gyorsírónak mondják tollba. Nagyon üdvös a belügyminisztérium vezető tényezőinek az a törekvése, hogy ezt a modern rendszert a közigazgatásban is meg akarják honosítani. Forrásunk szerint a kezdő tisztviselői állások betöltésénél egyéb kellékek mellett a fogalmazói szakban is előnyben részesítik azokat, akik a gyorsírást tudják, így előreláthatóan gyorsan fog terjedni a minisztériumban is a gyorsírás ismerete. Ez abból a fentebb említett szempontból bír fontossággal, hogy a feldolgozásra kiosztott posta mikénti elintézésére adott utasításokat — a mire a belügyminisztériumban a jövőben fokozott súlyt fognak fordítani. — az előadó szabatosan följegyezheti s igy az ügyek elintézését késleltető utólagos javítgatás és átdolgozás kevésbbé lesz akadálya a közigazgatás gyorsaságának. (Lángban álló kénbányák.) Rómából jelentik, hogy a szicíliai Casteltermini kerületben levő Lobue nevű kénbánya eddig ki nem derített okból kigyuladt s a veszedelmes elemet mindeddig nem tudták megfékezni. A tűz a Lobue bányából a szomszédos tárnákba is áthatolt s egyes tárnák kijárását szinte teljesen elzárta. A fojtó kéngázok elhatoltak a bánya legtávolabbi zugába is és ez okozta a legtöbb szerencsétlenséget, mert a menekülő munkások elfuladva roskadtak a földre s legnagyobb részük ott is veszett. Az égő bányákat a rendőrség elzáratta és azokba csak a mentőkészülékekkel fölszerelt bányászokat bocsátják be. Tegnap estig negyven halottat hoztak föl az égő tárnából. Az áldozatok számát megközelítően sem tudják megállapítani, mert a fejét vesztett lakosság egy része még a környékről is elmenekült. Az égő bányák előtt felállított rendőri kordon mögött borzalmas jelenetek játszódnak le. Asszonyok, akik férjüket, gyermekek, akik apjukat keresik, jajveszékelve igyekeznek a kihozott holttestek felé. A rendőrség csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudja a rendet föntartani. (A londoni túri-botrány.) Londonból jelentik nekünk. Az itteni törvényszéknél Darling bíró elnöklésével egy választott bíróság ma kezdte tárgyalni azt a pert, amelyben Wootton Rikárd, a világhírű tréner a felpörös, a vádlottak pedig Sieviett Standish Róbert, a Winning Post című sportlap szerkesztője, továbbá Southwood és Smith, a hasonló nevű nyomdavállalatnak a tulajdonosai. Alpernek a tárgya néhány közlemény, amely a Winning Post hasábjain jelent meg és amelyben több sportiró heves támadást intézett a legjelentősebb epszomi lóidomító, R. Wootton, valamint a fia, F. Wootton ellen, aki a szigetországnak évek óta a legjelesebb lovasa s akiket az említett közlemények azzal vádoltak, hogy nem tisztességes uton érik el sikereiket, hanem szövetkezve más trénerekkel és zsokékkal, előre meghatározzák, hogy melyik versenyt melyik ló, illetve zsoké fogja megnyerni. Az egész társaság azután azt a lovat fogadja meg. A mai tárgyaláson nem ért véget az ügy és valószínű, hogy több napig is eltart, amíg ítéletre kerül a sor. Nagyon érdekes volt azonban Wootton Rikárdnak a mai kihallgatása. Ez a tréner sokszoros milliomos és amint mai vallomásában elmondta, rendkívül nagy a tisztességes uton szerzett jövedelme is, amelyről azt mondotta, hogy meghaladja az évi tizennyolcezer fontot, vagyis négyszázezer koronát. A vádlottak azonban igen súlyos bizonyítékokat hordtak össze a tréner ellen, így az egyik vádlott, Sievner elmondotta egy Excelsior nevű lónak a szereplését, amely 1910-től 1912-ig volt a réme az angolországi fogadóknak. Ennek a lónak kétéves korában az volt a híre, hogy nagyszerűbb táltos még, nem futott Epszom gyepén. Amikor Excelsior elő-ször megjelent a pályán, a végletekig lefogadták. Nem nyert. Kijött másodszor, nem nyert. Ez a játék hatszor egymásután megismétlődött. A fogadók az istállóhírek következtében mindig rengeteg pénzt helyeztek el rá a bukmékereknél, Excelsior azonban soha nem nyert. A következő évben, 1911-ben, amikor valamennyi fogadó már a legutolsó gebének tartotta ezt a lovat, akkor, azután a legbámulatosabb performance-okat mutatta.