Budapesti Hírlap, 1914. május (34. évfolyam, 103-127. szám)
1914-05-01 / 103. szám
1914. május 1.. BUDAPESTI HÍRLAP (103. sz.) és podesztánok Korossac Ferenc jelenlegi első alpolgármestert jelölte. A besztercei mandátum. A Kuales Godefréd elhalálozásával megüresedett besztercei mandátumot Schuller Rudolf szentágotai képviselő fogja megkapni, aki besztercei születésű. A besztercei szász kerületi választmány tegnap egyhangúan Schullert jelölte képviselőnek. Szentágotán alkalmasint Liesz Ferenc segesvári ügyvéd fog föllépni. Gerő Vilmos utóda. Két nappal ezelőtt, mint már megírtuk, megjelent a hadsereg Rendeleti Közlönyében Gerő Vilmos századosnak, a parlamenti őrség helyettes parancsnokának őrnagyi kinevezése, amellyel egyúttal elrendelték csapatához való bevonulását. A parlamenti őrség helyettes parancsnoka Móritz László csendőrfőhadnagy lesz, aki eddig Veszprémben volt szakaszparancsnok. Gerő ma búcsúzott a parlamenti őrségtől. Apponyi nyilatkozata: közölni, akitől az Apponyi kolozsvári szereplésére vonatkozó tudósítást kaptuk. A levél itt következik: Kolozsvár, ápr. 30. Tisztelt Szerkesztő Úrt Nagy meglepődéssel olvastam a B. H. mai számában Apponyi Albert gróf nyilatkozatát, mely a kolozsvári függetlenségi értekezletről szóló tudósitást cáfolja. Annál inkább meglephetett, mert a benne foglaltakat, sok egyébbel, elég nyíltan beszélték itt az értekezletről kiszivárgott hírek alapján. A kitől én legelőször többedmagammal hallottam, azokkal a szavakkal beszélte, amiként én megírtam. Egy másik hírforrásom megnevezte azt is, akitől ő hallotta s a ki jelen volt az értekezleten. Ez, kinek alább szó szerint idézem szavait, lényegében ugyanazt mondta, mint a másik, a szavakban más árnyalattal. Az illetők teljesen megbízható, komoly férfiak, akikről föl sem tehető, hogy szándékosan valótlanságot mondjanak, annál kevésbbé, hogy országos fontosságú komoly ügyekben áprilisi tréfát csináljanak. Legföljebb jóhiszemű félreértésről lehetne szó. Elvégre, kiki saját szavainak legjobb magyarázója lévén, el kell hinnünk, hogy Apponyi Albert gróf nem úgy akarta szavait értelmeztetni, mint némelyek — bizonyára jóhiszeműen — értelmezték. Az ilyen nyilatkozatok két szájon átmenve, eredetiségükből veszthetnek, módosulhatnak, a szavakban változhatnak, de teljes valótlanságot becsületes, jellemes emberek nem koholhatnak. Nem vitatkozva tehát a szavakon, emlékeztetésül, hogy ott mégis történtek hasonló nyilatkozatok, ki kell terjeszkednem, legalább röviden a közölni nem kívánt „egyéb aktuális kérdésekre“ is. Megkérdezvén újabban forrásomat, kijelentette, hogy „Apponyi Albert gróf Tiszát föltétlenül karakteres, jóhiszemű embernek mondotta, a ki teljesen meg van győződve arról, hogy amit tesz, azt az ország érdekében teszi, s hogy ő Tisza István kvalitásait mindenkor elismerte és honorálta. Tiszának nagy hibája — szerinte — az, hogy csökönyös, („incapacitábilis“), ellentmondást nem tűr s meg van győződve arról, hogy amit tesz, az föltétlenül jól van téve.“ Mindez nem azt teszi, hogy Apponyi Albert gróf Tisza kormányzati rendszerét helyeselte volna, sőt azt határozottan elítélte; a föntebbiekről azonban — úgy látszik — időközben megfeledkezett. Szóba került a román paktum ügye is. Továbbá a jövő választások, az esetleges trónváltozás eshetőségei. De ezeket kényes természetük miatt — egyelőre legalább — nem feszegetem. Csak emlékeztetőül hozom elő. A külügyi politika felől — forrásom szerint — azt mondotta, hogy „ő nem rokonszenvez a hármas szövetség elleni akcióval, ő elegendő sikernek tartja azt, hogy a külföldi sajtó ezzel kapcsolatban foglalkozott az ellenzékkel s ennél tovább ő nem menne“. Mindez annyit mégis csak bizonyít, hogy azon az értekezleten nem csupán „az erdélyi ellenzéki akció szervezéséről volt szó“. Emberek vagyunk, tévedhetünk, emlékezetünk is cserben hagyhat, de egymás becsületében, hazafias jóhiszeműségében és igazmondásra törekvésében kételkednünk nem szabad. Az egymás megértésére pedig a köz érdekében törekednünk kell. Mi elhittük s jól ismert, komoly hírforrásainkban bízva, tanulságosnak tartottuk megírni s Apponyi grófra nézve éppen dicséretes államférfiúi erénynek magasztaltuk állítólagos nyilatkozatait. Párthiveiről sem tehetjük föl, hogy ne Budapest, ápr. 30. Apponyi Albert gróf ma a következő nyilatkozatot teszi közzé: Nyilatkozat. A Budapesti Hírlap visszatér minapi tudósítására a kolozsvári ellenzéki értekezletről; a maga részéről is érthetetlennek tartja az ellentmondást, amely tudósítójának értesítése és az én nyilatkozatom közt fönnáll. A tudósító úr is oda módosítja korábbi közleményét, hogy én Tisza Istvánnak csupán egyéniségéről nyilatkoztam elismerően, de politikáját, elítéltem, tehát nem tarthattam az ország szerencséjének, hogy ez a politika érvényesül. Ezen újabb beállítás folytán iparkodtam emlékezetemben fölidézni ama tanácskozás minden részletét és akkor valóban úgy látszik nekem, hogy Tisza István egyénisége — a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatosan, de egész mellékesen, szóba került, és hogy én azokra a lélektani mozzanatokra figyelmeztettem, amelyek előttem megállapítják az ő jóhiszeműségét, de egyúttal fokozzák politikai működésének veszedelmes voltát. Ez az epizód a több óráig tartott tanácskozásból néhány percet vehetett igénybe és erről hallhatott valamit a tudósító úr. Ennyi volt az „elismerés“, a mellyel "Tisza István grófnak adóztam. Ma korábbi nyilatkozatomnak ez a pótlása fedezi is a tudósító jóhiszeműségét, a miért is kötelesnek érzem magamat annak közzétételére, mindenesetre még kirívóbbá teszi tévedését. Mert történt ugyan valami abból, amit elmond, de ez a valami az elmondottaknak épp az ellenkezője volt. Apponyi Albert. Válaszul Apponyi eme nyilatkozatára, teljesebbetégségesnektartjuk annak a kolozsvári alkalmi tudósítónknak ma éjjel érkezett levelét pap és a család. Két házaspár, három délceg ifjú, két viruló hajadon. Lator Péter csak a fiát és leányát ismerte, azokra sem igen emlékezett. — Eljöttetek? — kérdezte szelíden. Leánya lábához borult. — Eljöttünk, egyetlen, drága atyám, bocsáss meg nekünk. Kopott vert az aggastyán, hajdan oly gavallér dalia s az utolsó percekben hirtelen öszszegyűrődött, megúszott, elvértelenedett vasteste is. Szánalom volt látni. Fia némán könyezett, unokái hangosan zokogtak. Az öreg úr fölemelte térdelő leányát és jól megnézte. — Szép vagy, boldog az arcod, derék ember lehet az urad. Kezet fogott a vejével. Sorra csókolta unokáit, menyét jól szemügyre vette, megtapogatta őket. Öreg, rövidlátó szeme villámlott, feje fölemelkedett, keble megdagadt. — Hát hiszen, — kiáltotta ujjongva — még nem halt ki a család, még élnek a Latorok, az igaziak. Kacagott, sírt, ujjongott, kiabált. A nagy, emberfölötti örömet nem bírta ki sorscsapásokra edzett pogánytermészete, valami hirtelen megszakadt benne. Alighanem a szíve lehetett. Rázuhant az ágyra, halott cselédje, régi cimborája mellé, miután híven teljesítette volt végakaratát. A pap hamarosan föloldozta. A család letérdelt és imádkozott, így halt meg Lator Péter, magyar ősnemesek sorában az utolsó bölény. Nagy, szilaj, kártevő, de dicső, hatalmas, fönséges teremtése volt az Urnak. Én nem dobok rá követ... Ego te absolvo ... Magyar voltál! 3 a legjobb szándékkal mondottak volna el egyetmást a velük történt beszélgetésekről. Réz Mihály kolozsvári egyetemi tanár ma távirati után annak kijelentésére kért föl bennünket, hogy nem ő az Apponyiról szóló hír beküldője, amit mi magunk is megerősítünk. A kereskedelmi költségvetés. — Országgyűlés. — Budapest, ápr. 30. A képviselőház ma folytatta a kereskedelmi tárca költségvetését, melyhez még — mielőtt a vitát bezárták volna — öt szónok beszélt: Szabó János, aki a jó forgalmi politika fontosságáról beszélt s rámutatott Ausztria tarifális sakkhútásaira, melyekkel a külfölddel való forgalmunkat akadályozza. Gratz Gusztáv, aki a munkásbiztosításról mondott nagyon okos és hozzáértő beszédet, melyre a miniszter később behatóan válaszolt. Brandsch Rudolf, volt szász néppárti, akinek nemrég az ismert afférje volt pártjával és a munkapárttal, a kormány ipart pártoló eljárásában talált sok hibát. Szentpály István a magyar államvasutat azzal vádolta, hogy nem támogatja a magyar ipart. Söpkéz Sándor a magyar államvasut reorganizációját sürgette. Mindezek a szónokok sok tervet és indítványt vetettek föl, alkalmat adván Harkányi báró miniszternek fontos kijelentésekre. E beszédek érdekessége az volt, hogy noha jórészt munkapártiak mondották, mindegyikben volt egy kis ellenzékeskedés, mert mivel az ellenzék a kereskedelmi vitában sem vett részt, cirógatás közben muszáj volt egy kicsit meg is karmolni a kormányt, hogy a bajoknak is legyen szószólója.* Délután Harkányi János báró kereskedelmi miniszter reflektált, a beszédekre — három órás beszédben. Ennyi időre volt szüksége, hogy a fölhangzó aggodalmakra megfeleljen, jeléül, hogy a kormánypárt egészen jól végezte el azt, amire az ellenzék ■ van hivatva.. A kereskedelmi miniszter csöndes, nyugodt hangon arra törekedett, hogy mindenkinek minden kérdésére behatóan feleljen. Reálpolitikusnak vallotta magát, aki nem biztat többet, mint amennyit meg tud valósítani,és ebben a pillanatban, ama súlyos gazdasági helyzet után, melyen az ország áthempergett, fő fő fontosságúnak az erőgyűjtést hirdette. A részletekre térve, mindenekelőtt a Magyar Államvasutak helyzetét ecsetelte, amelylyel szemben azt a célt tűzte ki, hogy az államvasutak üzleti eredményét meg kell javítani. Ennek érdekében az államvasut üzleti ügymenetét üzleti alapra akarja fektetni. A M. Á. V. reformjában egyszerűsíteni kívánja az igazgatást, szigorúan megköveteli az egyéni felelősséget, a kiadásokat.Apasztja, reorganizálni akarja az anyagkezelést, s újjászervezni a kocsikezelés szolgálatát. Arra azonban, amire Hegedűs Lóránt célzott, hogy a tarifát emelje vagy az iparnak adott kedvezményt megvonja, nem is gondol. Csak egyes anomália megszüntetéséről van szó. Nagyon megéljenezték azt a kijelentését, hogy a vasutak és állomások teljesítő képességére veti a fősúlyt s magára Fiuméra húsz millió koronát vett föl a költségvetésbe. Szólt arról a kérdésről is, mely most minden szájon van: a villamos üzembe való átlépésről. Kijelentette, hogy a kérdéssel foglalkozik, de bevárja a külföldi eredményeket. A vasút forgalmasabb vonalain elkerülhetetlennek tartja a második sínpárt és tanulmányozza a Duna- Tisza és a Duna-Szálva csatorna dolgát, még a Maros hajózhatóvá tételét is, bár az utöbbi nagyon bajos. , , A budapestieknek különösen sok érdekes dolgot mondott, így, hogy a személypályaudvarok kihelyezésénél előbbvalónak tartja a rendező-pályaudvarok szaporítását. Továbbá: a kereskedelmi kikötő létesítéséhez szükséges területek biztosítva vannak s a kikötőhöz vivő csatorna költségére hatszázezer koronát vett föl a budgetbe. A budapesti telefonos díjak megváltoztatásáról törvényjavaslatot készített: a telefon átalányrendszerét megszünteti és az igénybevétel arányában fogja megszabni a díjat, de a nagyobb mértékben igénybe vevők számára is méltányos tarifát állapít meg.