Budapesti Hírlap, 1915. május-június (35. évfolyam, 120–180. szám)

1915-05-02 / 121. szám

24 BUDAPESTI HÍRLAP (121. sz.) 1915 május 2. illetve a talaj nedvessége miatt későn szánthattak, helyenkint még folyamatban van, a korai vetés azonban már igen szépen kikelt, sűrű, egészséges és kitűnően fejlődik. Vetési területük a beérkezett je­lentésekből következtetve, a késedelem ellenére való­színűen el fogja érni, sőt talán meg is haladja az átlagos mennyiséget, mert a gazdák a rendkívüli vi­szonyra való tekintettel, a kereskedelmi és takar­mánynövények egy része helyett tavaszi kalászost igyekszik vetni. A tengeri vetését a talaj nedvessége miatt a rendesnél későbben kezdhettek meg, ugy hogy a legtöbb helyen még csak most van folyamatban. Ki­kelt tengerit még alig látni. A föld a vetéshez általá­ban mindenütt jól elő van készítve és porhanyó. A korai burgonya ültetését nagyobbára már be­fejezték, a késői jól megmunkált földbe most ülte­tik. Kikelt burgonyát még csak elvétve láthatni. A korai cukorrépavetés mindenhol szépen és egyenle­tesen kel, Darabolása és kapálása helyenként már megkezdődött. A repcevetés általában jól telelt és fejlődése kielégítő. A kerti vetemény ezen és a palán­ták kiültetése általában még folyamatban van. A korai vetemény a kedvező időjárás következtében mindenütt szépen kel és jól fejlődik. A borsó- és zöldségféle többnyire el van vetve és jól kel, a hagymaféle jól fejlődik. Sok helyütt a gazdaközön­ség ez évben a szokottnál nagyobb területet vett kerti művelés alá. A melegágyú káposztapalánta min­denütt jól fejlődik. A komló általában mindenütt szép fejlődésnek indult. A kender és len vetése a legtöbb helyen még folyamatban van, egyes helyeken még el sem vetet­ték. A korábban elvetett szépen kel. A dohány meleg­ágyi palántája mindenütt jól fejlődik, szép­ ültetése még sehol sem vette kezdetét. A mesterséges takar­mány általában kielégítően fejlődik, a lóherében és lucernában azonban sok helyütt, de különösen a Duna balpartján és a Tisza jobbpartján az egerek tetemes kárt okoztak, ugy hogy kiszántás és után-pótlás vált szükségessé. A természetes kaszáló a ma­gasabb fekvésű helyeken jól fejlődik. A legelő álta­lában szép fejlődésnek indult. Az alacsonyabb fek­vésű itt-ott még viz alatt van. A korán virágzó gyü­mölcsfák közül a mandula- és barackfák virágjában az éjjeli fagy némi kárt okozott. Az alma, körte, cse­resznye, meggy és szilva dúsan virágzik és bő ter­mést igér. Hernyó eddig nem tett kárt. A gyümölcs­termés-kilátás rendkívül biztató. — Az agrárvám hatása. A Magd. Zeit. leg­utóbbi számában polemizál egy ismert gazdaság­politikus ama fejtegetésével, hogy a termelés teljesí­tésképességére az intenzív vámvédelem alig volna ha­tással. A német újság a maga ellenkező igazsága bi­zonyítására fölhozza, hogy Ausztriában a­mióta a vámkí­itételeket megdrágították, a produkció a né­metországi mezőgazdasági fejlődés arányát is túl­szárnyalja, a­mennyiben Ausztriában 21, Németor­szágban pedig csak 11 százalékkal nagyobb a búza­termelés az említett idő óta. A rozsnál 30, az árpá­nál 25 százalékot tesz a termelés javulása, úgy hogy a kenyérmagvak összes produkciójának növekedése németországi 16 százalékkal szemben, Ausztriában 26 százalék. A magyarországi helyzettel nem foglal­kozott részletesebben a magdeburgi újság, mind­össze annyit jegyez meg, hogy tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a védővámnak általában ked­vező hatással van Németország és szomszédos álla­mának a mezőgazdasági termelésére. — Biztosítási monopólium Németország­ban? Berlinből jelentik. Az utóbbi esztendőkben az állami pénzügyek rendezésével kapcsolatban több­ször fölmenütt Németországban a biztosítás monopo­lizálásának a terve. Most a háborús pénzügyekkel kapcsolatban ismét szőnyegre került ez a kérdés, a­mit érthető okokból nagy idegességgel fogadtak a biztosító­intézetek körében. Grüner dr., a magán­biztosító intézetek ellenőrző hivatalának régebbi el­nöke sietett nyilatkozni erről a kérdésről. Véleménye szeriint minden lehetőt el kell kö­vetni, hogy az élet- és tűzbiztosítás ne menjen át állami kezelésbe. Ilyen radikális változtatásra semmi ok, mert a magánüzem­ funkcionálásával mindkét ága­zatban meg lehetnek elégedve, azonkívül csakis a szabad versenytől lehet az intézmény további fej­lődését remélni. Különben is nagyon valószínűtlen, hogy mono­polizálás esetében olcsóbb lenne a bizto­sítás, mondja Grüner dr., a­ki arra is utal, hogy az eddig kifizetett biztosítási nyereség, a­melyet mo­nopolizálás esetében megtakarítanának, korántsem számottevő, míg a kockázat annál jelentékenyebb.­­ A budapesti áru- és értéktőzsde tagjai­nak segítő egyesülete tegnap tartotta igazgató-vá­lasztmányi ülését Slerzfeld Frigyes elnöklésével, a­melyen a folyó ügyek elintézése után a támogatásra szorult tőzsdetagoknak és a hadbavonult családjá­nak 2800 korona segítséget szavaztak m­eg. A vá­lasztmány örömmel vette tudomásul az elnök ama bejelentését, hogy a tőzsdetanács a szokásos 2000 korona évi hozzájárulási összeget kivételesen — a háborús viszonyok folytán — az egyesületre háruló nehézségek enyhítése céljából 4000 koronára emelte föl. Egyéb adományok: Fischer Marcell 1200 ko­rona, Frankl Tivadar 150 korona, Dobay Aurél dr. 50 korona, Fleissig Sándor 50 korona, a Pester Lloyd utján koszorumegváltásokból 150 korona. — Svájc cukorbehozatala. Bernből jelen­tik. Szakkörökben elterjedt hír szerint a monarkia, rekompenzációk ellenében, több ezer vagyon cukrot fog Svájc rendelkezésére bocsátani. Ebből az aarbergi cukorgyár részére száz vagyont adnak, a­melyet a "svájci gyár fog finomítani. — Jelentettük, hogy Svájcban éppenúgy mint a csokoládénál, a cukor­iparban is behozatali középpontot terveznek. Az alapszabályokat már ki is dolgozták, sőt a szövetségi tanács elé is terjesztették. A középpont, a­melynek Bernben lesz a székhelye, átveszi a monarkia cukor­gyárai és a svájci importőrök között létrejött szer­ződést, úgy hogy az áru megszerzése, hatósági ellen­őrzés mellett, kizáróan a középpont által történik. Az áru elosztására pedig külön bizottságot szervez­nek. A monarkia és Németország cukorkiviteli ti­lalmának szigorú keresztülvitelét arra vezetik vissza, hogy egy kémiai találmánnyal kapcsolatban a cukorból fontos fehérje-táplálószert állítanak elő, úgy hogy ezután táplálkozás céljára még több cu­korra lesz szükség. — Görög­ kölcsön Amerikában. Aténból jelentik. Az Estia jelentése szerint a görög kormány egy amerikai tőkecsoporttal tárgyalást kezdett 35 millió drachma kölcsön megkötéséről. — Fogyasztási adóhitel korlátozása. A pénzügyminiszter ma történt intézkedésével a szesz­adó és szeszadópótlék, söradó és söradópótlék, cukor­adó és az ásványolajadó hitelezésére vonatkozó h­a­tározm­­ány módosítása és kiegészítése ügyében az 1914. augusztus 11-én kiadott rendelet érvényét az 1915/16. termelési időszakra is meghagyta. Ehez képest az ilyen adó fizetésére, az 1914—1915. terme­lési időszakra adott hitelengedelem az 1915—1916. termelési időszakra legfeljebb csak azon összeg ere­jéig újíthatók meg, a­mely összeg erejéig az 1914—1915. termelési időszakra engedelmez­ték a hitelt. U­j hitel pedig az 1915—1916. termelési időszakra s­em engedelm­ezh­ető. Uj hitelnek ebből a szempontból az tekintetendő, h­a az illető félnek ugyanarra a célra az 1914—1915 termelési időszakra hitele egyáltalán nem volt, nem tekintendő tehát új hitelnek az, a­mikor csak az adott biztosíték változott. — A Duna- és mellékfolyóinak hajófor­galma. A gabonaforgalom a héten olyan élénk volt, a­milyenre a háború kezdete óta nem volt példa és egyelőre nem is fog lanyhulni, mert az uszályrende­lés változatlan élénkséggel folyik tovább és áru, csak a nyilvános raktárakban, másfélszázezer méter má­zsa vár elszállításra és egyébként is akad bőven. A nagy, valamint a kisebb hajósvállalatoknak egész, a kereskedelmi hajózás részére rendelkezésre álló hajóparkja teljesen foglalkoztatva van. A Drá­vában, valamint a pozsonyi és a vukovári átrakodó állomásokon, a gabonaforgalom minimális, valamint alig említtésreméltó a romániai felhozatal. A vas­út a héten Budapesten 52.000, a hajózás pedig 234.098 métermázsa gabonaforgalmat bonyolított le. A vasút által fölhozott mennyiségből 4000, a hajózás által fölhozottból pedig 155.777 métermázsa ment tovább a felső viszonylatok felé. A vasúton vegye­sen érkezett az áru, a hajók ellenben kizáróan csak tengerit forgalmaztak. Az őrleményforgalom, kivéve némi szomszédos helyközi szállítást, teljesen meg­szűnt és a budapesti kikötőben a héten mindössze 500 méter mázsa lisztre és korpára rúgott s a helyzet az átrakodó állomásokon sem különb. A darabáru­forgalom, Délnémetország felől, a sokoldalú kiviteli tilalom következtében, még mindig csökken, azonban annál inkább gyarapszik Bécs és Budapest között és a főváros felől. Eléggé nagy ezenfelül a hajóállomá­soknak helyközi darabáruforgalma is, de nehezen élénkül az átrakodó állomásoké. A budapesti kikötő­ben a hajók a héten 131.000 méter mázsa darab áru­forgalmat bonyolítottak le. Szenet és kokszot a ha­jók keveset szállítanak a felső viszonylatok felől. A belföldi szénforgalom, a szükségletet teljesen füdözi. Épületfa, a Dráva felől, ma már több kerül szállí­tásra, mint eddig, de rendeltetési helye csak elvétve Regenszburg, hanem inkább Bécs és Budapest. A tűzifaforgalom, a viszonyokhoz mérten lanyha, va­lamint lanyhult a megfogyatkozott építkezés követ­keztében a terméskő-, tégla- és cementszállítás is. Ho­mokot és kavicsot a héten a hajók 122.000 méter­mázsát hoztak a fővárosba. Az utasforgalom a szom­szédos viszonylatokban a nyári lakóknak költözkö­dése, a hosszabb vonalszakaszokon pedig a megja­vult időjárásnak következtében, általában élénkül és az utashajók a személyszállításon kívül, az élelmi­szereknek és a darabárunak szállításával is kellő módon részt vesznek, hogy az áru minél gyorsabban rendeltetési helyére jusson. Az utashajóiknak for­galma, május elsejétől kezdve, minden lehetséges viszonylatban megindult. A vízállás, a Dunának Paks és Újvidék közötti szakaszát kivéve, minden hajózható folyóvizünkön apadó, azonban a gázlókon még annyi víz van, hogy a"terhes uszályhajók köny­nyítés nélkül közlekedhetnek. " Az Atlantika Tengerhajós Részvény­társaság­ igazgatósága a napokban megtartott ülé­sében állapította meg az 1914. üzletévre vonatkozó zárószámadását. A tengerhajózási forgalom a há­ború kitörésével megszakadt. Gondos előrelátással sikerült azonban a veszedelemte­ljes idők beálltá­val a vállalat teljes hajóállományát biztosságba jut­tatni, úgy hogy a normális idők visszatértével a várható magas hajózási konjunktúra kilátása tel­jes készenlétben találja a vállalatot. A lefolyt év, tekintettel arra, hogy a gőzösök jövedelmezősége csakis az első hét hónapról tud eredményt föl­mutatni, az előző évekhez viszonyítva mérsékeltebb üzleti haszonnal zárul. A különböző költségek s biz­tosítási díjak fedezése után fönmaradó 326.098 ko­rona As felér nyereségből részvények­ként 10 korona, vagyis 5 százalék osztalék kifizetését fogja az igaz­gatóság a május 18. napjára kitűzött közgyűlésnek javasolni. A zárószámadás a következő adatokkal szolgál: Mérleg-számla. Vagyon: Hajók értéke 10.055.000 korona. Pénztár 47.782 korona 58 fil­lér. Értékpapírok 525.000 korona névértékű m. kir. állami hadikölcsön­e 95 korona, 498.750 korona. Egyéb kötvények és értékek 96.039 korona 60 fillér. Együttesen 594.789 korona 60 fillér. Részesedés affiliált vállalatoknál 377.500 korona. Adósoki 434.303 korona 41 fillér, összesen 11.509.375 ko­rona 59 fillér. Teher: Részvénytőke 6.000.000 ko­­rona. Tartalékalap 161.816 korona 09 fillér. Tar­talék a tőkefölemelési felpénzből 350.000 korona. Értékcsökkenési tartalékalap 2,920.000 korona. Biz­tosítási tartalék 225.000 korona. Hitelezők 1,526.461 korona 09 fillér. Egyenleg, mint nyereség 326.098 korona 41 fillér. Összesen 11,509.375 korona 59 fillér. Nyereség- és veszteségszámla. Kiadás: Hajó­biztosítási dijak 340.527 korona 70 fillér. Értékcsök­­kenési tartalékalap (1914. évi leírás) 311.000 ko­­rona. Tengerészeti ösztöndijak 10.352 korona 04­ fillér. Kiadás a háborúval kapcsolatban 67.406 ko­rona 26 fillér. Általános költség 293.710 korona 76 fillér. Egyenleg, mint nyereség 326.098 korona 41­ fillér. Összesen 1,349.095 korona 17 fillér. Bevétel: Nyereség-áthozat 51.609 korona 04 fillér. Nyersjöve­delem 1,297.486 korona 13 fillér, összesen 1,349.095­ korona 17 fillér. — A gyapjú lefoglalása Bajorországban­ A Közg. Kft. tudósítása szerint a bécsi bajor királyi, követség, a bajor hadügyminisztérium értesítése alapján közli, hogy Bajorország déli részén a mo­narkiából jövő gyapjukereskedők kísérletet tesznek arra, hogy a német birkanyírás 1914—15. évi gyapjuhordékát a bajor gyapjukereskedőknél s juh­tartóknál összevásárolják. Minthogy Bajorországban az egész gyapjutermelés március 3-ika óta zár alatt van, ennek eladása és mind olyan jogügylet, a­mely, eladására irányul, kivétel nélkül tilos. A bajor ki­­rályságban a zár alá vétel a többi német szövetségi állammal egyértelműen rendeltetett el és még a biró­kákon lévő gyapjúra is kiterjed. Ez okból fölhív­juk az érdekeltek figyelmét arra a körülményre, hogy az 1915. évi német gyapjútermelés zár alá vé­­tele után történt gyapjú-adásvételek érvénytelenek.­­ Az állat- és husvámok felfü­ggesztéséről szóló kormányrendelettel kapcsolatban a Magyar Gazdaszövetség hivatalos lapja megállapítja, hogy a rendelkezést a magyar gazdatársadalom, mely a há­borús állapot tartama alatt mindenkor a helyzet magaslatán állott, hazafias megnyugvással fogadja, feltételezve azt, hogy a kormány a kellő időben, mikor­ a körülmények a hazai termények értékesítése szempontjából változnak, módot keres a rendelet módosítása, illetőleg visszavonására. — A haltakarmány biztosítása. Az Országos Halászati Egyesület kérelemmel fordult a földmive­lésügyi miniszterhez, hogy a rekvirált gazdasági ter­ményekből a pontytermelé­sre berendezett tógazdasá­gok takarmányszükségletét oldják föl. Erre a kére­lemre a földmivelésügyi miniszter értesítette az egye­­sületet, hogy jóllehet a tógazdaságok tulajdonosai­nak a rekvirálás alkalmával módjában állott volna a gazdasági célra szükséges takarmánymennyiséget bejelenteni és így szükségletüket biztosítani, mégis figyelemmel a pontytermelés kiváló gazdasági je­lentőségére, az egyes tógazdaságok tulajdonosainak esetenként hozzá benyújtandó kérvényét a hatósági­lag igazolt adatok alapján, a­mennyiben a rekvirálás már megtörtént volna, hajlandó szakközegei meg­hallgatásával tárgyalás alá venni. Egyben értesítette a miniszter az egyesületet, hogy bükköny, rizsliszt és malombükköny ez idő szerint rekvirálás alá nem esvén, ezek a termények akadály nélkül beszerez­hetők. A csehországi sörg­yárak malátakész­lete. Prágából jelentik: A belügyminisztérium ren­deletet adott ki a sör és malátagyárakban levő ma­láta összeírására nézve. A készletek fölvételét ápri­lis 20-án kezdték meg. Ennek megtörténte után a gyártulajdonosok minden héten kötelesek bejeleni NEW-YORK SZÁbbQQA BÉCS, n Cnanthoeoa 5 P 10 a központtal. 100 szobával 3.60 opengdbbc. K-tel följebb.Modern családi szálloda. 137436

Next