Budapesti Hírlap, 1920. augusztus (40. évfolyam, 182–206. szám)
1920-08-04 / 184. szám
Budapest, 1920 Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Blitteetéi árak: Égési évre 380 karom, félévre 140 kor., negyedévre 30 kor-s egy hónapra 35 kor.. Egyes számra helyben, vidéken és pályaudvarokon 1 korona. Hirdetések milliméter számítással, díjazatáa szerint. A hftjV. XL. évfolyam, 184. sgattr.— Szerda, augusztus 4. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc B Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23-84, Károlyi Imre gróf. Megint egy Károlyi gróf nevét kell a politikai világnak és a magyar közéletnek ajkára vennie. Sokan fognak még emlékezni arra a dühös teliharcra, mely ezelőtt mintegy harmadfél évvel két fővárosi lap hasábjain élénk feltűnést keltett, mert a vita megindítója, Károlyi Imre gróf a hazaárulás súlyos vádjával illette rokonát, Károlyi Mihályt. Ez utóbbi akkor állott saját énjének, úgynevezett politikai pályájának emelkedőjén, annak az emelkedésnek, amely a mai szomorú, csonka Magyarország lejtőjéhez vezetett. Sokan voltak akkor azok, akik csodálkoztak, hogy miképp lehet és szabad egy oly nemes hazafit (Károlyi Mihályt, értettek ezalatt) az ő országmentő munkájában azzal akadályozni, hogy az árulássötét vádját dobják rá; mások, a kisebbik rész, az ügy etikai oldalát nézve sajnálkoztak azon, hogy két ilyen nevezetes történelmi név viselője egymásnak ront, de legkevesebben voltak a tisztánlátók, a nem tévelygők, akik meg voltak győződve arról, hogy ha Károlyi Imre megtámad valakit, legyen az bárki, ha saját rokona is, akkor az ő kezében csak egyetlen fegyver csillog, az igazságérzet tiszta szablyája ... Károlyi Imrének már akkor megvolt a jövőbe látó éles tekintete, a politikai zűrzavarban nem volt félrevezethető és meglátta a saját rokonának nagyravágyó beteges degeneráltságában, aNemzet rákfenéjét és nagy harcot vi, volt annak bebizonyítása érdekében, hogy Károlyi Mihály nem más, mint aljas önző célokért, feneketlen nagyravágyásáért mindent feláldozó politikai kalandor, aki nemcsak hogy gonosz, de még üresfejű és tehetségtelen is. Károlyi Imre még mást is, még sokkal fontosabbat is tudott, olyat is, ami minden jó hazafinak szívében megdermeszti a vért, hogy ő, aki hónapokig bitorolta a politikai hatalmat, semmi más, mint nemzetgyilkos áruló! Ma ezt már mindenki tudja. Ezt már mindenki megtanulta, de a tandíj, az keservesen drága volt. Károlyi Imre hiába emelte fel a szavát nem hallgattak rá. Az akkori politikai világ vezetői elodázták a nehéz kérdést és ellaposították a vádat, úgy hogy a nemzetet őszintén és önzetlenül,szerelő mágnás szavai a pusztában hangzó kiáltásként vesztek el, és hiába volt meg a törhetetlen akarat, nem tudta nemzetét az örvényből kiragadni ... A vádnak el kellett hallgatnia, az ünnepelt hőst híveinek falkája megvédte a „gonosz rágalmazódtól és megtörtént, amit a Végzet még tartogatott e szerencsétlen ország számára; megkoronáztatott szerencsétlensége azzal, hogy Károlyi Mihályt beleültették a köztársaság elnöki székébe. Aztán jött szédítően borzalmas iramban a többi, a nemzet legnagyobb fiát, Tisza Istvánt a Roheim-villában meggyilkolták . . . Ezért a gaztettért mi mindnyájan keservesen lakólunk. Érezzük, hogy ezért a bűntettért mi mindnyájan, mindennap bűnhődünk. És csodálatosképpen amikor mindenki büntetve van, akkor a katasztrófa okozóit majdnem elfelejtik számadásra vonni. Minő borzalmasan komplikált állapotok lehetnek egy vesztett háború és belső zavarok által sújtott Károlyi Imre gróf a hazaárulás súlyos vádjával országban! xxxxxxxxxxx x x Oh! Mindennek meg van a módja, mindenre talál az emberi leleményesség és gonoszság eszközöket és igy megtörténhetett, hogy a világtörténelem egyik legrettenetesebb gaztette majdnem a feledés homályába merült egy időre. E nehéz körülmények között, midőn olyan óriás, szinte áttörhetetlen akadályok közepette megint egyedül lép ki a porondra az Igazságért Károlyi Imre. Semmi nehézséget nem ismer, amikor célja felé törtet. Erejét megacélozhatta az a tudat, hogy a nemzet becsületét menti meg akkor, ha Tisza István kihullott véréért tetemrehívásra szólítja fel Magyarországot. Nagyon nehéz, majdnem emberfeletti munka volt. De végre sikerült. A gaztett elkövetőinek egy részét a Gondviselés bünteti: azokat, akik elszaladtak, földönfutókká lettek, de a többit a vádlottak padjára juttatta Károlyi Imre. Ha a közelmúlt idők legnagyobb magyarja, Tisza István kiengeszteletlen porladna a geszti kriptában, ez egy lemoshatatlan fekete lap maradna a nemzet históriájában. Károlyi Imrének a legnemesebb forrásból fakadt szava és cselekedete volt az, mely az Erynniszeket felköltötte s rábocsátotta a gyilkosokra. A bátran, visszás A mai tárgyalást László Zoltán ezredes negyed tíz órakor nyitotta meg. A tárgyalás azzal kezdődött, hogy azrédök és a bírói cig tagjai intéztek kérdéseket Hüttner Sándor vádlotthoz. Török Sándor védő azt kérdezte a vádlottól, hogy fizikai, vagy lelki kényszer hatása alatt vett-e részt a gyilkosságban. Hüttner: Mikor a harctérről hazajöttem, azokat, az urakat, akik a Károlyi-párt részéről a mozgalmat rendezték, csak az újságokból ismertem és előttem fövéren nyerg''ezt'désis' emberek színében, tűntek föl. Meggyőződésem volt, hogy a mit cselekedni akarnak, az helyes, ők mondták azt, hogy Tisza István grófot ártalmatlanná kell tenni. Október 29-én az Asztúriabeli értekezleten megtámadták, hogy nem merek erre vállalkozni. Azt mondták, hogy csak addig van bátorságom, amíg biztosságban ülök a szobában. Megmondtam, hogy elhozom a grófot a nemzeti tanácsba, de a gyilkosság elkövetésében részt nem veszek. Török dr.: Amikor önt Miskolcon letartóztatták, akkor is úgy vallott, mint a mostani főtárgyaláson? Hüttner: Nem mondottam el mindent, de sok dolgot elmondtam és amit akkor elmondtam, most is föntartom. A gyilkosok jutalma. Lengyel Zoltán dr. védő intézett ezután kérdéseket a vádlotthoz. A védő ama kérdésére, hogy meggyőződött-e a százezer koronás levélen levő aláírás valódiságáról, Hüttner azt feleli, hogy erről meggyőződött. Lengyel dr.: Látta-e később is ezt az aláírást? Hüttner: Láttam, a Balóné-féle emlékkönyv aláírásakor. A védő további kérdésére elmondja, hogy egyesek nagy összegekkel járultak hozzá a dologhoz. Úgy tudja, hogy Fényes László egész vagyonát adta oda. Lengyel: No, az nem lehetett sok. (Derültség.) Azt mondotta, saját elhatározásából vett részt a cselekmény elkövetésében. Itt neves emberek, előkelő állású egyének kerülnek szóba. Kinek a szerepe volt döntő abban, hogy ön erre az útra tért? Hüttner: Az volt elhatározásomra döntő, amikor Friedrich István 29-én azt mondta, ciává vadítok, ha nem merek elmenni. Lengyel dr.: Nem a százezer korona jutalom vitte rá? Hüttner: Én nem láttam egy fillért sem. Lengyel dr.: Ön vallomást tett, hogy eljárt abban az ügyben, hogy ne üldözzék a gyilkosokat. Hogy lehetett ezt megcsinálni a kormány tudta nélkül? Hüttner: A kormánynak voltak olyan tagjai, akik érdekelve voltak a dologban és egy ilyen ügyben egy államtitkárnak a szava is elegendő. Lengyel dr.: A hadügyminisztériumban, a külügyminisztériumban, a belügyminisztériumban voltak értekezletek, amelyek kifejezetten a Tisza -gyilkossággal foglalkoztak,hogy tovább ne zsarolhassanak az emberek. Hüttner: A pénzügyminisztériumban és külügyminisztériumban azzal foglalkoztak, hogy eltávolítsák az embereket, külföldre küldjék őket, a időkben férfiasan kimondott szó ébresztette fel a nemzetnek narkotizált lelkiismeretét is és ma ott lebeg az élet és halál serpenyője az igazság megingathatatlan papjainak, a bíráknak kezében, kik törvényt fognak látni s helyreállítják a megrendült erkölcsi világot a nemzet kebelében. Károlyi Imre ebben mint az isteni Akarateszköze tette meg, a mit neki lelkiismerete sugallt s ezért ő, a ki soha kitüntetést nem keresett, s az egyetlen medália, melyet érdemesnek tartott mellére tűzni, a harctéren szerzett szigítum laudisz: ő méltán és büszkén fogja viselni a nemzet háláját és elismerését szívében azért, amit tenni hivatásának érezte. J?M-belügyminisztériumban azzal, hogy a főkapitányság ne nyomozzon, de nem azért, hogy a zsarolást akadályozzák meg. Lengyel dr.: A nemzeti tanács vezető tagjai tudtak-e azokról a tanácskozásokról, amelyeket önök folytattak? Hüttner: Feltételezem, hogy tudtak. A védő további kérdésére elmondja a vádlott, hogy 31-én délelőtt már tudták, hogy azért gyűlnek össze, hogy kimenjenek Tiszához. Lengyel cirkán azt is mondta, hogy Friedrich önt Pogány megölésére is fölszólította’! Hüttner: November 16-án kiáltották ki a köztársaságot az Országház téren. Erre a katonaság és a munkásszervezetek kivonultak, az egész város üres volt és a kormány támaszai egy csomóban voltak. Akkor olyan híreket beszéltek, hogy Pogányék komntunista puccsot terveznek és megszállják a középületeket. Erre Csernyák és Friedrich akartak rábeszélni, hogy lőjjem le Pogányt, amire vállalkoztam is, de ez közbejött akadályok miatt meghiúsult. Koltra Béla őrnagy-hadbíró ama kérdésére, hogy kik segédkeztek neki abban, hogy okmányait biztosságba helyezze, a vádlott megtagadja a választ, mert nem akarja barátait elárulni. Ugyancsak Kottra őrnagy kérdésére elmondja, hogy nem volt Kérivel egy véleményen, aki Tiszát meg akarta öletni. Hogy mégis kiment a Tisza-villába, annak az az oka, hogy 29-én az Asztúriában tartott értekezlet után Friedrich azt mondta, hogy ezt az ügyet mi urak egymásközt intézzük el s ne vonjunk bele parasztokat. Arra iparkodott, úgymond, Sztanykovszkyt és engem rábírni, hogy mi öljük meg Tisza grófot. Sztanykovszky Tibor kihallgatása. Azután Sztanykovszky Tibor kihallgatására került a sor. A vádlott kijelenti, hogy megértette a vádiratot, de nem érzi magát bűnösnek, mert forradalomban tette azt, amit tett. A tárgyalást vezető fölszólítására elmondja ezután, hogyan gyülekeztek október 31-én az Asztúria-szállóban, hogy a gyilkosságot végrehajtsák. El mondja, hogy ekkor Pogány, egy tengerész, Hüttner, Dobó, Horvát-Sainovics, Kundecker, Láng, Csernyák, Kéri, Friedrich és Fényes voltak jelen. Friedrich a délelőtti értekezleten is jelen volt. Elmondja továbbá, hogy Kéri hogyan osztotta ki a szerepeket s hogyan indultak el a két autón. Vallomásának ez a része teljesen fedi a Hüttner vallomását. A tárgyalást vezető: Tudta, hogy kinek milyen szerepe lesz? A vádlott: Tudtam, hogy be fogunk menni a villába, ott majd Pogány meg fogja mondani, rait csináljunk. Este kapacitált Friedrich és Csernvál is, hogy lőjjem le Tiszát, én azonban azt mondtam, hogy nem. — Akkor is kellett kapacitálni, mielőtt indultak? — Akkor is, mert nem akartam disznóságba ■ belemenni. Leírja ezután a vádlott, hogy milyen útvonalon mentek a Herminautra, hogy sorakoztak föl és hogyan törtek rá Tisza István grófra. Arra nem emlékszik, hogy csendőrt is látott volna, ha halltak Tisza István gróf gyilkosai. — Hüttner és Sztanykovszky kihallgatása. —