Budapesti Hírlap, 1918. július (38. évfolyam, 151–176. szám)

1918-07-02 / 151. szám

Megjelenik hétfő kivételével mindennap, JStörxeter« iraki Égé«» évre 63 kor., felárra 88 kor., nagy,dévre IS kor., terbón»víz 4 kor. 60 fill. Efryes« számára helybe» és széken IS fillér, pályaudvaron 20 fil. Hirdietések milliméter számítással, díjszabás szerinti’énzerkesztő Rákosi Jenő i'e’e'.Ss szerkesztő: Csajtkay Ferenc 3‘1' !• Uu 1_'%• '■ \ Budapest, 1918. XXXVIl, évfolyam, 151. szám." ,h 7* * hlmvt Kedd, julius 2. Budapesti Hírlap Szerkesztőség és Igazgatóság: Vili, ker., Adkk Szilárd utca 4. sz. Kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—Si. A nők völantójoga Budapest, jut. 1. Nagy deputációjárás van mostanában. A választójogi bizottságban most kerül sor a nők választójogára. És a szép hadnak,mely gyűléseket tart és deputációt jár, fényes zászlója Apponyi Albertné grófné, a ki családi, közéleti, aszszonyi szép dísze nimbuszát adja a nők választó,jogáért küzdők táborának. A Budapesti Hírlap álláspontja ebben a kérdésben talán ismeretes. Ugyanaz az álláspont az, amelyet egyáltalán elfoglaltunk a választójogi kérdésben s melyben, sajnos, a fórumon, közéleti embereink meggyőződésben rengetegsége mellett meglehetősen magunkra maradtunk, bár egészen bizonyos, hogy künn, az életben, a nemzet nagy többsége ugyanazt azt álláspontot vallja. A Budapesti Hírlap ezt mondja: Általános választójog olyan értelemben, hogy faj-, vallás- és nembeli különbség nélkül választó legyen minden ember nagykorúsága órájától kezdve, aki anyagi, műveltségi s erkölcsi tekintetben alkalmas arra, hogy egy nemzet sorsa intézésének tényezője legyen. A modern demokratikus elv szerint megfordítva áll a dolog. Ott veleszületett emberi jogánál fogva követelik minden ember számára a választójogot. Szívesen használják argumentumnak azt a frázist is, hogy ha jó valaki katonának, legyen jó Halasztónak is. E mellett elfelejtik azt, hogy katontások is csak azt viszik, aki alkalmas arra, hogy katona legyen. Vájjon miért ne válogassa ki a nemzet magának választóbul épp oly gonddal csak az arra alkalmasokat, mint ahogy a király kiválogattatja magának legényeinkből az alkalmas katonákat? Ki az közülünk, aki háztartásában, gazdaságában vagy vállalatában válogatás nélkül alkalmazza a jelentkezőket, akiknek bizonyára velük született emberi joguk, hogy ispánok, titkárok, inasok vagy akármik legyenek. Aki gyermekei mellé korrepetitort vagy éppen tanítót kéres, nem nézi-e meg jól, hogy kire bízza utódai lelki és szellemi gondját? És nem mindnyájunkra a legfontosabb dolog-e, hogy hazánk sorsa ne hebe- hurgya, könnyen hajlítható, könnyen excesszusokra ragadható tudatlan tömegek szeszélyére s változandóságéra legyen bízva? Nem az egyeseknek képzelt joga itt a fontos vagy a döntő, hanem valamennyiünk érdeke. A tizennyolcadik század filozófusainak tanítása — melyet a francia nagy forradalom diadalra vitt — az eredendő emberi jogokról, a szabadságról, testvériségről és egyenlőségről nagyon is helyén volt a középkori rendi állammal és társadalmával szemben. Ma ez az akkor fölszabadító tanítás a mi korunk romboló individualizmusává degenerálódott és evolúciója maga klimaxára emelkedett az általános, titkos választójogban. És ebben fogja elérni a mi korunk szelleme a maga katasztrofális bukását. Mert ez a demagógia rendszere, demagógiával pedig nem lehet a világot sokáig kormányozni. Tessék megnézni Franciaországot, amelyet ez a rendszer lökésenként visz bukása felé; tessék megnézni Oroszországot, ahol a véletlen minden átmenet nélkül dobta a nemzetet a demagógia karjaiba, ott a bomlás már is teljes, ott már csak visszafejlődést lehet várni, az előrefejlődés lehetetlen. Oroszországot nem tudja végzetétől megmenteni tömegeinek sötét tudattalansága; Franciaországot nem a maga káprázatos civilizációja. Az általános titkos demokrácia mnosokja kérlelhetetlenül fölfalja mind a kettőt. * De voltaképpen a nők választójogáról akarok beszélni. Vájjon hol járt ennek a Vázsonyi Vilmosnak az a nagy prókátori esze, mikor kitalálta a harmadik polgárit kvalifikációnak? Az embernek elég négy vagy hat elemi, az asszonynak már három polgári kell? És az az özvegy aszszony, aki falusi birtokát kezeli és férje öt-hat árváját neveli becsülettel; és az az özvegy úriasszony, aki egész uradalmat kezel; és az a vén kisasszony, aki apjáról rajuk maradt üzletéből tartja el anyját és testvéreit: mindezek nem választanak? Ellenben a bankokban hemzsegő kopogtató kisasszonyok a maguk három polgárijával mind arra valók, hogy az ország dolgát irányítsák? Ezt nyilván nem lehet komolyan venni. Sőt az egész választójogi törvény, amelyben ilyen felületes és hebehurgya paragrafus van, ki van vele figurázva. Világos, hogy a réginél sokkal komplikáltabb a mai gazdasági élet, a megélhetés viszonyainak óriás változása; a társadalmi berendezkedés munkáinak sokasága és sokfélesége szintű reánk parancsolják, hogy társadalmi fogalmainkat is revízió alá vegyük. A férfi s az asszonyhivatása természetesen örök időkig nem változhatik. Mindeniknek megvan az életben a maga rendeltetése és lelki diszpozíciója és testi fejlődése évezredek vagy évmilliók folyamán e szerint alakult ki úgy, ahogy ma van. A férfi hivatása, hogy apa, a nőé, hogy anya legyen. Ez természeti törvény, erősebb minden egyéb törvénynél a világon. Ez hozta létre az összes emberi intézményeket, az állandó otthont, a házasságot, az államot. És akármily változásokon megy keresztül nemzet, állam, társadalom, a nő és I . Zrínyi Miklós prókátora írta Payr Sándor. Szépirodalmi és tudományos társulataink egymásután ünnpelik Zrínyi Miklós emlékét. Ésméltán. Zrínyi az egyetlen magyar lángelme, ki a bölcs államférfin, a hős hadvezér és a babérkoszorús költő hármas nagy talentumát egyesité lelkében. Tüneményes jelenség nemcsak a magyar, hanem az egész világtörténelemben is. Akik életével foglalkoztak, Széchy, Andrássy, Berzeviczy és Rákosi Jenő, mind fölpanaszolják, hogy Zrínyit a saját kora nem értette meg. Általánosságban ez így is van. De mint kivételre, egy soproni lelkes jogászemberre mulatunk, a ki szintén kimagasló, ritka egyéniség volt a maga korában s a ki Zrínyihez is lelkileg oly közel állott, hogy et teljes nagysága szerint nemcsak megértette, hanem egészen a bálványozásig tisztelte és szolgálta, életideáljául választotta s rajongó lelkesedésében kész volt érte minden órában minden földi javát, sőt életét is föláldozni. Sopron dicsősége marad, hogy a farsajt ,Wittnyédy István személyében több mint háromévtizeden át egy ily kiváló elmét és önzetlen nemes szivet mondhatott a magáénak, ki a leggyászosabb időben a haza legnagyobb fiának birta teljes bizalmát és példás hűséggel szegődött szolgálatába. Már Pauler megállapita: Wittnyédy Zrínyi Miklósnak legmeghittebb emberei közé tartozott és csakugyan olyan ember volt, mint sok kellett volna Zrínyinek, hogy nagy tékéit megvalósítsa. Sári arról szakadt Sopronba a Nádasdyak uradalmából. Nemes családból való, ki az Egerváriakkal és Bezerédiékkel van rokonságban. Mint huszonhat éves fiatalembert választá meg Sopron első magyar jegyzőjének, majd országgyűlési követnek. Soproni patrícius családba nősült. Esküvőjére a város egy ezüst kelyhet adott ajándékul. Tíz év múlva a vármegye szolgálatába lépett. Nagy műveltségű, áldozatkész férfiú, országszerte keresett ügyvéd, örökké utazó, fáradhatatlan munkás és törhetetlen energiájú hazafi. Minden szépért hevülő, de szenvedelmes, lobbanékony, is, a hol jogait megsértik. Mint ilyen keveredik perbe a várossal és az óvatos, fukar németek elött der grobe Utiger-ré válik. Zrínyi mint éleseszü prókátort hívja magához s anyai örökségéért a Széchyekkel folytatott perét bízta rá. Wittnyédy Csáktornyán, Kőszegen, Sopronban, Bécsben és Pozsonyban az országgyűléseken többször találkozik a hőssel személyesen és sűrűen levelez vele. Így fejlődik ki köztük a bizalmasabb viszony. Nemcsak prókátora Zrínyinek, hanem titkára, szeretett bizalmas embere és barátja. Midőn Wittnyédyt megvádolják és vallását teszik szóvá patrónusa előtt, Zrínyi igy vág vissza: „Én Wittnyédyt jó embernek ismerem és a jó lelkiismeretű luteránust többre becsülöm, mint a rossz lelkiismeretű katolikust.“ Wittnyédy érdekében ajánló levelet irt Sopron városának és Wesselényi nádornak. Wittnyédy hűségében Zrínyi föltétlenül megbízott. Gremonville francia követtel a legkényesebb ügyről Zrínyi nevében Wittnyédy tárgyalt. A francia tiszteket is ő üdvözölte Zrínyi nevében Sopronban. Forstallhoz intézett levelében ezt írja Zrínyi: „Wittnyédy olyan triumvir, ki a kölcsönös bizalomnak triangulusát, melyet nem könnyen lehet mások előtt megnyitni, zárva tartja.“ Hozzá irt leveleiben pedig leghívebb barátjának nevezi. A bán ennyire megbecsülte barátját, Wittnyédy pedig a legnagyobb csodálattal és elragadtatással szól uráról. Be lévén avatva Zrínyinek hazafias nagy terveibe és egész fenkölt lelkivilágába, a szeretetnek és rajongásnak valami szokatlan mértékével árasztja el. Zrínyiben emberfölötti héroszt lát. Főniksznek mondja, „mely ritka madár, a milyen egy szekulunban egynél több nem szokott lenni, a melyen sokáig fáradt a természet, mig megalkotta.“ A végpusztulásra jutott nemzetnek egyetlen reménységét, a nemzeti királyságnak Istentől küldöit méltó jelöltjtét látja benne s ezért egyaránt félt a töröktől s némettől. Mikor Zrínyi kijelenté, hogy inkább meghal, semhogy Zerinvárt az udvar kedvéért föl-* 1 áldozza, Wittnyédy az Istenre kéri: „Édes Nagy-« ságos uram, az ki Nagyságod nemzetünk egyedül való reménysége, konzerválja magát nemzetének és hazájának.“ Majd Isten és a világ előtt felelőssé is teszi a hőst, ha céltalanul és idő előtt áldozná föl magát. Szerinte ez nem volna nagylelkűség s esdve kéri, hogy „a tudós ember méltóságával“ tartsa meg életét a jövendőre és nagyobb dolgokra. „Adjuválom romlott hazám és csaknem utolsó gyalázatra jutott nemzetem képében Nagyságodat, változtassa meg rezolucióját és legyen követője az olasz ily beszédjének: hi harc a tempó, have a vita, ne rontsa el magát. A Budapesti Hírlap mai száma 16 oldal.