Budapesti Hírlap, 1920. augusztus (40. évfolyam, 182–206. szám)

1920-08-04 / 184. szám

Budapest, 1920 Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Blitteetéi­ árak: Égési évre 380 karom, félévre 140 kor., negyedévre 30 kor-s egy hónapra 35 kor.. Egyes szám­­ra helyben, vidéken és pályaudvarokon 1 korona. Hirdetések milliméter számítással, díjazatáa szerint. A hftjV. XL. évfolyam, 184. sgattr.— Szerda, augusztus 4. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc B Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23-84, Károlyi Imre gróf. Megint egy Károlyi gróf nevét kell a poli­tikai világnak és a magyar közéletnek ajkára vennie. Sokan fognak még emlékezni arra a dü­hös teliharcra, mely ezelőtt mintegy harmadfél évvel két fővárosi lap hasábjain élénk feltűnést keltett, mert a vita megindítója, Károlyi Imre gróf a hazaárulás súlyos vádjával illette rokonát, Károlyi Mihályt. Ez utóbbi akkor állott saját énjének, úgynevezett poli­tikai pályájának emelkedőjén, annak az emel­kedésnek, a­mely a mai szomorú, csonka Ma­gyarország lejtőjéhez vezetett. Sokan voltak akkor azok, a­kik csodálkoztak, hogy miképp lehet és szabad egy oly nemes hazafit (Károlyi Mihályt, értettek ezalatt) az ő országmentő munkájában azzal akadályozni, hogy az árulás­­sötét vádját dobják rá; mások, a kisebbik rész, az ügy etikai oldalát nézve sajnálkoztak azon, hogy két ilyen nevezetes történelmi név vise­lője egymásnak ront, de legkevesebben voltak a tisztánlátók, a nem tévelygők, a­kik meg voltak győződve arról, hogy ha Károlyi Imre megtá­mad valakit, legyen az bárki, ha saját rokona is, akkor az ő kezében csak egyetlen fegyver csillog, az igazságérzet tiszta szablyája ... Károlyi Imrének már akkor megvolt a jövőbe látó éles tekintete, a politikai zűrzavar­ban nem volt félrevezethető és meglátta a saját rokonának nagyravágyó beteges degeneráltsá­­gában, a­­Nemzet rákfenéjét és nagy harcot vi, volt annak bebizonyítása érdekében, hogy Ká­rolyi Mihály nem más, mint aljas önző célokért, feneketlen nagyravágyásáért mindent feláldozó politikai kalandor, a­ki nemcsak hogy gonosz, de még üresfejű és tehetségtelen is. Károlyi Imre még mást is, még sokkal fontosabbat is tudott, olyat is, a­mi minden jó hazafinak szí­vében megdermeszti a vért, hogy ő, a­ki hóna­pokig bitorolta a politikai hatalmat, semmi más, mint nemzetgyilkos áruló! Ma ezt már mindenki tudja. Ezt már min­denki megtanulta, de a tandíj, az keservesen drága volt. Károlyi Imre hiába emelte fel a sza­­­vát nem hallgattak rá. Az akkori politikai világ vezetői elodázták a nehéz kérdést és ellaposítot­­ták a vádat, úgy hogy a nemzetet őszintén és önzetlenül,­szerelő mágnás szavai a pusztában hangzó kiáltásként vesztek el, és hiába volt meg a törhetetlen akarat, nem tudta nemzetét az ör­vényből kiragadni ... A vádnak el kellett hall­gatnia, az ünnepelt hőst híveinek falkája meg­védte a „gonosz rágalmazódtól és megtörtént, a­mit a­ Végzet még tartogatott e szerencsétlen ország számára; megkoronáztatott szerencsét­lensége azzal, hogy Károlyi Mihályt beleültették a köztársaság elnöki székébe. Aztán jött szédítően borzalmas iramban a többi, a nemzet legnagyobb fiát, Tisza Ist­vánt a Roheim-villában meggyilkolták . . . Ezért a gaztettért mi mindnyájan keservesen lakólunk. Érezzük, hogy ezért a bűntettért mi mindnyájan, mindennap bűnhődünk. És csodálatosképpen a­mikor mindenki büntetve van, akkor a katasztrófa okozóit majdnem elfelejtik számadásra vonni. Minő borzalmasan komplikált állapotok lehetnek egy vesztett háború és belső zavarok által sújtott Károlyi Imre gróf a hazaárulás súlyos vádjával országban! xxxxxxxxxxx x x Oh! Mindennek meg van a módja, min­denre talál az emberi leleményesség és go­noszság eszközöket és igy megtörténhetett, hogy a világtörténelem egyik legrettenetesebb gaztette majdnem a feledés homályába me­rült egy időre. E nehéz körülmények között, midőn olyan óriás, szinte áttörhetetlen akadá­lyok közepette megint egyedül lép ki a porondra az Igazságért Károlyi Imre. Semmi nehézséget nem ismer, a­mikor célja felé törtet. Erejét meg­acélozhatta az a tudat, hogy a nemzet becsüle­tét menti meg akkor, ha Tisza István kihullott véréért tetemrehív­ásra szólítja fel Magyarorszá­got. Nagyon nehéz, majdnem emberfeletti munka volt. De végre sikerült. A gaztett elkövetőinek egy részét a Gondviselés bünteti: azokat, a­kik elszaladtak, földönfutókká lettek, de a többit a vádlottak padjára juttatta Károlyi Imre. Ha a közelmúlt idők legnagyobb magyarja, Tisza István kiengeszteletlen porladna a geszti kriptában, ez egy lemoshatatlan fekete lap ma­radna a nemzet históriájában. Károlyi Imrének a legnemesebb forrásból fakadt szava és csele­kedete volt az, mely az Erynniszeket felköltötte s rábocsátotta a gyilkosokra. A bátran, visszás A mai­ tárgyalást László Zoltán ezredes negyed tíz órako­r nyitotta meg. A tárgyalás azzal kezdődött, hogy azrédök és a bírói cig tagjai intéztek kérdéseket Hüttner Sándor vádlotthoz. Török Sándor védő azt kérdezte a vádlottól, hogy fizikai, vagy lelki kényszer hatása alatt vett-e részt a gyilkosságban. Hüttner: Mikor a harctérről hazajöttem, azo­kat, az­ urakat, a­kik a Károlyi-párt részéről a moz­galmat rendezték, csak az újságokból ismertem és előttem fövéren nyerg''ezt'désis' emberek színében, tűntek föl. Meggyőződésem volt, hogy a mit csele­kedni akarnak, az helyes, ők mondták azt, hogy Tisza István grófot ártalmatlanná kell tenni. Októ­ber 29-én az Asztúriabeli értekezleten megtámadták, hogy nem merek erre vállalkozni. Azt mondták, hogy csak addig van bátorságom, a­míg biztosság­ban ülök a szobában. Megmondtam, hogy elhozom a grófot a nemzeti tanácsba, de a gyilkosság elköve­tésében részt nem veszek. Török dr.: A­mikor önt Miskolcon letartóztat­ták, akkor is úgy vallott, mint a mostani főtárgya­­láson? Hüttner: Nem mondottam el mindent, de sok dolgot elmondtam és a­mit akkor elmondtam, most is föntartom. A gyilkosok jutalma. Lengyel Zoltán dr. védő intézett ezután kérdé­seket a vádlotthoz. A védő ama kérdésére,­ hogy meggyőződött-e a százezer koronás levélen levő alá­írás valódiságáról, Hüttner azt feleli, hogy erről meggyőződött. Lengyel dr.: Látta-e később is ezt az aláírást? Hüttner: Láttam, a Balóné-féle emlékkönyv aláírásakor. A védő további kérdésére elmondja, hogy egye­sek nagy összegekkel járultak hozzá a dologhoz. Úgy tudja, hogy Fényes László egész vagyonát adta oda. Lengyel: No, az nem lehetett sok. (Derültség.) Azt mondotta, saját elhatározásából vett részt a cselekmény elkövetésében. Itt neves embe­rek, előkelő állású egyének kerülnek szóba. Ki­nek a szerepe volt döntő abban, hogy ön erre az útra tért? Hüttner: Az volt elhatározásomra döntő, a­mi­kor Friedrich István 29-én azt mondta, ciává va­dítok, ha nem merek elmenni. Lengyel­ dr.: Nem a százezer korona jutalom vitte rá? Hüttner: Én nem láttam egy fillért sem. Lengyel dr.: Ön vallomást tett, hogy eljárt­ ab­ban az ügyben, hogy ne üldözzék a gyilkosokat. Hogy lehetett ezt megcsinálni a kormány tudta nélkül? Hüttner: A kormánynak voltak olyan tagjai, a­kik érdekelve voltak a dologban és egy ilyen ügy­ben egy államtitkárnak a szava­ is elegendő. Lengyel dr.: A hadügyminisztériumban, a kül­ügyminisztériumban, a belügyminisztériumban vol­tak értekezletek, a­melyek kifejezetten a Tisza -gyil­kossággal foglalkoztak,­­hogy tovább ne zsarolhassa­nak az emberek. Hüttner: A pénzügyminisztériumban és kül­ügyminisztériumban azzal foglalkoztak, hogy eltá­volítsák az embereket, külföldre küldjék őket, a időkben férfiasan kimondott szó ébresztette fel a nemzetnek narkotizált lelkiismeretét is és ma ott lebeg az élet és halál serpenyője az igazság megingathatatlan papjainak, a bíráknak kezé­ben, kik törvényt fognak látni s helyreállítják a megrendült erkölcsi világot a nemzet ke­belében. Károlyi Imre ebben mint az isteni Akarat­­eszköze tette meg, a mit neki lelkiismerete su­­gallt s ezért ő, a ki soha kitüntetést nem kere­sett, s az egyetlen medália, melyet érdemesnek tartott mellére tűzni, a harctéren szerzett szig­­ítum laudisz: ő méltán és büszkén fogja viselni a nemzet háláját és elismerését szívében azért, a­mit tenni hivatásának érezte. J?­­M-belügyminisztériumban azzal, hogy a főkapitányság ne nyomozzon, de nem azért, hogy a zsarolást aka­dályozzák meg. Lengyel dr.: A nemzeti tanács vezető tagjai tudtak-e azokról a tanácskozásokról, a­melyeket önök folytattak? Hüttner: Feltételezem, hogy tudtak. A védő további kérdésére elmondja a vádlott, hogy 31-én délelőtt már tudták, hogy azért gyűlnek össze, hogy kimenjenek Tiszához. Lengyel cirk­án azt is mondta, hogy Friedrich önt Pogány megölésére is fölszólította’! Hüttner: November 16-án kiáltották ki a köz­társaságot az Országház téren. Erre a katonaság és a munkásszervezetek kivonultak, az egész város üres volt és a kormány támaszai egy csomóban vol­tak. Akkor olyan híreket beszéltek, hogy Pogányék komntunista­ puccsot terveznek és megszállják a középületeket. Erre Csernyák és Friedrich akartak rábeszélni, hogy lőjjem le Pogányt, a­mire vállal­koztam is, de ez közbejött akadályok miatt meg­hiúsult. Koltra Béla őrnagy-hadbíró ama kérdésére, hogy kik segédkeztek neki abban, hogy okmányait biztosságba helyezze, a vádlott megtagadja a vá­laszt, mert nem akarja barátait elárulni. Ugyancsak Kottra őrnagy kérdésére elmondja, hogy nem volt Kérivel egy véleményen, a­ki Tiszát meg akarta öletni. Hogy mégis kiment a Tisza-villába, annak az az oka, hogy 29-én az Asztúriában tartott értekezlet után Friedrich azt mondta, hogy ezt az ügyet mi urak egymásközt intézzük el s ne vonjunk bele pa­rasztokat. Arra iparkodott, úgymond, Sztanykovsz­­kyt és engem rábírni, hogy mi öljük meg Tisza grófot. Sztanykovszky Tibor kihallgatása. Azután Sztanykovszky Tibor kihallgatására került a sor. A vádlott kijelenti, hogy megértette a vádiratot, de nem érzi magát bűnösnek, mert forra­dalomban tette azt, a­mit tett. A tárgyalást vezető fölszólítására elmondja ez­után, hogyan gyülekeztek október 31-én az Asztú­­ria-szállóban, hogy a gyilkosságot végrehajtsák. El mondja, hogy ekkor Pogány, egy tengerész, Hüttner, Dobó, Horvát-Sainovics, Kundecker, Láng, Cser­nyák, Kéri, Friedrich és Fényes voltak jelen. Fried­rich a délelőtti értekezleten is jelen volt. Elmondja továbbá, hogy Kéri hogyan osztotta ki a szerepeket s hogyan indultak el a két autón. Vallomásának ez a része teljesen fedi a Hüttner vallomását. A tárgyalást vezető: Tudta, hogy kinek mi­lyen szerepe lesz? A vádlott: Tudtam, hogy be fogunk menni a villába, ott majd Pogány meg fogja mondani, rait csináljunk. E­ste kapacitált Friedrich és Csernvál is, hogy lőjjem le Tiszát, én azonban azt mondtam, h­ogy nem. — Akkor is kellett kapacitálni,­­ mielőtt in­dultak? — Akkor is, mert nem akartam disznóságba ■ belemenni. Leírja ezután a vádlott, hogy milyen útvona­lon mentek a Hermina­utra, hogy sorakoztak föl és hogyan törtek rá Tisza István grófra. Arra nem em­lékszik, hogy csendőrt is­ látott volna, h­a hallt­ak Tisza István gróf gyilkosai. — Hüttner és Sztanykovszky kihallgatása. —

Next