Budapesti Hírlap, 1919. november (39. évfolyam, 102–126. szám)

1919-11-19 / 117. szám

2 1919 november 19. Éjjeli tanácskozás a miniszterelnökségen A Sir Clerk lakásán tegnap este tartott ér­tekezlet után a miniszterek Friedrich István mi­niszterelnök lakására mentek, hogy az antant jegyzékéről és a pártközi konferencia állásfog­lalásáról tanácskozzanak. Részt vett ebben a tár­gyalásban a keresztény nemzeti egyesülés párt­jának a vezetősége is. Az antant jegyzékének tartalma, illetően az a követelése, hogy az an­tant csak koncentrációs kormányt ismer el és hogy Friedrichnek, távoznia kell a miniszter­­elnöki székből, gyors elhatározásra érlelte a ta­nácskozás tagjait. Friedrich István kijelentette, hogy deferál az antantnak és hajlandó a minisz­terelnökségtől visszalépni, illetve a kabinet a mi­niszterelnöki állást a keresztény párt rendelke­zésére bocsátja. Hoszabb vita indult meg, mely­nek során Friedrich eleinte arra az álláspontra helyezkedett, hogy az új kabinetben nem vállal tárcát. Hívei azonban utaltak arra, hogy távo­zása zavart okozhat főképpen a Dunántúl, mire abban állapodtak meg, hogy Friedrich István és Huszár Károly tárcát cserélnek, Huszár Károly lesz ugyanis a miniszterelnök, míg Friedrich István kultuszminiszter és a miniszterelnök he­lyettese. Elhatározták azután, hogy a mára ösz­­szehívott miniszteri tanácskozásban a keresztény blokk és miniszterei ezt a megoldást fogják ja­vasolni. A miniszteri tanácskozás elfogadta Friedrich lemondását. A kormány tagjai ma délután négy órakor miniszteri tanácskozást tartottak. A kormány elsőbben is kimondotta, hogy tudomásul veszi az antant jegyzékét, mely Friedrich helyett más miniszterelnököt kíván. Friedrich István azután bejelentette, hogy lemond a miniszterelnökség­ről és hogy hajlandó valamely resszort-tárcát vállalni a koncentrációs kabinetben. A keresz­tény nemzeti kurzus fönmaradása és biztosítása végett a maga részéről Huszár Károlyt dezig­­nálja miniszterelnöknek. A miniszteri tanácsko­zás után Huszár Károly a miniszterelnöki palo­tából Sir Clerk lakására ment. A párthoz! Konferencia. A ma délutánra kitűzött folytatólagos értekez­letet ugyancsak Sir Clerk lakásán hetedfél órakor Apponyi Albert gróf nyitotta m­eg. Az értekezleten megjelentek: Horthy Miklós fővezér, Apponyi Albert gróf, Andrássy Gyula gróf, Bethlen István gróf, Lovászi­ Márton, Pallavicini György őrgróf, Huszár Károly, sokoróptkai Szabó István, Rubinér­ Gyula, Teleki Pál gróf miniszterek, Bárczy István, Garami Ernő,Giesswein Sándor és Rakovszky István. Az értekezlet előtt Sir George Clerk kijelen­tette, hogy az antantnak nincs kifogása a Huszár Károly miniszterelnöki jelölése ellen. Apponyi az­után megnyitotta az értekezletet. Rubiner­ Gyula fö­lmivelésügyi miniszter be­jelentette, hogy a mai miniszteri tanácskozáson Friedrich István miniszterelnök lemondott állásá­ról és Huszár Károlyt dezignálta miniszterelnöknek. Lovásziy Márton abban az esetben, ha Huszár Károly elfogadja az országos nemzeti párt hat pont­ból álló ismeretes tárgyi feltételeit, akkor nincs ki­fogása Huszár Károly miniszterelnöksége ellen. Bárczy István a nemzeti demokrata párt nevé­ben szólalt föl. Nem tartja megnyugtatónak Huszár miniszterelnök-jelöltségét, Apponyi Albert gróf mi­niszterelnöksége ellenben valamennyi pártot meg­nyugtatná és biztosítaná a pártok megértését. Sokorópátkai Szabó István hozzájárul Huszár miniszterelnökségéhez. Garami Ernő nem fogadja el, illetően nem já­rul hozzá Huszár miniszterelnökségéhez, mert benne a régi rendszer folytatását látja. Giesswein Sándor elfogadja ugyan Huszár Ká­roly miniszterelnökségét, de szívesebben látná Apponyit miniszterelnöknek. Apponyi Albert gróf a megegyezést sürgeti. Ismétli, hogy a maga számára nem kér semmit s azt ajánlja, hogy most már tekintsenek el minden sze­mélyi kérdéstől és hassanak arra, hogy a megegye­zés a pártok között létr­ejöjjön és a koncentrációs kabinet mielőbb megalakulhasson. Andrássy Gyula gróf hangoztatja, hogy termé­szetesen ezúttal is, mint mindeddig a pártok kö­zött való megegyzést kívánja, de nem érti, hogyan le­hetséges az, hogy a mostani kormányelnök éd­itio­náltott miniszterelnököt. Ma nincs olyan alkotmány­jogi fórum, a­mely valamely miniszterelnököt kijelöl­hetne s nézete szerint az egyedül helyes és cél­szerű megoldási mód az lenne, ha a pártok megegye­zés útján állapodnának meg Friedrich utódjának a személyében. Már az eddig történt felszólalásokból következik, hogy Huszár Károly személyében nem nyugszik meg minden párt, a­mi újabb ellentéteket vet föl és nem oldja meg a főkérdést, hogy ugyanis olyan kormány alakuljon, a­melyben valamennyi párt részt vesz s a­melyet azután az antant is elis­merne. Olyan miniszterelnököt óhajt, a­kiben va­lamennyi párt megbízik , a­kit aztán az antant is elismerne. Rubinek Gyula és Ereky Károly miniszterek azt vitatták, hogy Fried­richnek joga van miniszterelnö­köt dezignálni és utaltak arra, hogy Friedrich az el­lenforradalom győzelmével jutott a miniszterelnök­séghez, József királyi herceg mint kormányzó neki adta át a hatalmat és neki joga van olyan miniszter­elnököt kijelölni, a­kiben a mostani kurzus folytatá­sát biztosítva látja. Huszár Károly biztosította a konferenciát ar­ról, hogy ő súlyt vet a pártok megegyezésére és ezt, a­mennyire csak lehetséges, előmozdítani is kívánja. Hosszabb vita indult meg ezután, a­melyben Bethlen István gróf, nagyatádi Szabó István, Teleky Pál gróf, Rakovszky István és Ernszt Sándor is részt­vett. A vita során néhány fölszólaló kifogást tett az ellen, hogy némelyek Friedrich Istvánt jogforrásnak tekintik. Ez ellen tiltakoztak is. , Az értekezlet fél tíz órakor ért véget a nélkül, hogy érdemleges határozatot hoztak volna. Zavaró incidens. Az értekezleten sajnálatos összeütközés tör­tént Ereky Károly közélelmező miniszter és Apponyi Albert gróf között. Ereky ugyanis, a­kiről úgy tudták, hogy a kormány legaggresszí­­vebb tagja, azokkal szemben, a­kik Apponyi miniszterelnökjelöltségét kívánták, kijelentette, hogy Apponyi nem kell a keresztény pártoknak. Ez a nyilatkozat általános megdöbbenést kel­tett. Apponyi Albert gróf fölállott és ezt mon­dotta: — Akkor nekem nincs itt keresni valóm Ezzel eltávozott. Nyomban utána otthagyta a tanácskozást Horthy Miklós fővezér, Andrássy Gyula gróf, Herényi Zsigmond báró, Teleki Pál gróf és Ra­­kovszky István. A konferencia többi tagja még egy fél óra hosszat tanácskozott. Clerk jegyzéke. A Magyar Távirati Iroda ma késő éjjel kiadja egész terjedelmében azt az üzenetet, melyet Clerk tegnap délután a Pártközi értekezlet előtt angol nyelven felolvasott. A jegyzékszerű üzenet, miután kifejti, hogy Magyarországnak épp úgy szüksége van a békére, mint egész Európának, ezeket mondja: , A szövetségesek azt mondják, hogy ha Magyar­­ország békét kivon velünk, akkor a szövetségesek­nek bizonyosoknak kell lenniük a felől, hogy az az ideiglenes kormány, a­mellyel a tárgyalásokat megkezdik, megfelelő módon képviseli nem csupán a politikai élet valamennyi nagy irányát, hanem az or­szágnak összes életbevágó fontosságú anyagi érde­keit is: ez a kormány olyan legyen, hogy önmagá­ban hordja a választások teljes szabadságának és pártatlanságának biztosítékát, mert ezeknek a válasz­tásoknak eredményétől függ Magyarországnak jö­vendő alkotmánya. A szövetségesek nem akarnak Magyarországra olyan kormányt kényszeríteni, a­mely a magyar nép általános akaratával szem­ben áll. Az a felfogás, a­melyet hallottam, hogy a szö­vetségesek ellenségesen nézik azt a keresztény nem­zeti eszményt, a­mely ma Magyarországot eltölti, tel­jesen alaptalan, a szövetségesek csupán ahhoz ragasz­kodnak, hogy a nép egészének egyformán alkalma le­gyen arra, hogy meggyőződésének képviseletet adjon és meggyőződése szerint szavazhasson. Röviden össze­foglalva: A kormánynak képesnek kell lennie arra, hogy szabad, pártatlan és demokratikus választást biztosítson. Bárminő nagy legyen az egyik pártnak többsége az országban, a szövetségesek ragaszkod­nak ahhoz, hogy a kisebbség ugyancsak képviselve legyen ebben az ideiglenes közigazgatásban, a­mely­nek feladata annak a hídnak a megépítése, me­lyen keresztül Magyarország át tud vergődni azon a posványon és mocsáron, a­mely ellepi, arra az eleinte keskeny és nehezen járható, de egészséges és szilárd alapokkal megépített útra, a­melyen át a tartós békéhez és felvirágzáshoz juthat el. Glerk a továbbiakban ismertette azokat a kö­vetkezményeket, melyeket a béke meghiúsulása maga után vonna, majd a mai helyzetet fejtegette és így folytatta: — Ha azonban a magyarok maguk nem talál­nak kivezető utat a mostani zsákutcából, akkor az én kötelességem újra ráirányítani a figyelmet, mi forog valójában kockán. Ha lesz a jövőben valami, a­miért az önök között töltött idő alatt tanúsított magatartásom miatt szemrehányással illethetem ma­gamat, akkor ez nem lesz más, minthogy talán túl­ságosan együtt éreztem önökkel a tekintetben, hogy mire van szükségük és túlságosan együtt éreztem az önök szenvedéseivel. Semmiféle személyes célt nem szolgálok és a szövetséges és társult hatalma­kat van szerencsém képviselni, a­kik ellen Magyar­ország küzdött és a­kikkel szemben Magyarország a háborút elveszette. Ennek következ­tében nem fel­adatom, hogy a vereség következményeit enyhítsem, vagy csökkentsem és a­mire egész idő alatt, a­mióta itt vagyok, törekedtem, az volt, hogy egy elbukott, de tiszteletreméltó ellenséget segítsek lapra állni. Ila azonban kinyújtott kezemet nem ragadják meg, ha fáradozásaimat a gyengeség jelének és alkudozási le­hetőségnek tekintik, akkor Budapestet nyugodt lelki­­ismerettel hagyo­m el, de azzal a szomorú tudattal, hogy Magyarország maga rohan vesztébe. — Remélem, önök tudják, hogy mindez mit jelent. Ez nem csupán azt jelenti, hogy én hagyom el Budapestet e hét végén, hanem azt is hogy a szö­vetségeseknek Magyarországgal minden relációja megszűnik, mert a szövetségesek Magyarország ma­gatartását egyedül úgy értelmezhetik, hogy Ma­gyarország nem akar békét és azt hiszi, hogy segít­ség nélkül is magához térhet. Ez azt jelenti, hogy Magyarország minden szimpátiát elveszít a szövet­ségeseknél. A szomszédos országokat, a­melyek mint a nagyhatalmak szövetségesei küzdöttek és szenved­tek a háborúban, segíteni fogják, hogy újonan szer­­zett területükön konszolidálják a viszonyokat, Ma­gyarországot azonban magára hagyják, hogy fűtő­anyag, pénz, szállítóeszköz és nyersanyag nélkül nézzen szemébe jövőjének. Csak azzal a kívánsággal jöttem ide, hogy országuknak segítségére legyek. Teljesen pártatlan voltam. Nem volt semmiféle po­litikai előítéletem, nem támogattam semmiféle pár­tot vagy egyént. Az ideiglenes kormány, a­melynek megalakítására önök fölkérettek, olyan, a­mely már összetételénél fogva kizárja a pártpolitikát és ennek következtében részemről nem csupán dőre, hanem helytelen dolog is lett volna, ha a magyar politikát egyik vagy másik irányba igyekeztem volna terelni. Azonban többet nem tehetek­. Egy nemzetnek poli­tikája az illető nemzetnek kezében van és saját ma­­gában hordja jutalmát vagy büntetését. Friedrich és a kereszténypártok. A keresztény nemzeti egyesülés pártköryben izgal­­mumai vártá­k tegnap este a pártközi konferen­cia eredményét. Pekár Gyula miniszter hosszabb be­szédben Ken tárgyilagosan ismertette a helyzetet. A párt az ország sorsát tartja szem előtt és a párt tudta és bejegyezése nélkül egy lépés sem történik. A legfontosabb dolog, hogy nemzeti hadseregünk van, a­mely nagy hatást lelt az antantmissziókra is. Mi azonban, mondotta, nem akarunk Zrinnyi-féle hő­­sies kivonulást a halálba, nem a hősi halálnak, va­gyunk a miniszterei, hanem a magyar életnek. Ereky Károly miniszter, a­ki részt vett a pártközi konfe­rencián, hangoztatta, nem csinálunk személyi kul­tuszt, de az egész kormány elhatározta, hogy minden körülmények között kitart a keresztény nemzeti irány mellett. Ha már személ­yek változásának kell történnie, az csak a párt beleegyezésével lehetséges. Somssich József külügyminiszter a külpolitikai helyzetről. Somssich József gróf külügyminiszter a külső politikai helyzetről a Nap munkatársa előtt ezeket mondotta: — Helyzetünk kifelé ma már jelentékenyen kedvezőbb, mint­ rövid idővel ezelőtt volt, mert si­került a külföld szimpátiáit bizonyos mértékig meg­nyernünk. Ezt elsősorban legnagyobbrészt annak a körülménynek tulajdoní­tom, hogy az antant köze­lebbiül megismerkedett a magyar viszonyokkal és hogy e­nnek a pontosabb tájékozódásnak egyik-má­sik ítéletének revíziója lett a következménye. — Mélyen sajnálom, hogy a románokkal való kibékülés politikája nagyon megnehezül a románok­nak Magyarországon, tanusított magatartásával. A bolgsavizmus letörése után a közvélemény szimpa­tikusan fogadta a románokat és ennek a hangulat­nak különösen gazdasági téren mind a két országra nézve igen nagy előnyei le­hettek volna. Sajnos, azonban a román rekvirálások egyértelműek voltak az ország termelőeszközeinek rendszeres megsemmi­sítésével. A románok nemcsak gyáraink túlnyomó nagy részét szerelték le teljesen és cipeltek el min­dent az utolsó szögig, de mezőgazdasági termelésün­ket és állattenyésztésünket is évek hosszú sorára tönkretették. Ennek a következménye, hogy a köz­hangulat rövid idő alatt olyan élesen szembefordult a románokkal, hogy bármennyire igyekezzék is, a hivatalos politika nem tudja teljesen kiküszöbölni a rossz román politikának mind a két országra nézve káros következményeit. Arra a kérdésre, hogy aláírja-e a kormány a területi áldozatokra vonatkozó feltételeket, a külügy­miniszter ezt felelte: — Még nem ismerjük a békeföltételeket, tehát nem válaszolhatok erre a kérdésre. De természetes, hogy olyan békének az önkéntes elfogadása, mely megfosztja Magyarországot életének föltételeitől, egyenlő lenne az öngyilkossággal. Hogyan adhatná­­ egy ország a beleegyezését ahhoz, hogy elpusztu­­­l­suk? De reméljük, hogy a győztes antant részéről­­ velünk szemben nem is áll fenn ez a szándék.

Next